Bayer Zsolt: Irigykedve nézek utánuk
A hosszú vita során többen mondták, hogy sajnálják a brexitet, és hogy az EU-nak alkalmazkodnia kell, ha nem akarja, hogy többen is kilépjenek a blokkból.
2020. február 3. 17:45

Január 31-e óta ismét van értelme II. Harold király poétikus halálának, ott, a hastingsi csatamezőn, miképpen normann nyíllal átfúrt szemével tovább lovagol, s vezeti harcosait Vilmos ellen. Így lovagolt a jó király sok-sok kamasz képzeletében, és felidéződik Robin of Locksley históriájában is, „mindig célba talál az angol nyíl” – mondja Robin, „akár a hastingsi csatamezőn?” – veti oda gúnyosan a nottinghami főbíró, a többit már tudjuk. Ha az angolok még egy darabig maradnak, ez az egész história végképp átköltözött volna a lelkekből a bayeux-i kárpitra, miképpen a lelkek is átköltöznek mind a Facebookra.

De talán most újra lesz értelme mindennek, talán feléled a sherwoodi erdő. Talán Crécy és Agincourt dicsősége is leporolja magát, és a Common Law-t sem írja felül a brüsszeli idióták öntetszelgése többé. S nem kell többé fizetniük a jó angoloknak a Danegeldet, mint annak idején a hódító vikingeknek. Az persze kérdéses, mi lesz most az Act of Union-nal, hiszen a derék skótok láthatólag még nem értik Brüsszel könyörtelenségét és értelmetlenségét, de majd rádöbbennek ők is. Rá fognak jönni, hogy a splendid isolation a helyes út. Vége a „Hosszú parlamentnek”, a Brüsszelnek végképp behódolt „peereket” és „pórokat” Cromwell (Boris Johnson) elkergette. Talán életbe léphet a Navigation Act is, amely egy gyarmatosító világbirodalom kereskedelmi primátusát alapozta meg annak idején. Ma már csak a nemzeti önérdeket jelentené.

Az uralkodóház is megnyugodhat, nem fog áldozatul esni a korszellemnek. Január 31-én Lord Meldrum ölelkezett Mabellel, James Twelvetrees igazi, őszinte barátsággal nyújtotta jobbját Alfred Stokesnak. A Blandings-kastély ablakánál pedig továbbra is ott álldogálhat majd Lord Emsworth, a rokonszenves arisztokrata, nem kell félnie, hogy betiltják a lornyonját. A kiváló Baxter is ráléphet a golflabdákra a lépcsőfordulóban, s Psmith (a „p” néma!) is feladhat hirdetést, miszerint őt kell hívni, ha meg kell gyilkolni a nagynénit, és nem fogják betiltani a feministák.

Hamlet dán királyfi is elmélkedhet öt felvonáson át, vajon van-e túlvilág, persze azt követően, hogy az atyja éppen a túlvilágról tért vissza hozzá elmondani, hogy meggyilkolták. És most esély nyílt arra is, hogy talán a következő James Bond nem lesz feltétlenül fekete, leszbikus nő. Bond is hazatérhet végre.

A Tavi költők és a Triász pedig nem szégyelli többé, hogy nem elég modern. Ellenkezőleg! Childe Harold ismét útra kél, hogy bejárja a messzi délt, és homoszexuális kapcsolatokat létesítsen, viszont miután hazatér Angliába, nem ebből akar megélni, és nemváltó műtétre sem kell felkészülnie. A viktoriánus Defoe pedig nem szégyelli többé, hogy Robinson szolgát csinált Péntekből.

Nézlek benneteket, angolok, irigykedve bámulom távozó hátatok, és mondom újra: ha sziget lennénk, és nagyhatalom, sőt atomhatalom, a splendid isolation örökösei, a második világháború győztesei, valamint az Egyesült Államok első számú partnerei, akkor mi is távozhatnánk, és nem kellene tovább részt vennünk – Farage szép szavával – ebben az „egész rothadt projektben”.

Farage még ezt mondta: a hosszú szerdai vita során többen mondták, hogy sajnálják a brexitet, és hogy az EU-nak alkalmazkodnia kell, ha nem akarja, hogy többen is kilépjenek a blokkból. Ahogy várható volt, Guy Verhofstadt, az Európai Parlament brexitkoordinátora ki is eszelt egy megoldást: még több európai integráció és még kevesebb különállási lehetőség az országoknak. Tévedésben az utolsó pillanatig.

Igen. És édes Istenem! Vajon ki lesz a következő?

Bayer Zsolt

magyarnemzet.hu
MTI Hírfelhasználó