Vagyonnyilatkozat-tételi eljárás jöhet Gyurcsány ellen
Az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza "zavaros vagyonnyilatkozatát", ez nem történt meg, pedig "valami nagyon nem stimmel".
2020. február 11. 13:05

Gyurcsány Ferenc aláírása - blikk.hu

A Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy "ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók" a DK elnöke körül - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Hollik István azt mondta, az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza "zavaros vagyonnyilatkozatát", ez nem történt meg, pedig "valami nagyon nem stimmel" a DK elnökének pénzügyei körül.
   
Hozzátette: Gyurcsány Ferenc, aki szereti a nép egyszerű gyermekeként beállítani magát, az elmúlt négy évben több mint 2 milliárd forintot vett ki Altus nevű cégéből.
   
Az ellenzéki politikus 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, csak a foglaló volt 225 millió forint "egy titokzatos ingatlanért", továbbá "300 millió forintos osztalékadót emleget, meg hogy 200 millió forintot Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában kell keresni" - sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
   
A DK elnöke azt is állítja - folytatta -, hogy 100 millióért "csinosította ki" az Apró-villát, "egy 100 milliós ház is felbukkan Kötcsén", továbbá közlése szerint 70 millió forintot költött a gyermekei iskoláztatására, 80 milliót pedig a gyermekei lakására.

A nép egyszerű gyermeke - MTI, archív
   
"Ezek a pénzügyek sok mindent bizonyítanak, de azt biztosan nem, hogy Gyurcsány Ferenc a nép egyszerű és átlagos gyermeke lenne" - fogalmazott Hollik István, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc ezekhez a milliárdokhoz "rablóprivatizációnak köszönhetően" jutott hozzá, "a régi pártállami kapcsolatait kihasználva".
   
A kommunikációs igazgató azt mondta: "akárhogy osztunk-szorzunk", azt látni, hogy Gyurcsány több százmillió forinttal nem tud elszámolni, a cégéből kivett ugyanis 2 milliárd forintot, de messze nem költött el ennyit, a különbözet viszont nem jelenik meg a vagyonnyilatkozatában, ezért tartják indokoltnak az eljárást.
   
DK-elnök múlt vasárnapi évértékelőjét Hollik István úgy kommentálta: ez az évértékelő is megerősítette, hogy a balliberális pártok valódi vezetője Gyurcsány Ferenc.
   
Karácsony Gergely főpolgármester Hír TV-vel szembeni bojkottját a Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésre válaszolva álszentségnek, kettős mércének nevezte.
   
Közölte: az a megengedhetetlen és felháborító, hogy Novák Katalin Fidesz-alelnököt Karácsony Gergely válaszra sem méltatta Jávor Benedeknek, Budapest brüsszeli irodavezetőjének kirekesztő, nőket sértő megjegyzése ügyében.
   
A Fidesz európai néppárti tagsága ügyében - szintén kérdésre - Hollik István azt közölte: a Fidesz továbbra is azt tapasztalja, hogy a pártcsalád egyre inkább balra sodródik, pedig a magyar kormánypárt szerint a néppárt akkor tud újra sikeres lenni, ha visszatér a markáns kereszténydemokrata politizáláshoz. Fontos szempontnak nevezte, hogy a Fidesz német stratégiai szövetségesei a néppártban maradásra biztatják, de - jelezte - a tagságáról a végső döntést a magyar kormánypárt hozza majd meg.
 

MTI
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Orbán: jó évet zár a V4
    Jó évet zár a V4, európai összehasonlításban mind a négy ország jól kezelte a járványt, így az első csatát megnyerték - mondta Orbán Viktor magyar minsizterelnök.
  • Nemzeti örökségünk megőrzése a színházban is
    Nyílt levél színművészeinktől - A Színház- és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy támogatunk minden olyan átalakítást, amely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot - továbbfejlesztve azt - nemzeti örökségünk megőrzésének és gyarapításának szolgálatába állítja.
  • Vita a szabadkőművességről - két újabb írás 2.
    Raffay Ernő lejáratásának oka, hogy könyveket írt a szabadkőművesek viselt dolgairól.
MTI Hírfelhasználó