A kormány a börtönviszonyok miatti kifizetések leállítását kezdeményezi
A kormány haladéktalanul kezdeményezi a börtönviszonyok miatt az elítéltek javára megítélt kártalanítások kifizetésének leállítását – jelentette be az igazságügyi miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. február 17. 16:52

Varga Judit közölte: a nap folyamán az „igazságtalan gyakorlatnak” véget vető törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, sürgősséggel. Hozzátette: a sürgősségi eljárás miatt a kormányoldal kéri az ellenzék támogatását az Országgyűlésben.

A javaslat szerint addig függesztenék fel a kifizetéseket, amíg újra nem szabályozzák a börtönviszonyok miatti kártalanítást. Ehhez a társadalom támogatása szükséges, ezért az új szabályozás a nemzeti konzultáció után, annak megfelelően születik majd meg – mondta a miniszter.

Varga Judit tájékoztatása szerint a börtönviszonyok miatti kártalanítási perekben eddig 12 ezer 680 határozat született, és 9 milliárd forintnyi adófizetői pénzről rendelkeztek. Ennek azonban csak a 10 százaléka került a sértettekhez – fűzte hozzá.

Az új szabályozás célja, hogy ezt az igazságtalan helyzetet megszüntesse, és a sértettek, áldozatok és hozzátartozók jogait helyezze előtérbe – hangoztatta.

A kormány szándéka továbbá, hogy minél előbb javuljanak a büntetés-végrehajtásban a körülmények és szűnjön meg a zsúfoltság – közölte az igazságügyi miniszter, hozzáfűzve: a kártalanítások pedig a jövőben ügyvédi letéti számlára nem fizethetők ki, csak a büntetés-végrehajtás vagy a jogosult számlájára.

MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
MTI Hírfelhasználó