300. születésnapját ünnepelte a szegedi piarista gimnázium
Az 1720-ben alapított kegyesrendi gimnázium falai között az elmúlt 300 évben több mint százezer diák nevelkedett. 1991-es újraindulása óta a Dugonics András Piarista Gimnázium Szeged és környéke meghatározó oktatási intézményévé vált. A február 20-án tartott jubileumi ünnepségen az iskola pezsgő életébe kaptunk betekintést.
2020. február 22. 12:15

Mi a közös Klapka György tábornok, Lőw Immánuel rabbi, Josif Rajačić szerb ortodox pátriárka, Paskai László bíboros, Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, Juhász Gyula, Tömörkény István és Móra Ferenc személyében? Mindannyian a felekezeti és etnikai toleranciát gyakorló szegedi piarista gimnáziumban tanultak.

Ez a gimnázium ünnepli 2020-ban alapításának háromszázadik évfordulóját mindazok körében, akik egykor és ma diákként, tanárként, szülőként hozzákötik életüket.

A gimnázium legújabbkori épülete Szeged Újrókus városrészében van, szemben a korábbi helyével, a történelmi belvárossal. A feloszlatáskor, 1950-ben a piaristák Szeged legnagyobb épületét hagyták el az Aradi téren. 1991-ben a felsővárosi minorita rendházban és a körülötte létesített konténeriskolában indult újra az oktatás, majd Újrókusban 2000 hektáros területet kaptak a várostól. Modern épületük mellett, melyben van templom, tanulószárny, aula, tornacsarnok, azonban elég szabad területet marad, ahol futópálya, kosár-, röpi- és focipálya, kondipark, valamint sok pad kaphatott helyet.

A jubileumi ünneplés Kakuszi Péter egykori igazgató előadásával kezdődött. A rendszerváltás után újraindult iskola első igazgatója visszanyúlt a kezdetekhez, hogy megcáfolja azt a könnyen kimondott kijelentést, hogy „könnyű volt Kalazanci Józsefnek, mert szent volt.” Megmutatta, hogyan jutott el az iskolaalapításig, milyen volt az a kor, melyben ezt tette. „Akkor sem volt könnyebb” – Kakuszi Péter a korabeli Rómáról beszélt, ahol pompázatos reneszánsz és már barokkba hajló épületek magasodtak, és ahol a szentségi élet mellett ott volt a vallási türelmetlenség, az inkvizíció is. Az egyénnek is ott volt a kihívás, a választás. Kalazanciusnak ki kellett lépnie a konfortzónából, ahol jól érezte magát, ahol biztos élet várta. De tudta, ha jól dönt, ha hívásra cselekszik, a másban is ki tud teljesedni. Így történt, lettek tásai, akikkel együtt meg tudták valósítani, amire Isten hívta őket. Létrejött az első közösség, az első iskola. De ez sem volt kényelmes élet, sok mindent megéltek: feloszlatást, újjákezdést.

Magyarországon, benne Szegeden sem volt könnyű az indulás. Szellemi sötétségben – még voltak boszorkányperek – kezdtek tanítani a szerzetesek, misszió volt az oktatás. Az első, „hatrongyosnak” nevezett egyszerű házból kerültek a város legnagyobb épületébe a 19. században. Egyre inkább a város hatalmas vonzáskörzetének iskolájává vált a gimnázium, ahova járt az elit, de ahol élt a kezdeti küldetés is, együtt nevelték a szegényeket és a jómódúakat egészen 1950-ig, az iskola bezárásáig. Eljött a rendszerváltás, és az öregdiákok elindították a küzdelmet az újrakezdésért, később az infrastrukturális feltételek megteremtéséért. „A rend  pörgött, az Egyház nem piarista része segítőkészségen támogatott, és a város a nehéz időszakok után végre mellénk állt.” Milyenek legyenek a tanárok, diákok, mit szeretnénk kihozni belőlük? – a közös válaszkeresés vezetett el az iskola mai valóságához.

Az aulában az ároni áldással és tortával köszöntötték fel a „születésnapost”, majd az egész közösség az udvarra vonult, hogy élőképet alkossanak. Piros, sárga és kék színű lapokkal „írták ki”: Szeged, Piarista, 300, amit fentről egy drón fényképezett. Ezután kezdődött a szentmise az iskola teljes diákságának részvételével. A főcelebráns Keserű György SchP, a szegedi közösség házfőnöke volt, koncelebrált számos piarista és confráter paptestvér.

„Meghatottság van bennünk az elmúlt 300 évre visszagondolva, ami még erősebb amiatt, hogy ez a múlt nemcsak a szavak szintjén jelenik meg, hanem vendégeink által is, akik történelmünk újkori időszakához kötődnek” – köszöntötte Keserű György a templomot megtöltő tanár-, diák- és vendégsereget. – A szentmisében szeretnénk megnyílni Isten felé. Gondoljunk azokra, akik mellé itt, az iskolában oda tudunk szegődni, akikkel megoszthatjuk dolgainkat, akik kísérnek bennünket. Így vagyunk Istennel is, próbáljuk meg most kitárni szívünket Isten felé, aki minden szeretet forrása.”

„Leonidász seregéhez pásztornépek akarnak csatlakozni. Mi a mesterséged? Fazekas, szobrász, kovács – válaszolják. Leonidász a spártaiakhoz fordul, akik teli torokból kiáltják: Katona, aki soha nem hátrál meg!” – Keserű György a gimnázium Facebook-oldalán keringő filmből idézett fel egy jelenetet rámutatva arra, milyen fontos, hogy a teljes igazság kimondásával tudjunk felelni a személyünket firtató kérdésekre. A szónok evangéliumi példával is alátámasztotta ennek fontosságát: Jézus addig nem elégszik meg a „kinek tartanak engem?” kérdésre kapott válaszokkal, amíg a teljes igazság el nem hangzik. „Ezt kell megtanulnunk nekünk is. Ne elégedjünk meg azzal, hogy eltitkoljuk érdemeinket, hogy kevesebbet állítunk magunkról. Aki viszont túlságosan nagyra van magával, ne feledje, nem lenne az, aki, ha nem segítettek volna neki sokan idáig eljutni. Ne mondjak a valóságnál sem többet, sem kevesebbet – állapította meg a szónok.

Amikor Jézus a megöletéséről beszélt tanítványainak, a szavaiban megbújt az aggodalom, hogy őt magára fogják hagyni. Erre Péter tiltakozik: „Uram, ez nem történhet meg veled” – az apostol ezzel Isten helyébe helyezi magát, olyat ígér, amire csak az Isten képes. Keserű György mély átéléssel felidézte sok fiatal belső, visszatérő tapasztalát: jó társaságban vagyok, szuper a hangulat. Minden adott, hogy jól érezzem magamat, de hirtelen feljön bennem egy magányosságérzés. Itt vannak, akikre számíthatok, mégis kívülálló vagyok, nem ért meg igazán senki... Mit tudunk tenni ilyenkor? Ha az ellenszert a dolgokban, a társaságban keressük, akkor a másikat tárgyiasítjuk, csak használjuk. Legyél mellettem, egy pillanatra se hagyj el! – Ilyenkor nem a másik embert szeretem, hanem az érzést, amit kivált bennem. De magányosság elleni szernek vélhetjük például a filmnézést is, és sok más dolgot, amik azonban csak pótlékok, amik csak átmeneti megoldást adnak, és akár függővé is tehetnek, és így csak rosszabb lesz a helyzet, mert összetörten ott maradunk egyedül.

Ki lehet ebből törni, van szabadulás? Péter azt mondja: „Te vagy a megváltó”. Felismerte, Jézus az, aki meg tud váltani, Isten az, aki be tudja tölteni az emberben a hiányt. Amikor feltárul a mélység, kinyílik egy kapu, és azon behívhatom Istent. Próbáljátok ki!” – buzdított Keserű Bálint annak a bizonyosságnak a tudatában, hogy ezt a mélységet csak Isten titokzatos jelenléte tudja betölteni. „Isten, aki elfogadja az embert. Ez az első gesztusa, és ebben az elfogadásban növekedni tudunk.”

Végül a szónok visszatért a beszéd elején idézett filmhez: „A spártaiak kitartottak, ahogy az elődeink sem hátráltak meg. Az erőt Istentől kapták. Ma pedig öröm látni, hogy egykori diákjaink ma tanártársaink. Folytatódik a mű, amit Kalazanci Szent József Isten dicsőségére társaival elkezdett.”

A szentmise végén különleges esemény részesei lehettünk. A közösség a bérmálkozó tanulók befogadását ünnepelte. A hat fiatal a szentélyben ült. A pap egyesével szólította őket: „Ki vagy? Mit kérsz Isten Egyházától? Mit ad neked a hit, és a Szentírás melyik igéjét választottad útmutatóul?” Mindenki saját hitélménye alapján adott választ. Majd hárman tanúságot tettek, miben jelent számukra útmutatást, támaszt és vigaszt a választott szentírási szakasz.

Ezután Keserű György az oltár elé szólította az iskola nevelőközösségének tagjait, arra kérve tanártársait, imában kérjék a kegyelmet és erőt, hogy a „fiatalokban elindult jó ne aludjon ki, hanem növekedni tudjon.” Ezután a szentség felvételére készülők fogadták a kereszt jelét, Keserű György a homlokukra és tenyerükre rajzolta a megváltás jelét, majd a Szentírások átadása következett. Ünnepélyes, „összpapi” áldással és a piarista himnusz eléneklésével fejeződött be a szentmise.

Végül a legutóbbi versenyek helyezettjeit ünnepelte meg az iskola közössége: a vers- és novellaíró pályázaton, szavalóversenyen és a kvízen eredményesen szereplők vehették át a könyv- és csokoládéjutalmukat.

A Dugonics András Piarista Gimnázium Jusztinné Nedelkovics Alíz igazgató és néhány tizenegyedikes szemével

Az igazgató így mutatja be dióhéjban az iskolai közösségi életet:

Közösségépítés: Osztálykirándulások, havi osztályprogramok, péládul főzés, túra, mozi. Évente lelkigyakorlat, bűnbánati liturgia. A Kalazancius Mozgalom [a piarista rend ifjúsági mozgalma – a szerk.] nyújtotta kisközösségek. Sportnapok, tréningek, terepgyakorlatok. Nyári táborok, túrák, vitorlázás. Fontos a szülőkkel való együttműködés, havi találkozók, a „fehérasztal” az osztályokban, családi nap, alapítványi bál. Amit nyújtunk és szükségletként ismerünk fel, az találkozik a gyerekek és szülők igényével.

Személyes törődés és biztonság: Szeretnénk, ha olyan tanulók jelentkeznének hozzánk, akik el- és befogadják értékrendünket. Az ezekben való gazdagítás a célunk, azt szeretnénk, ha minden diákunk megtalálná helyét a világban. Nyitott iskola vagyunk, felfelé és egymás felé is. Személyre szabottan próbáljuk biztosítani a fejlődést. A hozzánk jelentkezők nagy száma – a hatosztályos gimnáziumba háromszoros volt a túljelentkezés – mutatja elfogadottságunkat. Tanáraink elkötelezettek a piaristaság, az iskola és gyerekek felé.

És a gyerekek:

„Azt éreztem a jelentkezésnél, hogy nem csak a teljesítményre mennek, hanem fontos nekik, hogy én ki vagyok.”

„Bár Szegeden középszintű iskola hírében áll, de majdnem ott van a nagyok között. Ha oda jársz, rögtön azt gondolják: Jaj, nektek akkor misére kell járnotok és hasonlók... De azokról, akik idejárnak, általában jó a vélemény.”

„Nem feltétlenül a tanulmányi átlagot veszik figyelembe, persze az is fontos. Inkább a vallásosságon van a hnagsúly, és a személyes értékek alapján választják ki az embereket. Talán úgy vannak vele, hogy itt úgyis tanulni kell, és majd beleszokunk.”

„Rengeteg mindent adott nekem a suli. Új élmények, síelés, repülés. De lelkileg is gazdagodtam a Kalazancius Mozgalom és az iskolai programok által.”

„Persze, hogy szeretünk ide járni, szerintem az egyik legfelszereltebb suli Szegeden, és a piaristák különlegessé teszik.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva

Magyar Kurír
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Négy év alatt 220 milliárd forinttal többet kaptak a nyugdíjasok
    – Az elmúlt időkben a nyugdíjasok rezsi- és Erzsébet-utalványokat, valamint nyugdíjprémiumot vehettek át többször is, az extra kifizetéseket a gazdaság teljesítménye alapozta meg. Az ilyen juttatások négy év alatt 220 milliárd forintot tettek ki – mondta lapunknak a pénzügyminiszter helyettese.
  • Bemutatkozott az unió egyenlőségi biztosa
    Az egyenlőségért felelős biztosasszony tehát olyan miniszterekkel ült egy kormányban, akik megalapozott gyanú szerint megrendelést adtak Málta legfontosabb oknyomozó újságírójának meggyilkolására.
  • Minden illegális bevándorló biológiai fenyegetést jelent
    Minden Magyarország területére illegálisan belépni akaró, az ellenőrzést elkerülő bevándorló biológiai, egészségügyi fenyegetést jelent Magyarország számára, amit bármi áron meg kell akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
MTI Hírfelhasználó