Scruton örök érvényű igazságai
A felszabadításmániának nincs határa; az újbaloldal az elnyomás új áldozatait tematizálja.
2020. március 10. 09:04

A közelmúltban elhunyt Roger Scruton korunk egyik kiemelkedő konzervatív gondolkodója. Emléke előtt e helyütt magyar nyelven legutóbb megjelent kötetének (Futóbolondok, csalók, agitátorok. Az újbaloldal gondolkodói) elemző bemutatásával tisztelgünk.

E köny­vében Scruton arra tett kísérletet, hogy múlt századi és kortárs újbaloldali gondolkodókról adjon átfogó képet. A kötet címadó megnevezései – futóbolondok, csalók, agitátorok – egyrészt a velük szemben megnyilvánuló kritikai állásfoglalásról tanúskodnak, másrészt arról is, hogy művét ama kultúrharc szerves részévé teszi, amely jelenleg világméretekben folyik az újbaloldali és balliberális, valamint a konzervatív felfogás között. S ha azt látjuk, hogy e küzdelemben az újbaloldal túlsúlyban van, akkor Scruton könyve az egyensúlyt lega­lább részlegesen helyreállítani akaró ellencsapásnak is tekinthető.

Az újbaloldal Scruton ábrázolásában úgy jelenik meg, mint izgága ágálók sereglete, amelynek tagjai arra kötelezték el magukat, hogy – ha törik, ha szakad – egy elképzelt szép világ nevében megváltják a bűnös világot, akár igényt tart az utóbbi erre, akár nem.

Ebbéli hitükben két tényezőre támaszkodnak: az egyik a társadalom általános felszabadításának gondolata; csakhogy ez már nem elsősorban a politikai elnyomás uralma alóli felszabadítást jelenti, mint a régi baloldal esetében, hanem bármiféle kényszer elutasítását, érkezzen az a család, az iskola, az állam vagy bármely más intézmény felől. E felszabadításmániának pedig nincs határa; az újbaloldal állandóan az elnyomás új áldozatait tematizálja. Napjainkban már nem a proletariátus felszabadítását tartja napirenden, hanem a melegekét, nőkét, színesekét, transzneműekét stb.

A másik pedig a társadalmi igazságosság gondolata, amely mögött többnyire valamilyen jól-rosszul leplezett egyenlőségeszme áll. Azonban ez az egyenlőségmánia napjainkban szintén nem a magántulajdon megszüntetését és a vagyoni egyenlőség megvalósítását célozza, mint a régi baloldal esetében, hanem minden előjog, hierarchia, intézmény megszüntetését, amely útjában áll a teljes körű egyenlőség bevezetésének. Ha pedig e két hangzatos frázis mélyére pillantunk, új megfogalmazásban láthatjuk viszont a francia forradalom jelszavait.

Bár az elemzés során Scruton egyenként tárgyalja az idetartozó szerzőket, lehetetlen nem észrevenni azon szálakat, amelyek valamennyiük munkásságán végighúzódnak. Említsünk meg néhányat ezek közül!

Az első és talán legfontosabb ilyen elem az utópia nyomasztó jelenléte műveikben, és ez egy sajátos kettősség formájában jelenik meg. Ennek egyik oldalát a fennálló viszonyok szenvedélyes – és valljuk be, olykor mélyenszántó és találó – kritikája jelenti.

A baloldali gondolkodás egyik erősségét mindig is e kritikai oldal képezte, történjék ez akár a filozófia, akár a közgazdaságtan, akár pedig a kultúrkritika szempontjából. Mindez éles ellentétben áll viszont azokkal a semmitmondó, ködös kijelentésekkel, amelyeket a régi helyébe állítandó új világról tesznek.

Valóban bámulatra méltó, hogy a kommunizmus mibenlétéről már az elmélet megalapítójánál, Karl Marxnál is mindössze két megállapítás található: az egyik a „mindenkinek szükségletei szerint” hangzatos frázisa, a másik pedig tudósítás arról, hogy ebben az új világban az ember reggel vadászhat, délután halászhat, este pedig irodalomkritikával foglalkozhat.

Marx krétafirkán - pixabay.com

E sületlenségekkel kapcsolatban jegyzi meg Scruton: „Olyan állapot ez, amelyben megtaláljuk a törvényes rend minden jótéteményét, jóllehet nincs törvény; amelyben a társadalmi együttműködés minden produktuma élvezhető, pedig senkinek sincs tulajdona, sem joga hozzá.”

A romlott világgal szembeállítandó „igazi” világ tehát nem több üres képzelgésnél, utó­piánál. Mégis, e semmitmondó elmeszülemény nevében lehet hadat üzenni minden fennállónak. Az utópia valóságos mennyei manna az újbaloldal számára. „Végre volt valami – mondja Scruton –, amiben hihettek. Éspedig éppen azért, mert nem volt benne semmi valóságos. Áldozatot és elkötelezettséget követelt; értelmet adott az emberek életének.” Ilyen értelemben az újbaloldali utópia igazi vallásos szükségletet képvisel, bármennyire tiltakozzanak is ez ellen annak mai követői.

Közvetlenül az utópiából ered két további következmény. Az egyik ezek közül a tagadás szelleme, ennek valóságba áttett formája az általános rombolás, pusztítás.

Általános rombolás, pusztítás a liberális szélsőség víziójábamn - pixabay.com

Scruton joggal jegyzi meg fejtegetése végén: „Az ebben a könyvben beutazott kietlen tájon végigtekintve kizárólag tagadással találkozunk.” Az egész képtelensége abban éri el tetőpontját, hogy az egyetemes pusztítást, amely éppúgy irányul a hagyományokra, hierarchiákra, szokásokra, vallásokra, mint ahogy a törvényre, jogra, az intézményekre és a tárgyalásos módszerre, olyan, pusztán képzelet szülte konstrukció nevében követik el, amely – megkönnyebbülésünkre – soha nem valósítható meg. S ez az agyrém még a bűn alól is felmenti követőit.

A másik következmény pedig a totalizálás, a teljességre törés. „A totalizáció – mondja Sartre kapcsán Scruton – egy olyan terv neve, amely épp átfogó jellegénél fogva eleve igazolja kikényszerítésének minden módszerét. A totalizáló erővel felszerelt utópia így győzedelmeskedik már jó előre minden valóság fölött.”

Scruton kritikájának legszellemesebb részét azonban kétségkívül az a terület képezi, amelyben az újbaloldal filozófiájának nyelvezetét teszi bírálat tárgyává, mégpedig a józan észre támaszkodó brit filozófia legjobb hagyományait követve.

Az idetartozó filozófusok közül sokan arra törekedtek, hogy egy olyan orwelli újbeszélt hozzanak létre, amelyet nemhogy az odaadó hívők, hanem még annak kitalálói sem értenek.

Orwell, az újbeszél nyelv leleplezője - theconversation.com

S ennek az újbeszél nyelvnek a legfőbb előnye az, hogy épp az értelmetlenség biztosítja a hirdetett tanok cáfolhatatlanságát.

„Ezt a gépezetet Jacques Lacan, Gilles Deleuze és még néhányan szerelték össze a freudi pszichológia kiselejtezett töredékeiből és Saussure nyelvészetéből, majd Kojève hegeliánus szélzsákját applikálták rá, hogy az egészet meleg levegővel töltsék fel. A mű túlélte alkotóit, s egy változata ma is ott díszeleg szinte minden egyetem társadalomtudományi tanszékén.” S a megvezetett diákok buzgó hévvel próbálják megfejteni ennek az értelmét.

Az újbaloldali filozófiát, már csak nyelvi sületlenségei okán is, merő komolytalanságnak is lehetne tartani, de sajnos nem az. E tanok, tévtanok napjainkban is ott virítanak az egyetemi karokon, egyes amerikai elnökjelöltek programjában, a média világában, az anarchista aktivisták körében. S ezek köszönnek vissza a vándorútra csábított és a határainkon dörömbölő migránsok képzelgéseiben is.

Csejtei Dezső filozófiatörténész, egyetemi tanár

magyarnemzet.hu
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó