Manfred Weber újratöltve
Miközben Weber a magyar jogállam sorsáért aggódik, Európa józanabbik fele elkerekedett szemekkel figyeli az egyre kaotikusabb német belpolitikai helyzetet.
2020. március 11. 23:14

Manfred Weber, a főbagoly, aki a Magyarországon állomásozó „független civil szervezetek” és a CEU sorsát is a szívén viseli, megint ráhuhogta a verebekre, hogy nagyfejűek. Miután a lengyel és a magyar bíróságok függetlensége miatt aggodalmát fejezte ki, az Európai Néppárt (EP) frakcióvezetőjeként aláírta a 7. cikkely szerinti eljárás folytatását sürgető levelet, amely az EP részvételét – jogellenesen – az eljárás további szakaszaiban is követeli. Miközben Weber a magyar jogállam sorsáért aggódik, Európa józanabbik fele elkerekedett szemekkel figyeli az egyre kaotikusabb német belpolitikai helyzetet. Azt is mondhatnánk, a németek örülnének, ha a német bíróságok függetlensége lenne a legnagyobb gondjuk, pedig ezen a területen sem állnak fényesen. Ha például a német közigazgatási bíróságok ügyét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy Manfred Webernek megint otthon kellett volna szétnéznie, mielőtt felolvasta, amit a „független jogvédő civil szervezetek” egy lapra felírtak neki.

Németországban ugyanis a Szövetségi Közigazgatási Bíróság a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium szervezeti irányítása alá tartozik, és a minisztérium a szükséges költségvetési források kezelését is ellátja. A német szabályok szerint a politikai döntések körébe tartozik az, hogy például menekültügyekben új bírói tanácsot állítsanak-e fel vagy ne. Németországban szövetségi szinten a közigazgatási bíróválasztó bizottság tartományi miniszterekből és azonos számú, a szövetségi parlament által választott tagból áll. A bizottság elnöke maga a szövetségi igazságügyi miniszter. Az igazságügy-miniszter és a bizottság tagjai jogosultak a bírói posztra jelölteket javasolni. A bizottság egyszerű többséggel dönt a bíró személyéről. Ha a szövetségi igazságügy-miniszter egyetért (!) a választási eredménnyel, a szövetségi elnök kinevezi a bírót. Így köztudomású, hogy a német bírók megválasztásában a politikai szempontok jelentős szerepet kapnak.

Hazánkban a közigazgatási bíróságok tervezett szabályozása szerint a bírákból és kiemelkedő tudású jogászokból álló, a Közigazgatási Felsőbíróság elnöke által vezetett véleményező bizottság által egy pontrendszer alapján elkészített rangsor szerint tett volna az igazságügy-miniszter javaslatot a köztársasági elnöknek a bíró kinevezésére vagy osztotta volna be a bírói jogállású személyt az adott bírói helyre. Ha a pályázók meghallgatása után a rangsort a miniszter meg akarta volna változtatni, azt indoklással tehette volna, és ekkor is csak a véleményező bizottság által hozzá felterjesztett három pályázó közül választhatott volna. (Németországban nem pályáztatás van, hanem a jelölteket a fentiek szerint javasolják.) Mindezt a Helsinki Bizottság a „függetlenobjektív” sajtóban úgy interpretálta, hogy „a miniszter gyakorlatilag egy személyben dönt majd a bírók kinevezéséről”. És a TASZ-szal „reggel, éjjel meg este” fújták, hogy a tervezett közigazgatási bíróságok miatt majd a magyar jogállamiságnak is befellegzik. A Willkommenskulturt meghirdető Németországban azonban nincs gond a jogállamisággal, az azért való aggódásért az előző Euró­pai Parlament bevándorláspárti többsége nem ígért az ­NGO-k­­­­­­­­­nak szuperprémiumot, ezért amiatt Manfred Weber sem siránkozik.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bírák kinevezésében részt vevő miniszterek megválasztása mind Németországban, mind hazánkban a népszuverenitás elvén alapszik. Egyes vélemények szerint a bíróság függetlensége nem vezethet ahhoz, hogy a másik két hatalmi ág fölé kerekedhessen, mások szerint a bíróság függetlensége nem is definiálható, csak a meghozott ítéletek befolyás alóli mentességét lehet vizsgálni. A Helsinki Bizottság azonban a bírák érzékenyítésével éppen az egyes ügyekben meghozott határozatokat kívánja befolyásolni, mivel a népakaratot tükröző jogszabályok tervei útjában állnak, a bíróság ítéletei által azonban a törvényhozást is megkerülhetik. A TASZ kritikái megfogalmazásakor pedig magából indult ki, hiszen a „jogvédők” arra is felhatalmazva érezték magukat, hogy a kormánypropagandáról szóló propagandájuk részeként a kormánypárti sajtó eltérő megítélésére szólítsák fel a bíróságokat.

Azzal, hogy a kormány elállt a közigazgatási bírósági reformtól, kipukkasztotta a „jogvédők” egyik lufiját. Az NGO-k azonban a bíróságok függetlensége miatt továbbra is óbégatnak, hiszen ez a téma vörös posztóként hat a brüsszeli intézményekben, Lengyelország esetében is bevált. Ennek alapján most az egész Soros-hálózat (ilyen nincs, és mégis van) azt kürtöli, hogy a gyöngyöspatai ítélettel kapcsolatos kormányzati magatartás sérti a bírói függetlenséget. Ez teljességgel értelmezhetetlen, hiszen a bíróság az állam ellenében a civilek javára döntött, ezért ez az ítélet éppen a bírói függetlenséget bizonyítja. A kormány pedig az ítélet végrehajtásának mikéntjét vitatja.

A jogállamiság miatt aggódó „jogvédőket” a bíróságok függetlenségéért való rikoltozás közben az sem zavarja, hogy például a Helsinki Bizottság nem létező jó hírnevének a kormány vagy a Fidesz által történő megsértése ürügyén úgy jár sérelemdíjért a bíróságra, mint szomjas ember a kútra. A TASZ egyetlen csettintésére a bíróság lezáratja a Lánchidat húsz „vesszenorbánozó” kedvéért, mert szerintük a rendőrségnek más baja sincs, mint azon gondolkozni, hol tudnák a tüntetők legjobban kiélni tüntetési hajlamaikat. A Helsinki Bizottság egyetlen jajszavára a bíróság előzetes döntést kér az Európai Unió Bíróságától a migránsok ügyeiben, majd menekültstátust ad védencüknek a menekültügyi hatóság döntésével szemben.

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a jobboldali újságírók a TASZ felhívása nyomán kerülnek a bűncselekmények gyanúsítottjaival közös listára. Ezeket a döntéseket nem szeretném minősíteni, csak példákként hoztam fel arra, hogy a bíróság az állami szervekkel vagy a kormánnyal szemben előszeretettel dönt a külföldről finanszírozott politikai aktivista szervezetek javára. Ha igaz lenne a „jogvédők” diktatúráról, az autokrata kormány bíróságokra nehezedő politikai nyomásgyakorlásáról szóló vádaskodása, ilyen döntések nem születhetnének.

Manfred Weber nemrég javaslatcsomagot mutatott be, amelyben a magyar kormány 2015-től hangoztatott álláspontját ismétli meg, többek között azt tanácsolja, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni. Közben azt a magyar tagállamot támadja a jogállamisági eljárással, amelyik a határvédelmet ténylegesen ellátja. A jogállamisági eljárást pedig azoknak a „civil” szervezeteknek a jelentéseire alapozza, amelyek nemegyszer kinyilvánították már, hogy a bevándorlást hasznosnak, a társadalmi sokszínűséget pedig értéknek tekintik, és amelyek futtatója saját bevallása szerint arra vár, hogy „Orbán eltűnik”. Így Manfred Weber és társai levele – Törökország migránsokkal kapcsolatos eljárásának tükrében – most különösen észszerű.

Mindebből jól látszik, hogy a jogállamisági eljárást – többek között a bíróságok függetlenségének megkérdőjelezésével – politikai céljainak elérése érdekében a Soros-hálózat tartja életben. E tevékenységükhöz pedig a Manfred Weberhez hasonló, a „jogvédők” brüsszeli hangjaként fellépő magyar ellenzéki EP-képviselők nyújtanak segítséget, ezért próbálják kicsikarni részvételüket a 7. cikkely szerint lefolytatott jogállamisági eljárás további szakaszaiban is.

Gedeon Magdolna

A szerző jogász, egyetemi docens

Magyar Nemzet
MTI Hírfelhasználó