Egy új ablak nyílik ezzel a bezártsággal
Böjte Csaba járványról, imáról és gólyazászlóról
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága, a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztősége, valamint Böjte Csaba, Csókay András és Szikora Róbert, a világesemény hírnökei közös imára hívnak a koronavírus-járvány megszűnéséért. A mindennap délben kezdődő imádság március 18-án vette kezdetét. Erről és a járványról beszélgettünk telefonon Böjte Csaba ferences szerzetessel.
2020. március 19. 23:54

Kedves Barátaink!

Fejezzük ki együttérzésünket és közelségünket a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel hazánkban és határainkon túl. Mindenkit arra hívunk, hogy szólítsuk meg együtt Istent, aki életünknek és hitünknek forrása. Aki mindig többet ad nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Árassza ránk irgalmát, bocsássa meg nekünk, amivel lelkiismeretünk vádol, és amit szinte már kérni sem merünk, adja meg nekünk atyai jóságából.

A veszélyhelyzet elvonulásáig arra hívunk mindenkit, hogy a déli imádságot követően naponta fohászkodjunk együtt Istenhez Erdő Péter bíboros, prímás imádságával, és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével.

Csatlakozz imádságunkhoz!

Budapest, 2020. március 17.

Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága
Magyar Kurír és Új Ember szerkesztősége
Böjte Csaba, Csókay András és Szikora Róbert, a világesemény hírnökei

Az imádságok szövege ITT található.

– Miért tartotta fontosnak, hogy másokkal együtt imára hívjon ebben a helyzetben?

– Itt, Erdélyben is ugyanazok a problémák vannak, mint Magyarországon és a nagyvilágon. Az iskolákat bezárták, mi 108 gyermekkel bezárkóztunk Déván. A rendelkezés azt mondta, a kis családok maradjanak együtt, hát a mi kis családunk ilyen nagy. Együtt vagyunk, és persze aggódom én is a kollégáimért, a gyermekeimért: olyan parányiak ezek a vírusok, hogy nem tudunk máshogy harcolni ellenük, mint hogy kezet mosunk és megpróbálunk az otthonunkba bezárkózni. Azt gondolom, ennek ellenére az imádság az egyetlen eszköz, amit a gyermekekkel együtt tudunk alkalmazni, így ma is elmondtuk az Úrangyalát, és együtt fohászkodtunk velük.

Nagyon bölcs dolognak tartom, hogy Ferenc pápa is imára hív, nagyon tetszett, hogy elzarándokolt a Maria Maggiore-templomba gyalog, és ott imádkozott. A gyermekeknek is nagy élmény volt, mert tavaly, amikor Rómában voltunk, ugyanaz előtt a szentkép előtt mondtunk imát. „A pápa is odajár imádkozni, ahová mi!” – mondta az egyikük.

Milyen jó, hogy Erdő Péter bíboros úr is átlátja ezt a helyzetet, és külön imát ír, s biztat mindenkit, hogy mondja ezt a fohászt. Nagyon remélem, hogy 2020. szeptember 13-án valóban össze tud gyűlni a keresztény világ, s nemcsak az Eucharisztia előtt fog örvendezni, hanem azért is hálát fog adni, hogy szerencsésen véget ért ez a járványos időszak. Adja az Úr, hogy tényleg így legyen!

Annak örvendenék, ha a Kárpát-medence minden népe valamilyen szinten képviseltetné magát ezen az eucharisztikus találkozón. Nagyon-nagyon boldog lennék, hogy Trianonra, a százéves magányra egy ilyen szép választ tudnánk adni.

Én azt kérem, hogy ez az egész vírusos korszak minél rövidebb legyen, és minél problémamentesebben zajlódjon le, s minél előbb megint nyíljanak meg az iskolák, s a gyermekek tudjanak ott képződni, formálódni, játszani, nevetni, kacagni. Nagyon nehéz ennyi gyereket az osztálytársaiktól, a jövő-menő rokonoktól elzártan tartani.

– Mennyire bírják a gyerekek a bezártságot? Mondjuk, 108-an biztos nem érzik magukat egyedül…

– Szeretnek focizni, próbáljuk a kertészkedésbe, ide-oda bevonni őket. Most igazából az ismeretlentől fél az ember. Főleg mi, felnőttek. A gyerekeknél nincs semmi jele, hogy kétségbeestek volna, hogy az iskolákat bezárták. Délelőtt próbálunk tanulni velük. Mindenkinek volt okostelefonja, de hirtelen mindenkiéről kiderült, hogy mégsem működik, ha azon keresztül kellene letölteni a leckéket. Ám azért a nevelők próbálnak kifogni a gyerekeken, meg én is mondtam nekik, hogy már régóta vannak magántanulók, tehát a tanévet el kell végezzük, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, hogy újból járja az egész társaság ezt a tanévet.

– Mi még előtte állunk annak, hogy szigorú korlátozások legyenek a mozgásunkban, ugyanakkor központilag is azt kérik, hogy lehetőleg minél inkább maradjunk otthon, minimálisra csökkentsük a társadalmi érintkezést. A romániai és más európai példák is azt mutatják, hogy nagy valószínűséggel nálunk is elkerülhetetlen lesz a hatósági karantén időszaka. Mit javasol, Csaba testvér, ebben a helyzetben mire irányuljanak a gondolataink, hogy ne ragadjunk bele abba az érzésbe, hogy be vagyunk zárva?

– Meg vagyok győződve, hogy akár a jó, akár a rossz dolgokból, amik előttünk vannak, dobbantó is lehet, de ugyanúgy botlasztó is. A magyar nyelvben a törvények, parancsok, előírások negatív értelmet kaptak a történelem folyamán, a legtöbb ember berzenkedik ellenük. Amúgy is mi, magyarok olyan rebellis népek vagyunk, az előírásokat nehezen tudjuk pozitívan szemlélni. Holott annak idején Mózes mondhatta volna úgy is: „Boldog az az ember, aki tiszteli apját és anyját. Boldog az az ember, aki nem káromkodik. Boldog az az ember, aki nem hazudik.” Tehát a boldogságra vezető út útjelző táblái a parancsok. A szeretetparancsok, de akár az egészségügyi hatóságok által előírt rendelkezések is ugyanígy az életre vezető út a jelzőtáblái.

Ne féljünk tőlük, hanem vegyük komolyan! Az ember, ha eltéved az erdőben, s meglát egy útjelzőt a fán, akkor örvendjen, hogy valaki gondoskodott és kiutat mutat neki. Másrészt ha becsukódik az ajtó, kinyílik egy csomó ablak. Viccesen mondták, hogy az egyik férfi, aki hazament, és a korábbiaknál hosszasabban találkozott a családjával, mondta: „Jé, hogy megnőtt a fiam, alig ismertem meg!” Mert tényleg rohanunk, és öt-hét perc jut naponta arra, hogy beszéljünk a gyerekekkel – sajnos ez az országos statisztika Magyarországon. Most akkor van több idő és lehetőség akár arra, hogy leüljünk egy esti beszélgetésre, játékra vagy kacagásra.

A gyerekekkel egy nagyon érdekes dolgot terveztünk a minap: gólyazászlót. Mondtam nekik, biztos vagyok benne, hogy kilenc hónap múlva annyi gyermek fog születni a Kárpát-medencében, hogy csuda, és tervezzünk egy olyan kisjézusos zászlót – kicsit hajaz a székely zászlóra –, amelyet azoknál a családoknál, ahol kisbaba születik, kirakhatják.

Azt gondolom, valóban egy új korszak kezdődik, egy új ablak nyílik ezzel a bezártsággal mindannyiunk előtt. A gonosz lélek biztos, hogy szeretné a szívünkből a reményt, a derűt kilopni, de mi ne hagyjuk, hogy akár bennünk, akár a családunk tagjaiban, akárki másban a gonosz lélek kárt tegyen. Őrizzük a reményt, a hitet, hiszen Isten gyermekei vagyunk, a mennyországba vezető jegy ott van mindannyiunk zsebében, meg vagyunk keresztelve, nincs okunk arra, hogy féljünk vagy pánikoljunk. S aki bajban van, nehézséggel küzd, azzal vállaljunk szolidaritást, próbáljunk segíteni testvéreinket, társainkat.

– Ez a közös imádság arra is szolgálhat, hogy azokat a határokat, amelyek újra jobban kirajzolódnak az államok által bevezetett intézkedések következtében, felülírjuk az internet segítségével.

– A szentmise-közvetítéseknél is tapasztalom ezt, hiszen mi naponta misézünk, s több ezer ember kukkintott be legutóbb is az élő közvetítésbe: volt, aki hosszan nézte; volt, aki csak ráklikkelt. Az összes gyermekünkhöz egyszerre nem tudtam, ugye, elmenni eddig sem, ezért régebbtől fogva a Magnificat.ro oldalon keresztül szoktunk megosztani nemcsak leveleket, hanem kis filmeket meg szentmiséről szóló elmélkedéseket is.

Annak idején Ádám atyánk is elment a Tescóba, és vett két kőbaltát, hazavitte a fiainak, mert azt akarta, hogy diót törjenek vagy mamutra vadásszanak azokkal, de lám, ők egymást fejbe verték. Hogyan használom a kőbaltát, az internetet, hogyan állok hozzá a járványhoz, ezek mind lehetnek nagy istenverései, de Isten áldásai is, az életem újratervezéséhez akár. Lehet az időszámítás kezdete, de az időszámításom végét is jelentheti.

Fotó (archív): Lambert Attila

Agonás Szonja

Magyar Kurír
MTI Hírfelhasználó