Globalizációs stressz-teszt
Nehéz időkben minden ország csak magára számíthat, ezért egyedül is képesnek kell lenniünk arra, hogy megvédjék országuk lakosságát és gazdaságát.
2020. április 17. 15:15

A koronavírus-krízis nem csak arra világított rá, hogy mennyire összekapcsolódott világunk gazdasági és társadalmi szempontból, hanem azt is megmutatta, hogy a globalizáció nem pont úgy működik, mint ahogy azt a globalisták elképzelték vagy szeretnék.

Nehéz lenne vitatkozni azokkal, akik szerint a globalizáció miatt vált világjárvánnyá a kínai koronavírus. Igazuk van, hiszen a globalizált világ soha nem látott szintre emelte az emberi interakciókat és mobilitást, így egy lokális fertőzésből könnyen vált – mindössze pár hét leforgása alatt – pandémia. Utólag mindez teljesen logikusnak, sőt, már-már előre láthatónak tűnik.

Azonban, bármennyire kényelmes is ez a megfejtés, a probléma valódi forrása nem maga a globalizáció, hanem annak félreértelmezése. A globalizált világot belengő hurráoptimizmusban nem maradt hely a kétkedésnek, a tartalékolásnak és a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülésnek. Az, hogy a nyugati államok többsége elmulasztotta fenntartani az ellátási láncok biztonságosságához szükséges tartalékokat, nem a globalizáció kudarca, hanem azoké a felelős politikai vezetőké, akik feltétlen bizalmat vetettek a láthatatlan piac globális erőibe.

Miközben a liberális államok fenntartások nélkül alávetették gazdaságukat a globalizált világ diktálta hatékonysági és költségtakarékossági szempontoknak, a korona-krízis hirtelen rávilágított: még a globalizáció sem mentesíti a döntéshozókat a nemzetgazdasági szuverenitás megőrzésének követelményétől.

 

A „történelem vége” és a globalizáció hurráoptimizmusa tehát a felelősség végét is elhozta. A liberális államok úgy okoskodtak – és ezt az üzenetet közvetítették a lakosság felé is –, hogy már nincsen szükség öngondoskodásra és előrelátásra, hiszen a nagybetűs Piac úgyis mindenkit elrendez. A liberális állam és az optimalizált ellátás kényelmessé tették az embereket, akik a fogyasztói társadalom által elcsábulva a mának éltek és – főként Dél-Európában – alig takarítottak meg pénzt.

A globalizációba vetett feltétlen bizalom kiszolgáltatottá és sérülékennyé tette a háztartásokat és a nemzetgazdaságokat. A nyugati országok önként és dalolva adták át ipari termelésüket a feltörekvő gazdaságoknak, és egyszerűen figyelmen kívül hagyták a veszélyforrást, amely most, a koronavírus-krízisben könyörtelenül megmutatkozott: a beszállítók sokszínűségének drámai csökkenését. A nyugati világban ma a kritikus egészségügyi eszközök hiánya jelentősen akadályozza a koronavírus elleni hatékony küzdelmet. Az orvosi maszkok több mint 50 százalékát Kínában gyártják, továbbá Kína az antibiotikumokban és más gyógyszerekben használt kémiai összetevők legnagyobb exportőre is.

A liberális világ önsorsrontó lépéseit Kína tudatosan kihasználta, és mára a világ vezető gyártójává vált – gyakorlatilag minden termék esetében. Csak egyetlen számadat a jelenség mértékének érzékeltetésére: az elmúlt két évtizedben a Kínába irányuló közvetlen külföldi befektetések állománya 193 milliárd dollárról 1,6 billió dollárra növekedett.

A koronavírus-járvány (legalább) két fontos tanulsággal szolgál a nemzetállamok számára. Egyrészt, nehéz időkben minden ország csak magára számíthat, ezért egyedül is képesnek kell lenniünk arra, hogy megvédjék országuk lakosságát és gazdaságát. Azok az államok, amelyek kiszervezték az iparuk létfontosságú ágazatait idegen országokba, most vért izzadnak nemzeti érdekeik megvédéséért. Az önellátás képessége drága mulatság, de talán a jelenlegi válság láttán mindenki megérti, miért éri meg mégis megfizetni a szuverenitás árát.

Másrészt, a járvány miatt az újraelosztás helyett az államoknak most a központi feladataikra kell összpontosítaniuk. Az adófizetők pénzét ideológiai programok helyett a nemzetgazdaság megerősítésére, a közrend biztosítására, innovációra, egészségügyre, (digitális) oktatásra és a rendkívüli helyzetek kezelésére kellene fordítani. Azokra a feladatokra, amelyekben a liberális állam rendkívül gyengén teljesít.

Lánczi Tamás politológus

mozgasterblog.hu
MTI Hírfelhasználó