Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
2020. május 13. 09:51
„Én Valéry Giscard d'Estaing bal oldalán álltam a fotózás alatt, a kezét a bal derekamra tette, majd messzebb, a fenekemre csúsztatta és ott is hagyta."
A horror történetet egy ismeretlen német újságírónő írta meg a párizsi ügyészségnek.
Az „ismeretlen” jelző immár idejét múlta: a tehetségtelen újságíró európai hírnévre tett szert. Selejt elnöki interjúja, amely semmilyen visszhangot nem keltett, most többszörös lejátszással kerül a képernyőkre szerte a kontinensen.
„Mindenki világhírű lehet egy negyedóráig.”
Andy Warhol fanyar megállapítása eljutott a francia szakos német újságírónőhöz. Ahelyett, hogy örömében csábos fenekét verné a földhöz, nekitámad a hozzá leereszkedő, s nemcsak interjút adó, hanem együttes fényképezkedést is vállaló politikusnak.
Bárgyú, bornírt hírnévszerzési kísérlet.
A párizsi ügyészségen ezt nem látták át – vagy nem akarták átlátni. Az infantilis feljelentést komolynak nyilvánították, és nekiestek a 94 éves veterán politikusnak. A horror és a bohózat keveredik a hírben: két évvel a támadás után megvádolták a 94 éves, az akció elkövetésekor 92 éves politikust. Mivel?
„Szexuális agressziót” követett el.
A borzalmas cselekedet – a hírügynökségi megfogalmazás szerint - „2018 évégén” történt meg, és a német újságírónő az idén március 10-én tett panaszt. Azaz a teljes 2019. évben a most 37 éves riporter lelkét nyomasztotta a durva agresszió élménye.
Példátlan brutalitást szenvedett el.
Az interjú után "kértem egy fotót Giscard d'Estaing-től a kollégáimmal. A fotót az asszisztense készítette el, aki a helyiségben tartózkodott. Én Valéry Giscard d'Estaing bal oldalán álltam a fotózás alatt, a kezét a bal derekamra tette, majd messzebb, a fenekemre csúsztatta és ott is hagyta" - mondta az újságírónő.
A durva agresszió ellen az áldozat természetesen fölvette a harcot.
"Megpróbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült" - idézte fel a 92 éves politikussal való viaskodás történetét az újságírónő, aki a "nagyon degradáló" helyzetből operatőre segítségével tudott csak kiszabadulni, aki egy lámpát szándékosan fellökve végül egy széket helyezett el közéjük.
Tehát tanú is van: egy kolléga. Azaz koronatanú.
A hatalmas jogi érzékű párizsi ügyészség nyilván megfellebbezhetetlen bizonyítéknak fogja tekinteni a német operatőr vallomását: azét az emberét, aki egy munkahelyen dolgozik a riporternővel, ugyanattól a vezetőségtől kapja a fizetését, és felelős a televíziós vállalat jó hírnevéért, azaz nem hazudtolhat meg egy ugyanott tevékenykedő újságírót.
Megbízhatóbb tanút el sem lehetne képzelni.
A hír szerint eljárást indított Valéry Giscard d'Estaing volt francia államfő (1974-1981) ellen a párizsi ügyészség egy német újságírónő feljelentése nyomán, aki azzal vádolta meg az exelnököt, hogy egy 2018 végén rögzített interjú során a fenekére tette a kezét - közölte hétfő este a vádhatóság.
Párizsban, ahol a jogkövetés ma a legtermészetesebb napi gyakorlat…
Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
Félő, hogy az újságírónő lebukott.
Az AFP francia hírügynökségnek ugyanis bevallotta: „Azért mondtam el a történetemet, mert azt gondolom, hogy az embereknek tudniuk kell, hogy egy volt francia elnök szexuálisan zaklatott egy újságírónőt…”
Egy volt francia elnök. Francia…
Bizony ez a vallomás fölébreszti a gyanút: nem az ősi francia-német ellentét – netán ellenségeskedés – lappang-e a följelentés mögött. Francia elnök követte el az agressziót. Ha német, esetleg spanyol vagy angol tette volna, a 2019-es teljes esztendő talán elegendő lett volna a német újságírónőnek ahhoz, hogy kiheverje a traumát.
Ámde francia volt a tettes.
Kérdés, hogy az etnikum és etnikum közötti ellentét indulatos kinyilvánítása rasszizmusnak minősíthető-e, de a „politikai rasszizmus” fogalomkísérletével talán el lehet játszani. Amelyet provokáció előzött meg, hiszen az újságírónő kérte a fényképfelvételt, ő állt a politikus mellé, annak – mint mondta – bal oldalára, nem tudni, milyen szorosan, és készséggel elfogadta, hogy az elnök a derekára tegye a kezét…
Ki provokált kit? – ötlik fel a kérdés.
A párizsi ügyészség bődületesen nagy okossága minden bizonnyal tisztázza ennek hajmeresztő, vérlázító agressziónak minden részletét anélkül, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsát is össze kelljen hívni. És akkor föllélegezhet Európa.
Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
A trianoni döntésen a magyar békedelegáció által szóban és írásban előterjesztett érvek sem tudtak változtatni. A benyújtott számos jegyzék, s különösen Apponyi Albert delegációvezető 1920. január 16-án elmondott beszéde így nem is a békekonferenciára, sokkal inkább a magyar közvéleményre gyakorolt nagy hatást, és megvetette a két világháború közötti revizionizmus eszmei alapjait.
Az SZDSZ már 1989-ben pontosan tudta, mit kezdjen a sajtóval, ezért nem engedte, hogy az 1990-es választások előtt az állampárt hozzányúljon a médiatörvényhez, mindeközben a kampány előtt minden szabad műsoridőt igyekeztek lefoglalni a tv-ben és a rádiókban, a liberális lapok pedig jelentős összegű támogatást kaptak a Soros Alapítványtól.
Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
