Csabit végre helyretették
2020. május 20. 00:36

A külföldről hazatérő magyarok karanténozása ellen szólalt fel Kásler miniszternek írott levelében az MSZP többszörösen bukott főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely cserejátékosa, Horváth Csaba zuglói polgármester. De már az ötlettel sem aratott sikert: a zuglóiak Facebook-kommentekben hívták fel a figyelmet arra, jó lenne, ha inkább a kerülete dolgaival foglalkozna, mert akad bőven tennivaló.

Már a választók is felismerték, hogy az ellenzéki kerületi polgármesterek némelyike inkább foglalkozik az országos politikával, mint a helyi ügyekkel.

Horváth Csaba, aki ugyan még soha nem tudott választást nyerni, de az MSZP-Párbeszéd házassága nyomán kistafírungozták Karácsony Gergely megüresedett zuglói polgármesteri székével, jó nagy maflást kapott a kerületiektől, amiért a kerület helyett az országos járványvédekezéssel foglalkozik.

Horváth nagy büszkén osztotta meg Zugló Facebook-oldalán, hogy levelet írt Gulyás Gergely kancellária- és Kásler Miklós Emmi-miniszternek, amiben azt kifogásolta, hogy a külföldről hazatérő magyarokat miért kell házi karanténba helyezni ahelyett, hogy egyszerűen letesztelnék őket. Sőt: a jelek szerint már járványügyi szakembernek is képzeli magát, mert:

„Meggyőződésem, hogy a legtöbb esetben a kéthetes karantén indokolatlan.”

Csakhogy a zuglói polgároknak több eszük van, mint a polgármesterüknek, ők ugyanis pontosan tudják, hogy a Horváth által javasolt gyorsteszt nagyjából annyira képes, mint ló a hátúszó versenyen. Egyik kommentelő fel is hívta erre a kerületvezető figyelmét: Jelenleg az egyetlen megbízható teszt a PCR-teszt a koronavírus kimutatására, de ez is csak megfelelő feltételek mellett. A kéthetes karantén kellemetlen, de szükséges jelenleg, mert a járvány még nem múlt el. Részemről maradnék a virológusok és járványtani szakemberek véleményénél, a politikusok itt csak a sor végén vannak.

Többen ennél is jobban helyretették a zuglói polgármestert, mondván: mielőtt járványüggyel foglalkozna, körülnézhetne előbb a kerületében.

Zugló lepusztult, koszos, ugyanolyan, mint az előd polgármester idejében, igaz, sajnos ez várható volt !!!! Jó lenne, ha a polgármester többet foglalkozna csak a kerület problémáival!

Ebből a megfogalmazásból kiderül, hogy a kommentelő nem igazán szimpatizál a kerület baloldali vezetésével, de olyanok is figyelmeztették a portája előtti sepregetés szükségességére Horváth Csabát, akik korábban talán az ő neve mellé húzták az ikszet a szavazólapon: Tisztelt Polgármester Úr! Addig is: lehetne, hogy lekaszálják a Rákospatak-mentét? Ja! És a szemetet is összeszedhetnék..... itt, Zuglóban, amiért elsősorban felelős!

Erre megerősítés is érkezett: Tökéletes comment! Köszönöm!!! Most már elviselhetetlen az a mocsok, amiben mi, zuglóiak élünk! (Herminamező, Laky Adolf u. és környéke!!!)

Bár a karácsonyisták valamiért azt képzelik, hogy a teszetosza főpolgármesterrel 2022-ben kormányváltást hajthatnak végre, a jelek inkább arra mutatnak, hogy a rosszul súlyozott politikájukkal még azt is elveszthetik, amit eddig fellegváruknak hittek. Például Zuglót. Csak így tovább!

Helyretették a magát járványügyisnek képzelő polgármesterüket a zuglóiak

888.hu
Címkék:
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Trianon 100 - Apponyi Albert párizsi beszéde
    A trianoni döntésen a magyar békedelegáció által szóban és írásban előterjesztett érvek sem tudtak változtatni. A benyújtott számos jegyzék, s különösen Apponyi Albert delegációvezető 1920. január 16-án elmondott beszéde így nem is a békekonferenciára, sokkal inkább a magyar közvéleményre gyakorolt nagy hatást, és megvetette a két világháború közötti revizionizmus eszmei alapjait.
  • Soros és a balliberális sajtó támadása Antallék ellen (3.)
    Az SZDSZ már 1989-ben pontosan tudta, mit kezdjen a sajtóval, ezért nem engedte, hogy az 1990-es választások előtt az állampárt hozzányúljon a médiatörvényhez, mindeközben a kampány előtt minden szabad műsoridőt igyekeztek lefoglalni a tv-ben és a rádiókban, a liberális lapok pedig jelentős összegű támogatást kaptak a Soros Alapítványtól.
  • Salvini: Számunkra Magyarország példakép
    "Tisztelet a magyar népnek és kormánynak, a magyarok közösségének, számunkra példaképek vagytok, köszönjük, hogy közel vagytok hozzánk!".
MTI Hírfelhasználó