Trianon 100 - Vérző Magyarország 1. rész
Most induló sorozatunkban a centenáriumra emlékezve a Kosztolányi által szerkesztett, 1921-ben megjelent és elhallgatott, elfelejtett, így mára jórészt ismeretlen kötetből, a Vérző Magyarország című könyvből idézünk írásokat, tanulmányokat. Először a Kormányzó előszavát és az akkori egyházi méltóságok írásait olvashatják.
2020. május 20. 01:49

A szomorú centenárium kapcsán feltétlenül szólnunk kell egy könyvről, egy évtizedeken keresztül betiltott, elhallgatott és elfelejtett kötetről, mert épp a tiltás, a cenzúra miatt nemzedékek nem ismerhették meg a Trianon okozta fájdalmakat és a reménykedő, a dolgok megváltoztatására készülő alkotók terveit és gondolatait. A könyv címe Vérző Magyarország, alcíme Magyar írók Magyarország területéért. Az 1921-ben megjelent könyvet nem más, mint Kosztolányi Dezső szerkesztette és a kötetben írók, költők, politikusok, tudósok, egyházi vezetők fejtették ki nézeteiket. A centenárium kapcsán azért is érdekes e gondolatok felelevenítése, mert nemcsak az derül ki, hogy a publikáló szerzők hogyan vélekedtek az akkori helyzetről, hanem ezeken túl érzékelhető egy egész ország, a megcsonkított ország lakosságának, az egész megcsonkított nemzetnek közös érzése és döbbenete is.

Horthy Miklós: Hazáért:

e szó fogalmának jegyében álljon csatasorba minden magyar író és költő. A háború fegyveri elhallgattak, szóljanak meg a múzsák. Lelkesítsenek, acélozzák meg a lelkeket, az elszakított magyar földekre vigyenek reményt és kitartást, a megmaradt magyar földeken élesszék a hazaszeretet tüzét.
Az eszmék és gondolatok harca, ha az a legnemesebb érzés, a hazaszeretet szárnyán lendül a magasba, ellenállhatatlan annak tere végtelen. Eszmének, gondolatnak, hazaszeretettnek nem lehet mesterséges határt vonni, az minden határon át és mindenekkel szemben diadalmaskodik.

(Horthy Miklós kormányzó)

Csernoch János sorai

Magyarországon rövid ideig hivatalos tanítás volt a nemzetköziség és a világpolgárság. a faji és nemzeti érzést, mint a múlt kellemetlen maradványait üldözték. Harcot hirdettek minden nemzeti elkülönülés állítólagos okai ellen: az uralkodók, arisztokraták és a katonaság ellen. Úgy jósolták, hogy a szabadkereskedelem é a világgazdaság eltöröl minden nemzeti és faji különbséget, a népeket testvérekké avatja.

Ez a tanítás nyílt tagadása volt a valóságnak, a természetes alakulás adott tényeinek és ugyanezért csúf kudarcát csakhamar megértük. A keresztény tanítás szerint a faj, a nemzet, a nép éppúgy Isten alkotása, mint az egyén: az Isten gondolatának megnyilvánulása, a természetbe oltott törvények terméke. Az egyes nemzeteknek külön természetes adományaik, képességeik, külön hivatásuk van, mely nemcsak a földrajzi és éghajlati viszonyoktól, munkaföltételektől és kultúrfokozatoktól függ.

Az emberiségnek magasabb szellemi és erkölcsi ideálokban való egyesítése igenis kívánatos és lehetséges, de a faji és nemzeti vonások, a hazához való ragaszkodás soha el nem tüntethetők, mert természetesek és mint ilyenek nem is akadályai, hanem előmozdítói az emberiség haladásának. Az embernek korlátokra van szüksége, mert annyit veszít tartalomban, amennyire szétfolyik a térben. Vörösmarty ezt úgy fejezte ki: „Amennyit a szív felfoghat magába, sajátunknak csak annyit mondhatunk.”

A faji érzés feltámadása, a nemzeti öntudat és a hazaszeretet feléledése nem politikai kurzus, nem ellenforradalmi hangulat, hanem a természetes igazság győzelme a hazugságon. a fajszeretet kultusza, a nemzeti és hazafias irány nem jelent visszafejlődést, hanem a kultúra ősforrásaihoz és éltető erőihez való visszatérést. Ezen az úton  keresztény népek eljutottak az egész emberiség közös szellemi és erkölcsi eszményeinek tiszteletéhez, amely ideálokat éppen a modern nemzetköziség akarta lerontani.

A magyarság szeresse erősen és józanul a faját, az emberiség egyik legnemesebb és legtehetségesebb faját.Higgyen törhetetlenül  a maga külön nemzeti hivatottságában, amilyen kevés népnek jutott osztályrészül a világon: közvetítő szerepében Kelet és Nyugat között. Nagy hivatása jelölte ki számára a hazát, a természetes határokkal szegélyezett Magyarországot, amelyet joga van megvédeni, visszakövetelni és visszaszerezni.

Esztergom, 1920. június 30-án.

Csernoch János

bíboros, Magyarország hercegprímása

Petri Elek sorai

A Kárpátok övezte négy folyam vidéke, az egységes Magyarország ezredéves határai megszaggattattak, amióta nyelvben, vallásban, világnézetben tőlünk idegen szomszédok léptek hazánk földjére. Református egyházunk eleven életereje is megdermedett. Azok az erek és idegszálak, melyek a harmadfélezeret meghaladó gyülekezetünket egységbe foglalták, elvágattak, vagy megbéníttattak.

Megbénult az az erő is, amely egy évezreden át védte a keleti áramlatok ellen Európát.

Ámde amint a múltban semmi idegen hatalom nem bírta állandóvá tenni ennek a földnek szétdarabolását:, amint a két-, három, majd négy részre szakított terület egységét az alkotmány és a szabadságérzet újból és újból összeforrasztotta: ma is hiábavaló a megszállott részeken, az impérium mostani gyakorlóinak minden erőszaka. Hatalmuk csak fegyvereken nyugvó, erejök csak látszólagos, birtoklásuk ideiglenes. Az elszakított részek lelkében meg nem dönthetik a magyar hazának szeretetét. A magyar alkotmány nyújtotta közszabadságok sokkal mélyebb gyökeret vertek ott, minthogy azok az elvek és nézetek, amelyeket az új uralmak ígérhetnek, kiolthatnák – még a nem magyar ajkú lakosokban is – a visszakívánkozás érzetét.

Nekünk pedig, akik e megcsonkított haza földén élünk, a forradalmak által szétbomlasztott társadalmi rend, a meglazult erkölcsi fegyelmezettség, a megingatott vallásos meggyőződés, az elhomályosult tekintély-elismerés, az alkotmánytisztelet és hazaszeretet újra feléledésén kell lankadatlanul fáradoznunk.

E munkában nagy feladatok várnak református anyaszentegyházunkra is s ezen újraépítésben részt is akar venni. Erre utalja négyzázados múltja, amelynek minden változása között erős kézzel vezetett, akár a nemzeti szellem, akár a közművelődés, akár az alkotmány megvédelmezése követelte.

Iskoláinkban, templomainkban és minden intézményünkben az a szellem él ma is, amely élt a múltban. Elkötelezettnek valljuk azonban magunkat arra, hogy népünk és ifjúságunk, fiaink és leányaink lelkét fokozottabb mértékben megtöltsük istenfélelemmel és honszeretettel. Amint büszkén hivatkozunk azokra az időkre, amikor mi voltunk a bástya, ha kellett kelet, ha kellett, nyugat ellen, úgy ma is nagyjainkat és kicsinyjeinket egyaránt áthatja az ezeréves határok megdönthetetlenségének gondolata nálunk, valamint az elszakított területek egymillió lelket meghaladó reformátusságában.

Ez a gondolat, mint valónkat átható erő, serkent és parancsol. Küzdünk és dolgozunk és az igazság fegyverei visszavívják a mi most elveszett, mert nem nyugoszunk a diadalomig.

Budapest, 1920. július hó 2.

Petri Elek

dunamelléki református püspök

Dr. Raffai Sándor: Új helyzet, új feladatok

Szomorúbb sorsot alig szánt nemzetnek a népek hatalmas Istene, mint most a magyarnak. Ezeréves, küzdelmekkel tömött, keservekkel csordultig telt, csalódásokkal szinte a kimerülésig terhelt élet után most a lassú elsorvadás szégyenére ítélte a világ hatalmasainak balgatag tanácsa. És e nehéz ítéle terhét rokontlanul, megértő szívek nélkül kénytelen hordozni. Igazainkat nincs, aki megértse, ügyünket nincs  aki felfogja, fájdalmunkat nincs aki enyhítse, sorsunkat nincs aki irányítsa. Ha volt korszak, az elmúlt ezer évben, melyben egyedül és elhagyatva állt a magyar, ennél terhesebb, ennél szomorúbb, ennél végzetesebb aligha volt csak egy is, mint a mai.

Helyzetünk nehéz, mondhatnók: vigasztalan. Senkire sem, támaszkodhatunk, csupán csak önmagunkra. Senkitől semmit nem várhatunk, ne is várjunk a történtek után. Hiszen összetöretésünktől kezdve tábort jártak köztünk és rajtunk az entente-missziók, látták legjobbjaink elfogatását, elnézték  becsületesek véres, halálos kínzatását, azután kiraboltattak, megszégyenítettek, összetiportattak, kultúránkat századokra visszavetették é nem volt szívükben egy szemernyi részvét, nem volt lelkükben egy csepp jóakarat. A békeszerződésnek nevezett nyílt parancs a tanubizonysága, hogy az entente hatalmaktól semmi jót nem várhatunk, semmiféle kíméletre nem számíthatunk, bennük semmit nem bízhatunk. Még akik közülök valamelyes megértést mutatnak is, vagy tehetetlenek, vagy csak egyszerű üzleti nézőpontból mérlegelik sorsunkat. ez a megállapítás, d

Szomorú és talán kissé sötétnek látszik ez a megállapítás, de ma ez a helyzet és nekünk nem szabad áltatnunk magunkat az idegen népek egyhamar alig reményelhető megértésének és segítőkészségének istápolásával. Én hiszem, hogy a megértés is bekövetkezik még valaha, én hiszem, hogy a segítőkészség is fel fog még támadni, de ma, én csak a nehézségeit látom a helyzetnek.

És ez az új helyzet új feladatok elé állít bennünket.

Századok óta elszoktattak az önállóságtól, most meg kell azt szoknunk ismét, ha élni akarunk. Valamikor, ha nem is vezető és irányító, de mindenesetre önálló utakon járó nemzet volt a magyar. Elpolitizáltuk önállóságunkat, elpártoskodtuk erőinket s szolgasorba süllyedtünk. A szabadságért sok harcot vívtunk, de felszabadulni sohasem bírtunk. Mikor meg végre felszabadultunk, nem volt benne köszönet, mert kalandorok és gonoszok kezébe kerültünk. Most kell majd visszatérni a régmúltak elhagyott ösvényére, most kell megalapoznunk az önállóság erős várát a magyar nemzet jövendője számára. Öntudatos, nemzeti politikát kell ismét kezdenünk. Nem pártok, hanem a nemzet számára. Ez a politika nem lehet másforma, mint amit országszerző őseink űztek: keresztyén és nemzeti. Aki ezt nem érti, vagy megérteni nem akarja, az nem értékes, nem szükséges, hanem kártékony és veszedelmes tagja a nemzet testének.

És a nemzet teste minden becsületes, ép tagjának együttesen, az összetartás szent kötelességtudatával kell az egyetlen jogosult cél elérésére és szolgálatára törekednie. Meg kell szűnnie annak a nyomorúságos, kicsinyes, porban kúszó, nemzetrontó szokásnak, hogy mindenki pártvezér akar lenni, s hogy a figyelmet magára irányítsa, a piacon tombol és tépdesi az egység szent kötelékeit.

Enne meg kell szűnnie, mert most nehéz és nagy kötelesség várakozik reánk: vissza kell szereznünk az elveszett, az elalkudott, az elrabolt ősi magyar hazát. S ma nehezebb hazát szerezni, mint ezer évvel ezelőtt őseinknek volt. Azok vitáz karral, egyakarattal, önfeláldozás lángolásával ráestek e föld lakóira és elvették tőlük és hazává avatták a Kárpátok medencéjét. Most ugyanezt a medencét árulással, csúszással-mászással, hazugságokkal, vérlázító embertelenségekkel és arcpirító kulturálatlansággal hódították magukhoz a bitorlók. Amarra ma gyengék vagyunk, emerre soha nem leszünk képesek. És mégis vissza kell hódítanunk az ősi szent hazát.

Erre a nagy munkára kell előkészülnünk! Hogyan, miképp? Szégyenleném magam, ha ezt apróra el kellene mondanom. Minden becsületes magyar léleknek megmondja azt a tulajdon hazaszeretete. Én csak egyet mondok! Új helyzetünkben új kötelességek várakoznak reánk és e kötelességek csúcspontján egy nagy feladat mered felénk: vissza kell szereznünk az ősi hazát.

Dr. Raffay Sándor

evangélikus püspök

Mielőtt rátérnénk az írók és a politikusok megszólalásaira, álljon vigasztalásul itt két rövid, szívbemarkoló idézet külföldi szerzőktől.

„A magyar békeszerződéssel az entente balkanizálta Európát s élősdi és martalóc szövetségesei kedvéért Erdély keleti határától Svájcig új Macedóniát formált. Mindez azonban mulandó. A békeszerződés gyönge emberek műve és amit az emberek elrontottak, azt a történelem önmagától fogja helyrehozni.” – írta R. Kinsley.

„Magyarország csodálatraméltó földrajzi egység, amelynek egyes részei összhangzatosan egymásra vannak utalva és nem szakíthatók el az egész sérelme nélkül… A tótföldi madarak ősszel Magyarország és nem Csehország felé veszik útjukat, s a magyarországi madarakkal indulnak dél felé. Magyarország zárt egész és annak egyes részei még ha az országot földarabolnák is, idővel önmaguktól csatlakoznának vissza a csonka törzshöz.” – mondta Payot.

De itthonról is idézhetünk, Bíbó István így látta:

„Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte, s ez az igazságtalanság olyan természetű volt, amelybe jó lélekkel nehéz volt belenyugodni: a történeti Magyarország területi állományát az etnikai elv alapján bontották széjjel, ugyanakkor azonban ezt az etnikai elvet Magyarország terhére nyilvánvalóan megsértették.”

(Folytatjuk)

gondola
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
MTI Hírfelhasználó