Trianon 100 - Vérző Magyarország 4. rész
Ezúttal gróf Andrássy Gyulának, a kiegyezés utáni miniszterelnök fiának, egykori bel- és külügyminiszternek tanulmányát idézzük. Az írás jelentőségét csak fokozza, hogy nemcsak a Balkán sok évszázados problémáit tárja fel történészi pontossággal, ok-okozati összefüggéseivel, hanem az, hogy egykori gondolatai, következtetései egy évszázad után a mai viszonyokra is érvényesek.
2020. május 23. 00:02

A szomorú centenárium kapcsán feltétlenül szólnunk kell egy könyvről, egy évtizedeken keresztül betiltott, elhallgatott és elfelejtett kötetről, mert épp a tiltás, a cenzúra miatt nemzedékek nem ismerhették meg a Trianon okozta fájdalmakat és a reménykedő, a dolgok megváltoztatására készülő alkotók terveit és gondolatait. A könyv címe Vérző Magyarország, alcíme Magyar írók Magyarország területéért. Az 1921-ben megjelent könyvet nem más, mint Kosztolányi Dezső szerkesztette és a kötetben írók, költők, politikusok, tudósok, egyházi vezetők fejtették ki nézeteiket. A centenárium kapcsán azért is érdekes e gondolatok felelevenítése, mert nemcsak az derül ki, hogy a publikáló szerzők hogyan vélekedtek az akkori helyzetről, hanem ezeken túl érzékelhető egy egész ország, a megcsonkított ország lakosságának, az egész megcsonkított nemzetnek közös érzése és döbbenete is.

Andrássy Gyula gróf: A harmadik Balkán

      A Balkán volt hosszú ideig a világ békéjének egyik gyenge pontja, az volt a viharsarok, ahol a vészt hozó felhők összegyűltek, ahonnét azok a pusztító válságok jöttek, melyek végigseperték Európa talaját és számtalan vérontást, töméntelen szenvedést okoztak. A balkáni helyzet tűrhetetlensége, az odavaló népek egymás elleni küzdelme volt a nagyhatalmak közötti állandó feszültségnek egyik legjelentősebb oka.

     S a Balkán azért idézett elő annyi bajt és szerencsétlenséget, mert ott a nemzetiségi elvet emelték államalkotó princípiummá, a nemzetiségi elv pedig egymás ellen küzdő részekre tépte azt az országot, amely csak egy bizonyos egység mellett virulhatott. A nemzetiségi elv ellentétben állt a geográfiai és gazdasági viszonyok parancsszavával és sokhelyütt szükségszerűleg szembekerült magával az államalkotó alapgondolattal.

       A legeklatánsabb példája a nehézségeknek Macedónia. Ha Nagy Sándor elnyomorodott országát Európa függetleníti szomszédjaitól és önállóvá teszi, megsértette volna az ott lakó bolgároknak, szerbeknek és görögöknek azon, a nemzetiségi jog alapján emelt igényét, hogy egyesüljenek. Ha az egyik szomszédhoz csatolta volna osztatlanul az egész tartományt, úgy kihívta volna a többit mind a küzdelemre és az ellenállásra, mert a keverten lakó nemzetiségek egyikét sem lehet a többiek feláldozása nélkül kielégíteni. Mindegyik fajt megsértette volna, ha Macedóniát a szomszédok államérdekei szerint osztja meg. Ugyanezt az eredmény éri el – és lehetetlenre vállalkozik, ha a különböző nyelvű nemzetek által keverten lakott tartományt több nemzeti államra szeli.

       Ha Macedóniát vámvonalak és állami határvonalak választják el Szalonikitől, akkor hiányzik az országnak kiútja a tenger felé, akkor a kiviteli kapuja idegen kézbe kerül, Szaloniki pedig háttér nélkül marad, elvágatik életének gyökérszáraitól, attól a földtől, melynek forgalmából és kereskedelméből kell élnie. Viszont ha ezen gazdasági érdekekre hallgatva Szaloniki Macedóniához csatoltatott volna, akkor a nemzetiségi elven esett volna túl nagy sérelem.

       Hiába. amint a nemzetiségi elv vált a Balkánon mértékadóvá az államok alakulásánál, mivel az egyes nemzetek nem élnek természetes zárt határok között, gazdaságilag összetartó, egymásra utalt területeken stabilis, egymással békésen megférő államok nem alakulhattak. Elkerülhetetlenné vált, hogy minden egyes állam szomszédjának területe után vágyódjék vagy azért, mert az államalkotó elv adott igényt a testvérei által lakott tőszomszédságában fekvő területekre, vagy azért, mert országának természetes, csaknem nélkülözhetetlen kiegészítő részét szakították el tőle az egyedül üdvözítő nemzetiségi elv miatt.

       Ebből a helyzetből származtak szükségszerűen azok az örökösen kirobbanó viszályok és háborúk, melyek a Balkánnak tragikus érdekességet kölcsönöztek és ez a helyzet teszi a Balkán mai rendjét bizonytalanná és a jövőjét az európai béke egyik főveszélyévé.

       De senkit sem lehet ezen vészes következményekért elítélni, mert emberi bölcsesség nem kerülhette el, hogy a Balkán sokáig állandó viszályok magva legyen. A török faj sok szép tulajdonsága ellenére nem alkalmas idegen fajok felett való kormányzatra, mióta pedig a török belső ereje hanyatlott, a kereszténység hatalma ellenben mindenütt emelkedett, a Balkán egységét fenntartó török uralom lehetetlenné vált. Állandó polgárháborúkkal járt, olyan harcokkal, melyek a szomszédok anyagi érdekeit és békéjét folyamatosan fenyegették és már azáltal is európai konfliktusokat idéztek elő, hogy a törökországi kereszténységnek valóban tűrhetetlen nagy szenvedéseit a rokonfajok békésen nézhették.

       S a felszabadított népeket nem lehetett egy államban, vagy állami szövetségben összefoglalni, ami egyedül biztosíthatta volna a békés jövőt, mert erre nem voltak meg a szükséges előfeltételek: tradíció, a közös kultúra, a kölcsönös rokonszenv, mert a különböző nyelvű és vallású népek nem egyszerre, közös erőfeszítéssel szabadultak meg, hanem egyenként és egymás után jutottak oly szuverenitás birtokába, melyet a confoederatio érdekében korlátozni nem akartak.

Balkán, a lőporos hordó (egykori karikatúra)

       Mit szóljunk ahhoz, hogy ezen keserves tapasztalatok után Európa a béke feltételeiben mesterségesen egy új Balkánt csinál a Tisza és a Duna között, a Kárpátok alján, mintha nem lett volna elég baja már a meglevőből? Amikor az entente az ezeréves, a természet által egységessé teremtett Magyarországot nemzetiségek szerint tépi szét, teljesen ugyanarra az útra lép, amely a Balkánon anarchiához és kaotikus állapotokhoz vezetett. Mint a Balkánon történt, nálunk is a nemzetiségi elvet emeli első helyre, többre becsüli, mint a történeti jogot, az ezeréves tradíciót s a természet követelményeit, anélkül azonban, hogy az ennyire felmagasztalt elvet legalább tiszteletben tartatná.

        Mivel a fajok nálunk is túlságosan keverten laknak és az egyes nemzetiségek határvonalai sem a gazdasági viszonyok, sem a megszokás, sem a tradíció, sem a hegyek és folyamok által megszabott határvonalakkal nem esnek egybe, az új államalakulatok mind kivétel nélkül, egészségtelen alapokon állnak. egy olyan állam sincsen közöttük, mely az államalkotó nemzetiségi princípium, vagy nagy gazdasági és katonai érdekek miatt ne kívánná meg szomszédjának területét. S míg az egyik ország, Magyarország azért életképtelen, mert túl kicsire szabták a testét, mert a dicsőített nemzetiségi elv ellenére túl sok tőszomszédságában élő magyart rendeltek cseh, román, szerb és osztrák uralom alá, mert a gazdaságilag egymást kiegészítő részeket egymástól elszakították, (az erdőt a fafogyasztó síkságtól, a nyersanyagokat a gyártelepektől, a várost a környezetétől), mert a megmaradt terület és lakosság nem bírja fenntartani a tradicionális állami gépezetet, mert oly országrészeket téptek ki testéből, melyek nélkül a megmaradt részeknek nincs természetes és megvédhető határuk, addig a többi országok azért gyöngék, azért szenvednek belső organikus állandó bajban, mert túl naggyá csinálták őket, mert túl sok magyart, németet rendeltek nekik alá, többet, mint amennyit megemészteni és a régi állami gépezettel és a rendelkezésre álló politikai és szellemi tőkével tisztességesen kormányozni képesek volnának; mert a kormányok akarata egymáshoz biggyesztett geigráfiailag nem összevaló országokat; mert az országok nem rendelkeznek védhető határokkal; mert a lakosság egy nagy része oly országból élt és lesz kénytelen ezentúl is élni, mely ma külfölddé vált, mert semmibe se vették a régi megszokottságot, az ezeréves tradíciókat.

       S míg a Balkánon az egyes államok legalább valóban együttérző, együtt élni akaró, valóban egységes fajokat juttattak az impériumhoz, nálunk az újonnan alakult államok egységét és életképességét még az a tény is veszélyezteti, hogy oly valótlanságokon alapulnak, mint az, hogy a cseh és a tót eredete ugyanaz, nyelve, kultúrája azonos és hogy e két faj egy akar lenni, vagy hogy a horvát és a muzulmán bosnyák magát szerbnek tudja és szerbbé akar válni.

       S ha a Balkánnál a fátum erősebb volt az emberi akaratnál és a szerencsétlen helyzet hozta magával, hogy oly megoldást nem lehetett találni, mely egészséges alapokon nyugodott volna és nem fenyegette volna a világ békéjét, addig nálunk a helyzet egészen más volt, nálunk az ilyen megoldás létezett, ki volt próbálva, az egész mesterség abban állott, hogy azt meg ne döntsék.

       A magyar nem bizonyult képtelennek békét és kultúrát biztosítani államalkotására, sőt önérzettel mutathatunk rá, hogy e tekintetben nagy és kiváló eredményeket produkált, olyat, amilyet egyik más nemzet sem, mert példátlan eset, hogy Európában egy faj ily aránylag kis számmal, ily kevéssé kétségbevont supremáciát bírt volna ily sokáig gyakorolni anélkül, hogy vérontásokhoz és fegyveres rendszabályokhoz kellett volna nyúlnia; anélkül, hogy a többi fajok állandó ellenállását hívta volna ki.

       Hosszú történelmünkben igen ritkán vezettek a nemzetiségi ellentétek polgárháborúhoz. Sok vért ontottunk alkotmányos szabadságunk és állami létünk védelmére, de a belső supremácia biztosításáért legritkább esetben kellett kardot rántanunk. A legutolsó eset, mikor a nemzetiségi ellentétekből harc keletkezett, 1848-49-ben volt, de ezt a kivételes esetet is teljesen kivételes világhelyzet magyarázza meg. Akkor az egész világ az idegességnek megközelítőleg olyan fokát érte, mint aminőt ma élünk át; akkor Európa-szerte minden nemzetiségi és minden osztályellentét egyaránt előtérbe tolakodott és kompromisszum helyett teljes érvényesülést követelt. Akkor Európa legtöbb országában, az egységes nemzetiségi államokban éppúgy, mint a többnemzetiségűekben vér folyt. S ez a 48-iki polgárháború sem keletkezett tulajdonképp magából a nemzetiségi ellentétből, hanem annak igazi mozgatóereje az az összeütközés volt, mely egyrészt a centralizáció és az összbirodalmi eszme, másrészt a történeti jogok és a magyar nemzeti szuverenitás között jött létre. A nemzetiségek harca csak mellékkövetkezménye volt a főbajnak.

       Ha nemzetiségeink bizonyos részei egyes közigazgatási reformok érdekében szervezkedtek is és ellenzékben voltak és megtörténhetett, hogy egyes nem magyar nyelvű állampolgárok a XIX. század nemzeti áramlatainak hatása alatt kifelé gravitáltak, ha egyes kisebbségek elégedetlenek voltak  nálunk is, mint a legtöbb államban, kétségtelen tény, hogy a magyar kormányzat a nem magyar tömegeket nem hajtotta az irredentizmus karjaiba. A nemzetiségek elégedetlensége és félrehúzása még akcióképességüket sem bírta komolyan alterálni. A nemzetiségek állandó üldöztetésének és ellenségeskedésének annyira terjesztett meséjét az a tény egymaga megcáfolja, hogy mikor a magyar lakta vidék zöme török hódoltságban élt, mikor Magyarországot csak azon országrész képezte, melytől ma minket azért fosztanak meg, mert állítólag nem magyar, a magyar állam mégis képes volt nemzeti jellegét fenntartani, szabadságát megvédeni, nyelvét újrafejleszteni és a jövő reneszánszát előkészíteni; képes volt egyidőben Ausztria beolvasztási törekvései és a török pusztító hordák ellen küzdeni anélkül, hogy ebben a nehéz és dicső feladatban akár a szláv, akár a román akadályozta volna.

       Nálunk elszakadásra irányuló nagyobb mozgalom, pártalakulás egyáltalán nem történt; a szorosan vett Magyarországon a nemzetiségi veszély miatt sohasem kellett a törvények hatályát felfüggeszteni, az alkotmányos szabadságot korlátozni, ostromállapotot hirdetni. Még a legelégedetlenebb faj, a román is mindig tiltakozott az elszakadási törekvések vádja ellen, sőt még a jelenlegi háborúban Románia beavatkozása után is a legerélyesebben protestáltak a román vezérek az ellen, mintha ők hűtlenek lennének a dinasztiához és el akarnának szakadni.

       Valóban minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Anglia Írországban, Franciaország az arabsok között, Oroszország és Németország minden kisebbségi nemzetiségnél, Románia Dobrudsában a bolgároknál, Szerbia a bolgároknál, Bulgária a szerbeknél sokallta rosszabb eredményt mutat fel, mint a magyar a nemzetiségeinél.

       Senki se tulajdonítsa ezt az eredmény terrornak, a büntetéstől való félelemnek, mert ahol széles néprétegek kifelé gravitálnak s ahol milliók törnek a létező rendszer felborítására, ott a kitörés valamely alakban minden terror, minden megfélemlítési kísérlet ellenére is bekövetkezik, mint ahogy például a törököknél szakadatlanul történt, akik pedig – ezt talán senki sem fogja kétségbe vonni –sokkal nagyobb szigorral léptek fel minden mozgalommal szemben, mint ez nálunk lehetséges volt, ahol az alkotmányos élet és a bírói eljárás formái egymagukban olyan garanciát nyújtottak, melyek Törökországban teljesen hiányzottak, vagy amint ez a passzív rezisztencia alakjában Magyarországon az ötvenes években megtörtént, az osztrák abszolutizmus minden hatalma ellenére s amint ez folyton előfordul a mai napig Írországban a Habens Corpus felfüggesztése ellenére. Az utóbbi időkben a szerbek között mutatkozott bizonyos olyan elszakadási vágy, mely összeesküvésekhez és merényletekhez vezetett, ebből azonban legfeljebb azt a következtetést lehetett volna levonni, hogy Bosznia és Horvátország helyzetén kell változtatni, semmi esetre azonban azt, hogy a tulajdonképpeni Magyarországot kell darabokra tépni.

       Az európai koncert Törökországban a beteg részek amputálását mindig csak és akkor rendelte el, mikor az összes, kevésbé radikális gyógyítási módokat végigpróbálta és azok mind fiaskót vallottak. Csak nálunk mondták ki mindjárt első ízben a végső szót és akkor határozták el a nem magyar fajok „teljes felszabadítását”, mikor a magyar nemzet egyhangú akaratával kijelentette, hogy a kifogásolt kormányzattal szakítani fog és kész az egysége nemzeti állami rendszert az autonómiák rendszerével felcserélni.

Balkán-térkép 1881 német

       A történelem és minden elfogulatlan szemlélő már most tehát csak azt állapíthatja meg, hogy nem azért osztották fel Magyarországot, mert az állam egysége a világbékét veszélyeztette, az egyes fajok fegyveres harcát provokálta, hanem hogy Magyarország felosztása kizárólag külpolitikai ambíciók és hatalmi kombinációk következménye volt. Nem a világbéke és az elnyomott népek védelme érdekében, hanem a hatalmi célok érdekében áldozták fel az ezeréves jogot és semmisítették meg a világbéke garanciáit.

       S ezek a hatalmi kombinációk, melyekért a történelem organikus alkotásait feláldozták, múló kombinációk és nyilvánvaló tévedésekre vezethetők vissza. A nagyhatalmak részéről a háború alatt keletkezett obligóktól eltekintve abból a hitből származtak ezen kegyetlen elhatározások, hogy az akcióképes Magyarország régi szövetségeseivel együtt a revanche-ra fog gondolni és az entente ellensége fog maradni, - de ez teljesen téves feltevés volt. Nekünk nem volt okunk revanche-ra vágyódni, ha életképesek maradunk. A mi esetünkben nem lehetett azokat az érveket felhozni, melyeket 1871-ben Németországban az annexionista párt felsorolhatott Elszász-Lotharingia meghódítása mellett, mikor az igazság erős látszatával lehetett azt fejtegetni, hogy Franciaország, akármilyenek is legyenek a békefeltételek, nem fogja magán száradni hagyni a vereséget, hanem amint a siker kilátásával teheti, Németországot meg fogja támadni s ezért csak arra kell ügyelni, hogy a jövő háború kedvező stratégiai feltételek mellett induljon meg.  Sok valószínűség szólt amellett, hogy Franciaország nem fogja azt a presztizs-veszteséget és hadserege becsületének azon csorbáját elviselni, mely a gyászos hadjárat következménye volt.

       A háború nálunk nem volt két nagy faj százados nagy, véres mérkőzésének egyik epizódja, mint aminő volt a francia-német háború, melyről Bismarck megállapította, hogy minden generációban ismétlődött. Minket érdek, emlék vagy érzelem egyetlenegy entente-nagyhatalommal sem állított ellentétbe. Amint megszűnt az a régi szövetség, mely a háborúhoz vezetett, teljesen szabad kezünk volt, új orientációt kereshettünk, ezen új orientációnak főcélja pedig – ami egy gyenge, a világeseményeket döntően befolyásolni nem képes államnál természetes – a béke és a status quo fenntartása lett volna. Általában hibás felvetés volt a kisebb és független Magyarországtól teljesen változott világhelyzetben ugyanazt a politikát várni, melyet az osztrák-magyar nagyhatalom folytatott.

       A külpolitikában számottevő Magyarország híd lehetett volna azon két államcsoport között, mely egymás ellen küzdött, s melynek kölcsönös megértésétől függ az emberiség békéje és boldogsága. Minket minden érdek a közvetítésre ösztönöz. Az újabb felfordulástól hasznot nem várhatunk. Nem vagyunk nagyhatalom, nincsenek oly ambícióink, melyeket csak az új világháború elégíthetne ki. Amint életképesek vagyunk, egyetlen lehető ambíciónk az lett volna, hogy békés munkával belső értékeinket kifejtsük és újonnan elért függetlenségünket az emberiségnek tett szolgálatok által megerősítsük.

       A háború emlékei sem ébreszthették bennünk a vágyat, hogy a történtekért, hogy letörésünkért bosszút álljunk. Az osztrák-magyar hadsereg veretlenül fejezte be pályafutását és önérzettel tekinthet vissza a háborúra. Különösen kitűntek a magyar hadierények s a közös hadsereg egyes fogyatkozásai nem érintik a magyar hadsereg nimbuszát, hisz azok nem az ő fogyatkozásai.        

       Gyűlöletet nem éreztünk ellenségeink ellen, úgy semmi ösztön sem terelt volna a revanche útjára. Annál biztosabb, hogy a közvetítésben kerestük volna feladatunkat, mert reá alkalmasak is lennénk.

       A Nyugat nagyhatalmainál szavunknak súlyt kölcsönözhet, hogy mindig a legnagyobb tisztelettel és nagyrabecsüléssel viseltettünk irántuk, még a háború alatt sem tápláltunk ellenük gyűlöletet, s hogy nekünk egyetlen oly érdekünk, egyetlen oly vágyunk vagy ambíciónk sincs, mely az entente nagyhatalmak útjában állana az ő törekvéseik és érdekeik megvalósulásának, hogy minden érdekünk azt kívánná, hogy az új világhelyzetbe a német nemzet is belétörődjön. A németeknek sem volna okuk irántunk bizalmatlanságot érezni, mert hűen kitartottunk mellettük addig, míg harci képesség volt bennünk, csak akkor váltunk el tőlük, mikor már hasznukra sem lehettünk. Tudhatják a németek, hogy azt a tiszteletet, melyet a német faj tehetsége iránt a magyar faj mindig érzett, csak fokozta a fegyverbarátság emléke és hogy a magyar érdek azt kívánja, hogy leghatalmasabb szomszédja fejlődjék, erősödjék s megtalálja a kapcsolatot a közelmúltban ellenséges nagy nemzetekkel is.

       Mi mindenütt az emberiség és a haladás, a béke és a megértés érdekét képviselhetnők és életképességünk az európai béke és az új európai térkép egyik biztosítéka lenne.

       De a jelenlegi béke feltételeinek második fő oka, a kisebb szomszédaink nagyravágyása is csak a hadi neurózis, a momentán siker és lehetőség által keltett mohóság következménye, nem pedig reális, állandó nagy állami érdekek kifolyása. Nem volt helyes számítás egymásra utalt fajoknak kölcsönös megértését oly szerzemények által megnehezíteni, melyek az értük hozott áldozatokat nem érik meg és többe fognak kerülni az új tulajdonosoknak, mint amennyit hozhatnak. A legvilágosabb példája ezen hibás kombinációknak a nyugati magyar megyék esete. Ausztria, mely a mi mezőgazdaságunkra abszolút rászorult, mely azon elvi alapra helyezkedett, hogy népszavazás nélkül minden határváltozás igazságtalan és elítélendő, mely belső gyengeségénél, nagy adósságainál, és azon szerencsétlen összeállításánál fogva, hogy nincs a nagy fővároshoz elég vidéki lakossága – nem alkalmas hódításra és háború vitelére, pár oly megyét akar tőlünk erőszakkal elvenni, mely Bécs városának gazdasági helyzetén semmit sem lendítene, s melyért megbízható barátból állandó ellenséget kellene csinálnia.

       A hadi mentalitás változékony talaján nőtt új alkotások ezen belső tarthatatlansága, igazságtalansága és célszerűtlensége teszi biztossá, hogy a reparáció nemsokára be fog következni, hogy a világ érdekei érvényesülni fognak és pedig békésen, közmegegyezéssel, nemsokára. A világ ma már nem bírja el sokáig az igazságtalanságot, nem bírja sokáig a nyugtalanító, fenyegető, veszélyes helyzeteket. Az irtózatos háború után igazi belső békére epednek a milliók, nyugalomra van szüksége a civilizációnak és az egész emberi nemnek. aki egészségtelen ambíciókkal útjában áll ennek a tendenciának, azt előbb-utóbb összetöri a nagy fejlődés ereje.

       Az új Balkán elmaradhatatlan következményeit már látjuk is. Azon a földön, amelyen eddig a világ békéjét fenyegető ellentétek nem voltak, ma már minden nap hallunk elnyomásokról, fajok és egyedek üldözéséről, kegyetlen büntetéséről és irredentizmusról. A mesterségesen előidézett már javában fejlődik és érezteti nyugtalanító, pusztító hatását.

(Folytatjuk)

gondola
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Orbán: elkötelezettek vagyunk a jogállamiság mellett
    Az Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak címzett részletes levélben számolt be Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács júliusi ülésére kapott ötpontos parlamenti mandátum teljesítéséről.
  • Ellenzék, vagy amit akartok
    Némi mazochizmustól áthatva elolvastam az ÉS című libsi tébolyda cikkét, melyet „A rendszerkritikai alapállás stratégiája” címmel Magyar Bálint és valami Kozák nevezetű szociológus jegyez. Borzasztó élmény volt.
  • Két baloldali lista lehet a Momentum és a DK között dúló harc eredménye
    A tagságnak, a balliberális médiaelitnek és a külföldi megrendelőiknek eljátsszák az összefogást, mint ez történt októberben is, aztán amikor posztokról, miniszterelnök-jelöltről van szó, akkor keményen gyomrozzák egymást – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán a DK és a Momentum közötti versengésről. A politológus szerint most Göd ürügyén játsszák le azt, amit Botka László is próbált annak idején: nem közösködni Gyurcsány Ferenccel.
MTI Hírfelhasználó