Trianon 100 - Gulyás: a magyar nemzet életben maradt
A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.
Utoljára frissítve: 2020. június 4. 16:12
2020. június 4. 12:10

Gulyás Gergely emlékeztetett: 100 évvel ezelőtt kényszerült Magyarország arra, hogy a trianoni békediktátumot aláírja, és ennek következtében az ország elvesztette területeinek kétharmadát és minden harmadik magyar a határon túlra került "anélkül, hogy elköltözött volna".

"Fejet hajtunk a mögöttünk hagyott évszázad magyar áldozatai előtt, gondolunk azokra, akiket magyarságuk miatt kivégeztek, bebörtönöztek vagy megnyomorítottak. Gondolunk azokra, akiknek az elmúlt évszázadban a hazájukért való hűségért kellett életüket áldozni, mert a hazához való hűség az elmúlt évszázadban a hazát tartotta meg és nem pedig azokat, akik hűek voltak hozzá" - fogalmazott a miniszter.

Gulyás Gergely közölte: a kormány szerdán döntött arról, hogy támogatja a 100. évforduló kapcsán, hogy a Citadellán a magyar szabadság múzeuma jöhessen létre.

Mint elmondta, ez reményeik szerint nemcsak a régóta romos épület megújítását teszi lehetővé, nemcsak egy méltó, a magyar szabadságküzdelmekre és megmaradásra emlékező múzeum létesítését jelenti, hanem a teljes megújítását a Gellért-hegynek. Az ezzel kapcsolatos kormányhatározat nemsokára megjelenik a Magyar Közlönyben.

A program megvalósításáért Fodor Gergely kormánybiztos a felelős - közölte a miniszter.

Gulyás Gergely elmondta, a nemzeti gyásznap tíz éve a Nemzeti összetartozás napja is: tíz évvel ezelőtt tették lehetővé a kettős állampolgárság megszerzését, és eddig majdnem 1 millió 100 ezer magyar élt a lehetőséggel. "Trianon után 90 évvel vált az lehetővé, hogy újra közjogi kötelék jöjjön létre magyar és magyar között, a magyar állam és a magyar állampolgárok között" - fogalmazott.

Közölte, csatlakoznak Schmidt Mária kormánybiztos felhívásához, és arra kérnek mindenkit, hogy tegyenek ki egy képet egy számukra kedves területről, ahol magyarok élnek bárhol a világon.
Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án Sátoraljaújhelyen mond beszédet és avat szobrot - mondta el Gulyás Gergely.

A magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság megszenvedte a járványügyi válsághelyzetet, de  jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.

Az idei esetleges gazdasági recessziót, jövőre jelentős növekedéssel tudjuk ellensúlyozni - tette hozzá.

Gulyás Gergely elmondta: a munkahelyek megvédése terén is sikerült jelentős lépéseket tenni. A kormány az eddigi és tervezett intézkedéseivel közreműködik összesen 1 millió 144 ezer 125 magyar álláshely védelmében, munkaerő-piaci vagy képzési támogatásában.

A miniszter elmondta: a regisztrált álláskeresők közül 175 ezren kaptak pénzbeli ellátást, a támogatási programok megvédtek 302 ezer munkahelyet, alapozó informatikai képzésre 62 ezren jelentkeztek, 12 ezren igényeltek hitelt a diákhitelt plusz keretében, 73 ezer 800 új munkahely létrehozását támogatják a beruházásösztönző programok, és 88 ezer közfoglalkoztatott van, de ez a szám szükség esetén 200 ezerig is felmehet.

Jó hír, hogy egyelőre csak 7 ezer új közfoglalkoztatott van - tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy az Országgyűlés adócsökkentésekről is döntött. A szociális hozzájárulási adó július 1-jétől  17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ezzel mérséklődik az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás is szintén 15,5 százalékra, továbbá 12 százalékról 11 százalékra csökken a kisvállalatai adókulcs.

A kormány döntése nyomán a cégek akár teljes nyereségüket is félre tehetik társasági adó mentesen 4 éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, ha az nem haladja meg a 10 milliárd forintot - mondta Gulyás Gergely.

A kabinet döntött arról is, hogy nemzeti konzultációt tart a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. A sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás, ezért fontos, hogy megismerjük az állampolgárok véleményét - jegyezte meg a miniszter.

A kormány 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról is döntött a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve, melynek célja, hogy a magyar kultúrát olyan helyzetbe hozzák, mintha nem lett volna járvány, és mérsékeljék a kultúrában dolgozókat ért károkat - ismertette Gulyás Gergely.

Egyre több katona védi a magyar határt

A várhatóan újra erősödő migrációs nyomás miatt egyre több katona és határőr teljesít szolgálatot a magyar határon, számukra a technikai háttér is biztosított - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online kormányinfón.

Kérdésre azt közölte, a következő hónapokra szóló migrációs előrejelzések többsége negatív. Jelezte, a pünkösdi hétvégén 430 migránst tartóztattak fel, és nem volt olyan határszakasz, ahol ne próbálkoztak volna az illegális bevándorlók.

Úgy vélte, a járvány által okozott gazdasági nehézségek sokakat arra indíthatnak, hogy Európában keressenek megélhetést. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a járvány után Európának el kell kerülnie, hogy ismét tömeges bevándorlás áldozatává váljon. Szerinte Európa akkor tud ez ellen fellépni, ha világossá teszi, minden tagállamát támogatja a külső határvédelemben.

A gyümölcstermelőknek okozott tavaszi fagykárokra utalva azt mondta, az idei kárenyhítési alapban lévő 19 milliárd forint szerinte elegendő kompenzációra nyújt lehetőséget. Mind a fejlesztésekre, mind a kárenyhítésre és kompenzációra az agrártárcánál "reményeink és jelenlegi tudásunk szerint" van megfelelő forrás - közölte.

Gulyás Gergely a nyári idegenforgalmi kilátásokról szólva azt mondta, belföldi üdülőhelyeket felkeresni biztos, hogy érdemes, a külföldi utazásokra pedig azt javasolta, folyamatosan figyeljék az emberek a határokra vonatkozó szabályokat.

Magyarország minden olyan országgal, ahol a fertőzöttség mértéke szignifikánsan nem tér el a magyartól, a nyitás pártján áll - jelentette ki. Hozzátette: igyekeznek naprakész tájékoztatást arról, hová, hogyan lehet és érdemes utazni.

Arra a kérdésre, hogy az egyre több gyilkosság miatt indokoltnak tartja-e a büntető törvénykönyv módosítását, azt mondta: nem támasztja alá éves statisztika, hogy az emberölések száma nőtt volna. Mint mondta, a kormány mindig is a lehető legszigorúbb büntetőpolitika pártján állt, és ebben vitái is voltak az uniós szervekkel, például a tényleges életfogytig tartó büntetés kérdésében. Az emberölések felderítési aránya Magyarországon az egyik legmagasabb Európában, majdnem minden gyilkost elfognak - mondta.

Az egészségügyben dolgozók fizetéséről szólva arra emlékeztetett, az ápolók bére ebben a ciklusban 72 százalékkal nő, és bár ez még mindig nem éri el a nyugat-európai átlagot, eddig egyetlen parlamenti ciklusban sem nőtt hasonló mértékben. Az idei évben a gazdasági nehézségek ellenére a 20 százalékos béremelés meg fog történni - jelentette ki, jelezve, hogy a bruttó 500 ezer forintos támogatás is jelentős forrást jelent a dolgozóknak.

A kormány célja, hogy az orvosok bére továbbra is emelkedjenek, és erről a járványhelyzet végén szívesen egyeztetnek majd. Szeretnénk, ha az orvosokkal is megegyezésre juthatnánk egy valós perspektívát nyújtó béremelésről - fogalmazott.

Gulyás Gergely arra a felvetésre, hogy egyes egészségügyi intézmények műtőiben nem működik klímaberendezés, leszögezte: a nyáron használt műtőknek légkondicionáltaknak kell lennie. Hozzátette: ha ehhez a szükséges feltételek egy intézménynél nincsenek meg, akkor a kormány akár az anyagi feltételeket is biztosítja.

Azt mondta, "intézményvezetői alkalmatlanságnak" tartja, ha nyáron olyan műtőben műtenek, ahol nincs légkondicionálás, szerinte ez "nem megengedhető". Mind az egészségügyben jelen lévő források, mind pedig a gazdaság lehetővé teszi, hogy a műtőket klímával szereljék fel, "ez intézményvezetői alkalmasság kérdése" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország

Sikeresen és eredményesen védekezett Magyarország a koronavírus-járvány első szakaszában - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a  járványügyi készültség fenntartásról és a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot.

Június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet. Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak.

A kormány szerdán döntött arról, hogy a rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad. Az autós koncerteket generálisan azonnali hatállyal engedélyezik - közölte.

Gulyás Gergely elmondta, a leginkább veszélyeztetett idősek számára létrehozott védett vásárlási idősáv fennmarad. Az idősotthonok, szociális ellátóhelyek, kórházak látogatási tilalma a veszélyhelyzet végéig biztosan fennmarad, utána az országos tisztifőorvos hozhat majd döntést az ügyben.

A járványügyi készültség fenntartása indokolt, az operatív törzs továbbra is működni fog, a kórházak irányításai rendszere változatlanul a járványveszélyhez igazodik, és a országos tisztifőorvosnak továbbra is biztosítottak lesznek azon jogosultságai, amelyekkel a járvány megelőzése érdekében intézkedéseket tehet.

A miniszter a legfontosabb változásként arra mutatott rá, hogy a rendeleti törvényalkotás megszűnik a rendkívüli jogrend végével. Újra csak az Országgyűlés alkothat majd törvényeket, és a parlamentnek arról is döntenie kell, hogy a kormány által az elmúlt hónapokban meghozott rendeletek közül melyeket kívánja fenntartani - mondta.

Gulyás Gergely kitért arra is, azt remélik, hogy "a baloldal, amely a védekezést a járvány alatt bel- és külföldön egyaránt támadta, legalább a járványügyi készültséget támogatni fogja". Ha már nem tudtuk nemzeti összefogással megkezdeni a védekezést, akkor legalább jó lenne nemzeti összefogással lezárni azt - mondta.

A politikus közölte: a kormány a járványügyi védekezésre 590 milliárd forintot fordított. Ez szükséges és arányos volt - tette hozzá.

A miniszter szólt arról, hogy az egészségügy annak ellenére felkészült a tömeges megbetegedésekre, hogy pillanatnyilag nem kell ezzel számolni, hiszen sikerült a járványt megfékezni. Amit eddig sikerült beszerezni, az egy esetleges második hullámnál is rendelkezésre áll majd - mutatott rá.

Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket - a maszkviselést, a másfél méteres védőtávolságot - továbbra is mindenki tartsa be.

A kormány gazdasági döntéseiről szólva azt mondta, az a legfontosabb, hogy az elveszett munkahelyek helyére újakat teremtsünk, és minél több munkahelyet meg lehessen őrizni.

Továbbá az is fontos, hogy a fizetőképességet fenntartsák, ezért is döntött a kormány a hitelmoratórium meghirdetéséről az idei évre - tette hozzá.
Gulyás Gergely közölte: a legfrissebb adatok szerint a lakossági ügyfelek majdnem kétharmada, több mint 65 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, ez a hitelállomány 57 százalékát jelentette. A vállalati ügyfelek négyötöde élt a lehetőséggel, ez itt a hitelállomány 54 százalékát jelenti.

Ebből egyértelműen látszik, hogy a kevésbé tehetős adósoknak és a kisvállalkozóknak jelentett segítséget a hitelmoratórium - mondta a miniszter.

MTI
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • „Késelés történt, agyonlőtték a gyanúsítottat”
    A „politikai korrektség” pszichoterrorja hatott. Egy újságíró agya áldozatul esett: meghibbant attól a megfeleléskényszertől, amelyet környezete kialakított benne. Nem merte leírni azt, hogy a tettes, a bűnöző, a terrorista.
  • Az EU nem védi Európa déli határát a migránsok ellen
    A csempészhajók - szépítő kifejezéssel NGO-hajók - kiszolgálják az embercsempészeket, és taxiztatják a csempészésért vagyonukkal fizető, becsapott afrikaikat. Nem tudni, milyen érdekeltség bújik meg a háttérben, mert az Unió - ellentétben a józan ésszel - nem védi a kontinenst.
  • Nemzeti örökségünk megőrzése a színházban is
    Nyílt levél színművészeinktől - A Színház- és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy támogatunk minden olyan átalakítást, amely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot - továbbfejlesztve azt - nemzeti örökségünk megőrzésének és gyarapításának szolgálatába állítja.
  • Orbán: jó évet zár a V4
    Jó évet zár a V4, európai összehasonlításban mind a négy ország jól kezelte a járványt, így az első csatát megnyerték - mondta Orbán Viktor magyar minsizterelnök.
MTI Hírfelhasználó