Hetven éve számolta fel az ÁVH a szerzetesrendeket
Éppen hetven éve, 1950 nyarán az ÁVH egy összehangolt akcióval a magyar szerzetesek mintegy harmadát, háromezer embert néhány éjszaka alatt teherautókra hajtott és elszállított a kolostorokból, rendházakból. A férfiak jórészét börtönbe, a nőket például a sztálinvárosi (ma: Dunaújváros) építkezésekre szállították. Szegedről mintegy háromszáz szerzetest vittek el, zömük ápolónőként, tanárként dolgozott.
2020. június 29. 11:13

A kommunista rezsim szóhasználatában reakciósnak nevezett magyar történelmi egyházak elleni harcot módszeresen vitték végig az 1948-as hatalomátvétel után. Éppen 70 éve, 1950 nyarán, június–július hónapokban, a magyar szerzetesek mintegy harmadát, háromezer embert néhány éjszaka alatt teherautókra hajtottak és elszállítottak a kolostorokból, rendházakból. A férfiak jórészét börtönbe, a nőket például a sztálinvárosi építkezésekre szállították.

 

Szegedről mintegy háromszáz szerzetest vittek el, zömük ápolónőként, tanárként dolgozott. Hiányuk súlyosan érintette a klinikákat, az iskolákat és a szociálisan rászorulók ellátását. A párt viszont kipipálta a végrehajtott feladatot.

Tordai Attila, az újszegedi Szent Erzsébet-templom plébánosa a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta: a XX. században 23 szerzetesközösség működött Szegeden: a legkülönfélébb társadalmi rétegekkel foglalkozó jezsuiták, a piaristák, az iskolanővérek és több betegápolórend is.

Elmondta, 1949-ben húsz szerzetesközösségben mintegy 140 férfi és 400 női szerzetes élt Szegeden. Azonban az 1948-tól kezdődő egyházüldözési rendeletek csak Szegeden belül rengeteg Istennek szentelt és az emberek szolgálatát végző személy életét tették tönkre, vagy legalábbis változtatták meg oly módon, hogy nem tudták korábbi hivatásukat folytatni.

Kiemelte, 1948-ban az egyházi iskolák államosítása a piaristák, az iskolanővérek, az orsolyita nővérek, az angolkisasszonyok rendjének működését tették lehetetlenné.

1949. augusztus 15-én a Mária iskolatestvéreket (a maristákat – a szerk.) a ferencesekhez telepítették át, október 20-án pedig a szatmári irgalmas nővéreket mint betegápolókat eltávolították a sebészetről, majd 1950. május 13-án a nunciáta nővéreket űzték el a Rókus-kórházból.

Mivel a kórházaknak az ápolók számának csökkenése komoly gondot jelentett, a vezetők – amennyire tudtak – ellenkeztek és védték a náluk dolgozó nővéreket, de a pártkatonákkal szemben nem volt esélyük.

A nővéreket és a szerzeteseket nemcsak hivatásuktól fosztották meg, hanem házaikat is államosították, majd különböző egyházi épületekbe telepítették át őket. A férfi szerzetesek közül sokat különféle koholt vádak alapján hosszabb-rövidebb ideig börtönbe zártak.

A társadalomban felháborodást keltett a nővérek és szerzetesek meghurcolása, ám a megfélemlítés annyira erős volt, hogy senki nem mert ellenszegülni, az egyházi személyek védelmére kelni.

Hozzátette, a kommunizmus megszűnése után, 1990-ben  megtörtént bizonyos értelemben a rehabilitáció és visszakapták házaikat a meghurcolt személyek. Azonban az eltelt negyven év alatt a nővérek megöregedtek, már  nem tudtak visszatérni a betegápoláshoz.

hirado.hu - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság
MTI Hírfelhasználó