A Brexit utáni Európai Unió olyan, mint egy buli, ahol megitták az összes italt és a lányok is hazamentek
Máthé Áron történésszel, szociológussal, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettesével beszélgettünk a Közép-Európa számára vetített hamis ábrándokról, a magyar–német viszony múltjáról és jövőjéről, a nagyhatalmi érdekérvényesítésről a nemzeti érdekkel szemben és az Egyesült Királyság unión kívüli jövőjéről.
2020. július 5. 13:06

Az interjúban kitértünk arra is, hogy a második világháború után Nyugat-Európa keresztény gyökerei teljesen kilúgozódtak, és ehhez képest is egyre jobban szűkül a lemaradásunk. Talán egy generációnyi a különbség. Ez pedig komoly nehézségeket okoz a közeljövőben a nemzeti ügy számára. A konklúzió: egykor ezek az erős európai nemzetek a vadonban küzdöttek, most pedig a vályú körül tolakodnak az utolsó falatokért.

– A kilencvenes évek kiábrándulása óta erősebb és egyre felkavaróbb az a képzet a magyar emberekben, hogy a Nyugat valójában nem a barátunk (a keleti világról már korán megtanultuk ezt). Magyarország mindkét globális erőtér számára kihelyezett előőrs, határállam, amelyet birtokolni kell. Hogyan valósítható meg ennek ellenére a nemzeti szuverenitás a jövőben?

– Magyarország egy kis ország. Ebből következően nagyhatalmi erőtérben kell mozognunk, nagyhatalmi galaxisok vonzásában. A birodalom-nemzetállam ellentét természetesen adott, de attól még egy nagyon fájó tapasztalat, hogy Magyarország a Nyugat része, miközben a Nyugat körülbelül 1918 óta egzotikumként tekint Közép-Európára.

Lesajnálóan, kioktatóan. Ami a naivitást illeti, azzal kell szembenézni, hogy a nagyhatalmi logika mindig csak a saját szempontjából tekint a kisállamokra, tehát nem akar „jót” vagy „rosszat”, hanem az érdekeit – pontosabban egyes lobbicsoportok érdekeit – akarja érvényesíteni. Természetesen az egyik nagyhatalmi érdekérvényesítés néha jobb életkörülményeket biztosít az adott kis nemzetállam számára, mint a másik, de ennek mindig megvan az ára. Az egyetlen ellenszer a nemzeti érdek érvényre juttatása.

– Bizonyos esetekben felmerül az a cinikus gondolat, hogy a Nyugat csak annyi lehet a közép-európai államok számra, amit Németország átszűr magán. Mit gondol erről?

Norman Stone, a tavaly elhunyt nagy brit történész fejtette ki nekem, hogy Magyarország a „Germanic World” része. Ez nagyjából így volt a Habsburg befolyástól kezdve, a 19-20. században meg különösen is. A kommunista diktatúra sem változtatott ezen. Ha a gazdasági kapcsolatokat nézzük, akkor már az 1960-as évek elejétől meglódul a magyar–nyugatnémet kereskedelmi forgalom, benne olyanokkal, mint Kurt Becher, a budapesti zsidóság egyik deportálója, aki ebben az időszakban a Monimpex magyar agrárkereskedő cég egyik partnere.

De az is jellemző, hogy a marxizmus újrafésülését elvégző Lukács-óvoda is egy klasszikus német műveltségű óbolsevik gondolkodótól, Lukács Györgytől indult, aki eredetileg a tradicionalista Rudolf Kassner író epigonja akart lenni, majd váltott a kommunizmusra.

Lukács György filozófus, kommunista ellentmondásos politikus és főideológus szobra a XIII. kerületi Szent István parkban 2017. január 26-án. A Fővárosi Közgyűlés január 25-én döntött arról, hogy a szobrot lebontatja (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

– És megint egy német. Meglepő. De tegyük hozzá, hogy nem csupán szellemi értelemben, hanem a populáris, fogyasztói kultúrában is eluralkodott a németség a régiónkban.

– Amikor gyerekként a 80-as években autóskártyáztunk, akkor a német autók ütöttek mindent. A felnőttek meg azt hitték, hogy a Die Schwarzwaldklinik (A Klinika) a német valóság. De manapság a virtuális világ amerikai kulturális produktumokkal van tele, nálunk is és talán a németeknél is. Derrick és Matula nyomozó eltűnt. Marad a Pókember. Ettől függetlenül a német gondolkodás máig meghatározó idehaza, de azt hiszem, a többi közép-európai államban is. Ez természetes is, sajnos a társadalmi gravitáció jelensége nagyon is létezik.

– A „Nyugat mint ábránd” nem a kilencvenes évekből megmaradt liberális-posztkommunista gyarmatosítás (egyszerre) intellektuális és zsigeri maradéka? 

– A „Nyugat mint ábránd” valójában nagyon régóta – talán a 18. század vége óta – van jelen a magyar politikai gondolkodásban. Ekkor merült fel először, hogy vigyázó szemünket Párizsra vessük. De például Széchenyi még a nemzeti érdekérvényesítésből indult ki, ahhoz keresett mintákat és kifejezésmódot az angol modell egyes elemeinek átvételével. A nemzeti felemelkedés és a nyugati minták összekapcsolása azután elkezdett szétválni, és valamikor csak a 19. század végétől kezdett el ez kísértéssé válni és utópisztikus formákat ölteni. Ekkor érdekes módon a hazai Mucsával, az Ady és mások által pocskondiázott „magyar Ugarral” szemben nem Németország, hanem Párizs volt a nagybetűs Nyugat. Akkoriban már Párizs egy, a felvilágosodásban gyökerező ellenkultúrát képviselt, amiről azt gondoljuk, hogy a hagyományos Európával néha még szimbiózisban is tudott élni. Ez részben így volt, részben nem. Az előbbire példa talán Anglia, az utóbbira példa a szekuláris-szabadkőműves Franciaország küzdelme a monarchista-katolikus Franciaországgal. Utána jött a csőd, a totális államok hőskora, a világégés, a vészkorszak. Ez is a nyugati ellenkultúra terméke volt a hagyományos Európával szemben. A második világháborút követő újjászületés keresztény alapokon ment végbe, de ez szépen erodálódott, és a rendszerváltás idején sokan nem tudták, hogy az a Nyugat, amihez vissza akarunk térni, már nem igazán létezik.

A kereszténydemokrácia világát felváltotta a balliberális, kilúgozott Európa. Tulajdonképpen ma Közép-Európa „Nyugatabb”, mint Nyugat-Európa, de sajnos, talán csak egy generációnyi a lemaradásunk.

Manapság nagyon sok „bezzegezést” hallhatunk, például Szlovákia vagy Románia irányába, de ezeket nem kell komolyan venni. A magyar ember számára anyagi értelemben még mindig Ausztria a referencia. Emlékezzünk, micsoda botrány volt a Lázár János-féle bécsi videóból. Utána most meg a kurd–török–antifa összecsapásokból kiderült, hogy a harmadik világ házhoz jön, és nem viselkedik illedelmesen.

Sűrű füst gomolyog a lángokban álló párizsi Notre-Dame-székesegyház felett 2019. április 15-én (Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon)

– A régi hazugságokat felváltották az újabbak. Ahogyan a Bëlga zenekar egyik ironikus dalszövegében feltűnik: „A tét nem a lét, hanem a cél a jólét. Valahogy így sikerült átfogalmazni, átprogramozni az embereket (legalábbis: a figyelmüket) a kilencvenes évek hajnalán. Most az alapjövedelem gondolata terjed spóraszerűen. A magyar munkaalapú társadalomra komoly harcok várnak ezen a fronton is.

– Tulajdonképpen az alapjövedelem kérdése egy megváltásprogram, az emberi életet a küzdelemtől kívánja megváltani. De az ember ember marad mindig. Nem lehet megfosztani a kockáztatás kihívásától, a győzelem érzésétől vagy a veszteségből való feltápászkodástól. Ezt leírta már Huxley a Szép új világban. Ha az alapjövedelem bekövetkezik, akkor majd nyilván az Újszövetségből is ki kell húzni néhány részt, hiszen Pál apostol írja, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”. Plusz az Ószövetségből is rögtön a nyitást, a Paradicsomból való kiűzetést, ahol az Isten elmondja a szabályokat: „fáradságos munkával élj a földből életednek minden napjaiban”. Madách Az ember tragédiájában, a világűrbe helyezett színben Ádám azt mondja: „Szerelem és küzdés nélkül mit ér a lét”. Az alapjövedelem marxista ámítás, a nagy egyenlőség közepette is lesznek egyenlők és egyenlőbbek, ráadásul ott lesz a kérdés, ha nincs motiváció a munkára, akkor ki fog dolgozni, és a többiek mit fognak csinálni közben. Meg az is kérdés, hogy mi az „alap”. Ha mindenkinek jut egy szoba-konyhás lakás alapból, de aki meg mondjuk, dolgozik, annak egy hobbitelek is, akkor ez szöget fog ütni az alapjövedelmesek fejébe, és hirtelen az lesz az új „alap”.

– Boris Johnson brit kormányfő a napokban erős állításokat tett. Idézem: „Most lefektetjük az alapokat a jövőbeni jó élethez, ahhoz, hogy ez az ország – amely negyvenöt éve először teljesen független és autonóm – újból erős és vonzó legyen”. Mit jelent pontosan ez, és az Európai Unióban maradó vagy esetleg még a csatlakozásra váró országoknak milyen összefüggéseket, tanulságokat vethet fel ez a gondolat?

– Az Egyesült Királyságban az elit és a nép egy jelentős részének nem volt ínyére, hogy az Európai Közösségbe való belépése óta fel kellett adnia a különállását. Pláne a németekkel szemben, hiszen akkor minek harcoltak két világháborúban? Izgalmas kérdés azonban, hogy ezzel nem valósul-e meg a George Orwell által meg-rémálmodott Óceánia, az egykori angolszász országok nagy, totalitárius vagy csak szocialista közössége. Tehát az, hogy az Egyesült Királyság az USA függvénye lesz. Erre utalnak a jelek a fekete rasszisták zavargásai és követelőzései kapcsán. Egyébként a Brexit-népszavazás után egy montenegrói ismerősöm fogalmazta meg a maga egyszerű módján a kérdést: minek törekednének ők, montenegróiak az unióba?

Hiszen a britek kilépésével ez már olyasmi, mint egy buli, ahol megitták az összes italt, és a lányok is hazamentek.

– A német dominancia Európában több mint ezeréves. A központi uniós szervek által szervezett, a tagállamokra is érvényes hitelfelvétel nem eredményez majd olyan adósságuniót, ami ahhoz a helyzethez hasonlatos, amikor a németek a második világháború előtt gazdasági fegyverekkel kényszerítették a kisebb, gyengébb államokat?

– Hogy a német dominancia ezeréves lenne, az azért túlzás, a németek, a franciák és később az angolok küzdöttek egymással az uralomért, később az oroszok is beszálltak. Annyi bizonyos, hogy többször volt német dominancia, mint kevesebbszer. A második világháború idején nagyon egyszerű módszerrel dolgoztak: Magyarországtól hitelre vásároltak, vagyis a magyar erőforrásokat legteljesebb mértékben igyekeztek a náci birodalmi célok szolgálatába állítani.

– Nem okozna ez olyan helyzetet, amelyben minden független nemzetállami döntést megvétózhatnának a „törlesztésre” hivatkozva? A durva eladósodást pedig csak egy közös pénzügyminisztérium felállításával lehetne kezelni. Ebből – természetesen – egyenesen következik a szuverenitás elvesztése. Történészként mit gondol egy ilyen európai jövőről?

– Amióta olyan van, hogy Európa, azóta a nemzetállami pluralitás képezi az alapot, miközben mégis mindig volt egy magasabb szintű összekötő erő. Zárójelben jegyzem meg, hogy természetesen egy 13. századi „nemzetállam” nem olyan, mint egy 19. századi, de attól még a natio, a gens fogalma nagyon is megvolt az elejétől fogva. Ha sikerül valakinek az összeterelés a közös akolba a posztnyugati, poszteurópai gondolat égisze alatt, akkor Európa mint olyan megszűnik létezni. Az az ismerős világ szűnik meg, amiben felnőttünk, és ami még mindig körülvesz minket. Kegyetlen és az európai őslakosok számára ellenséges világ lesz.

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a magyar emberek sorsa cseppet sem fogja érdekelni a birodalmi mag döntéshozóit, hiszen őket nem itt választják meg.

– Miért van az, hogy Európát nem az európai szellem, a kultúra és a közös civilizáció kötőszövete tartja össze, hanem az adósság és a hitelállomány?

– Nincs közös európai világkép. Mert senki nem tudja, hogy mik azok az „európai értékek”, amire állandóan hivatkoznak.

Három ilyen volt régen: Isten, haza, család.

Most egyik se kell. Akkor mi van helyette? Manapság az „európai érték” az, amit az erősebb lenyom a gyengébb torkán. Ékes példája a „szolidaritás”. Németország eldönti, hogy befogadja a migránsokat. Egyedül, a többiek megkérdezése nélkül. Ezek után elkezdi számon kérni a többieket, hogy ők miért nem veszik át tőle a már odaérkezett migránsokat, akik amúgy sem akarnak máshova menni. Ennek semmi értelme.

(Fotó: MTI/EPA/Michael Kappeler)

– Az egységes, központosított, föderatív Európa mitől tűnik ilyen sérülékenynek?

– Ha valaki el tudna mesélni egy közös európai mesét, akkor nem lenne gyenge. De ilyen nincs jelenleg. Az „alkotmányos állampolgárság”, az európai identitás nem fog tudni a nemzeti összetartozás-tudatok helyére lépni. Európa nemzetekből áll, ezt tessék tudomásul venni, és attól Európa, hogy önkéntes, nem pedig kötelező. Ráadásul, ha a föderációnak az öngyűlölet az alapja, az állandó bűntudat, hogy majd az unió megvált minket a fehér ember bűneitől, akkor itt egy önfelszámoló szerkezetről beszélünk.

Gondoljunk csak bele: ha egy migráns idejön, és azt hallja, hogy az európaiak rosszak voltak, meg amúgy is kicsit meghaladott dolog a hagyományos Európa, akkor ő minek akarna ehhez a történethez csatlakozni?

Ha mi pocskondiázzuk magunkat, akkor ehhez ő úgy csatlakozik, hogy a saját külső szemszögéből erősíti ezt a kórust. Norman Stone skót történésztől származik az a megjegyzés, hogy a németek azért akarnak annyira jó európaiak lenni, mert azt hiszik, hogy ettől megszűnnek rossz németek lenni. Ez így nem fog menni. Mindenki maradjon és legyen az, ami. Az európai sokféleség – nemcsak nemzeti, de regionális identitások is vannak! – volt az, ami mégis egységet tudott képezni. Ez jelen pillanatban támadás alatt áll. A helyi sokféleséget a külső, idegen civilizációkból importált, robbanékony kavalkáddal cserélik fel. Tavaly Párizsban voltam. Fel akartam menni a Sacré Coeur-bazilikához. A metrómegállónál, ahol leszálltunk, én meg a feleségem voltunk ketten fehér emberek. A nőkön muszlim fejkendő volt vagy a nyugat-afrikai fejdísz, a férfiakon meg a dzsellaba. Ez így nem Európa. Európa egy szép mozaik volt, aminek a darabkái helyére most ugyanolyan egyforma kirakósok kerülnek.

Kimenekített emberek egy buszon a párizsi Bataclan koncertterem közelében, miután az épületben mintegy száz embert túszul ejtettek 2015. november 13-án. A francia fővárosban azon a napon több összehangolt merényletet követtek el. A támadásoknak legalább százhúsz halálos áldozata volt (Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)

– Mintha a Nyugat megszállt terület lenne (és benne az Európai Unió is). Mert csak azok a nemzetek nem védik a kulturális fundamentumaikat, amelyeket megszálltak, és lehajtott fejjel kell haladniuk a megszállók előtt. A jelenleg is kitartó PC-lázadás bizonyítja, hogy a Nyugat nemcsak a külső, hanem a belső ellenséggel szemben is tehetetlen. Mi az az erő, ami igazából eltompította és megszállta a „fehér ember civilizációját”?

– Ha egy civilizáció a saját gyökereit kezdi el kitépni, akkor meg lesznek számlálva a napjai. Ez már a felvilágosodás idején elkezdődött – gondoljunk arra, hogy a „sötét középkor” képzete innen ered –, de azok a gondolkodók legalább az antikvitáshoz megpróbáltak visszanyúlni. Azután már ez sem maradt, a marxizmus egy olyan átfogó, Európa- és Nyugat-ellenes világmagyarázatot hozott létre, amit persze a többi civilizáció röhögve fog kihasználni. Ezt ma a bűntudat különböző formáin keresztül terjesztik a kultúrmarxista próféták. Az Egyesült Államokból olyan hírek érkeznek, amelyek a liberális értelmiség ön- és társadalommarcangolásával lassan a sztálini szürreális leleplezések világát idézik. Ilyen például, amikor egy két évvel ezelőtti halloween-házibulin, tehát magánrendezvényen valaki „blackface” maszkírozással jelent meg, amin akkor a jelen lévő száz meghívottból ketten megsértődtek, mert bántotta az érzékenységüket. Ez az eset most hosszú, részletező és tényfeltáró cikket ért meg a  The Washington Postban, és emiatt kirúgtak embereket a munkahelyükről, mások pedig bocsánatért esedeznek. Ma már ott tartunk, hogy teljesen elfogadott, mainstream gondolattá vált az „abolishing whiteness” (a kifejezés a fehér felsőbbrendűség eltörlésére utal, de ennél pejoratívabb tartományban is értelmezhetjük – a szerk.), amelynek egyik prófétája, Noel Ignatiev tulajdonképpen a Nyugatot mint olyat, bedobná a húsdarálóba, a fehér bőrű emberekkel együtt.

– Egykor ezek az erős európai nemzetek a vadonban küzdöttek és törték az utat a jövő felé, most pedig mintha csak a vályú körül civakodnának az utolsó falatokért.

– Jack London több mint egy évszázaddal ezelőtt megfogalmazta ezt egyik novellájában. A sztori szerint a novella kanadai–angolszász hőse „álmodozott, és egész faja feltűnt előtte egyetlen hatalmas látomásban – acélpatkós, páncélba öltözött fajta, a törvényhozó és világalkotó az emberiség családjában. Látta vörösen csillogó hajnalát a sötét erdőkön és mogorva tengereken át; látta lobogni, véresen és vörösen, nagy és diadalmas delét; és látta árnyékos lejtőin éjbe veszni a vérvörös fövenyt. És mindezeken keresztül meglátta a hatalmas és kegyetlen Törvényt, amely örökké ítélkező, örökké hajthatatlan, és nagyobb, mint az emberparányok, akik végrehajtják, vagy akiket összezúz”.

hirado.hu
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Pannonhalma ihleti a Notre-Dame újjáépítését
    Hatalmas megtiszteltetés érte a pannonhalmi bencés közösséget: Michel Aupetit párizsi érsek vezetésével augusztus 7-én azért érkezett egy ötfős küldöttség a főapátságba, hogy megtekintse a nyolc éve felújított bazilikát, és a tavaly áprilisi tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame belső újjáépítéséhez inspirációkat nyerjen.
  • Végső visszaszámolás
    Elkezdődött a végső visszaszámolás, nincs már száz nap sem az amerikai elnökválasztásig.
  • Lövések a Fehér Háznál, Trump kisietett a tájékoztatóról
    Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.
MTI Hírfelhasználó