Ma már egyre többet tudunk a kádári világ ellentmondásairól
31 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Kádár János, az MSZMP főtitkára, az 1956 és 1989 közötti korszak névadója.
2020. július 6. 12:11

1989. július 6-án halt meg Kádár János. Halála arra a napra esett, amikor a Legfelsőbb Bíróság kimondta: Nagy Imre és társai ítéletét bűncselekmény hiányában semmisnek tekintik. Bár a haldokló Kádár erről már nem tudhatott, a kortársak és az utókor számára mégis szimbolikus jelentőséggel bírt és bír az időbeli egybeesés.

A Kádár János nevével fémjelzett több mint három évtized az egyik legellentmondásosabb időszak Magyarország történetében. Kádár hithű kommunista volt egész életében: részese volt az ötvenes évek személyi kultuszának és a megtorló koncepciós pereknek, két éven keresztül pedig belügyminiszterként felügyelte az államvédelem terrorját. Ezen „hagyományok” folytatásaként számolt le a forradalom után a nemzeti függetlenségért harcoló néppel csakúgy, mint a számára egyetlen valós fenyegetést jelentő politikai ellenfelével. A vérrel és politikai gyilkosságokkal szennyezett hatalomátvételt a hatvanas évek elejétől egy sajátos hatalomtechnikai módszerrel kívánta ellensúlyozni. A gulyáskommunizmusként emlegetett kádári konszolidáció lényege a tabusítás, a társadalom kiszorítása a politikai közéletből, amelyért cserébe korlátozott jólétet és a magánélet viszonylagos szabadságát kapta a nemzet. A második világháború, majd a Rákosi-rendszer lélekölő hétköznapjai és egy szabadságharc véres elfojtása után valóban fellélegezhettek egy kicsit az emberek – nem véletlen, hogy Kádár személyét mai napig hamis nosztalgia lengi körül.

Ma már egyre többet tudunk a kádári világ mélyrétegeinek ellentmondásairól, egyre több összefüggés derül ki, ez pedig arra utal, hogy a tudatosan felépített és a mai napig szándékosan életben tartott kép a fridzsiderszocializmusról, alapvetően manipulált. Kádár úgy gondolta, zseniális politikai húzás volt, hogy sikerült olyan magyarázatot adnia a válság egyre nyilvánvalóbb jeleire, amely áthárította a felelősség jelentős részét arra a társadalomra, amely teljesen meg volt fosztva a politikába való beleszólás jogától: az eladósodás okait ugyanis az emberek túlfogyasztására kente. Az akkor elterjesztett interpretáció a mai napig meghatározó eleme a Kádár-rendszer értelmezésének, és ez akadályozza a múlttal való szembenézés, a megtisztulás folyamatát is.

Kádár halála kapcsán gyakran említik, hogy a pártfőtitkárt lelkiismeret-furdalás gyötörte élete utolsó hónapjaiban. Németh Miklós szerint halála előtt papot kért, talán gyónni akart. Sokan kétségbe vonják ezt a szinte már legendává vált történetet, de az biztos, hogy halála közeledtével Kádárt nyomasztották életének egyes epizódjai: nem tudott számot vetni a Rajk-perben játszott szerepével és Nagy Imréék kivégzésével. Az utóbbi egyértelműen az ő személyi felelőssége volt.

Kádár hatalomra jutása – amelyet a forradalom idegen fegyverekkel való leverésével tudott csak elérni – a nyolcvanas évek végére az MSZMP egyeduralmának létjogosultságát kérdőjelezte meg, így az egészségében is meggyengült pártfőtitkár eltávolítása egzisztenciális kérdéssé vált számukra. 1988 májusában a pártértekezleten megfosztották főtitkári székétől, és egy jelképesnek tekinthető – ekkor létrehozott – elnöki tisztséget kínáltak fel neki.

Az utód Grósz Károly lett. Grósz tisztában volt azzal, ha meg akarja őrizni a párt primátusát a politikai életben, új kiegyezést kell kötnie az egyre erősödő ellenzékkel. Ennek a párbeszédnek a sarokköve az ötvenhatos forradalom átértelmezése, ami Kádár felelősségét elodázhatatlanul napirendre tűzte. Grósznak tehát érdeke volt, hogy Kádár nyugdíjazásának szükségességét bizonyítsa, és akár kényszer útján is keresztülvigye azt, hiszen saját magának és az MSZMP-nek is ártott volna, ha a párt elnökét éri a politikai gyilkosság vádja.

Kádár hallani sem akart a nyugdíjba vonulásról, így magasabb szintről kellett befolyásolni az eseményeket. Négy nappal a híres 1989. áprilisi pártértekezlet előtt (ahol Kádár utoljára szólalt fel) Krjucskov, a KGB vezetője Magyarországra látogatott, és megbeszélést folytatott vele. Két nappal később Gorbacsov telefonon üdvözölte Kádár visszavonulásra vonatkozó döntését. Ekkor már a változásokra képtelen, mentális zavarokkal küzdő pártelnök a szovjetek számára is tehertételt jelentett.

Grósz Károly tudatosan fokozta a volt pártfőtitkár zavarodottságát azzal is, hogy 1989 elején Kanyó Andrást, az ávéhásból lett újságírót felkérte arra, készítsen interjúsorozatot a párt első emberével. A kérdések irányítottak voltak – félelmeit, üldözési mániáját igyekeztek még inkább felszínre hozni. Rajk László és Nagy Imre kísértetét idézték a zavarodott elmeállapotban lévő öregember elé. A tudatos manipuláció bevált. Kádár jelezte, hogy fel akar szólalni a KB 1989. április 12-i ülésén. Grósz ugyan erőtlen próbálkozást tett, hogy lebeszélje, de nyilvánvaló, ha tényleg meg szerette volna akadályozni, hogy Kádár megjelenjen az ülésen, megtehette volna. Akár úgy is, hogy nem biztosít számára autót.

A több mint egyórás felszólalás Kádár utolsó beszéde lett. Egy félelmektől és üldözési mániától szenvedő ember megnyilatkozása volt ez, gondolatmenete zavart, mondatai sokszor összefüggéstelenek voltak. A beszéd keltette döbbenet igazolta Grósz állítását: Kádár nem alkalmas arra, hogy ellássa feladatát. Május 8-tól hivatalosan is nyugdíjazták.

1989. Magyarország, Budapest VI. Nyugati (Marx) tér a Teréz (Lenin) körút felé nézve. Kádár János temetési menete 1989. július 14-én Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

A visszaemlékezők szerint még tudatánál volt Nagy Imre és társai temetésének napján , de hamarosan elbúcsúzott a földi élettől. Július 13-án ravatalozták fel, és még az MSZMP vezetősége is meglepődve tapasztalta, hogy hosszú sorokban kígyóztak a végső búcsúra érkező emberek a pártház előtt. Egy hónappal Nagy Imre temetése után – ahol százezres, méltósággal ünneplő tömeg gyűlt össze – Kádár János ravatala előtt is hasonló számban jelentek meg a gyászolók. Szimbolikus jelentése volt ennek is, hiszen előrevetítette a Kádár-rendszer megítélésének ellentmondásosságát, és jelezte, hogy nem lesz könnyű magunk mögött hagyni a bő három évtizednyi időszak hagyatékát.

A cikk szerzője Borvendég Zsuzsanna, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa

Magyarságkutató Intézet
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Pannonhalma ihleti a Notre-Dame újjáépítését
    Hatalmas megtiszteltetés érte a pannonhalmi bencés közösséget: Michel Aupetit párizsi érsek vezetésével augusztus 7-én azért érkezett egy ötfős küldöttség a főapátságba, hogy megtekintse a nyolc éve felújított bazilikát, és a tavaly áprilisi tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame belső újjáépítéséhez inspirációkat nyerjen.
  • Végső visszaszámolás
    Elkezdődött a végső visszaszámolás, nincs már száz nap sem az amerikai elnökválasztásig.
  • Lövések a Fehér Háznál, Trump kisietett a tájékoztatóról
    Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.
MTI Hírfelhasználó