Az élet nagy kérdéseiről
Minden, amit az ateista materializmusról tudni szükséges
Pár éve múlva a „Black LGBT+ Lives Matter” mozgalom nevében még a fehér embert is betiltják hatóságilag.
2020. július 8. 10:18

„Pihenni már. – Nem, nem lehet:
Vész és vihar hajt engemet,
Alattam a föld nem szilárd,
Fejem fölött kétélű bárd…
Tovább! tovább!”

(Arany János: Az örök zsidó)

Az 1860-ban írott vers kezdő sorai hihetetlenül plasztikusan szemléltetik a modern ember kínját, folyamatos mozgáskényszerből fakadó bizonytalanságát, a rohanó világ kapaszkodót nem kínáló lüktetését és pulzálását. Természetesen számos magyarázat igyekszik megvilágítani, hogy hol törött el minden egész, miért lobban már csak részekben a láng. Ezek a magyarázatok pedig – akár hiszik, akár nem – eléggé erősen áthallásosak a politikai cselekvés logikájával, hiszen bármennyire is tagadnánk, az egyes politikai nézetek az emberhez és magához az élethez tapadó felfogásokból (illetve azok radikális különbözőségéből) erednek.

No persze nem arról van szó, hogy egy gazdasági csomag vagy infrastruktúrafejlesztési terv elkészítését megelőzően a politikusok hosszas és mély filozófiai elemzésekbe bocsátkoznának (ez igencsak lassítaná a praktikumra épülő döntéshozatalt) – de azt igen, hogy az általános politikai stratégiák, a „big picture” felhuzalozása során megnyilvánul az a módszer is, ahogy a világhoz, a léthez közelítünk. Nem tagadva, hogy e megközelítéseknek természetesen számos válfaja és leágazása van, a mi nyugati civilizációnkban alapvetően két, egymással kibékíthetetlen viszonyban álló felfogás ütközik. Ezek forrásvidékén érdemes keresni az aktuálpolitikai konfliktusok eredőjét is: az egyik a materialista, a világot és benne az embert anyagként kezelő, a másik az „egész” értelmét az anyagon túli értelemben felfogó narratíva.

Hogy egy fokkal gyakorlatiasabb szintre hozzuk a dolgot: az előbbi konstrukció úgy véli, hogy mindenek folyását a gazdasági, anyagi javakra, illetve evilági jólétre irányuló vágyódás határozza meg. Így alapvetően az akár bel-, akár nemzetközi politikát végső soron a pénzügyi hatalomért, illetve az emberi igények, kívánságok kielégítéséért folytatott harc dominálja. Idesorolható valamennyi szocialisztikus törekvés („a lét határozza meg a tudatot”), illetve a haladáspárti liberalizmus valamennyi formája is. Ezzel áll szemben az evilági, földi létet meghaladó céltételezéssel operáló transzcendentális gondolkodás („aki hisz Énbennem, még ha meghal is, él”), mely megközelítés igen közel áll az ember teremtett világban betöltött szerepét nem túlértékelő konzervatív habitushoz, testtartáshoz (és szántszándékkal nem „ideológiát” írtam).

A két – nevezzük így – gondolatkör az alapkötöttségeiből fakadóan pedig az egyes nagy filozófiai kérdésekre („mi az élet értelme és célja?”) gyökeresen eltérő válaszokat ad. (Pontosabban a modern, „szakosodott” tudományszemlélet meg sem próbálja feltenni e kérdéseket.) Mindenekelőtt érdemes rámutatni arra a pontra, mely oly sok egyéb problémának origója is egyben: véges-e az élet? Az ateista gyökerű materializmus szerint igen: az egész univerzum és benne az ember igazából egy véletlen műve, a körülmények speciális összjátékának eredménye. Megszületünk, élünk és meghalunk, se előttünk nem volt semmi, halálunk utána pedig mi leszünk semmivé. E tételezésnek azonban nagyon lényeges – szerintem hátborzongató – társadalmi következményei vannak. Ha ugyanis az életünk véges, erre a földi egzisztálásra behatárolt, akkor viszont mindent, amit vágyaink, érzelmeink, óhajaink alapján „jónak” vagy „szükségesnek” tételezünk, itt, a földön kell megvalósítani, elérni – hiszen máskor nem lesz rá lehetőség. Ráadásul mindez „történelmi szükségszerűség” is egyben, hiszen a világ halad, a „fejlődés” megállíthatatlan.

Mivel abban természetesen az egyes elképzelések megegyeznek, hogy a boldogság kiemelt érték – csak abban nincs egyetértés, hogy mi a boldogság maga, mi vezet el ahhoz –, a materialista szemlélet is azon fáradozik, hogy az emberiséget elvezesse egy jobb, boldogabb világba. Azonban ha a képlet elemeit összerakjuk – a lét véges, túlvilág nincs, de boldogságra kell törekedni –, abból egyenesen következik, hogy a mennyországot itt a Földön kell létrehozni. Tehát az ember és az emberi társadalmakat összefogó-szervező politika célja végső soron az, hogy egy olyan utópiát valósítson meg, ahol a lét korlátosságából fakadóan maga a létezés korlátlanná válik.

Mindezzel szemben a transzcendens létezését elfogadó és valló szellemiség azt vallja, hogy az élet a maga totalitásában nem véges (sőt örök), hogy létezik túlvilág, és – bármilyen kényelmetlen is ebbe belegondolni – hogy az evilági lét pusztán egy rövid intermezzo, előkészítése az emberi fogalmak szerint felfogott halál utáni létezésnek. Azonban e felfogás (hit) alapvetően kitágítja a boldogság horizontját: mert persze az a cél, hogy boldogok legyünk, de a boldogsághoz teljesen más út vezet, mint amit a materializmus állít. („Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”.) Az alapvető cél a túlvilági életre való felkészülés, nem pedig a vágyak, igények kibontakoztatása, esetleg azokon keresztül és mindenáron az anyagi értelemben vett jólét elérése. Mivel van mennyország (és pokol), egyiket sem kell létrehozni itt a földön – az élet ilyen értelemben vett „korlátlanságából” (örökkévalóságából) így éppen hogy az evilági létezés korlátosságainak tudomásulvétele és tisztelete fakad.

Hogy hogyan közelítünk az élet véges vagy végtelen mivoltához és azon keresztül az ember céljához, számos egyéb következménnyel is bír. Aki a Teremtés rendjét elfogadja, az elfogadja az abból fakadó természetes hierarchiát, azt, hogy van valaki felettünk. Hogy létezik tekintély, hogy vannak alá-fölérendeltségi viszonyok és legfőképpen azt, hogy az ember nem mindenható. Aki szerint nincs Teremtés, az nyilvánvalóan nem vallja az abból fakadó teremtett struktúrák tiszteletét sem: nincs Teremtő, tehát nem beszélhetünk az igazság objektív forrásáról sem. Nincs általánosan kötelező morális vagy erkölcsi mérce; valójában minden érték és minden megítélés viszonylagos („mindenkinek megvan a maga igazsága”), ekképpen a maga nemében minden egyenlő is. Vagy ha nem is az, akkor az embernek mint a heliocentrikus világ igazi középpontjának feladata, hogy az egyenlőtlenségeken változtasson. De alapvetően az is, hogy a saját igazságát, ha kell, a természeti-társadalmi rend – mely amúgy is az ember által konstruált, nem pedig teremtett – átalakításával érje el.

Az átalakításhoz, a társadalmi mérnökösködéshez pedig egy szubjektív mérce társul: az egyéni vágyak, akarások, érzések. Ezeket kell kifejezésre juttatni, megvalósítani, kiteljesíteni – itt és most, hisz időnk véges. Pusztán az a probléma, hogy ha nincsenek korlátok, akkor az emberek, ha nem tudnak uralkodni a saját érzelmeiken, elkezdik mások viselkedését kontrollálni. Majd gondolják végig ezt a „társadalmi igazságosság” nevében zajló következő felszabadító forradalomnál pár éve múlva, mikor a „Black LGBT+ Lives Matter” mozgalom nevében nemcsak a heteroszexualitást, de a fehér embert is betiltják hatóságilag. Ne nevessenek! Nézzenek csak nyugati irányba.

Szánthó Miklós

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

Magyar Nemzet
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Pannonhalma ihleti a Notre-Dame újjáépítését
    Hatalmas megtiszteltetés érte a pannonhalmi bencés közösséget: Michel Aupetit párizsi érsek vezetésével augusztus 7-én azért érkezett egy ötfős küldöttség a főapátságba, hogy megtekintse a nyolc éve felújított bazilikát, és a tavaly áprilisi tűzvészben súlyosan megrongálódott Notre-Dame belső újjáépítéséhez inspirációkat nyerjen.
  • Végső visszaszámolás
    Elkezdődött a végső visszaszámolás, nincs már száz nap sem az amerikai elnökválasztásig.
  • Lövések a Fehér Háznál, Trump kisietett a tájékoztatóról
    Lövések dördültek a Fehér Háznál helyi idő szerint hétfőn délután, az épületben sajtókonferenciát tartó Donald Trump amerikai elnök mondatát félbehagyva rövid időre távozott a teremből.
MTI Hírfelhasználó