Freund Tamás: A tudomány és a politika együttműködése nemzeti érdek
Nemzeti érdek a tudomány és a politika együttműködése, ezért a két terület között kétirányú kommunikációra van szükség – mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerdai online sajtótájékoztatóján a köztestület frissen megválasztott elnöke.
2020. július 8. 22:23

Első elnöki sajtótájékoztatóján Freund Tamás hangsúlyozta: minden tudományterületen, politikai hovatartozástól függetlenül tiszteli a kiválóságot, a gyengéket pedig továbbra is kritizálni fogja. A sokféleség a fejlődés záloga; attól, hogy valaki másképpen látja a világot, még nem lesz rossz tudós – mondta el.

Kiemelte azonban: a vetélkedésnek a szakmailag megkérdőjelezhetetlen kiválóságok között kell zajlania.

„Helye van a kormánykritikának, de tegyék ezt a kiválók az ország érdekében, szigorúan szakmai alapon” – fogalmazott.

Az MTA nemzeti kincs

Az MTA nem zárkózhat elefántcsonttoronyba, nyitottnak kell lennie a társadalom részéről megfogalmazott igényekre – jegyezte meg. Freund Tamás elmondása szerint az MTA nemzeti kincs, a tudomány és a politika együttműködése pedig nemzeti érdek; a tudomány és a politika világának megalkuvásmentes kapcsolata, kölcsönösen előnyös együttműködése az ország fejlődésének alapvető feltétele.

Mint hozzáfűzte, a tudomány és a politika egymást tisztelő kapcsolatának ki kell terjednie az ország meghatározó gazdasági tényezőire is.

A legsürgetőbb teendőnek Freund Tamás az Akadémia 18 ezres köztestületi tagságának megszólítását tekinti, a kutatóhálózatát elvesztett, megújuló Akadémiának” a küldetését ugyanis e közösség aktív részvétele nélkül nem lehet hitelesen betölteni – fogalmazott.

A nemzetközi szerepvállalásra kitérve az új elnök kijelentette: azon fog dolgozni, hogy tovább mélyítse a magyar tudomány nemzetközi integrációját.

Freund Tamás újságírói kérdésre elmondta: soha nem vesztette el a reményt, hogy az MTA közelmúltban kiszervezett kutatóhálózata visszakerüljön az Akadémia égisze alá. Korábban azon dolgozott, hogy a kiszervezésre ne kerüljön sor, majd pedig az újonnan felállt Eötvös Loránd Kutatási Hálózat irányítótestületének tagjaként azon, hogy a kutatóintézetek működése minél zavartalanabbul folytatódhasson.

A kormány jelentősen megemelte a kutatóhálózat költségvetését

Mint emlékeztetett, a kormány jelentősen megemelte a kutatóhálózat költségvetését, Freund Tamás szerint azonban a különválasztott működésnek továbbra sincs értelme, és sok lezáratlan jogi vitát is megoldana, ha a kutatóhálózat visszakerülne az Akadémiához.

Célja az MTA elnökeként ezért a kutatóhálózat visszatérése lesz, mielőtt azonban ezt kezdeményezné, működőképes kapcsolatot és kölcsönös bizalmat szeretne kiépíteni a kormánnyal – közölte.

Egy másik újságírói kérdés arra a nyílt levélre tért ki, amelyben 66 tudós tiltakozott Freund Tamás egy közelmúltbeli, a társadalomtudósokra nézve sértőnek érzett kijelentése ellen. Az új elnök hangsúlyozta: az interjúból kiragadott és kifogásolt mondatban a gyenge társadalomtudósokról beszélt, és „ezt sajnos a kiválóak vették magukra”.

Mint emlékeztetett, valójában mindig a sokféleség, a sokszínűség mellett szállt síkra, a világnézeti sokféleség ugyanis motorja a társadalmi fejlődésnek.

A kormánnyal kiépítendő kapcsolatokra vonatkozó kérdésre válaszolva Freund Tamás méltatta a Belügyminisztériumban és az Emberi Erőforrások Minisztériumában működő tudományos tanácsokat, és felvetette, hogy ezek mintájára minden tárcánál létrejöhetne egy olyan szervezet, amelynek feladata a tudománnyal való kapcsolattartás lenne.

Az új elnök céljának nevezte a kétirányú kommunikációt: ne csak a kormány adjon megbízásokat a tudománynak, hanem legyen nyitott a tudomány jelzéseire – jegyezte meg.

Az Akadémia közgyűlése nemcsak új elnököt, új főtitkárokat és főtitkárhelyetteseket is választott

A főtitkári posztot Kollár László Péter építőmérnök, a főtitkárhelyettesit pedig Erdei Anna immunológus tölti majd be a következő hároméves ciklusban.

A közgyűlés döntött a három közül két alelnök személyéről is. A társadalomtudományi alelnök Lamm Vanda jogász, a természettudományi alelnök pedig Hudecz Ferenc kémikus lesz.

Az MTA közlése szerint az 555 szavazati jogú közgyűlési tag közül az elnökjelöltek szavazásán 429 fő vett részt. Freund Tamás 251 szavazatot kapott (58,51 százalék), Pléh Csaba 169-et (39,39 százalék).

hirado.hu - MTI
MTI Hírfelhasználó