Karácsony Gergely alapvető műszaki fogalmakkal sincs tisztában
Ráégett a metróklíma
A főpolgármester ígérete ellenére idén sem nem lesznek klimatizáltak a 3-as metró szerelvényei.
2020. július 22. 20:56

Karácsony Gergely a Facebookon magyarázkodik, hogy ígérete ellenére miért nem lesznek idén klimatizáltak a 3-as metró szerelvényei. Tarlós István szerint a Párbeszéd politikusa nem mond igazat, megmásítja a metrófelújítással kapcsolatban történteket, ráadásul műszakilag is tájékozatlan.

Karácsony Gergely főpolgármester állításai aljasak vagy pedig fogalma sincs, hogy mi történt az előző ciklusban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós István a Párbeszéd politikusának a 3-as metró felújításával kapcsolatos Facebook-bejegyzésére. A volt főpolgármester leszögezte: kezdettől fogva új szerelvényeket javasoltak, de a kormányhatározat csak a meglévő járművek teljes körű felújítására adott lehetőséget. – A járműfelújítási tendert a BKV önállóan vezényelte le, amit a közbeszerzési hatóság is megvizsgált, sőt, a DK jelenlegi főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet feljelentést is tett a rendőrségen – jegyezte meg a volt városvezető, aki hozzátette: ott van a rendőrségen az ő feljelentése is.

A volt főpolgármester szerint utódja az alapvető műszaki fogalmakkal sincs tisztában, amikor a jelenleg futó szerelvényekről ír.

– A fékezési energiát visszanyerő, úgynevezett rekupációs rendszer lényegét a BKV korábban legalább huszonötször elmagyarázta, de ezek szerint Karácsony Gergely fővárosi képviselőként nem figyelt eléggé. Ami pedig a klímát illeti, a beszerelésének lehetőségéről nem hónapok, hanem minimum másfél éve van egyeztetés. Anno se pénz, se megfelelő méretű és súlyú klíma nem volt elérhető – sorolta a főváros volt vezetője, és megjegyezte: a balliberálisoknak nem kellett volna húsz év után egy romokban lévő metrót hátrahagyni.

– Kisebb gondunk is nagyobb volt 2010-ben a klímánál, amikor a Gy. Némethék által itt hagyott 35 éves roncsokat majdnem le kellett állítani, és 2015-ben sikerült a kormány segítségével megszüntetni a BKV súlyos működési adósságát – emlékeztetett Tarlós István, aki szerint Karácsony Gergely Facebook-bejegyzése arra bizonyíték, hogy a főpolgármester felettesei sugallatára megpróbálja utólag átírni a történteket.

Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Twitter-bejegyzésében szimpla magyarázkodásnak nevezte Karácsony bejegyzését. Kiemelte: a főpolgármester egy éve megígérte, hogy beszereli a klímát a hármas metróba, a közgyűlésben pedig elmondta, a pénz benne van a főváros költségvetésében.

Karácsony tegnapi Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy az előző városvezetés kormányzati nyomásra, közbeszerzésen direkt klimatizálatlan felújított kocsikat választott. A főpolgármester szerint ezt a döntést majd egy vizsgálóbizottságnak kell feltárnia. Azt is állította, hogy csak hónapok óta tárgyal a BKV a nagy klímagyártó cégekkel.

magyarnemzet.hu
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
MTI Hírfelhasználó