Vita a szabadkőművességről - két újabb írás 5.
Nagy szerencsénk van nekünk, hogy ilyen kiváló, független történészek világosítanak fel bennünket.
2020. július 22. 23:09

Szabadkőművesek Nagyváradon

Agyrém, ami folyik, még egy olyan ember számára is, aki ismeri a romániai viszonyokat

Három éve, hogy befejeztem a Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című könyvemet. Elismerem, a címe kissé anakronisztikus­ra sikeredett, de hát időutazásról van szó, ahol a magyar múlt kézzelfogható, igazmondó emlékei, a képes levelezőlapok fogják a kezünket és vezetnek végig bennünket a látszólagos békeidőkig.

Kötetem szerkesztésekor azokra a helyszínekre fókuszáltam, amelyek valamilyen kapcsolatban álltak a lovagkirállyal. Főtér, gimnázium, menedékház, kápolna és híd is viselte a városalapító Árpád-kori uralkodó nevét, mindemellett ott van a királyt ábrázoló csodás bronzszobor, amit Trianon után el kellett menekíteni a városközpontból a római katolikus püspöki palota vasráccsal védett távoli kertjébe. De mindezen túl számos más emlékbe is bele lehet botlani még Váradon, ami országgyarapító királyunkhoz kötődik.

Ahogy így visszaemlékezem, egyvalamiről viszont nagyon furcsa volt írni: a kakukktojásról, a László király szabadkőműves-páholyról, s annak kriptára emlékeztető épületéről. Arról a már megjelenésében is távolságtartó, timpanonos páholyházról a temető felé vezető úton, amely homlokzatán még ablakok sem voltak. Ez volt az az épület, amiről nem meséltek történeteket a nagyszülők az unokáknak, és nem is állt meg előtte gyönyörködni senki. Nem azért, mert nem ismertük, hanem azért, mert nem értettük, hogy a helye miért nincs – mondjuk sóval – behintve.

A belső ellenség fellegváráról beszélek, ahol a város túl régóta regnáló román polgármestere, Ilie Bolojan augusztus végére megnyithatja Románia első szabadkőműves-múzeumát. Ha pedig ez a projekt valóban megvalósul – és erre minden esély megvan –, úgy érdemes továbbgondolni az alábecsült román szálat a szabadkőműves-vitában. Hogy ez a városi elöljáró tisztában van a szabadkőművesség mibenlétével, azt korábbi nyilatkozatai mellett az is bizonyítja, hogy a felújításra mintegy 380 millió forintnyi EU-s pénzt kapott. Az unió se lehet annyira tökkelütött, hogy ne tudná, kiknek a felmagasztalására költi a pénzét. Bolojan álma pedig nyilvánvaló tisztelgés azok előtt, akik aknamunkájukkal hozzájárultak a trianoni tragédiához is. Egy nevét nem vállaló nagyváradi történész szerint a nagyjából három éve jött felújítási ötlet mögött a romániai páholyok nagy száma és aktivitása is közrejátszhatott. Lehet benne valami.

Mint ismert, Szakács Árpád is a romániai szabadkőművesek egy olyan vezető tagját idézte a vita kirobbanásakor, aki nemrég „jött ki a fényre”, és kijelentette, hogy Trianon okozója voltaképpen egy szabadkőműves-összeesküvés volt. Erre a hírre idehaza úgy ugrottak neki elhitelteleníteni az amúgy állatorvos végzettségű román főmestert – és persze magát Szakácsot –, mintha minden szabadkőművesnek nagydoktorija kellene hogy legyen történelemből, ha a múltról merészel beszélni. Kész agyrém még egy olyan ember számára is, mint én, aki testközelből ismeri az abszurd romániai viszonyokat.

De ezek a burokban élő magyarországi történész-tótumfaktumok érezhetően azt is láttatni szeretnék, hogy ez a titkos világszervezet csupa olyan, bohókás tagot tud ma is a tagjai között, akik pusztán römizni járnak össze, vannak furcsa jelvényeik és néha beöltöznek, mint farsangkor. Az utókorra maradt, precízen vezetett jegyzőkönyveikkel pedig jobb, ha inkább tüzet rakunk, pláne idehaza.

Még hogy nincs itt semmi látnivaló?! Nehogy azt gondolják, hogy csak Raffay Ernő, a téma legjelesebb magyar kutatója volt az, aki vette a fáradtságot, és feltárta a hazai szabadkőművesek azon mesterkedéseit, amelyek hozzájárultak országunk megcsonkításához. Ott van a nagyváradi történészek doyenje, Kupán Árpád, aki 2004-ben, a Nagyváradi Ady Társaság gondozásában megjelent Szabadkőművesek Nagyváradon című könyvében bizony ugyancsak leírja, hogy a századforduló Váradjának, a magyar vidék egyik legpezsgőbb városának számos befolyásos alakja a László király páholy tagja volt. Gondoljunk csak az 1899-ben főmesterré választott sztárügyvédre, Várady Zsigmondra, a Társadalomtudományi Társaság váradi fiókjának jeles tagjára, a radikális vonal képviselőjére, vagy a Holnap költőjére, Dutka Ákosra, illetve a befolyásos lapkiadóra, Laszky Árminra, valamint Bordé Ferenc alpolgármesterre és főjegyzőre. Nem tűnnek ágrólszakadt komédiásoknak.

Kupán úttörőnek számító könyvében külön fejezet foglalkozik a páholytagok gazdasági és kulturális életben betöltött vezető szerepével is. Hogy őt idézzem, és a hazai történészcéh kedvéért azért sem csak Raffayt, aki amúgy másfél száz oldalt szentelt pusztán a László király páholynak Harcoló szabadkőművesség című művében: „A nagyváradi szabadkőművesek nemcsak az országos jelentőségű kérdésekben foglaltak el radikális, harcias álláspontot, de ugyanígy viszonyultak a helyi kérdésekhez is. A páholyon kívül a város rendkívül élénk társadalmi életében minden lehető módon kivették részüket, politikai pártokban, törvényhatósági bizottságokban, egyesületekben, sajtóban, iskolákban, szószéken egyaránt.” Tehát meglehetősen komolyan vették magukat a páholyházon kívül és belül is az „ártalmatlan vakolók”.

A váradi szabadkőművesek lapja, a Haladás is olyan neves támogatókat tudhatott maga mögött, mint a Raffay leleplező könyvei után Váradon még mindig istenített költő, Ady Endre, aki 1912-ben lépett be önként a Jászi Oszkár nevével fémjelzett, különösen szélsőséges Martinovics páholyba. De ott volt a patrónusok között a másik neves ügyvéd és városi tanácsos, Kurländer Ede, valamint Bíró Lajos, későbbi hollywoodi forgatókönyvíró is sok más prominens mellett. Szidták is a militarizmust meg a klerikalizmust a lapban, ahogy az iskolai hitoktatást is. Láthatják, a Haladás sem volt ám egy homokozó, a páholy szabadkőművesei Tria­non előestéjére már közel jártak a feketeöv viseléséhez, már ami a nemzetellenességet, az egyházellenességet és a kozmopolitizmust illeti.

Ott voltak az élbolyban a váradiak, és ők voltak a felforgatás királyai. Ezt mutatja, hogy 1902-ben Genfben, ahol a nemzetközi szabadkőművesség összefogásáról tárgyaltak, a László király páholy nagymestere, Várady Zsigmond olyan radikális – mai szemmel ultraliberális, és sok tekintetben BLM-szagú – hangot ütött meg, hogy a svájci Alpina nagypáholy felszólította őt az „agitáció” abbahagyására.

Pedig ennek az izgatásnak voltak előzményei. 1900-ban nyomtatott formában is kiadták a Lász­ló király páholy tagjai a Társadalmi program nevű indítványukat, amely hosszú ideig a „progresszív és radi­kális magyar szabadkőművesi célok” legnagyobb hatású munkájának számított. Ebben a magyar társadalmi és állami élet szabadkőművesi szellemben való átalakítása jelenik meg. A nagyvára­di testvérek 1903-ban már kerek perec kimondják: maga a katolikus egyház a „nem­zeti veszedelem”, amelynek összes iskoláját államo­sítani kell, az emberek nyilvántartott adatai közül pedig ki kell venni a vallási hovatartozást. Mindemellett ki kell tiltani a jezsuita és a dominikánus rendet, a papokat messze kell tartani a politiká­tól, az egyházi vagyont pedig állami kezelésbe kell venni. Hát ezek a derék látnokok a László király páholyból nem megjósolták merő véletlenségből a kommunizmus eljövetelét? Ez lett volna a „jövendő kovásza”, ahogy Dutka fogalmazott álnaivan a páholycélokról?

Raffay írja, hogy a Társadalmi programmal tulajdonképpen még a szabadkőműves-alkotmányban foglaltakat is megszegték azzal, hogy nyílt céllá tették a magyar társadalom és az állami élet átalakítását. Nem sokon múlt, hogy a váradi páholy ne álljon az egész magyarországi szervezet élére. Programjukban ráadásul megjelent a hadsereg lefegyverzésének a gondolata is, ami Károlyi Mihályék idején be is következett, egyenes utat adva Nagy-Románia létrejöttéhez. Az a zord váradi páholyház az államellenes összeesküvések boszorkánykonyhája volt.

De azt se feledjük, hogy egyúttal milyen professzionális marketingesek voltak ezek a váradi „vakolók”! Ha nem vették volna észre, a páholy elnevezéséből hiányzik egy szó. Nem más ez, mint a Szent. Az 1192-ben szentté avatott király neve ugyanis jól csengő és sokakat vonzó, bizalomgerjesztő „márkanév” volt, ám ez a kilúgozott névforma egyben jelezte is az avatottak előtt a keresztény magyar állam alapjainak a megvetését. Persze a lovagkirály által vallott eszmék jócskán távol álltak a radikális szabadkőművesség bölcsőjének tevékenységétől, hiába működtek abban a városban, amely létét és hírnevét is Szent Lászlónak köszönhette.

Most, Trianon 100. évfordulóján a hazánkat szétverő szabadkőműveseknek állít emléket a nagyváradi román polgármester. Ilie Bolojan Magyarország szeme előtt koronázza meg több éve érlelődő magyarellenes művét, ami egy ősi váradi magyar temető felszámolásával kezdődött közel tíz évvel ezelőtt, s ami számos olyan román történelmi alak kultuszának a meghonosításával folytatódott, aki kulcsszerepet játszott Magyarország megcsonkításában. Az új Gheorg­he Funar városában ugyanis már vadonatúj szobra van Mária román királynőnek, Ferdinánd román királynak, Iuliu Maniunak és különösen arcátlan módon még a trianoni határt megrajzoló térképésznek, Emmanuel de Martonnenak is. Az is látványos tette volt Bolojannak, hogy Szent László szobra közel tízezer támogató aláírás ellenére sem kerülhetett vissza az őt megillető helyre, a magyar időkben az uralkodóról elnevezett főtérre.

Íme, hová juthat erős magyar érdekképviselet híján egy néhány évtizede még többségé­ben magyarok lakta város. Minden ellenségünknek szobrot állítanak, ott aláznak meg nemzetiségi mivoltunkban, ahol nem is sejtenénk, és csak a román emlékezetpolitikának áll a zászló. Mert nehogy azt gondolják, hogy a városvezető a külsőleg emberbaráti, népnevelő és européer László király páholynak akarja újjáéleszteni a templomát. Dehogyis akarja ezt tenni, hiszen Bolojan lépése vegytiszta, átlátszó magyarellenességet árul el.

Persze a szépen kivakolt épület kiváló egymásra találási helyszín lesz a magyar történész­céhnek is, amelynek tagjai román kollégáikkal együtt majd kellően kimért, politikai­lag és történelmileg végtelenül korrekt előadásokban, jólfésült konferenciákon fogják méltatni itt, a „sokat megélt” falak között a szabadkőművesség dicső és progresszív szerepét. Mit sem törődve azzal, hogy milyen szellemet eresztenek ki az újravakolt palackból.

Balázs D. Attila

A szerző író, újságíró

Gondolatok a független történészekről és történetírásról

Érdeklődéssel olvasom a szabadkőműves-vitát, amibe én bele sem merek szólni, főleg miután megmondta Ungváry Krisztián, hogy mindenkinek kuss, aki nem történész, és én az ő szavára nagyon adok, micsoda dolog az, hogy nemcsak történészek foglalkoznak a történelemmel, mindenki maradjon a saját szakmájánál, mi, egyszerű emberek pedig ne nagyon gondolkodjunk a saját történelmünkről, jobban tesszük, ha helyette inkább a Tescoba járunk, meg évente egyszer kilátogatunk a Pride-ra, az való nekünk. Politikusok, miniszterelnökök és miniszterelnök-helyettesek – főleg jobboldaliak – meg végképp ne foglalkozzanak az általuk vezetett közösség történelmével, mert abból csak a baj van, azokból csak mindenféle szobrok születnek, amiknek meg sem lett volna szabad születniük, ha meg mégis megszülettek, akkor most azonnal a Farkasréti Temetőbe kellene áthelyezni őket.

 

A történészek persze politizálhatnak, sőt jó is, ha politizálnak, mert ők emelik a politika színvonalát, különösen Ungváry, aki egy igazi demokrata és egy kultúrember. Mindig higgadtan, tényekre alapozva nyilvánul meg közéleti kérdésekben, és csak néha veszíti el a fejét, például amikor véletlenül egy Horthy-fasiszta tömeg közepén találja magát, akik önkívületi állapotban hallgatják a vezérüket, azt a vezért, aki úgy lebontotta a fékek és az egyensúlyok rendszerét, hogy ilyen még Horthy alatt sem volt, és hát érthető, hogy Ungváry tanár úr ebben a közegben fuldoklik és egy sípon keresztül kell vennie a levegőt, úgy kell neki olyankor az a síp az életben maradáshoz, mint egy kritikus állapotban lévő koronavírusos betegnek a lélegeztetőgép.

Szóval Ungvárynak igaza van: mindenki foglalkozzon a saját szakmájával. A történészek a történelemmel. Meg persze politikával. És persze egyéb határterületekkel, ahogyan például Gyáni Gábor foglalkozik közgazdasági kérdésekkel, aki ki is számolta, hogy Trianon nekünk egy nettó nyereség volt, hiszen olyan területeket csatoltak el tőlünk, amelyek csak vitték a pénzt a magyar központi költségvetésből.

Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az a jó történész, akire sokan hivatkoznak. Mint például Ungváry, aki büszkén le is írja, hogy „nekem 176 külföldön és idegen nyelven megjelent tudományos hivatkozásom van”. Valószínűleg nem külföldből és idegen nyelvből van neki 176, hanem hivatkozásból, még akkor is, ha az általa leírt mondat – a hibás központozás következtében – nem ezt jelenti.

Az mindenesetre kiderül, hogy úgy gyűjtögeti és számolgatja ezeket a hivatkozásokat, mint nyolcvanas évek tinédzsere a török kamionosok által eldobált és az út menti kukákból kihalászott sörösdobozokat. A 176 hivatkozás nem kis teljesítmény, hiszen ennyi baráttal, ismerőssel és üzletféllel még Nyuszika sem rendelkezett a Micimackóból, igaz, ő nem is járt a magyar állam pénzén annyi nemzetközi konferencián, mint Ungváry Krisztián, amely konferenciákon az előadók kölcsönösségi alapon oda-vissza hivatkozgatják egymást.
Bezzeg a Raffay! Őt aztán senki nem hivatkozza.

Nyilván, mert hiába történész, végig lébecolta a nyolcvanas éveket, még azt is elintézte, hogy ne járhasson konferenciákra és ne engedjék be a levéltárakba kutatni. Szegény Ormos Máriának kellett helyette éjt nappallá téve dolgozni ezen a Trianon témán, szerencsére ő olyan nagy szorgalommal kutatott, hogy egy kemény kötésű, vaskos könyv lett belőle, csupa ellenőrzött információval, amit aztán nyugodtan lehetett engedni a laikusoknak is olvasni.

Ormos Mária nyilvánvalóan egy, a kommunista rendszertől teljesen független történész volt, na jó, egy kicsit baloldali, a Magyar Dolgozók Pártjának, majd az MSZMP-nek a tagja, sőt: a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság tagja, majd az MSZP alapító tagja, országos elnökségének tagja és országgyűlési képviselője, de mindez nem számít, hiszen nálunk nincsenek is baloldaliak, csak jobboldaliak és függetlenek, és mivel Ormos Mária nem volt jobboldali, így csakis egy tiszteletreméltó független történész lehetett. Nem úgy, mint a jobboldali Raffay Ernő, akiről egyébként is megmondta Ungváry, hogy egy III/III-as besúgó volt. Végre egy abszolút szakmai érv a vitában!

Az a fajta szakmai érv, amilyeneket Ungváry hiányol, de szerencsére ő tud ilyen szakmai érveket felvonultatni szép számmal. Jó, nem kell minden részletet a laikus közönség orrára kötni, például, hogy Raffaynak a dossziéja nincsen meg, érdemi tevékenységére nincsen adat, és az iratokban csak annyi szerepel róla, hogy „az együttműködést megtagadta” – mindezt egyébként maga Ungváry kutatta ki és írta meg korábban – ezek már olyan szakmai részletkérdések, amik az ügy szempontjából lényegtelenek. A lényeg, hogy Raffay Ernő kabátlopási ügybe keveredett, az, hogy éppen az ő kabátját lopták el, a szakmai érvelés szempontjából tulajdonképpen mindegy is.

A legfigyelemreméltóbb szakmai érvelést azonban Karsai László tette le az asztalra, aki a kutatásai során arra az eredményre jutott, hogy Raffay nem más, mint Adolf Eichmann késői reinkarnációja, egy náci, aki felelős a holokausztért. Erre a szakmai érvelésre még Joseph Goebbels is elismerően csettintene. Mi, egyszerű halandók, ugyan nem értjük teljesen, hogy Trianon és a szabadkőműves-vita kapcsán hogyan jutottunk el a holokausztig, de azt tudjuk, hogy Karsai tanár úr bárhonnan indul, mindig oda lyukad ki, és hát végtére is ő a történész, nem pedig mi, ha ő mondja, hogy Raffay Ernő náci és felelős a holokausztért, akkor az biztosan így is van.

Óriási szerencse, hogy megszólalt Romsics Ignác is, a nemzet történésze, valamint tanítványai, akik kőkemény szakmai érvekkel hozták a tudomásunkra, hogy a szabadkőműves-összeesküvés egy mese. Még nagyobb szerencse, hogy ennél részletesebb érveléssel nem fárasztottak bennünket, azt mi úgysem értenénk. Romsics tanár úr még azt is elmondta, hogy téves az a feltevés, hogy fegyverrel meg lehetett volna védeni az országot 1918–19-ben, merthogy csak azok voltak hajlandók harcolni a bevonuló idegen csapatok ellen, akiket ezek az idegen csapatok személy szerint fenyegettek, így például a Salgótarján, Balassagyarmat, Miskolc környéki munkások a csehek ellen vagy a székelyek a románok ellen.

Igen, Romsics tanár úr – talán nincs is ennek a tudatában – eminensen hozza a marxista alaptételt, miszerint a lét határozza meg a tudatot, anyagi érdek nélküli hazaszeretet nincs is, például a Duna–Tisza közén is azért robbant ki a Tanácsköztársasággal szembeni „parasztfelkelés”, mert a Duna–Tisza közi parasztok nem akartak harcolni a csehek vagy éppen a románok ellen, mivel nem érezték magukat közvetlenül fenyegetve. Igazán apróság, a szakmai érvelés szempontjából tulajdonképpen teljesen lényegtelen is, hogy a nyugat-magyarországi harcokban, a Rongyos Gárda soraiban Kecskemét környéki parasztok harcoltak nagy számban, mindenféle közvetlen anyagi vagy egyéb érdek nélkül, akik nem mellesleg diplomáciai sikerre is lefordítható, jelentős hadi sikereket értek el, ez tényleg csak egy olyan apróság, ami a „Nagy Szakmai Érvelést” jelentősen nem befolyásolja.

Szóval nagy szerencsénk van nekünk, egyszerű halandóknak, hogy ilyen kiváló, független történészek, kizárólag szakmai érvelést alkalmazva világosítanak fel bennünket arról, hogy egy történelmi esemény kizárólag egy ok-okozati összefüggésben értelmezhető, egy bekövetkezett eseménynek több, egymástól független vagy éppen egymást erősítő oka nem is lehetett. Különben hozzá nem értő módon még azt gondolhatnánk, hogy amint egy személy egy cselekedete mögött is meghúzódhat több indíték, így egy történelmi esemény bekövetkezte mögött is meghúzódhat több ok is. Pl. Trianon mögött a szabadkőművesek tevékenysége.

De most már tudjuk, hogy ez nem így van. Köszönet ezért a szakmának, és köszönet azért is, hogy kitaszítja magából azokat a jobboldali (vagyis náci) kontárokat, akik a történelemtudomány szigorú elvárásait semmibe véve képesek éveken keresztül levéltárakban kutatni, tízezer oldal levéltári anyagot átnyálazni, és az ott leírtak nyilvánosságra hozatalával a gondolkodásunkat megzavarni!

Felföldi Zoltán


 
Magyar Nemzet
  • Tisztifőorvos: átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció
    Magyarországon átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció, hiszen rendelkezésre kell állnia a második dózis oltóanyagnak is a már beoltottaknak - mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának nyilatkozva.
  • Az amerikai Zirc
    Kevéssé ismert a város magyar büszkesége, a Zircről indult ciszterci atyák által 1956-ban alapított Our Lady of Dallas apátság, ahonnan a sajnos egyre inkább fogyatkozó magyar alapító atyák egyik kiválóságának gyászhíre indított az amerikai magyar emigráció e sikertörténetének felelevenítésére.
  • Ha megromlik a bizalom a szakembereinkkel szemben, a gonosz lélek szórakozni fog rajtunk
    Ma ünnepli születésnapját Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes a hirado.hu-nak adott interjúban az oltás kapcsán arra kéri az embereket, hogy bízzanak orvosainkban, szakembereinkben, hiszen, ha elromlik az autónk, akkor sem egyedül kezdjük el javítani, hanem szakemberre bízzuk.
MTI Hírfelhasználó