Eltitkolt magyar dinasztia
Így érthető meg a világot irányító globális erők, és a minden lokalitásban (nálunk meg különösen) jelenlévő kollaboráns kitartottjaik fanyalgása és/vagy gúnyos megvetése mindennel kapcsolatban, ami a múlt, a hagyomány és az erre épülő önazonosság.
2020. július 28. 11:41

Képünkön: Álmos vezér - wikipedia

Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén alakult ki 4500 évvel ezelőtt – közölte az emberi erőforrások minisztere Budapesten. Bogár László lözgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

- Professzor úr, a magyar őstörténet újabb csodálatos értékére derült fény az Árpád-házi dinasztia nagy múltjának feltárásával. Miért tudhattuk előre, hogy ezt a bejelentést jól azonosítható körből maró gúny, illetve gyűlölködés fogja támadni?

- A múltat végképp eltörölni, rabszolgahad indulj velünk, a Föld fog sarkából kidőlni, semmik vagyunk, s minden leszünk. Így hangzik az Internacionálé című induló egyik döntő fontosságú sora, és e sor alapos elemzése lényegében átfogó választ adhat mindhárom itt feltett kérdésre. De mielőtt ebbe az elemzésbe belekezdenénk, érdemes egy kicsit eltöprengeni azon is, hogy ki is volt e sorok írója. Eugéne Pottier személyéről, mert róla van szó, viszonylag keveset tudunk, zavaros életű kétes egzisztencia, aki aztán a Párizsi Kommün nevű polgárháborús lázadás (ez is egyike a számos „csinált” forradalomnak) vezéralakja, és aki, hogy a halálbüntetést elkerülje, az Amerikai Egyesült Államokba menekül. Annyit azért még tudunk a sorsáról, hogy 1873-ban New York-ban belépett a Les Égalitaires nevű szabadkőműves nagypáholyba, és naplójában azt írja, hogy a szabadkőművesség legfőbb célja minden eddig létező hagyomány teljes felszámolása, valamint a Jog és Igazság uralmának bármi áron való megvalósítása. Az eredeti franciában a Vérité et Justice szerepel, ahol a Justice nem egyszerűen csak jogot jelent, hanem a legmélyebb igazság érvényesítését a társadalmi valóságban. Talán az sem lényegtelen eleme Pottier utóéletének, hogy Lenin meleg szavakkal írt méltatást róla a Pravdában 1913-ban halála negyedszázados évfordulóján. Az induló eredeti francia szövegében egyébként az szerepel, hogy du passé faisons table rase, vagyis, hogy a múlt végre legyen „tabula rasa”, és e tabula rasa véghez vivője az a minden anyagi és főként lelki, erkölcsi, szellemi tartásától megfosztott, állat alatti létbe züllesztett csőcselék lenne, aki így a világ urává (semmiből mindenné) válik. Ma már persze pontosan látjuk, hogy ez az Ortega y Gasset által a „tömegek lázadásaként” leírt folyamat volt csak igazán „csinálva”, és természetesen nem a nép jutott ezzel hatalomra, hanem az a rejtett „koncepció” nyert az addiginál is korlátlanabb lehetőséget a világ pusztítására, aki a „csinálója” e történelemnek.

Ortega y Gasset - elcultural.com

A szerencsétlen nép, a „hoi polloi” ahogy már az antik görögség is fogalmazott, e fordulattal soha nem látott mélységbe bukott alá. Amikor Petőfi az Akasszátok fel a királyokat című versében a csinált valóság hamis látványtechnikájától megrészegülve azt írja a felbérelt pesti lincselő tömegről, aki agyonveri Lamberg Ferenc vezérkari főnököt, hogy „hatalmas kezdesz lenni végre nép”, akkor téved. A nép soha nem volt olyan „kicsi” és alantas, mint éppen ebben az állapotában. (Félreértés ne essék, ez semmit nem von le Petőfi költői zsenialitásából, inkább arra figyelmeztet, hogy legnagyobb művészek sem tévedhetetlenek.) Ezt a kissé hosszúra nyúlt bevezetőt azért gondoltam szükségesnek a mondandóm elé illeszteni, mert e sok ezer éve zajló lét-háború legfőbb frontvonala éppen itt húzódik. Azok között, akik egy szándékosan teljes homályban hagyott (bár azért sejthető) elvont jövőbeli hamis Igazság nevében próbálnak mindent totálisan felszámolni, ami a szerves múlt és hagyomány, és azok között, akik meg úgy vélik, hogy a múlt és benne a hagyomány a létezés legfőbb Igazsága, és a múlt szelídséggel, türelemmel, alázattal való minél mélyebb megértése lehet az ember egyetlen útja e földi világban. Ebből a tágabb nézőpontból szemlélve érthető meg igazán a világot irányító globális erők, és a minden lokalitásban (nálunk meg különösen) jelenlévő kollaboráns kitartottjaik fanyalgása és/vagy gúnyos megvetése mindennel kapcsolatban, ami a múlt, a hagyomány és az erre épülő önazonosság. A magyarság őstörténete különösen érzékeny felület számukra, mert (törekvésük szerint) semmi nem utalhat arra, hogy a magyarság valaha is képes lehetett egy méltóságteljes magas kultúra megteremtésére, és fenntartására. Ez azért szigorúan tilos, mert akkor esetleg megnyílhatna az az értelmezési tér, ahol tisztázni lehetne/kellene azt, hogy vajon mi az oka az elmúlt néhány évszázad hanyatlásának. És ha ez a beszédtér megnyílhatna, akkor esetleg az is kiderülhetne, hogy van némi „idegenkezűség” is ebben a hanyatlásunkban, és ez aztán már kétszeresen is tilos. Egyrészt azért, mert így esetleg nem teljesen a magunk eredendő hitványsága lehet az egyetlen magyarázat, és ráadásul ezt az esetleges „idegent” is (akinek a keze benne volt), meg kellene nevezni, ez meg aztán már végképp tilos, sőt. Összeesküvéselméle-gyártás, és/vagy gyűlöletbeszéd. Mivel a történelmi emlékezetünk folytonosságát már régen összetörték ezek az erők, nagyon nehéz valóságos, tudományosan minden kétséget kizáró bizonyítékokat találni, de egyre több jel utal arra, hogy létezett egy roppant tereket átívelő hatalmas eurázsiai nagykultúra, amelyben a magyarság ősei döntő szerepet játszottak. A mostani archeogenetikai elemzések ezt látszanak alátámasztani, és ahogy az várható volt, ez a nem létező világerő és főként lokális ügynökhálózata azonnal támadásba lendült. Úgy, hogy szemben az Internacionálé egy másik szövegrészével, miszerint ez a harc lesz a végső, mi egyelőre aligha reménykedhetünk abban, hogy valóban ez a harc lesz a végső, mert ahogy ez kinéz, elhúzódó történelmi küzdelemről van szó. Olyan küzdelemről, ami az önazonosságért és azt ezt kifejezésre juttatni képes narratívért zajlik, és mindez a szó legszorosabb értelmében élet-halál harc volt, van és lesz a jövőben is. És még örülhetünk is, mert élet-halál harcot csak az tud folytatni, aki még életben van. Ezt az élet-energiánkat kellene most is tovább erősíteni.

- Ez a hatalmas őstörténet lehet-e az egyik oka annak, hogy a magyarságot az utóbbi négy-ötszáz évben, de ha a pozsonyi csatát nézzük: az utóbbi 1100 évben folyamatosan próbálják - Ugros eliminandos esse - eliminálni?

- Igen, ez a nevezetes dekrétum 907 tavaszán „eliminálni” akarta a magyarságot, ami, legyünk jóhiszeműek (bár semmi okunk rá), nem közvetlenül a kiirtásunkra irányult, hanem a „kiküszöbölésünkre”, vagyis szerettek volna Európán kívül tartani minket, „útban voltunk”. Lehetett valami számukra veszélyes és fenyegető a létszemléletünkben és az erre épülő létszerveződési módunkban. A formális hivatkozás az volt, hogy nem vagyunk, vagy legalábbis nem eléggé vagyunk keresztények, pedig a szemléletünk szellemi talapzatát tekintve sokkal mélyebben és következetesebben volt keresztényi, mint a legtöbb akkori „mainstream” uralkodó. A mi személetünk és berendezkedésünk legmélyebb szellemi lényege sokkal következetesebben zárta ki azt a fordulatot, ami aztán néhány száz év múlva az Occidens (a kora kereszténység Nyugat-ja) egészében be is következett. Amelynek során és nyomán a Nyugat létszemléletének célfüggvénye az ellenkezőjébe fordult át, vagyis az emberen túlmutató, transzcendens lényeg az Isten szerinti élet, az üdvösség hihetetlen gyorsasággal a „carpe diem” logikájába ment át, miszerint a fizikai élvezetek kielégítésére alkalmas anyagtömeg szakadatlan és korlátlan profitszerzésre épülő növelése az emberi létezés egyetlen lehetséges célja és értelme. Assisi Szent Ferenc szelíd „lázadása” már valójában ez ellen irányult, de ha formálisan sikeres volt is, valójában már végzetesen késő érkezvén, elbukott. Feltehetőleg azok a „láthatatlan” világerők, amelyek aztán néhány száz év múlva a Medici vagy a Fugger család roppant vagyontömegében válnak „láthatóvá”, ebben a néhány száz évben valóban láthatatlanok voltak, és legfeljebb csak „Ferenc, Isten lantosa” látta őket, de e végzetes folyamatot visszafordítani már sem ő, sem követői nem tudták.

Fugger Kristóf - wikipedia

A magyarság nagyjából a Hunyadiak koráig volt képes arra, hogy valamilyen modus vivendit hozzon létre ezzel a szellemi talapzatától idegen létszemlélettel és létszerveződési móddal. Hunyadi Mátyás uralkodása idején a Szent Korona szakrális történelmi Magyarországa anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi értelemben képes önmaga történelmi mély-azonosságát minden külső és belső nyomással szemben megvédeni, de már zajlik a végzetes „kettős satu” felépítése. Az egyik satu a látványosabb, mármint a hamis látványtechnikai síkon, ahol egyszerűen csak az „van nekünk mondva”, hogy megsemmisítő vereséget szenvedtünk az anyagi és fizikai értelemben négyszer nagyobb és erősebb Oszmán török birodalomtól. Ez az uralkodó történelemszemlélet azonban semmit sem szól arról, hogy „ki is volt” valójában ez az Oszmán birodalom, pedig éppen itt a lényeg. Látszólag az iszlám és a kereszténység vívja itt élet-halál harcát, pedig a valóság egész más. Őfelsége legkatolikusabb I. Ferenc francia király például hűségesküt tesz Nagy Szulejmánnak, és ő, valamint a mediterrán kereskedő és bankár birodalmak (Genova, Firenze, Velence) folyamatosan logisztikai, pénzhatalmi és technológiai támogatásban részesítik az Oszmán török birodalmat, amelynek pénzhatalmi bázisát a már jól ismert világerő szervezi meg. Emellett a globális geopolitikai satu mellett felépül a másik, az előzővel szorosan összekapcsolódó még végzetesebb satu, amelynek lényege, hogy az új létszerveződési mód, amely csak évszázadokkal később kezdi el félrevezető módon kapitalizmusnak nevezni önmagát, szellemi értelemben azonnal és látványosan azonosítja önmagát a haladással, és későbbi utódaihoz (a jakobinushoz és a bolsevikhoz) hasonlóan a lehető legtürelmetlenebbül követeli a „múlt végképp eltörlését”. Illetlen dolog felemlegetni, de ettől még így van, hogy Janus Pannoniust éppen e doktriner türelmetlenség fordítja szembe azzal a Mátyás királlyal, akinek lényegében mindent köszönhet, és aki a geopolitikai satuból és a létszerveződési satuból is kiutat keres. Hunyadi János stratégiája, amit minden bizonnyal még Zsigmond magyar király német-római császár mellett épített fel szellemileg magában, hogy legalább egy évtizeden át volna szükség arra, hogy a császár és a pápa is magyar legyen, mert csak ez kínálna esélyt e kettős satuból való kiszabadulásra. Nem zárható ki, hogy éppen két fiából kívánta ezt a kettős főhatalmat felépíteni, ám ő 49 évesen két fia pedig 26 és 46 évesen távozik az élők sorából, így e terv meghiúsul. Mátyás a császári hatalom közelébe jut, és az általa jobbágysorból felemelkedő Bakócz Tamás „kis híján” (igaz, a velencei dózse mai áron nagyjából egymilliárd dollárnak megfelelő kortes-pénzével) pápa lesz. Mindez azonban inkább már csak a sors keserű és tragikomikus fintora. Ami ezután jön az már csak agónia. Az országot Mohács előtt cinikusan kifosztó Szerencsés Imrétől a trianoni kifosztókig: Linder Béláig, Jászi Oszkárig, Kun Béláig és Károlyi Mihályig vagy éppen Rákosi Mátyásig már csak a lejátszás-technikai felszín látványtechnikája „vakulj magyar” jeligére. És az 1990-es választás ékes bizonyítéka e „vakulásnak” hisz e pusztító világerő önmagát pártként megszervező különítményét kis híján legnagyobb párttá választja a bölcs magyar szavazó. Mint ahogy most is képes lehet arra, hogy Budapesten legnagyobb párttá tegye a „new-SZDSZ” áramvonalasított, elektronizált high-tech kommandósait. A küzdelem tehát folytatódik tovább.

- Harminc évvel ezelőtt a mostanihoz hasonló gyűlölködést keltett, amikor fölvetődött, hogy Petőfit Barguzinban temették el, hasonló indulattal svejcisapkázták a Szent Koronát, illetve ócsárolják a Szent Jobbot. Most azonos indulat fortyog a körül a kérdés körül, hogy a szabadkőművesek milyen szerepet játszottak Trianon előidézésében. Az egyik közös vonás: a tudományos látásmód száműzése, helyette a gúny, a megbélyegzés, a megfélemlítés alkalmazása. Milyen közös vonások lehetségesek még?

- Hogy lássuk a folytonosságot, először egy idézet Jászi Oszkártól: „Azt gondolom, hogy az ország összes középkori hatalmaival: a hitbizományokkal és a holtkézzel, a gentry-vármegyével és az egész grófi-papi álkultúrával sokkal könnyebben és biztosabban vívhatnók meg a demokrácia harcát, ha magában a polgárságban és a népben nem élne egész sereg téveszme és célszerűtlen érzelem a múltat illetőleg.” Nem hiszem, hogy szükség volna bármilyen kiegészítésre, nekem különösen ez a népben élő célszerűtlen érzelem tetszik nagyon. Hát igen, Balassi Bálinttól József Attiláig sok magyar költő megtapasztalhatta, hogy mennyire célszerűtlen érzelem a hazaszeretet, avítt, ócska, maradi és bornírt, a modern, haladó ember ilyet már nem érez. Hogy a szabadkőművesség pontosan micsoda, azt a dolog természetéből adódóan talán soha nem fogjuk megtudni, hisz leginkább egy „fekete dobozhoz” hasonlítható, ahol látjuk a „bemeneteket” és a „kimeneteket”, de hogy a rendszerben pontosan mi és hogyan játszódik le, azt nem látjuk. A „századvég” során, tehát mondjuk 1880-tól 1920-ig ez a „fekete doboz” felfoghatatlan globális hatalom-gépezetként működött. Óriási előnyt jelentett számára, hogy az előző évezredek hierarchikus szerveződésével szemben hálózatként működött. Míg az első így látható és ellenőrizhető, addig ez utóbbi rejtett, amőbaszerű, és nemcsak hogy ellenőrizhetetlen, de láthatatlan is. Korlátlan globális hatalmat gyakorolni úgy, hogy nem létezem, következésképp sem választani, sem ellenőrizni nem lehet, ez minden hatalom álma, és akkoriban ez az álom spontán módon valóra vált. Tekintettel minderre, bármilyen kényelmetlen is ezzel szembesülni, lévén, hogy két legnagyobb nemzeti ünnepünk egy-egy forradalomra emlékezik, és ezeket magasztalja fel a nemzet legmélyebb/legmagasabb önazonosságaként, a forradalom mindig e hálózatok műve volt, van és lesz. Az úgynevezett forradalmakkal és/vagy ellenforradalmakkal kapcsolatban két megállapítást tehetünk. Az egyik, hogy minden forradalom (természetesen minden „ellenforradalom” is) „csinálva” van. A másik, hogy sok ezer éve mindig „ugyanazok csinálják” ezeket a forradalmakat. A forradalom mindig léterőszak, következésképp nincs, s mert ontológiai képtelenség, ezért nem is lehet „jó forradalom”. És talán még egy kiegészítő harmadik megjegyzésünk is lehetne, hogy a forradalmakat soha nem azok vívják, és pláne nem azok halnak bele, akik „csinálják”, mert azoknak, akik „csinálják”, pontosan az a céljuk, hogy így legyen. Ahogy talán már említettem egyszer, gyakran megfordulok a II. János Pál pápa (volt Köztársaság) téren, ahol az a nevezetes épület áll, amely látvány-technikailag néhány óra alatt globális szenzációvá vált 1956 októberében. Elképzelem, hogy talán néha ellátogat oda egy-egy rozzant kisnyugdíjas a szomszédos lepukkant kerületekből, akik 84 évesek, és akkor 1956-ban húszévesen szorgosan egymást lőtték kívülről és belülről, és biztos volt valamilyen elképzelésük, hogy miért kockáztatják az életüket. Vajon ha látják ma ezt az épületet, amely hajléktalanok bűzlő és romos „otthona”, vajon mit éreznek? Bölcs dolog volt-e ezért ölni egymást? Nem lett volna célszerűbb inkább együtt a „nem létező” közös ellenféllel szembe fordulni? Ahogy Gérecz Attila, az 1956-os sérüléseibe belehalt költő írja: „csak álltunk némán, a rendőr meg én, mint két pisztolyként egymásra fogott magyar”.

Gérecz Attila, Balassi Bálint-emlékkarddal 2000-ben posztumusz kitüntetett költő - gereczhagyatek.hu

És bár tudom, hogy ezzel nem leszek túl népszerű, de ezen a drámai lét-dilemmán a tudomány nem segít, nem tud segíteni. A tudás ugyanis lelki, erkölcsi, szellemi előjel nélkül a szó szoros értelmében „semmitmondóvá” válik. Okossághoz úgy juthatunk, ha megismerjük az okságot, a létezés ok-okozati láncolatát. Ám ez szükséges, de nem elégséges feltétele a lét-megismerésnek, van valami, ami ennél sokkal mélyebb és erősebb meghatározója az emberi létezésnek, olyan tartomány, amely világossá teszi, hogy az ember nem csupán egy mechanikai szerkezet, amely racionális mérlegelés után mindig optimális válaszokat ad az őt körülvevő lét kihívásaira. És ez a nem létező erő éppen ezzel csalt csapdába minket, hogy racionalitást hirdet nagy álságosan, miközben őt magát egy történelmi mitológia teszi létrontásában ilyen sikeressé. A mi létharmóniára törekvő akaratunk is csak egy ilyen roppant energiájú nemzeti mitológia lelki, erkölcsi, szellemi erejével lehet sikeres. 

preshaz.eu
  • Majdan Minszkben
    A demokrácia exportja. Ezt a „sok munkát” végezte az USA évtizedeken át – borzalmas következményekkel. A „sok munka” során eltettek láb alól számos vezetőt, egyet például Észak-Afrikában, s ennek nyomán megindult a migránsáradat Európa felé.
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Orbán–Orban-találkozó lesz a magyar–román határon?
    A magyar és a román miniszterelnök jelenlétében avathatják fel szeptember 4-én a két ország határához vezető Bihar–Bors autópálya-szakaszt és az új határátkelőt. Erről Ovidiu Barbier, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatóhelyettese beszélt egy televíziós interjúban.
  • Vidnyánszky, a „román”
    A DK-szimpatizánsok keménymagja egyenesen Romániába zavarnák „vissza” a Beregszászról származó művészt.
  • Trianon 100 kompozíció a debreceni virágkarneválon
    Bár a járványhelyzet miatt elmarad a virágkocsik és a művészeti csoportok hagyományos felvonulása augusztus 20-án Debrecenben, az 51. virágkarnevált megtartják: tíz színpompás virágkompozíciót tekinthetnek meg majd az érdeklődők a főtéren, a táncosok pedig a város különböző pontjain mutatkoznak be - jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a készülő virágkocsikat is.
MTI Hírfelhasználó