A páholyok mögött...
Hálózatok, köztük a szabadkőművesség, nem a főszereplők, ők csupán „fegyverek”, de nekünk a fegyvert tartó kéz, és főként e „láthatatlan kéz” gazdájának pontos azonosítása a feladatunk, hogy mindenki számára világos legyen az évezredek óta tartó létrontásuk lényege.
2020. augusztus 7. 16:56

Anglia Egyesült Nagypáholyának szertartása a nagymesterrel - britannica.com

Nem véletlen, hogy szabadkőműves részvétellel először Franciaországban robbantottak ki forradalmat - írja a sajtó. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.

- Professzor úr, a jakobinus diktatúra nyaktilós rémuralmát, a Vendée-i gépi emberirtást jócskán megelőzték más tömegmészárlások kontinensünkön, akár a Németalföldön, akár a brit szigeten. Miért ébred bennünk a gyanú, hogy a sötét pusztító erő nem feltétlenül (csak) a szabadkőművesekben testesül meg?

- Amikor az Európában az elmúlt fél évezred során lezajlott tömeggyilkosságokkal terhes társadalmi mozgásokról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy bár látványtechnikailag mindig ezek vannak a középpontban, de megértenünk legfőképpen azoknak a mélyben rejlő tektonikus energiáknak a működését kellene, amelyek ugyan önmagukban nem feltétlenül látványosak, ám azért kell mégis feltárnunk őket, mert a szörnyű események megértése csak e feltárásra alapozódhat. Az emberi társadalmak, a kora kereszténység szakrális univerzumának világa is, alapvetően mindig egy szigorúan szabályozott és mindenki számára áttekinthető rend keretei között léteznek. És bár ezt a rendet ugyan lépten-nyomon megsértik, de mindenki számára egyértelmű, hogy vannak világos szabályok, azokat mindenki betartja, és mindenki csak így élhet méltó életet. Ez egy hihetetlenül komplex normatív rendszer, amely az életünk során többnyire úgy határozza meg érzéseinket, gondolatainkat, döntéseinket és cselekedeteinket, hogy erről nem is tudunk. Erre a mély determinációra utalva használta Marx a „nem tudják, de teszik” formulát, ami valóban pontosan fogalmazza meg a lényeget. Legtöbbször sejtelmünk sincs arról, hogy a rend „beszél ki belőlünk” sokszor még olyankor is, amikor éppen valamilyen módon megsértjük, vagy legalább is megsérteni készülünk ezt a rendet. (Ahogy a nagymamám mondogatta, tartsd meg a rendet, és a rend megtart téged.) Marx mint ennek a nehezen azonosítható létrontó erőnek az egyik legnívósabb, következésképp legveszélyesebb ügynöke, azért tartotta fontosnak mindazt, amit ezzel a formulával írt le, mert legfőbb ügynöki feladatai közé tartozott e szakrális rend lebontásának, végső soron megsemmisítésének elméleti és gyakorlati előkészítése. És pontosan tudta azt is, hogy ezt a rendet, a kereszténység szakrális rendjét csak akkor lehet sikeresen szétroncsolni, ha a legmélyebb mélységekig megértjük a lényegét, és ezt a lényeget számoljuk fel, lehetőleg úgy, hogy soha többé semmilyen módon ne fejthesse ki hatását többé. Persze Marx már a folyamat utolsó szakaszában jelenik meg, az őt megelőző évszázadok során a reneszánsz és felvilágosodás már végzetesen roncsolttá tette ezt a rendet, nem volt igazán nehéz dolga a XIX. és XX. századi likvidátoroknak, amilyen szabadkőművesként Marx is volt. Ám a XIX. század közepének Németországában úgy látszik még mindig veszedelmesen sok (mármint Marx és megbízói számára „veszedelmesen” sok) elem volt még viszonylag ép a német paraszti társadalom tradicionális létszerkezetében. Ha beleolvasunk a fiatal Marx újságírói tevékenységének „termékeibe”, talán meglepő lehet, hogy egyáltalán nem a kapitalizmust ostorozza, mint azt gondolnánk, hanem a tradicionális paraszti társadalmat, méghozzá igen indulatosan és maró gúnnyal.

Parasztok táncolnak a májusfa közül: Pieter Brueghel - merryfarmer.wordpress.com 

Ami talán még meglepőbb, de valójában logikus, az az, hogy a kapitalizmust kifejezetten hasznosnak és „haladónak” tekinti, és bármilyen brutalitást megengedhetőnek, sőt támogatandónak vél, ha az a tradicionális szakralitás felszámolására irányul. Márpedig a magát csak a XIX. századtól kapitalizmusként megnevező nyugatias modernitás éppen ezt tekintette legfőbb stratégiai céljának. Ezért is teljesen hamis a Marx-apologétáknak az a törekvése, hogy úgy állítsák be, Marxnak elméleti intellektuális szinten sincs semmi köze a bolsevizmushoz. Marx ezzel szemben szinte pontos útmutatót ad a magát kommunizmusnak nevező brutális politikai kapitalizmusnak a paraszti társadalmak véres tömeggyilkosságok során történő felszámolására. Visszatérve az alapkérdéshez, a rend egész szabályrendszerének, normatív struktúráinak átalakulása mindig nagy megrázkódtatással, iszonyú konfliktusokkal jár, és még inkább így van ez akkor, ha közben megváltozik az a létértelmezési logika, amelyre a rend épül. Az európai keresztény fehér ember lassan ezer éve olyan létrontó erő tehetetlen eszköze, amelynek pontos mibenlétét máig sem tudtuk igazán feltárni. Identitását ugyan nem tudjuk pontosan leírni, de létének pusztító következményeiből kirajzolódik, hogy lét-stratégiai célja a szakrális rend teljes megsemmisítése, és... és itt kicsit el kell, hogy bizonytalanodjunk, mert az identitás azonosítatlansága miatt se azt nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mit illesztene ez a pusztító erő a szakrális rend helyére, se azt (ez persze már következmény), hogy mégis mit és hogyan szolgálna ez az új rend. Zavarunkat az okozza, hogy a nyugatias modernitás deszakrális létberendezkedése (amelyet II. János Pál pápa a „halál kultúrájának” nevezett) fogantatása pillanatától kezdve élősködő léterőszakként van jelen. Így aztán az üzemelését igazgató elvek csak addig lehetnek működőképesek, amíg ez a léterőszakra épülő élősködés sikeres, amíg van kin élősködni, amíg a világ hagyja magát. Ez azért nagyon kényes kérdés, mert az egész emberiség kényszerű, de azért cinkos-cinikus együttműködése nélkül ez nem lenne lehetséges, a most már lassan hat-nyolcszáz éves távlatokban szemlélve egészen biztosan nem. A szabadkőművesség valódi arcát megmutató elemzések most megtapasztalható hulláma tehát fontos, biztató és támogatandó fejlemény. Attól azonban óvnám magunkat, hogy úgy véljük, ezzel meg is találtuk a lényeget, mi több, nincs is nagyon már további teendő, hiszen megvan a vétkes, aki ezek után nyilván elszégyelli magát, és megszégyenülten elkullog az utunkból, így automatikusan vissza is térhetünk arra a szakrális útra, ahonnan brutális léterőszakkal lelökött minket, néhány évszázaddal ezelőtt. Azt hiszem, ennél egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Általában is helyes, ha saját magunkat és törekvéseinket is reflexív módon, egészséges öniróniával szemléljük, mint tette ezt például Esterházy Péter is, amikor még nem volt (egészen) doktriner ügynöke ennek a nem létező világerőnek, és a Kis magyar pornográfia című regényében azt írta, hogy egyszer Rákosi elvtárs úgy megharagudott az imperialistákra, hogy maga is megbánta. A francia forradalom felfoghatatlan brutalitása és benne persze a szabadkőművesség döntő szerepe legalább két dologra kell, hogy figyelmeztessen minket. Az egyik, hogy a francia forradalom már alaposan előkészített talajra épült rá. Ezt a francia forradalomnál nem kevésbé brutális előkészítést az az évtizedeken át tartó tragikus örvénylés jelentette, amelyet a történelem harmincéves háborúként ír le 1618 és 1648 között. Formálisan ugyan vallásháborúról van szó, és kétségtelenül van köze a létértelmezés drámai átalakulásának szellemi energia-örvényléséhez, de addigra a mélyrétegekben zajló lassú és alattomos pusztítás már befejeződött. Maga a háború bizonyos értelemben már „oktatófilm”, amelyet a világot akkor már teljes mértékben uraló „nem létező” erő azért vetít le, hogy mindenki számára egyszer és mindenkorra világossá tegye, a tradicionális szakralitás korszaka véget ért. Hogy az alapvető létkarakter milyen hihetetlen gyorsasággal lerombolható, azt legfőképpen az a felfoghatatlan kegyetlenség jelzi, amely e háború során iszonyú erővel tör a felszínre. Ha valaki beüti a keresőbe például azt, hogy Magdeburgi menyegző (de csak nagyon erős idegzetűek próbálkozzanak vele), akkor drámai módon szembesülhet azzal, hogy az állati kegyetlenség nagyon sértő kifejezés, mármint az állatok számára. (Ez a motívum Vendée-ban is előjön, ott „mariage republicain” vagyis „állami esküvő” a neve ennek felfoghatatlanul brutális kivégzési módnak.)

Joseph Aubert festménye a mariage republicain kezdő mozzanatáról - wikipedia

Az állat öl, de feleslegesen nem kegyetlenkedik (ez már csak energiagazdálkodási szempontból sem volna bölcs dolog részéről), ám az ember lelki, erkölcsi, szellemi szempontból mindkét irányba „nyitott” a plusz végtelentől a mínusz végtelenig, így mélyen az állat alatti létbe is leküzdheti magát. Persze mindkét fél a keresztényi szeretet nevében vitte végbe hidegvérrel, mondhatni nyugodt derűvel eszelős tömeggyilkosságait, Németország egyes vidékein a népesség kétharmada is elpusztult. Luther Márton feltehetőleg nem gondolt arra éppen száz évvel e, legalábbis formálisan vallásháború kitörése előtt, mikor mozgalmát elindította, hogy a meghasított keresztény vallás két ága közötti viszály ilyen mélységekbe taszíthatja a magát talán még akkor is kereszténynek hívő európai fehér embert. (Nem volt keresztény!) A szabadkőművesség tehát mint egy rejtett és pusztító szellemi hálózat a XVI. századtól kezdve fontos szerepet játszott a szakrális létszerveződési mód szétroncsolásában, és ezt a szerepét az óta is folyamatosan „ellátja”, de aránytalanul felemeljük, ha úgy véljük, hogy ő a történelem kulcsszereplője. Nem árt lassan megtanulnunk, hogy a kulcsszereplő mindig „láthatatlan”, és így soha nem fogjuk megpillantani. Amit látni vélünk, többnyire „tükör által homályosan”, az inkább e „láthatatlan” főszereplő számtalan „árnyékának” egyike. Az árnyék tanulmányozása nagyon fontos, hiszen ennek segítségével talán pontosabban rekonstruálhatjuk a történelem „alanyának” fantomképét, aki ezt az árnyékot veti, de nem volna szerencsés, ahogy az önironikus fordulat üzeni: „árnyékra vetődni”. A harmincéves háború apokaliptikus poklában mellesleg, mondhatni „egy füst alatt” lezajlik a francia forradalom két „főpróbája” is, a németalföldi és angol „csinált” polgári forradalom, ahol már „lepróbálják” a legfontosabb tömegpusztító fegyvereket. Bár kétségtelen, a máig tartó korszak egyértelművé tette/teszi, hogy a leghatékonyabb tömegpusztító fegyver a média, és ennek „entrée”-ja stílszerűen fogalmazva Párizsban történik meg. A forradalom előtt egész Franciaországban hatvan sajtótermék létezett, a forradalom után csak Párizsban több mint ezer. Jean Paul Marat és Camille Desmoulins a médiaterrorista tömeggyilkosok máig etalonnak számító létkarakterének történelmi főkonstruktőrei.

Camille Desmoulins - britannica.com

Újfent meghajolva Petőfi Sándor költői zsenialitása előtt, Halhatatlan a lélek című versében azt írja Rómában Cassius valék, Helvéciában Tell Vilmos, Párizsban Desmoulins Kamill…itt is leszek tán valami. Lett is, de szerencsére nem Desmoulins nyomdokain haladva lett „valami”. A másik fontos összefüggés a francia forradalommal és általában a forradalmakkal kapcsolatban az az önleleplező fordulat, hogy a forradalom felfalja gyermekeit. Ha semmi más, ez önmagában is cáfol minden olyan végzetes tévedésen (vagy tudatos megtévesztésen) alapuló feltételezést, hogy van, egyáltalán lehet „jó” forradalom. A forradalom mindig „csinálva van”, és nem a csinálói halnak bele, hanem a megvezetett „gyermekei”, akik pont azért vannak „bekészítve”, hogy miután engedelmesen végrehajtották, amivel megbízták őket, előzékenyen önmagukat számolják fel.

- A száz évvel ezelőtti szabadkőművesek leleplezése ma is egzisztenciális – sőt talán nagyobb – kockázattal jár. Miért kell erőltetni mégis - eljutva a mai páholyokig?

- Kicsit pontosítanék, erőltetni soha semmit sem kell, sőt nem is szabad, mert mindennek rendelt ideje (és „tere”) van, és pontosan akkor és úgy fog bekövetkezni, amikor erre megérett az idő. Hogy most viszont Petőfi költői zsenialitása előtt tisztelegjek, azt írja: az idő igaz, s eldönti, ami nem az. Ez már az évezredes mélytudások szintje. Ha ontológiai ellenfeleink állandó léterőszakot alkalmaznak is, ez nem ok arra, hogy mi is ezt tegyük, sőt, éppenséggel arra kell rámutatnunk, és persze hinnünk is ebben, hogy minden léterőszak önmagában hordja büntetését. A nyugatias modernitás léterőszakra épül, és végső soron a rák logikáját követi. Ahogy a forradalom felfalja gyermekeit, úgy falják fel a ráksejtek „dicsőséges forradalmuk” során azokat az ép szöveteket, amelyektől mellesleg az életük függ, és így végső soron öngyilkosságot követnek el, akár a forradalmárok is. A szabadkőművesség is ennek a rákos burjánzásnak egyik történelmi áttét-képző hálózata. Ma már hasonló szerkezetű és hasonló célokkal rendelkező hálózatok egész „felhője” létezik, így sokkal nehezebb a pusztító hatásuk azonosítása, és e pusztító hatás ellensúlyozása. A feladatunk az, hogy állhatatos kitartással próbáljuk minél mélyebbre hatolva feltárni e pusztítás lényegét. Ezek a hálózatok, köztük a szabadkőművesség, nem a főszereplők, ők csupán „fegyverek”, de nekünk a fegyvert tartó kéz, és főként e „láthatatlan kéz” gazdájának pontos azonosítása a feladatunk, hogy mindenki számára világos legyen az évezredek óta tartó létrontásuk lényege. Ha ez megtörténne, a történelmi feladat nagyjából meg is oldódna, hisz be kell látnunk, nem ezek az erők pusztítanak el minket, hanem mi saját magunkat. A tudatlanságunkkal, gyávaságunkkal, becstelenségünkkel, azzal, hogy nem ismerjük fel, hogy mi zajlik velünk, ha felismerjük, nincs merszünk cselekedni, vagy ami a legrosszabb, „külön alkut” kötünk annak reményében, hogy mások rovására ugyan, de így megmenekedhetünk. Vagyis az igazi „ellenfél” nem az ellenség, hanem a mi gyengeségünk, gyarlóságunk, és ezt sokkal nehezebb legyőzni, mint bármilyen külső erőt. A „velünk (bennünk) élő” létrontás a mi igazi ellenfelünk, és energiáink nagy részét egyre inkább erre kellene fordítani. Igaz, ez sokkal kényesebb és nehezebb lét-művelet, mint bármi más, ami rajtunk kívül álló lét-szereplők ellen irányul, de egyebet nem nagyon tehetünk.

​- A szabadkőműveseknél is mélyebben rejtőző sötét erő rombolásától hogyan tudják megvédeni a társadalmat a nyíltan működő szervezetek: keresztény történelmi egyházak, nem külföldről felbérelt, tehát valódi, hazafias civil mozgalmak?

- Ha a léterőszakra nem is válaszolhatunk léterőszakkal, de azon érdemes elgondolkodnunk, hogy a hálózati szerveződés analógiájára mi is hálózatokba szerveződjünk.

Hálózatokba szerveződjünk - hu.nec.com

Ez már csak azért sem elkerülhető, mert a tény, igazság, valóság értelmezése ma már az emberiség legalább fele számára főként a világháló tereiben megy végbe, és ez az arány folyamatosan növekedőben van. Ez egészen új létszerveződési tudásokat, képességeket, készségeket igényel, de szívós, kitartó munkával elsajátíthatjuk mindezt. Tudom, ez így elég durván hangzik, de az anyagi, fizikai térben létező szervezetek, intézmények (pártok, egyházak, civil szervezetek) lassan csak úgy, és annyira léteznek, amennyire fent vannak a virtuális univerzumban. Hogy mást ne mondjak, a Kedves Olvasó is most éppen e rendszeren keresztül találkozik gondolataimmal. 

preshaz.eu
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Tisztifőorvos: Nagyon szeretnénk elkerülni a szigorításokat
    A koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében bevezetett szabályok azért szükségesek, hogy ne kelljen további korlátozásokat bevezetni - mondta szombaton a közmédiának az országos tisztifőorvos, aki az operatív törzs ülése után arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi terjedés jellemzi a járványt.
  • Ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme
    A politikai akaratnak, az emberek és közösségeik tetteinek együttesen köszönhető, hogy "ismét a miénk a magyarság egységének tudata és öröme" - mondta a pénzügyminiszter szombaton Esztergomban, ahol Szent István-díjjal tüntették ki Méry Gábor felvidéki könyvkiadót.
  • A Nyugat hűlt helyét találtuk
    Ez nem a megbékélés korszaka, vállalni kell a világnézetek harcát, különben feledésbe merülünk.
MTI Hírfelhasználó