A Trianon utáni újrakezdésre emlékezni nemzeti erőforrás
„Jó úton járunk, hogy a Kárpát-medence magyarsága szellemi és a hétköznapokban is összetartó, valódi közösséggé forrjon, s hogy meddig jutunk, az mindannyiunk közös munkája és felelőssége”
2020. augusztus 25. 11:06

Demokráciában a közöny és a passzivitás az egyik legnagyobb veszély, ezért is javaslom mindenkinek, pártállástól függetlenül, hogy éljen a nemzeti konzultáció adta véleménynyilvánítási lehetőséggel – jelentette ki lapunknak Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke, akivel a trianoni békediktátumról is beszélgettünk.

– Mit érez, amikor egy-egy Trianonra emlékező rendezvényre kap meghívót?

– Minden egyes meghívó egy külön gondolatot indít el bennem. Miért és mire emlékezünk, mire és miért akar emlékezni az adott közösség? A történelmi tanulságok levonására mindig szükség van, ugyanakkor nem mindegy, hogy a veszteségre, a fájdalomra vagy éppen ellenkezőleg: a megmaradásra és a jövő reményét is magában hordozó összefogásra, az újrakezdésre emlékezik. Magam jobban szeretem az utóbbit, hiszen ezek azok az emlékezések, amelyekben – Wass Albert szavaival – erő is van és üzenet is a jövő számára.

– Trianonra gondolva mi a legfontosabb feladatunk?

– A trianoni békediktátum napja 2010 óta a nemzeti összetartozás napja is. Ne feledjük, hogy a nemzet szövete nem elfeslett száz éve, hanem azt erőszakkal szétszakították, ezért közös felelősségünk a szálakat újra összevarrni. Ebben az évtizedben a kormány rengeteget tett ezért. Az állampolgárság kiterjesztését és ezáltal a nemzet közjogi egyesítését számos gyakorlatias, a gazdasági és a kulturális kapcsolatokat erősítő intézkedés követte, amelyek következtében adott a lehetőség arra, hogy a Kárpát-medence magyarsága szellemi, eszmei és a hétköznapokban is összetartó, valódi közösséggé forrjon. Jó úton járunk, s hogy meddig jutunk, az mindannyiunk közös munkája és felelőssége. A tét rendkívüli, hiszen csak egy ilyen közösség képes garantálni, hogy tagjai anyanyelvüket megőrizve, kultúrájukat ápolva, szülőföldjükön családot és jövőt tervezve úgy legyenek hűségesek magyar nemzetükhöz, hogy közben értékteremtő polgáraivá válnak azon országoknak, amelyekben élnek. Ha ez teljesül, akkor elmondhatjuk, hogy múltunk nemzeti tragédiáinak tanulságai és az újra megtalált nemzeti összetartozásunk öröme igazi erőforrássá vált az elkövetkezendő száz évre.

– Mit tapasztal, mit jelent a mai magyar társadalomnak a száz évvel ezelőtti békediktátum?

– A trianoni békediktátum tulajdonképpen egy máig teljesen be nem hegedt seb a magyar nemzet testén. Egy valódi, mélységében ki nem beszélt trauma, hiszen a hozzá vezető út, majd a békediktátum társadalmi következményeinek megértésére és feldolgozására a Horthy-korszak revizionista politikája, ha eltérő okokból is, de ugyanúgy alkalmatlan volt, mint a második világháborút követő vörös diktatúra internacionalista politikája. Ez a feldolgozatlanság és megosztottság öröklődött át a rendszerváltozás időszakára is. Ezen kívánt felülemelkedni Antall József miniszterelnök úr, amikor megválasztását követően alig néhány nappal kijelentette, hogy lélekben és érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Ugyanígy a meglévő megosztottságon való felülemelkedés volt a célja annak döntésnek is, amellyel az Országgyűlés 2010-ben június 4-éta nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. A megosztottság azonban minden azóta megtett nemzetpolitikai intézkedés ellenére jelen van a társadalomban. Jó példa erre a századik évforduló napján tartott parlamenti emlékülés, amelyen a magyar parlamenti pártok képviselői jelenlétükkel közösen tehettek volna hitet a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma által éppen a századik évforduló jegyében megfogalmazott politikai nyilatkozat mellett, de a Demokratikus Koalíció képviselői távol maradtak az üléstől. Azt hiszem, ez a döntésük nem egyedi és nem véletlen volt. A magyar társadalom ma is megosztott, s akik az internacionalista utat járják, azok, ahogy jó néhány évtizede, úgy ma sem tudnak ezzel a kérdéssel mit kezdeni. Akik viszont nemzetben és a magyar nemzet megmaradásában gondolkodnak, ma már könnyebb szívvel emlékezhetnek, hiszen száz év nehézségei ellenére nemcsak megmaradtunk, hanem reményünk van arra, hogy az előttünk álló évszázadot a javunkra fordítsuk.

– A nemzeti konzultáció ügye inkább megosztja vagy összefogja az országot?

– Az, hogy a magyar társadalom megosztott, sajnálatos módon a nemzeti konzultáció megítélésében is visszatükröződik. Sokan nem a kérdések fontosságát és sokszor azoknak a valóban jövőt formáló jelentőségét mérlegelik, hanem passzivitásukkal vagy a kérdések elleni támadásokkal a kormány elleni tiltakozásukat fejezik ki. Meglátásom szerint egy demokráciában a közöny és a passzivitás az egyik legnagyobb veszély, ezért is javaslom mindenkinek – pártállástól függetlenül–, hogy éljen a konzultáció adta véleménynyilvánítási lehetőséggel.

– Úgy tűnik, a tavasszal számítottnál is előbb következhet be a koronavírus-járvány második hulláma. Ennek mennyire lehet mozgósító hatása?

– Valóban, a friss adatok azt jelzik, hogy akár már szeptember közepén elérhet minket a járvány újabb hulláma. A hatékony védekezés – az első hullámhoz hasonlóan – rendkívüli és gyors intézkedéseket követelhet meg. Az első hullám tapasztalatainak birtokában azonban annyit biztosan tudok mondani, hogy a kormány és az operatív törzs a helyén van, a CNN korábbi értesüléseivel ellentétben pedig a parlamenti munka tovább fog folytatódni, és az országgyűlési törvény, valamint a Házszabály adta lehetőségekkel élve az Országgyűlés mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a lakosság személyi és vagyoni biztonságának megőrzéséhez szükséges jogszabályi változások minél gyorsabban törvényi erőre emelkedhessenek.

– Az elmúlt hónapokban folyamatosan erősödött a migráció. Elképzelhetőnek tartja a 2015-höz hasonló, tömeges bevándorlást?

– Miként a koronavírus-járvány, úgy a migrációs válság is látszólag a semmiből bukkant fel 2015-ben. Valójában azonban a kiváltó folyamatok már hosszú évek óta jelen voltak, csak – hétköznapi hasonlattal élve – a forrásban lévő víz még nem tudta felemelni a fazék tetejét. Afrika és Ázsia túlnépesedése, a klímaváltozás nyomán fellépő természeti katasztrófák, az arab tavasz következtében destabilizálódott észak-afrikai térség és még jó néhány fontos tényező együttesen vezethetett az öt évvel ezelőtti helyzethez. Ha megnézzük, hogy a korábbi kiváltó okok közül melyek szűntek meg, elég rövid lesz a listánk. Tehát a migráció erősödésének feltételei lényegében változatlanul fennállnak. Számomra éppen ezért talán a legfontosabb kérdés, hogy az Európai Unió és az egyes tagállamok milyen politikát fognak folytatni az elkövetkezendő években. A magyar álláspont egyértelmű: a segítséget kell helybe vinni és nem a problémákat exportálni ide, Európába, valamint a népességcsökkenés problémáját nem népességcserével, hanem családtámogatásokkal kell megoldani. E téren sajnos nem vagyok optimista, és úgy látom, hogy Nyugat-Európa nem egy országában a hagyományos szavazóbázisukat elvesztő baloldali pártok saját hatalmi szempontjaik vagy homályos föderalista vízióik érvényesítése érdekében továbbra is az ellenőrizetlen migrációs politika keresztülviteléért fognak dolgozni. Nekünk, keresztény–nemzeti alapokon álló pártoknak és politikusoknak sok tennivalónk lesz, ha egy olyan Európát akarunk gyermekeinkre és unokáinkra örökül hagyni, amely büszke az értékeire, őrzi nemzeti sokszínűségét és a mindannyiunkat összekötő keresztény örökségét.

Sütő-Nagy Zsolt

magyarhirlap.hu
MTI Hírfelhasználó