Székelyudvarhelyen is nagy harc a magyar győzelemért
Székelyudvarhelyen három polgármesterjelölt méreti meg magát szeptember 27-én: Derzsi László az RMDSZ, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színeiben indulok, Mike Levente a Magyar Polgári Párt (MPP-EMNP), a jelenleg hivatalban lévő Gálfi Árpád pedig egy román párt, a Szabad Emberek Pártja (POL) képviseletében.
2020. augusztus 28. 15:39

Székelyudvarhely híres szobra: a Vasszékely - kozterkep.hu

„Romániában a 2020-as önkormányzati választások valóban sorsdöntőek lesznek, melyek az egyes települések életét akár tíz évre is meghatározhatják, hiszen most zajlik az Európai Unió új költségvetési periódusa, így egész Románia is újra tervez” - mondta a Vasárnapnak Derzsi László, az RMDSZ, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje.

– Székelyföldön általában hozzászoktunk ahhoz, hogy nincsenek nagy meglepetések a választásokon, ám már most látszik, hogy idén ez másképpen lesz. Mi várható Székelyudvarhelyen az egy hónap múlva esedékes romániai önkormányzati választásokon?

– Székelyudvarhelyen három polgármesterjelölt méreti meg magát szeptember 27-én: jómagam az RMDSZ, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség színeiben indulok, Mike Levente a Magyar Polgári Párt (MPP-EMNP), a jelenleg hivatalban lévő Gálfi Árpád pedig egy román párt, a Szabad Emberek Pártja (POL) képviseletében. Ez önmagában már nagy meglepetés, hiszen egészen a múlt heti bejelentésig az volt a jelenlegi városvezető tájékoztatása, hogy abban az esetben, ha nem sikerül bejegyezni a saját Székelyudvarhelyért elnevezésű új politikai alakulatát, akkor függetlenként fog elindulni a választáson. Ezzel szemben Gálfi Árpád maga végül is a román párt színeiben indul.



Derzsi László, az RMDSZ székelyudvarhelyi polgármesterjelöltje (Forrás: Derzsi László hivatalos Facebook-oldala)

– Csíkszeredában is hasonló a helyzet… Mi lehet az oka, hogy 2020-ra kialakult ez a „nagy szövetség” a román pártokkal?

– Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson sajnos az elmúlt harminc évben – különböző okok miatt – egyfajta RMDSZ-ellenesség alakult ki. Azok az emberek, akik korábban nem értettek egyet a szövetség elképzeléseivel, vagy valamilyen oknál fogva nem tudtak az egyesület színeiben dolgozni, meg próbáltak új kereteket, szervezeteket keresni, ahol meg tudják valósítani a saját elképzeléseiket. A 2000-es évek elején az RMDSZ ellenzékeként alakult meg a Magyar Polgári Párt, majd később az Erdélyi Magyar Néppárt (EMN). Úgy tűnik, hogy ez sem elég: vannak olyan emberek, csoportok, érdekkörök, akik egyértelműen – saját pozíciószerzésük végett – a román pártok felé közelednek, ami azonban hosszú távon nagyon veszélyes lehet, nem csak Székelyudvarhely, hanem az egész térség szempontjából.

– Ha a választáson a román párt jelöltjei nyernének, annak mi lenne a hosszútávú következménye?

– Marosvásárhely lassan húsz éve román vezetés alatt áll. Évtizedek óta most először, Soós Zoltánnak, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének személye a legnagyobb esélye arra, hogy ismét magyar polgármestere lehessen a városnak. A helyzet kedvező, de a magyar polgármester esélyeit úgy tűnik, hogy itt is a román Szabad Emberek Pártja veszélyeztetheti.

Tegyünk Együtt Székelyudvarhelyért! RMDSZ (Forrás: Derzsi László hivatalos Facebook-oldala)

– A határ két oldalán főleg az idősebb korosztály motivált a választások kimenetelét illetően. Koronavírus-járvány idején mennyire lehet mozgósítani őket?

– Azt látom, hogy az emberek nyitottak a közéletre, nincs bennük olyan félelem, amilyent sokszor a romániai sajtó sugall. Bízom benne, hogy a részvétellel nem lesz gond, a választóink érzékelik a választás fontosságát és támogatnak bennünket a voksukkal. Fontos tudni ugyanis, hogy Romániában a 2020-as önkormányzati választások valóban sorsdöntőek lesznek, az eredmények az egyes települések életét, gazdasági helyzetét akár tíz évre is meghatározhatják, hiszen most zajlik az Európai Unió új költségvetési periódusa, így egész Románia is újra tervez. Az erdélyi magyarságnak, Székelyföldnek is újra kell terveznie. Ebből a szempontból még fontosabb, hogy szeptember 27-án az egyes települések milyen vezetést választanak. Az őszi döntés hosszú ideig meghatározhatja a települések arculatát, jövőjét.

– Melyek ma a legfontosabb problémák a térségben, illetve Székelyudvarhelyen?

– Székelyudvarhelyen a legnagyobb probléma, hogy a közszféra nem kellő hatásfokkal működik. Udvarhelyen az egyházi kezdeményezések, a vállalkozások, a magánszféra az elmúlt években nagyon jelentős sikereket értek el. Olyanokat, melyeket kárpát-medencei vagy nemzetközi szinten is számon tartanak. Ehhez a teljesítményhez a közszféra azonban nem tudott felnőni. Olyan infrastrukturális problémáink vannak, melyeket a környező települések már régen megoldottak. A városvezetési stratégiánk alapján szinte mindenre van egy projektünk, de ezek megvalósítása mindezidáig nem történhetett meg. Ezért fontos célunk, hogy az elképzeléseinket, azt a jövőképet, amit 2020-ban a városlakók elé tárunk, ténylegesen meg is tudjuk valósítani. Fiatal szakemberekből felállítottunk egy olyan dinamikus csapatot, amely valóban tud és akar is dolgozni. Elkötelezettek Székelyudvarhely jövőjét illetően, így a legfontosabb feladatukat abban látják, hogy a közös elképzelések mellett megrajzolt stratégiákat – együttműködve a székelyudvarhelyiekkel – meg tudjuk valósítani.

– Udvarhelyt Erdély legmagyarabb városának is nevezik. Mennyire lehet 2020 után megerősíteni ezt a nemzeti arculatot?

– Ennek érdekében mindent meg fogunk tenni! Udvarhelyen nagyon sok értékünk van, amelyeket az elmúlt években különböző okból kifolyólag nem sikerült eléggé felmutatni, használni, megőrizni gyermekeink számára. Olyan emlékeket, melyek az itteni magyarsághoz, a székelyekhez kötődnek. Tárgyi, építészeti, szellemi kulturális örökségek terén egyaránt vannak ilyen értékeink, melyeket ismét be kell vinnünk a közösség életébe. Új élettel kell feltölteni, mely nemcsak a helyi közösségnek, hanem Székelyföldnek és a Kárpát-medencei magyarságnak egyaránt hasznos lehet. Számos kapcsolatunk van az anyaországi és más határon túli városokkal, ezeknek a kapcsolatoknak az erősítésével Székelyudvarhely még inkább képes lenne kulturális és identitásmegőrző szerepet vállalni a térségben.

– A székelyföldi fiatalok szempontjából mennyire vonzó most Udvarhely?

– Vonzó, de még nem eléggé! Éppen ezért nagyon fontos, hogy a különböző szektorokat, szegmenseket modernizáljuk a városban, és azokat valóban a 21. század színvonalára emeljük – gondolok itt a gazdaságra és a kulturális életre egyaránt. Meg kell erősíteni a hagyománnyal rendelkező feldolgozóipart. A fiatalok számára a legfontosabb a munka és a lakhatás, mindkettővel kapcsolatban nagyon konkrét elképzelésünk van, hogyan biztosítsuk az udvarhelyieknek.

Romániai Magyar Demokrata Szövetség, RMDSZ (Forrás: Derzsi László hivatalos Facebook-oldala)

– A turizmus Udvarhelyszéken talán kevésbé van jelen, mint Székelyföld más pontjain. Van-e elképzelésük arra vonatkozóan, hogy elérjék: a turistabuszok ne csak áthaladjanak a városon?

– Udvarhely a 19-20. század fordulóján fürdőváros volt… Konkrét projektjeink vannak arra, hogyan tudnánk Szejkefürdőn és egyéb helyszíneken a fürdőéletet újraindítani. A vonatkozó turisztikai beruházások hatására olyan új szolgáltatások erősödnének meg, melyek eddig nem kaptak esélyt. A cél az, hogy két-három napig itt tartsuk a turistákat, azzal, hogy tartalmas és maradandó élményeket kapnak.

– Milyen nehézségekre számít a kampány hátralévő részében?

– Sajnos Székelyudvarhely hírhedt a nem túl fair önkormányzati kampányokról. Bízom benne azonban, hogy már felnőttünk ahhoz, hogy felismerjük: egy-egy választási kampány nem a jelöltek személyéről, hanem az általuk bemutatott jövőképről szól, azokról az ötletekről, projektekről, amelyek a helyi közösséget valóban érintik.

Tóth Gábor

vasarnap.hu
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Ismét kiderült: a Momentum nemzetáruló!
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke közleményben reagált az ellenzéki párt újabb nemzetárulására.
  • A migránskvóta fenyegetése fennmaradt
    Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy bevándorlókat fogadjon be - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában.
  • Rétvári: a köznevelés a természetvédelmet szolgálja
    Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken, a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.
MTI Hírfelhasználó