Amikor a gerinc eltörik
A politikai küzdelemben a cél a saját értékrend vagy elképzelés képviselete, a hatalom megszerzése. Ha valaki sikeres és győz, máris rengeteg rajongó veszi körül.
2020. augusztus 29. 00:03

Szomorú hír, hogy Lionel Messi elhatározta távozását az FC Barcelona spanyol futballcsapattól. Attól a klubtól, ahol 13 évesen argentin állampolgárként lehetőséget kapott, és amely csapatnak nem sokat, hanem mindent köszönhet. Biztosították számára a lehetőségeket, bírta a csapattársai támogatását sikerei eléréséhez, miközben mérhetetlen anyagi jóléthez jutott, olyan vagyonhoz, amely talán abszurd egy normális értékarányos világban. Megkapta a szurkolók pénzben kifejezhetetlen rajongását, a felnövekvő generációk csodálatát. Persze az is tagadhatatlan, hogy sok kisgyermek Messi teljesítménye láttán húzott futballcipőt, és ha nem is lett belőlük híres futballista, legalább sportoltak, és nem a számítógép előtt élték le gyermekkorukat.

Majd jött a hír, hogy Lionel Messi „Dzsudzsák Balázs-szindrómában” szenved.

 

Dzsudzsák Balázs - MTI/Kovács Tamás

Amikor ugyanis a két ismert játékos – persze azért nem azonos színvonalú tehetségek – nevelőklub­jai bajba kerültek, erkölcsileg aggályos döntést hoztak, illetve fontolgatnak. A Debrecen, kiesve az NB I-ből, jogosan várhatta volna el neveltjétől, Dzsudzsák Balázstól, hogy külföldről visszatérve – éppen klubot keresett ez idő tájt – segítse volt csapatát azzal, hogy hálából a számára biztosított sportkar­rierért legalább egy évre ismét a Debrecen játékosa legyen. Nem tette. Ahogy Lionel Messi is a távozás mellett döntött, amely lépése könnyen amortizálhatja az erkölcsi értéket, mely példaképpé tette mások szemében. Hiszen az esetleges távozása oka nem más, mint a csapata utóbbi időben mutatott gyenge szereplése. Egészen pontosan egy 8-2-es vereség a német Bayern Münchentől.

Nem kizárt ugyanakkor, hogy mindkét eset sokkal bonyolultabb, mint egy „igen, nem” döntés egy adott helyzetben. Még az is felsejlik, hogy nem önszántukból teszik azt, amit cselekszenek vagy tenni akarnának. Sok érdek kulminál a hírességek körül. Mert miközben például a két futballista értük is cselez, harcol a stadionok gyepén, ők azok a tapadó, az ügyeskedő háttéremberek, akik mások erőfeszítéseit használják fel saját céljaik elérésére. Ha végeznek is bármiféle látszatmunkát az adott személy körül, csak és kizárólag a pénz és a hírnév motiválja őket. A pénz pedig – tulajdonságából adódóan – nem az erkölcsiség és hála kézenfekvő megtestesülése. Az értékvesztés ragálya még azokat is elérheti, akik munkájukkal, eltökéltségükkel tiszteletet ébresztenek a társadalom tagjai körében. A siker mindenáron való hajszolásának ördögi köre el tudja veszejteni a legnemesebb sportolókat is.

Természetes, hogy az emberi közösség egyéb rétegeit, különösen egyes politikusok életét szintén befolyásolja a siker és annak minden velejárója. A hatalomért folytatott harc lehetne bár sportszerű, de nem igazán a fair play szabályait követi. A politikai küzdelemben a cél a saját értékrend vagy elképzelés képviselete, a hatalom megszerzése. Ha valaki sikeres és győz, máris rengeteg rajongó veszi körül. Vannak persze önzetlen, a célért dolgozó támogatói, akik nem egyéni érdekeik könnyű megvalósítását keresik a politikában.

A többség viszont olyan energiavámpír, aki az ajnározott személy lehetőségeire építve kapja meg azt, amelyet saját erőből képtelen lenne létrehozni.

Energiavámpír - natursziget.hu

Látszólag segítők sokasága erősíti a képzetet, hogy a politikus vagy élsportoló nincs egyedül, mert „mindenre elszánt” erőtér áll mögöttük. Emberek, akikre támaszkodhatnak, segítik és következetesen vigyázzák erkölcsiségüket. Majd egyszer csak jön a kudarcélmény és jön vele a kijózanító igazság. Amikor a követők már nem tudnak élősködni, gyorsan odébbállnak. Utolsó kísérletként még megpróbálják védencüket elhelyezni egy újabb sikeres rendszerbe. A sportolóknak új csapatot, a politikusoknak esetleg egy másik pártot szemelnek ki, amellyel továbbra is a felszínen tudnának maradni. Amennyiben a célszemélyben maradt erkölcsi tartás vagy klubhűség, ragaszkodik elveihez és képes kitartani egy nehezebb időszakban is, amikor a stábtagok többsége már ott sincs. A megélhetési szakemberek gyorsan vesztesnek minősítik az addigi eltartóikat és csomagolnak, hogy újabb donort keressenek maguknak.

Szóval mielőtt pálcát törnénk Messi és Dzsudzsák erkölcsileg nehezen védhető döntése fölött, muszáj mély levegőt venni és legalább tízig számolni. Így, lehiggadva sem fogadhatjuk el, hogy nem a nyilvánvalót választják – anyaegyesületük segítését a bajban –, hanem engednek az őket felhasználók nyomásának. Kevésbé legyünk azonban elnézők és toleránsak az elveiket feladó politikusok esetében. A hatalmi érdekek világának ütközetei és annak kimenetele nemcsak a sportdrukkerek, hanem a teljes társadalom erkölcsi alapvetését kérdőjelezheti meg. Számtalan példa van arra, hogy a hatalom hátterében élősködők és gazdagodók milyen gyorsan váltanak színt egy adott politikai fordulat vagy annak esélye közeledtével. Nem a szabad akarattal felruházott választókról van szó, hanem a stábtagok kétes önigazoló hazugságairól.

Léteznek a látványosan váltók és találni olyanokat, akik alamuszi módon lesznek árulók, ezzel segítve győzelemre az ellenfél csapatait. Időnként csak szét kell nézni, hogy lássuk, sokakat az államtól kapott pénzügyi támogatás, sőt havi fizetés sem tántorít el attól, hogy szidják, ócsárolják és elárulják a számukra juttatást biztosító potentátokat. A pozícióban ülők pedig érthetetlen módon eltűrik mindezt. Vajon mi vesz rá vezetőket, hogy szemet hunyjanak az ingyenélő szabotálók tettei fölött?

A hatalmi arénában bárki, aki abban reménykedik, hogy Messihez vagy Dzsudzsákhoz hasonlóan mezt válthat, és egy új csapatban folytathatja, óriásit téved. A politikai csaták véresebbek és könyörtelenebbek, mint a sportvilág. A hatalmi ütközetek színhelye felett az elmúlás szele fúj és mindenkit elsodor. Leggyorsabban az árulókat, éppen azért, hogy nyoma se maradjon az álnokságnak. A győzelem diadalmámora emlékezetkiesést hoz, bár a politika egyébként sem ismeri a hála fogalmát, ahogy a klubjaikat elhagyó sportolókból is hiány­zik időnként a jellem.

Földi László titkosszolgálati szakértő

magyarnemzet.hu
MTI Hírfelhasználó