Négy városban a Szemrevaló
Közel egy hónap múlva, 2020. október 1-8. között rendezik meg Budapesten a a SZEMREVALÓ │ SEHENSWERT FILMFESZTIVÁLT. Október 1-4. között a Művész moziban, október 5-8. között pedig a Távmoziban (online) lesznek láthatóak a filmek. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete immár kilencedik alkalommal ad ízelítőt a német nyelvterület filmkultúrájából, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. Október 2-5. között Debrecenben, október 6-9. között Szegeden, október 14-17. között pedig Pécsett vetítik majd a filmeket.
2020. szeptember 7. 16:22

A fesztivál egyik legizgalmasabb darabja Alfred Döblin német pszichiáter és író regényének új feldolgozása, a Berlin Alexanderplatz című alkotás, mely az idei Berlinale egyik versenyfilmje volt. Qurbani filmeposza komor utazás „a lélek sötét éjszakájába“ és nem utolsósorban a sűrű atmoszférájú Berlinbe a 21. század elején.

A Gipsy Queen főszereplője Ali büszke, bátor nő, Hamburgban él két gyermekével. Apja kislány korától azért edzette, hogy egyszer világbajnok boxoló legyen, s kitörhessen romániai nyomorúságos körülményeik közül. Ali egy véletlen folytán ismét visszatalál a boxhoz, ami az egész család életét felforgatja, s egy pillanatra úgy tűnik gyermekeit is elvesztheti…

A Végzet és kezdet című filmben Nora szerelme elvesztése után megismerkedik Natannal. Van egy olyan furcsa érzése, hogy valahonnan már ismeri a férfit, de nem sejti, mi az, ami összeköti őket. Végül a Thomas Meyer azonos című regénye alapján készült csupaszív vígjátékban, a Wolkenbruch különös útja egy siksze karjaiba című filmben mikor Motti az egyetemen beleszeret egy nem zsidó lányba, ortodox anyja ezt tragédiaként éli meg, a srác viszont elindul az önállóság és a függetlenség felé.

Budapesten október 1-4. között a Művész moziban, október 5-8. között pedig a Távmoziban (online) lesznek láthatóak a filmek. https://film.artmozi.hu/ Október 2-5. között Debrecenben, október 6-9. között Szegeden, október 14-17.-között pedig Pécsett vetítik majd a filmeket.

gondola
Címkék:
  • Karácsony tudatlansága példátlan
    Karácsony Gergely korábban gondolkozott azon, hogy elinduljon az EP-választáson, és Brüsszelben folytassa a karrierjét, de végül elvetette ezt, mivel nem beszélt angolul.
  • Tisztifőorvos: a várandósok is megkaphatják a második oltást
    A terhesség 36. hete előtti időszakig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák az újabb nemzetközi és hazai szakmai tapasztalatok és vélemények alapján - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
  • Gyurcsány Ferenc osztja a szerepeket a baloldalon
    Egyre több politikai elemző véli úgy, hogy bár hivatalosan Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje, férjének, Gyurcsány Ferencnek mindegy, hogy ki nyeri a baloldali előválasztást, mert úgyis mindenkit ő irányít.
MTI Hírfelhasználó