"A mi szakmánkban most kezdődik a rendszerváltás"
A Színművészeti ügye már régen átkerült a politikai térbe, a diákokat ugyanazok az erők manipulálják, akik a decemberi színházi tüntetéseket mozgatták – mondja Vidnyánszky Attila, az SZFE újonnan kinevezett kuratóriumi elnöke a napok óta tartó állóháborúról.
2020. szeptember 8. 10:42

Vidnyánszy Attila szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy minden diák és tanár egyetért azzal, ami most a Vas utcában zajlik, csak sokan nem merik felvállalni a véleményüket. A Nemzeti igazgatója arról is beszél, hogy privátban számos nagy öreg támogatja. Vidnyánszky Attilát kérdeztük.

Itt a tanévkezdés, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig nemhogy csillapodtak volna a kedélyek, egyre fokozódnak az indulatok. A diákok elfoglalták az egyetemet, a bejáratot lezárták, hogy a kuratórium tagjai ne tudjanak bejutni az épületbe. Napok óta tüntetnek, közben sorozatosak a felmondások. Upor László, az SZFE rektorhelyettese pedig a kuratóriummal való egyeztetés nélkül úgy döntött, a héten nem kezdik meg a tanítást.

A várakozások ellenére nem kezdődött el a tanév az egyetemen. A szenátus lemondott, Zsámbéki Gábor és Székely Gábor után Ascher Tamás, Enyedi Ildikó és Máté Gábor is bejelentette felmondását, több oktató és vezető pedig addig nem hajlandó folytatni a munkát, amíg nem teljesülnek a követeléseik. Hogy lesz így évkezdés?

Kértük a rektorhelyettes urat, hogy indokolja meg a döntését, és tájékoztasson minket annak jogi megalapozottságáról. A lemondásokról pedig idáig csak szóban hallottunk, semmilyen dokumentumot nem láttunk még. Korábban kértem a kancellár urat, hogy hozzon papírt a lemondásokról, de eddig nem kaptunk semmit. Ez, hogy úgy mondjam, ellentmondásos.

A minap végre mégis sikerült egy asztalhoz ülni az egyetem vezetőivel. Akkor miben maradtak?

Pár napja valóban volt egy találkozónk az egyetem vezetésével. Leszögeztük, az a legfontosabb, hogy rendben elinduljon az oktatás. Ebben mind egyetértettünk. Rákérdeztem, hogy állunk a tanárokkal, Bagossy László azt mondta, ezzel akad némi probléma a felmondások miatt. Abban állapodtunk meg, hogy a mostani vezetők – ott volt Upor László, Németh Gábor és Bagossy – majd pótolják a hiányzó tanárokat. Most mégis azzal kellett szembesülnünk, hogy  önhatalmúlag úgy döntöttek, mégsem kezdik meg a tanítást.

A Kossuth Rádióban úgy fogalmazott, szinte minden kérdésben mást gondolnak. Melyek a vitás kérdések, mit képviselnek önök, és mit ők?

Mi a változást képviseljük, azt szeretnénk, ha történnének lényegi átalakulások az egyetemen. Mindenütt hangsúlyozom: azok a diákok és tanárok, akik már bent vannak a rendszerben, nyugodtan végezhetik a munkájukat. A diákok megkapják azokat a tanárokat, akikhez felvételiztek, és a diplomáig elkísérik őket. Az egyetem vezetői azonban elzárkóznak bárminemű változástól, és minden eddigi cselekedetük azt bizonyítja, nem akarnak semmilyen formában elmozdulni.

Mikor ön változásról beszél, egyelőre csak sejtések és tapogatózások vannak, hogy ez pontosan mit is takar. Összefoglalná, miről szólna?

Kinyitnánk az egyetemet. Kapacitást bővítenénk, plusz osztályokat indítanánk. Bekerülnének a rendszerbe más tanárok is, sőt, indulnának új kurzusok is. Az is szócskán nagy hangsúly van. Mindenképpen szeretnénk lényegi előrelépést tenni nemzetközi téren – a színházi és a filmes vonalon egyaránt. Vendégtanárokat hívnánk, nemzetközi fesztiválokon vennénk részt, közös projektekben gondolkodnánk. De ami a legfontosabb, a szakma azon részével is kapcsolatot akarunk teremteni, amellyel az egyetemnek ma nemigen van érintkezése – annál is inkább, mert ez a színházi szféra nagyobbik része. Ez érvényes a filmes világra is. Szorosabbá szeretnénk tenni az együttműködést a filmiparral. Nagyon szeretném, ha létrejöhetne a közeljövőben egy vagy több konferencia, a színházi és filmes szakma teljes nyilvánossága előtt, hogy megvitathassuk, milyen irányban folyjon a következő években az egyetemi képzés rendszere. El kell kezdeni az új campus tervezését, hogy végre korszerű infrastruktúra szolgálja a képzést. Az átalakulás a költségvetés bővülését is jelenti – a jelenlegi oktató gárdának is érdeke, hogy ez a sokszínűbb képzést szolgálja. Ezekről a dolgokról kellene konstruktív vitákat, egyeztetéseket folytatni. Addig – ezt nem győzöm hangsúlyozni – a mostani tanárokkal kell együttműködni, el kell kezdeni az oktatást.

„A nemzeti és keresztény értékrend is kapjon teret az egyetemen” – hangzik el sokszor. Csak hogy vannak, akik ezt nem értik. Tegyük ezt helyre! Mit jelent ez pontosan?

Azt jelenti, hogy amikor tanítunk, akarva-akaratlanul – inkább akarva – értékrendet adunk át. Amikor kötelező olvasmányt vagy színdarabot választunk, szöveget adunk fel beszédvizsgára, vagy a rendező hallgatóknak témát ajánlunk, mindig értékátadásról van szó, s ez így van rendjén. De csak akkor lesz az egyetemen sokkal színesebb oktatás, ha abban sokféle gondolat, hit, metodika és világnézet helyet kap. Csak akkor alakulhat ki arányosság, a társadalmi sokszínűség leképeződése. Az utolsó tanár, aki a Színművészetin felvállaltan keresztény, konzervatív értékrend mentén gondolkodott, Kerényi Imre volt. Meg kell nézni, mikor rúgták ki. Több mint egy évtizede.

A sértett fél kifogásolja, hogy hirtelen és váratlanul érte őket a modellváltás. Azt mondják, nem voltak előzetes egyeztetések, nem zajlott párbeszéd, valamint azt is felróják, hogy nem kaptak ugyanannyi időt az átállásra, mint más egyetemek. Összegezve tehát: leginkább azt fájlalják, ahogyan ez a folyamat zajlott. Jogosak ezek a sérelmek?

Én ezt a Palkovics miniszter úrral való beszélgetésen hallottam először, amelyen jelen voltak a szakma képviselői. Visszakérdeztem: miért, ha januártól lenne az átállás, mint más egyetemek esetében, akkor nem ugyanez lenne? Természetesen ugyanez volna. Ha egy év múlva lenne, akkor egy év múlva történne ugyanez. A változás igénye több évtizedes probléma. A szakmában a rendszerváltás óta folyamatos erről a polémia, de az egyetemen is. Hosszú-hosszú éveken keresztül kopogtattunk azokon az ajtókon, számtalan formában kértük, hogy legyen nyitás. De bezárkóztak. Korábban sokkal szélesebb körből vettek részt színházak a főiskolai képzésben, most e színházak köre leszűkült. A Katona József Színház jelentős műhely, de az, hogy ilyen arányban van túlreprezentálva az egyetemen, nem helyes. Máté Gábor, aki ma a Katona igazgatója, és rektorhelyettes is volt (amikor a rektor az az Ascher Tamás volt, aki néhány évig az egyetemi tisztségével egy időben a Katona főrendezőjeként is dolgozott) maga ismerte el egy interjúban, hogy ez „nem egészséges”. De akkor kinek a felelőssége volt, hogy ezen változtasson? És ma kié?

Van bármiféle mód arra, hogy teljesüljön az a követelés, hogy a kuratóriumba az egyetem szenátusa által delegált tagok is bekerüljenek?

Szerintem így lett most reális a felállás. Most tartunk ott, hogy megfelelő súlyú tárgyalófelek ülnek egymással szemben. Így is nagyon nehéz folyamat áll előttünk. Elvileg maga az SZFE is támogatja a változást, hiszen Upor László organikus átalakulásról beszél, csakhogy kívülről nézve érzékelhetetlen ez a folyamat.

Az SZFE-HÖK-kel sor került már valamiféle párbeszédre?

Ők nem jöttek el a legutóbbi tárgyalásra. Egyszer találkoztam velük, a Palkovics miniszter úr-féle találkozón. Tíz képviselőjük volt jelen, de ami ott történt köztünk, azt mindennek lehet nevezni, csak párbeszédnek nem. Géppuskatűz volt a részükről, és ultimátumhalmaz. Az a döbbenetes, hogy azok a hallgatók, akik leginkább a változást kellene forszírozzák, akiknek a legnyitottabbaknak kellene lenni, azok zárnak be. Azok az ultimátumok, amelyeket megfogalmaztak, arról szólnak, hogy minden maradjon a régiben. Az a fizikai zár is, amit most létrehoztak, arról szól, hogy semmilyen változást nem akarnak beengedni. Számomra ez a legfájóbb. Azt remélem, hogy az érvek, a felvázolt tervek hatnak majd rájuk is – de még csak el sem tudom mondani azokat.

Be tudott jutni az épületbe? Egyáltalán próbált azóta bejutni, amióta el van barikádozva a bejárat?

Nem. Nem megyek oda. Miért provokáljam a helyzetet? Nem erre van szükség most, hanem a párbeszéd lehetőségének megteremtésére. 

Rátóti Zoltán egy, a korábban lapunknak adott interjújában azt mondta: „ennek a folyamatnak lesz még mélyebb pontja is”. Ez volna az? Mi a legrosszabb forgatókönyv, amire számítanak?

A legrosszabb forgatókönyv, ha nem indul el az oktatás. Most itt tartunk éppen. Nyilván, amikor ekkora lépésre szánja el magát az ember, végiggondolja, hogy milyen irányba mozdulhat el a történet. Én például bizonyos értelemben naiv ember vagyok, ezért az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy nem ez a forgatókönyv lesz, de nyilván ezzel is számoltunk. Igazából nincs olyan eleme az eddig történteknek, amelyről ne gondoltuk volna, hogy bekövetkezik. Lehetetlen így szakmai párbeszédet folytatni, hiszen jelenleg minden politikai térben van. Az a fájó, hogy ezt a diákok nem akarják látni. Ugyan deklarálták, hogy nem kellenek a politikusok a tüntetésükre, de amikor ezt kimondták, már ott voltak.

Ahogy azóta is rendre fel-feltünedeznek, Fekete-Győr Andrástól Kunhalmi Ágnesen át Hadházy Ákosig. Megint rátelepedtek egy kezdeményezésre?

Igen. Az ellenzék számára ez egy szalmaszál, amibe kapaszkodni lehet, és egy történet, amelyet fel lehet építeni a politikai érdekeiknek megfelelően. Ebben pedig eszközök a diákok, tetszik vagy sem. Ezt kéne, hogy belássák. Meg is próbálták – nagyon helyesen – hisz kérték, hogy a politikusok ne jelenjenek meg, de hiába. Ugyanaz a forgatókönyv érvényesül, mint a decemberi tüntetésen, a fellépők is szinte ugyanazok. Az Amnesty International pedig segít a diákoknak a sztrájk előkészítésében.

Mi a B-terv, ha nem tud elindulni az oktatás?

Akkor a fenntartót képviselő kuratórium feladata az oktatás megszervezése.

Várható a közeljövőben nyugvópont az ügyben?

Ehhez az egyetemnek szakmai ügyként kellene kezelnie a kérdést. Amíg politikai térben zajlik minden – az a félelmem, hogy még jó ideig –, nem nyugszanak meg a kedélyek. Adja Isten, hogy tévedjek.

Záporoznak a nyílt levelek mindkét irányból. Mindenki üzenget mindenkinek. Miért nem ejtik meg ezeket a beszélgetéseket maguk között? Vagy ez politikai tőkekovácsolás, helyezkedés?

Nézze, a mi szakmánkban nem volt rendszerváltás. Most történik. Ilyen egyszerű a dolog. Harminc – vagy ha akarom, inkább hetven – éve elfojtott gondolatok kerülnek most felszínre. Mindkét oldalról. Számomra egészen döbbenetes és megható, ki mindenki jelzi a szolidaritását felém. Nagy öregek telefonálnak, támogatnak. Egyedül ezt nem is bírnám, ha nem éreznék ekkora társadalmi támogatottságot a hátam mögött. Ami fájó, hogy a történetek, amelyekből naponta ötöt-tízet kapok a Színművészeti elmúlt évtizedeiből, még mindig nem hangoznak el nyilvánosan, megmaradnak csupán az én e-mailjeim között, az én emlékezetemben. Még mindig nem mernek kiállni az emberek, nem szakadt át a gát.

Félnek megszólalni?

Van egy militáns hangvételű csoport, akik nincsenek sokan, de képesek folyamatosan mérgezni a szakmai közéletet. Aki a köreikből kibeszél, és szakmai síkra terelné a vitát, arra nyomást gyakorolnak – mondjuk így finoman. Ott volt a korábbi történet Kiss-B. Atillával, aki remek, teltházas színházat csinál. Amikor ő volt terítéken, és „szinte szétszedték”, Dolhai Attila nem bírta tovább, és megszólalt mellette. Az az össztűz, ami őt érte, végül arra késztette, hogy visszakozzon. Arról van szó, hogy senki nem meri kidugni a fejét. Nekem már külföldi barátaim írogatnak, hogy igaz-e, amit hallanak, és pénteken már a Berliner Ensemble is visszamondta a MITEM-en való részvételt. Naívan azt képzeltem, velük azt tudjuk demonstrálni, hogy bár nyilvánvalóan mást gondolunk a világról, de a közös kulturális térben ennek együtt van helye. Mi ezért hívtuk meg őket, ezért jöttek három éven át, igazgatójuk, Olvier Reese még mesterkurzust is tartott Kaposváron a diákoknak – nagy örömünkre. Ők is visszaléptek a politikai térbe – nagy kár.

Kaposvári hallgatók is fogalmaznak meg nyílt leveleket, és a petíciók aláírói közt is feltűnnek. Elhangzanak olyan kritikák, hogy nem működött minden felhőtlenül ott, és attól tartanak, az SZFE-n is hasonló helyzet áll majd elő. Jogosak a kritikák, vagy hátbatámadás?

Ez egy külön téma. Ha azt mondanám, hogy maradéktalanul elégedett vagyok a kaposvári képzéssel, nem lenne igaz. A jelenlegi struktúra biztonsággal működik, de egy tervünket, a változás lényegi elemét nem sikerült felépíteni. Rá kellett jönnöm, hogy a mostani akkreditációs rendszerben nem tudjuk elindítani azt a komplex képzést, amire meggyőző példákat láttam a Strassbourgi Nemzeti Színház iskolájában és Moszkvában is. A szakmával viszont jók a kapcsolataink, amit egyértelműen bizonyít, hogy soha annyi diák nem helyezkedett el Budapesten Kaposvárról, mint most. Ahogyan a szakma jelentős részét kitevő vidéki színházakkal is rendkívül szoros lett a kapcsolat. Mivel előttem nem volt semmilyen nemzetközi jelenléte az intézménynek, az, hogy ma a Moszkvai Művész Színház vagy a Piccolo Teatro iskolájával folyamatos kapcsolat alakult ki, fontos fegyvertény. Amilyen változások Kaposváron megindultak, arról egyszer külön beszélgetést lehetne folytatni.

Röviden?

Két dolgot emelnék ki: abban az iskolában együtt tanított Eperjes Károly és Cserhalmi György. Ilyet az SZFE nem tud felmutatni. Kaposváron lehet másképp gondolkodni. Éppen ezért teljesen rendben van, hogy egyes diákok aláírtak; ha úgy érzik, tegyék. Kaposváron meg lehet szólalni, ahogy a Nemzeti Színházban is. Ezért senkit nem ér retorzió. Ez a különbség a két gondolkodásmód között. Mi sokkal nyitottabbak vagyunk, mint azok, akik folyamatosan a nyitottságukat hirdetik. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a Színművészetin minden diák és tanár egyetért azzal, ami most a Vas utcában zajlik? Miért nem szólalnak meg? Miért nem merik felvállalni a véleményüket? Ezek az igazán aggasztó kérdések.

Hogy bírja ezt az időszakot?

Nagyon nehezen. Ez nem az én szakmám, én nem vagyok politikus, de szakmai felelősségérzetem arra késztetett évekkel ezelőtt, hogy ne csak mondjam a véleményemet, hanem értékrendemmel összhangban cselekvő résztvevője legyek a közéletnek. Sokszor a szememre vetik, hogy rendezzek, és ne politizáljak, ám ha a politika a közügyekben való részvételt jelenti, akkor értelmiségiként ebben szerepet vállalni, ha nem is kötelesség, de biztosan nem szégyen. Persze rendezőként érzem igazán jól magamat, a próbateremben. Nagyon erős kapaszkodó, hogy van alkotómunka is emellett, így hála Istennek, sokszor sikerül kiszakadni ebből az egészből. Az elmúlt években a Bánk bánnal, a Rocco és fivéreivel vagy a Tizenhárom almafával sokféleképpen tudtam beszélni arról, mit gondolok a világról, most pedig nagy örömmel készülök a Rómeó és Júlia rendezésére. És ott van a legerősebb támaszom, a családom. Olyan hátterem van, amely megóv, segít regenerálódni, és kötözi a lelki sebeimet. Ez csodálatos dolog. Mind a civil, mind a szakmai világból annyi támogatás érkezik, hogy ezt muszáj végigcsinálni. Elképesztően erősnek érzem a hitünket.

Kép: Földházi Árpád

Ádám Rebeka Nóra 

mandiner.hu
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Ismét kiderült: a Momentum nemzetáruló!
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke közleményben reagált az ellenzéki párt újabb nemzetárulására.
  • A migránskvóta fenyegetése fennmaradt
    Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy bevándorlókat fogadjon be - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott pénteki interjújában.
  • Rétvári: a köznevelés a természetvédelmet szolgálja
    Fontos, hogy a köznevelés a tanórákon kívül is a természetvédelmet szolgálja - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken, a Pest megyei Zebegény településfásítási programjának megnyitóján.
MTI Hírfelhasználó