Orvos és koldus
Két hétre indult Nigériába orvosmisszionáriusként, végül a világjárvány miatt hat hónapig kellett az afrikai országba maradnia dr. Fodor Rékának, az AFRÉKA Alapítvány létrehozójának.
2020. szeptember 17. 20:21

Hatodik missziójában dr. Fodor Réka  elsősorban nem a gyógyításra kellett koncentrálnia, hanem arra, hogyan tudja a Magyarországról érkező támogatásokból az éhhaláltól megmenteni az embereket.

Kéthetes misszóra indult Nigériába, hat hónap lett belőle. Olyan időket élünk, amikor súlya van az olyan kérdéseknek: hogy van?

Most próbálok visszarázódni az itthoni életembe, Nigériából a hazautat három nap alatt tettem meg, nem nagyon aludtam. Hétszer hosszabbítottam meg a repülőjegyem, amely Budapestre szólt. Amikor útnak indultam tudtuk, hogy gond van Európában a járvány miatt, néhány órával azután, hogy leszállt a gépem Port Hourcourtban, az egész országban pár koronavírusos beteg miatt lezárták az ország összes repterét. Majd az ország egészére szigorú korlátozásokat vezettek be, ami szörnyű, humanitárius katasztrófa-helyzetet idézett elő. Örülök, hogy ismét a családommal lehetek. Családanya is vagyok, a gyermekeim nagyon megszenvedték az elmúlt időszakot, amelyet egymástól távol kellett töltenünk.

Húsvét előtt drámai hangú üzenetben kért segítséget a magyaroktól. Okeke onitshai metropolita, érsek köszönetét fejezte ki az elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredeti időpontjában tartott online előtalálkozóra küldött üzenetében a Magyarországról kapott támogatásáért. Miben tudtunk segíteni?

Az Afréka Alapítvány alapítójaként eddig tizenhat orvosmissziót szerveztünk. Többek között két nemzetközileg is elismert idegsebész, dr. Csókay András főorvos és dr. Szeifert György professzor is a misszió tagjai. Korábban vittünk már ki gasztroenteorológust és gyógytornászt és műtősnőt is Onitshába. Én hatszor jártam a térségben. Orvoslásban jók vagyunk, de most egészen másra volt szükség, humanitárius segítségnyújtásra. A magyar adakozók összefogása elképesztő volt: püspökök, papok, plébániák, hívek, imacsoportok, apáca közösségek küldtek pénzt, hogy segíthessünk. Kimondani is nehéz meghatottság nélkül, hogy fél év alatt 92 millió forint gyűlt össze. Ez rendkívüli, hiszen eddig hasonló idő alatt, ha 3 milliót kalapoztunk össze, büszke voltam magamra. A Hungary Helps a pénzadományon kívül küldött egy mentőautót, így segítették a munkánkat.

Mit jelentett ebben az esetben a humanitárius segítségnyújtás?

A koronavírus valós probléma, de a hatása elenyésző Nigériában, ahhoz képest, amilyen pusztítást a malária és legfőképpen az éhínség okoz. Ráadásul a világjárvány miatt hozott korlátozó intézkedések tovább rontottak az amúgyis katasztrofális helyzeten. Hat hétre bezárták a piacokat, ami sok-sok millió ember számára az egyetlen megélhetési forrást jelenti. A közel 200 milliós országban 150 millió embernek egyetlen napra elegendő tartaléka sincs. Bezárták a COVID miatt az embereket a házaikba. A higiéniát és a távolságtartást hangoztatva egy olyan közegbe kényszerítették őket, ahol ablaktalan szobákban átlagban 15-en laknak áram és víz nélkül. Humanitárius kataklizmát idéztek elő, amelyben hatalmas az éhínség. Ebben a helyzetben új “vírus” jelent meg, az éhség. Amíg ott voltam, hat hónapból ötben nem is volt tesztünk, miután kaptunk, kiderült, hogy sokan megfertőződtek. De nem ez jelenti a legnagyobb fenyegetést és nem is az, hogy több millió áldozatot szed a malária vagy az AIDS. Ami ismétlem a legégetőbb probléma, hogy míg beszélgetünk emberek azért halnak meg, mert nincs mit enniük.

A probléma nagyságát látva, mire volt elég ez a 92 millió forint? Naponta hányszor szakad meg az emberi szív, amikor egy ételosztáskor azt kell mondani, hogy elfogyott az adomány és neked és családodnak most nem tudunk segíteni?

Nehéz ügy. Előfordult, hogy Onitsha városa mellett egy 800 ezres faluban 300 családnak tudtunk adományt kiosztani és hétszázan jelentek meg a plébánián. Elfogyott a rizs és a krumplihoz hasonló, csak lényegesen nagyobb jamgyökeret osztottunk. Úgy döntöttünk, hogy eggyel kevesebb jamgyökeret adunk családonként, hogy többen kaphassanak és mellé száraztésztát is osztottunk. Az Afréka Alapítványt már ismerik és elfogadták, jól működő csatornáink vannak, hogy az adományok célja jussanak. Azt tapasztaltam, hogy a módosabb nigériai emberek is küldenek támogatást a rászorulóknak.

Jól értem? 800 ezres falu?

Igen. Onitsha városa is mostanra 8 milliósra bővült a belső migráció következtében. Az ország északi részéből elsősorban a keresztények a szélsőséges iszlám terrorszervezet, a Boko Haram kegyetlenkedései elől délre költöznek. Óriási a zsúfoltság és a munkanélküliség és a szegénység. Kialakult mostanra egyfajta gyakorlat, amikor sikerül összegyűjtenünk két-három millió forintot szólok Okeke érseknek, akinek 185 plébániája és 518 papja van az egyházmegyéjében. Az embereknek mély és élő hitük van, mindenki jár a szentmisékre. A papok a személyes ismerettség révén is pontosan tudják, hogy a nélkülözésben mely családok, akik leginkább rászorulnak az adományokra. Ha összeszedtünk némi pénzt, akkor az érsekség vásárolt rizst, száraztésztát. Volt, hogy Okeke érsekkel és az alkancellárjával, Basil atyával osztottuk ki a zsákokat. Persze, itt is nagy nehézségekkel szembesültünk, elfogyott a készlet, előtte akadozott a szállítás. Előfordult, hogy rendőröket kellett lefizetnünk, hogy átengedjék a szállítmányt az útlezárásokon. Gondot okozott, hogy míg tavasszal 7500 forintért tudtunk beszerezni egy zsáknyi rizst, a járvány és a készlethiány hatására az ára felkúszott egészen 20 ezer forintra. A módosabb emberek közül volt aki kihasználta a lehetőséget, felvásárolta a készletet és jelentős felárral, uzsorával adta tovább. A kórházi személyzetnek is szerveztünk osztást, ők sem tudták volna megvenni a rizst az említett árakon, hiszen egy kórházi segédnővér havi fizetése 18 ezer forintnak felel meg.

Folyton mosolyog. A hogy vagy kérdésre a válasza: én mindig jól vagyok. Az ott töltött fél évben voltak azért mélypontok, messze a családtól, az emberre boruló, álmatlan, hosszú éjszakák?

A családom, a gyermekeim miatt voltak nehéz időszakok. Bűntudatom volt, de a sok nehéz pillanat, történés mellett mindig volt sok jó is, amelyek átsegítettek ezeken a nehéz szakaszokon. Többször voltam a padlón. Éjszakákon át zokogtam, aludni sem tudtam. Veszekedtem Istennel. Láttam az éhezést, a halált, a nyomort. Egy alkalommal az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor egy építkezésen mindenféle biztosítás nélkül kicsi, 10-11 éves gyermekeket láttam az állványokon állni és az épületet vakolni. Kiborultam, valamit csinálni akartam, mert nálunk a gyermekmunka bűncselekmény. A helybeliek megnyugtattak, hogy örülj neki, hogy dolgozhatnak. Lehet, hogy az apró gyermekek eltartják az egész családjukat. A helyiek azt mondták: “Azt nézd, hogy örömmel vagy kényszerből teszik.” Haza akartam jönni, elkezdtem szervezni a visszautamat, de nem tudtam jönni. Ebben a helyzetben egyfajta isteni jelként, kaptam egy sms-t, egy adományozó küldött 10 millió forintot. Abból tudtunk venni hétezer családnak rizst. Rengeteg ima és segítség vett körbe.

Milyen jövőképük van az ott élő embereknek?

A keresztény közösség, amelyet megismertem rendkívül szorgalmas emberekből áll. Érdekli őket a tudomány, tanulni és boldogulni szeretnének, de az oktatásért fizetni kell. Sokan kapnak lehetőséget, hogy külföldön tanuljanak ösztöndíjjal. Nigériában nincsen társadalombiztosítás, minden fizetős. A szegény betegtől is elkérik a kezelés árát, sokan akkor sem mennek orvoshoz, amikor már késő. Akkor gondolnak a kórházra, amikor már nincs más opció: voltak a vajákosnál, kipróbálták a teát, a főzeteket. A magyarországi adományoktól több berendezést vásároltam: rötgent, ekg-t, így itthonról is telemedicina segítségével tudjuk segíteni az ottani munkát. Okeke érsek papjai közül többen Európában, az USA-ban tanultak, világot látott emberek, akik mégis visszatértek Nigériába, hogy segítsenek. A St. Charles Borromeo Hospital vezetőjével, Izunna atyával beszélgettem egy alkalommal erről, amikor egy dugóban ragadtunk. Hogyan élte meg hat év belgiumi tartózkodás után, hogy hazatért. Elmosolyodott és azt mondta: “Alig vártam, hogy visszajöhessek. Imádom Nigériát” - mondja ezt úgy, hogy közben a Boko Haram az ország egyre több pontján vadászik a keresztényekre. Ők tényleg bármikor vértanúvá válhatnak. Nigériában a mennyországot és a poklot tényleg egyszerre érzed. Miközben beszélek neked a vasárnapi háromórás miséről, ami az örömről, a dicsőítésről szól, közben ott van a közösségben pusztító éhhalál. A kettő együtt van jelen, de soha nincs annyi panasz, mint amit itthon hallasz.

Gyakran használja az élő hit kifejezést, amikor az ottani közösségről beszél.

Az ottani ember hite nem a beszédben, hanem a tettekben nyilvánul meg. Mire gondolok? Egy hosszú és szép életű idős hölgy temetésén, akinek két fiai is pap lett, 150 pap koncelebrált. A szertartás végén, amelyen senki nem jelent meg feketében, az óriási tömeg hatalmas ‘allelujával köszönt el, mert mindenki biztos volt benne, hogy ez az asszony a mennybe ment. Ez nem azt jelenti, hogy érzéketlenek lennének, ne rázná meg őket a veszteség, ne sírnának, de a hitüket örömmel élik meg. Nem nagyon találkoztam még panaszkodó pappal. Miközben bármikor vértanúvá válhatnak, hiszen a Boko Haram vadászik rájuk.

A félelem ezek szerint nem uralja a hétköznapokat...

Ha nem ilyen rendkívüli helyzet van, akkor a legszegényebb helyeken nem rizst osztok, hanem malária, tífusz elleni gyógyszert. A terepen dolgozom elsősorban és nem a kórházban. Sokkal hatásosabb, ha a kórházon kívül nem testőrök, hanem papok “védenek” miközben kitelepülünk a mobillaborunkkal és akár átmeneti sátorkórházat építünk. Tudom, hogy ők az életük árán is oltalmaznak. Mindezt annyi humorral és áldozatkészséggal teszik, amelyet nehéz szavakkal jellemezni. Benne van az életükben, hogy bármikor meghalhatnak lelövik őket, mert keresztények, de haláluk előtt még mosolyogni fognak és dicsőítenek. Ha ezeket az élményeket összerakom, rájövök, hogy én sokkal többet kapok tőlük, mint amit én tudok nekik adni. Tanulok tőlük, a hitem többet fejlődött, mint valaha, csak a hat Afrikában töltött misszió során. Néha ebből a szempontból nehezebb itthon.

Pár napja érkezett vissza, de gondolom, hogy tele van tervekkel.

Nehezen tervezhetővé vált a világ, most nem tudunk visszamenni. A csatornáinkat kiépítettük, ha érkezik adomány, akkor azt eljuttatjuk a rászorulókhoz. A missziómat a Jóistennek adtam, aki hozzásegített, hogy a repülőtér lezárása előtt pár órával eljussak Nigériába, majd ahhoz, hogy hazatérhessek. Az a dolgom most, hogy a családommal legyek és itthon, magyar betegeket gyógyítsak. Bízom benne, hogy visszatérhetünk az eredeti missziónkhoz a gyógyításhoz. De most még a humanitárius válságot kell kezelnünk. Sokszor feltettem a kérdést magamnak az elmúlt fél évben a rizses zsákok osztása közben: Mi vagyok orvos vagy koldus? A most éppen koldus.

Ha támogatni szeretné az AFRÉKA Nemzetközi Humanitárius Alapítványt az alábbi számlaszámon teheti meg. Számlaszám: Afréka Alapítvány 10101346-27099400-01004002 IBAN: HU66 SWIFT kód: BUDAHUHB
   

gondola
MTI Hírfelhasználó