Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket
Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen pénteken, Budapesten.
2020. szeptember 25. 12:41

Varga Mihály pénzügyminiszter az online konferencián rámutatott: azért van szükség a Gazdaságvédelmi akcióterv folytatására, mert a felmérések szerint a járvány második hullámában a cégek körében megjelent a csődtől való félelem, a lakosság pedig a munkahelye elvesztésétől tart. Hangsúlyozta, hogy a programok kialakításakor arra kell berendezkedni, hogy "együtt kell élni a vírussal" és azzal a helyzettel, amelyet okoz.

Kulcsidőszak lesz 2021 második negyedéve, mivel a vírushelyzet akkor javul, ha megvan a vakcina. A gazdaság visszarendeződésének pedig ez az alapja, addigra az import felívelése és a beszerzésimenedzser-index jelezheti a visszaépülést - mondta a tárcavezető.
   
Hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság működését biztosítani kell, 2-3 év alatt el kell érni a 2019-es teljesítményt.
   
A gazdaságvédelmi akciótervben 2485 milliárd forintból 2126 milliárd forintot már kifizetett a költségvetés, további 359 milliárd forint kifizetése van folyamatban - ismertette.
   
A Lehetőségek a válságban - a járvány előtt és után címmel megtartott előadásában a pénzügyminiszter megismételte, hogy Magyarországot jobb állapotban érte a 2020-as gazdasági sokk, mint a 2008-as. Az idei első negyedév még a növekedés jegyében telt, a második negyedévben erősödött a járvány hatása.

Tavasszal szerinte két hibás feltételezés terjedt a magyar közgazdászok körében: az egyik, hogy akkor is lehet növekedni, ha mindenki zsugorodni fog.
   
A tárca "hónapokkal ezelőtt" már 5-6 százalék körülire tette az idei GDP-visszaesés mértékét, amit most már egyre több elemző és intézmény vesz át - mondta a miniszter.
   
A másik tévedés volt visszapattanást feltételezni, ez nem következik be - közölte.
   
Az utóbbi hetekben stagnáló, lassabb visszaépülést jelez a PM heti gazdasági indexe. A korábbi húzóerőt és erősséget jelentő ágazatok most gyengeséggé váltak - mondta Varga Mihály.
   
Ezek közé sorolta az ipari termelést, a turizmust és a szolgáltató szektort. Fontos eredménynek nevezte, hogy a munkaerőpiacon megindult a visszaépülés.

Azt mondta, hogy idén átmenetileg megemelkedik az államadósság, a mutatóban 5-6 évet lép vissza az ország, mivel ez az ára a visszaépülésnek, a munkahelyek megtartásának.
   
Az államadósság GDP-arányos mértéke 76-78 százalék lehet év végén, mivel a költségvetésnek várhatóan 1400 milliárd forintos bevételkiesése lehet - jelezte.
   
Külső megfigyelők szerint nincs változás Magyarország adósbesorolásában, a Moody's várhatóan pénteken továbbra is stabilnak minősíti az országot - közölte Varga Mihály.


   
Kitért arra, hogy az uniós tagországok jelentős kárenyhítő csomagokkal segítik gazdaságaik talpra állását, a magyar csomag mérete a GDP 20 százaléka. A gazdaságvédelmi akcióterv idén 3,7 százalékponttal járul hozzá a magyar GDP-hez, amivel érdemben fékezi a visszaesést.
   
A lakosság egyre nagyobb szerephez jut az államadósság finanszírozásában. Fontos, hogy a vállalatok, és a lakosság finanszírozási kapacitása megmaradjon. A hitelmoratórium fontos lépés volt, ezen túl a kamattámogatások, állami garanciaprogramok elindítása "szükséges plusz rásegítés" lehet. Meg kell győzni a befektetőket, hogy érdemes Magyarországon befektetni - mondta.
   
A fiskális politika továbbra is ösztönző marad, vannak mozgósítható tartalékok és uniós források - hangsúlyozta. Varga Mihály szerint a külföldi tőke továbbra is vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot.
   
Versenyelőnyt jelent a társasági adó szintje, az iparűzési adó viszont "hosszú távon nem maradhat ebben a formájában", akkor lehet élni a versenyelőnnyel, ha a települési adók szintje is mérsékelt marad - közölte a pénzügyminiszter.
   
A jövő feladatai közé sorolta az új üzleti modellek kialakítását, amit a járványhelyzet kikényszerít.
   
Kis, nyitott országként a kínálati tényezőkre kell összpontosítani, a növekedésben némely ágazat súlya felértékelődik, például az egészségiparé. Ezek is csökkenthetik a függőséget bizonyos ágazatoktól - tette hozzá.
   
Fontos kormányzati feladatnak nevezte a lakástámogatások folytatását, ami egyszerre gazdaságélénkítő és társadalmi stabilitást adó faktor.
   
Összegzése szerint a stabil kormányzati felállás egy-egy ország kilábalását segíti, meg tudja gyorsítani.
   
"Annak, hogy a magyar kormány kétharmados stabilitással rendelkezik a parlamentben, most láttuk az előnyeit" - hangsúlyozta Varga Mihály.

Parragh: nemzetállami szinten vannak válaszok a válságra

A nemzetállamoknál vannak válaszok az ökoszisztéma szintjén kialakult jelenlegi válságra, és a megoldás sem lehetséges pusztán a szokásos monetáris vagy fiskális eszközökkel - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlésen, pénteken Budapesten.

A kamaraelnök - archív, portfolio.hu

Az elnök a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) idei rendhagyó, online tanácskozásán rámutatott: az ökoszisztéma válságát nehezen lehet majd feldolgozni, újfajta kihívás lesz. A koronavírus-járvány a kormányoktól független, de összefügg a kormányok kormányzóképességével. Ha egy kormány nem cselekvőképes, akkor nem tud kellő módon reagálni a vírusra - vélekedett.
   
Tavasszal éles vita volt a közgazdászok között arról, hogy a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonló technikákkal lehet kezelni a válságot, vagy egészen új eszközökre van szükség. Az élet egyértelműen igazolta, nem lehet azonos eszközökkel kezelni, minden területen más-más eszközt kell bevetni - jelentette ki.
   
Parragh László kiemelte: ebben a helyzetben az állam szerepe egyértelműen felértékelődött. Az látszik, hogy a járvány átrendezi a világgazdaság térképét, a világ legerősebb gazdaságai "zátonyra futottak" a válságkezelésben. Példaként említette az Egyesült Államokat, Brazíliát, valamint a dél-európai államokat, amelyek rossz válaszokat adtak.
   
Mindebből az a tanulság szerinte, hogy a nemzetgazdaságok egymásra utaltsága felerősödik, a jó válaszok a vírusválságra a nemzetállamok szintjén vannak.
   
Úgy vélte, verseny indulhat a globalizáció és a lokalizáció között, és ez a következő időszak meghatározó kérdése lesz. A költségvetési korlátokat az egész világban áttörte a vírus, ennek nagyon komoly ára lesz a következő 3-4 évben, inflációban, sérülékenységben, vagy államháztartási hiányban - jelezte.
   
Kitért arra is, hogy hosszabb távon felértékelődött a biztonságos termelés, az ellátási láncok lerövidülnek. A vírushelyzet rávilágított a közjavak körének fontos szerepére is, felértékelődött az egészségügy, a megtakarítások, a beruházások és a biztonság szerepe. Fontosnak nevezte a következő időszakban a fenntartható gazdálkodást, az online jelenlét és az IT szektor felértékelődését. Az állam szerepének átalakítását a magyar politika időben felismerte, az állam szabályozói szerepe nélkülözhetetlen - hangsúlyozta.
   
Parragh László szerint a versenyképesség és a növekedés eddigi felfogásában változtatás szükséges. A növekedés helyett a fenntarthatóság lesz a prioritás, a túlélő és fenntartható vállalkozásokat kell támogatni - mutatott rá.
   
A jólét igazi forrása nem a föld, nem is a természeti kincsek - amelyek egy napon kimerülhetnek -, hanem az emberek - összegezte az elnök. Aláhúzta: a humán tőke az igazi erőforrás a nehézségekre.

MTI
  • Momentum: szórakozik a fiatal burzsoázia
    A diaszpórában élő magyarságot ma politikai lábtörlőként használó momentumos fia­talságnak az is teljesen elképzelhetetlen fogalom, mi az beállni egy bosszúvággyal és fanatizmussal teli ultranacionalista tömeg közepére tinédzserfejjel, és számonkérni az öklüket rázóktól magyarellenes szlogenjeiket.
  • Ne vegyünk részt tömegrendezvényeken!
    Nem javasolják a részvételt tömegrendezvényeken - nemcsak az október 23-ai ünnepségeken, hanem más tömegrendezvényen sem - mondta Müller Cecília a sajtótájékoztatón.
  • Borsod: Egymásra mutogatás, feljelentés, cigányozás
    A vereséget szenvedő ellenzéki pártok és a Bíró ügyével kapcsolatos gyanúját elhallgató Hadházy Ákos egymásra mutogatnak, a jobbikosok cigányoznak, Tényi István pedig feljelent mindenkit.
MTI Hírfelhasználó