A hűség városában megújult a Szent Mihály-templom
Újraszentelték a Modern városok program részeként csaknem 3 milliárd forintból felújított, a város védőszentjéről elnevezett, több mint 700 éves Szent Mihály-templomot Sopronban.
2020. október 1. 21:36

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, különös kihívás ma, hogy felismerjük a rosszat, amikor azt jónak tüntetik fel, és a jót rossznak.

Hozzátette, hogy ma olyan világban élünk, amikor a "progresszív vonalak" haladásnak nevezik az Isten- és egyházellenességet, számukra az a fejlődés, amikor "nem lesz egyház, nem lesz vallás, amikor a nemzet már nem fontos, és a családot mindenféle devianciával akarják helyettesíteni".

Ugyanakkor Szent Mihály arra hív, hogy a "nem nyilvánvalóan rossznak" is mondjunk nemet, hogy a haladás ne a "családellenességet, a hungarofóbiát és az "antikrisztianizmustt" jelentse - mondta Semjén Zsolt.

Úgy fogalmazott, a templomban tudjuk meg, kicsoda és milyen az Isten, de az ő igéje nem szorítható kizárólag a templom falai közé, mert térben, időben és témájában egyetemes. Éppúgy érvényes ma is, mint kétezer évvel ezelőtt, és nemcsak idehaza, hanem a világ bármely pontján, az élet minden területén - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt tíz évben éppen ezért újítottak fel vagy építettek háromezer templomot a Kárpát-medencében.

Semjén Zsolt beszéde végén felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök soproniakhoz intézett levelét, amelyben a kormányfő azt hangsúlyozta, hogy egy templom újraszentelése mindig a gyökerek megerősítését jelenti.

Szent Mihály ünnepe pedig arra emlékeztet - fogalmazott a miniszterelnök -, hogy a keresztény ember állandó harcban áll az őt támadó erőkkel, de "Isten legnagyobb harcosának alakjában saját hőseink vonására is ráismerhetünk" mi, magyarok. Azokra, akik azért küzdöttek, hogy megóvják hazájukat, otthonukat, családjukat.

 "Nem véletlen, hogy a leghűségesebb magyar városnak épp Szent Mihály a védőszentje" - tette hozzá levelében Orbán Viktor.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében azt emelte ki, hogy az a város és az az ország, amely templomokat újít fel vagy építtet, bízik a jövőjében.

Gazdag múltat hagytak ránk elődeink, ennek megóvása ma lehetetlen feladat lenne a kormány támogatása nélkül - utalt a városvezető a Modern városok program soproni beruházásaira.

Sopron példátlan fejlődésen megy ma keresztül, ami 2010 előtt illúziónak tűnt még a legoptimistábbak számára is - fogalmazott a polgármester.

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke homíliájában arról beszélt, hogy nem Istennek van szüksége egy épületre, hanem nekünk, embereknek, akik az ő jelenlétében szeretnénk "elidőzni", lelkileg és szellemileg épülni.

A mai ember "túl sokat törődik a testével, ami a helyes, szükséges mértéken már túl van, ezért sok emberből torzó, gnóm ember válik" - mondta, hangsúlyozva: az ember test és lélek egysége; amikor ez a harmónia megbomlik, akkor "a pszichológusok előszobájában hatalmas tömegek verődnek össze", mert az ember nem tudja, hogy Istennél kell keresnie lelki egyensúlyának gyógyulását.

Hozzátette, hogy a történelemben így tűntek el népek és kultúrák.

Ugyanakkor idehaza templomok sokasága épül, és amíg templomok épülnek, addig nem szűnik meg a nemzet - mondta a megyés püspök. Az újraszentelés alkalmából Veres András elhelyezte az oltárban boldog Apor Vilmos és boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök ruha-, illetve csontereklyéjét.

 

Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

MTI
Címkék:
  • Orbán Viktor válasza Webernek
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken válaszolt Manfred Webernek, úgy fogalmazva az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjéhez intézett reagálásában: "a helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok".
  • ENSZ: a Nyugat és a Kelet együttműködésének újjáépítése
    A Nyugat és a Kelet közötti együttműködést kell föleleveníteni, ennek alapja a kölcsönös tisztelet lehet - fogalmazta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető a világszervezet közgyűlésének 31. különleges ülésszakának általános vitáján szólalt fel videoüzenet formájában.
  • Konzultációsorozat a járványügyi védekezés következő lépéseiről
    Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt a december 11-e utáni időszakra tervezett járványügyi intézkedésekről, korlátozásokról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
MTI Hírfelhasználó