Dolgunk, hogy beleálljunk a kemény harcokba
Megdöbbentő jelenségeket látunk ma Amerikában és egy-két nyugat-európai országban az újbaloldali mozgalmaknál. Törvénysértő és súlyos cselekmények történnek. Másrészt pedig olyan eszmeiségek jelennek meg, amelyek minden normális ember számára visszataszítóak – mondja Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezető-helyettese.
2020. október 14. 10:44

„A nyílt társadalom elméletének hirdetői egy jól hangzó gondolat felszíne alatt valójában a közösség és az egyén számára egyaránt kártékony életformát vizionálnak. Azt mondják, hogy a nemzetek közötti feszültségek úgy előzhetők meg, ha minden hagyományos közösséget és identitást lerombolva új társadalmi modellt építenek ki. Ezért támadják a nemzetet, az egyházat, a családot” – mondja Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezető-helyettese, teológus, kánonjogász, volt szociális és családügyi miniszter, korábbi törvényhozási alelnök. Őt kérdezte a Gondola.

- Ön úgy fogalmazott, hogy tíz év után, ciklus közepén jó átadni egy pozíciót, ugyanakkor csak egyet lép vissza: frakcióvezető-helyettesként dolgozik tovább. Az előttünk lévő bő másfél év a választásokig meglehetősen brutális kihívásokat állít elénk. Egy óceánnal odébb véres utcai harcokká züllött a demokrácia, és úgy látszik, hogy az atlanti tengely ezt nálunk, Magyarországon is szeretné elérni. Küzdelmes másfél év áll előttünk. Ön milyen személyes politikai célt tűzött Maga elé?

- Kétségtelenül kemény harcok következnek. Mindnyájunknak az a dolga, hogy beleálljunk ebbe a harcba. E mellet van egy másik szempont, amely személyes. Ezt úgy szokták fogalmazni, hogy „fiatalok a csatába, idősek a Tanácsba.” Megkérdezte egy idősebb kollégám, hogy jó, jó, de hol van az a Tanács. Számomra ez a Tanács azon témák együttese, amelyekben nélkülözhetetlen egy politikai pártban a tapasztalat és a megfontoltság. Három olyan téma van, amik a kardforgatás kötelezettsége mellett, mint értékfelmutató feladatok számomra testhezállók. Ez pedig a szociális kérdések, vagyis a segítségre szoruló ember védelme. A természet, vagyis a teremtett világ védelme. És még valami: a politikán kívüli civil világgal való kapcsolat építése. A teremtésvédelem nem alkalmi válasz egy problémára, hanem a felelősen gondolkodó ember kezdettől létező szemlélete és magatartása. Ezt Ferenc pápa a Laudato sí kezdetű enciklikájában névadójáról, Szent Ferencről így fogalmazta: benne egység volt az Istennel, az embertárssal, a természettel és önmagával. Ez a harmónia ad stabilitást az egyénnek és működőképességet a társadalomnak. A teremtett világ része és egyúttal ura is az ember, aki méltósággal, értelemmel és szabadsággal rendelkezik, és ez felelősségre kötelezi. Így lesz a teremtett világ gondos gazdája. Ez megfelel a „műveljed és őrizzed” parancsának. A védelem feladata azonban kiterjed a rászoruló emberre is, így találkozik a szociális kérdés a teremtésvédelemmel.
A harmadik téma a politikán kívüli civil világ. Természetesen a valódi civilekre gondolok, nem a civil szervezetnek látszó politikai céllal létrejött szervezetekre. Ezzel szemben az eszmeiségünkben hozzánk közel álló civilek nem értik néha a politikai mozgásokat, éppen azért nem, mert ők nem politikusi ésszel gondolkodnak és szemlélik a világot, hanem civilként. És mi politikusok is néha elfeledkezünk róluk, mert annyira benne vagyunk a politika világában, hogy már nem nagyon emlékezünk a civil lényünkre, ami mégis csak az emberségünk meghatározója volt. E három terület kezelésében, ismét hangsúlyozom, elengedhetetlen a tapasztalat és a megfontoltság. Mint ahogy a politikai küzdelmekben elengedhetetlen a dinamizmus, a keménység és a célratörés.

- Ön a hatvanas években az első magyar királyról elnevezett gimnáziumba járhatott; mivel akkor kommunizmus volt, nem Szent István, hanem I. István Gimnáziumba. Akkor, tizenéves korában átjárta-e az Ön szellemét az a gondolat, hogy ez a király Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot?

- Keresztény nevelést kaptam, egyháztörténelmünk és nemzeti történelmünk nagyjairól is volt némi fogalmam, és arról a tényről, hogy István király a Magyarok Nagyasszonyának oltalmába ajánlotta az országot. Természetesen a tudatomban jelen volt, annak ellenére, hogy a kettős nevelés világában, az oktatásban más szempontok jelentek meg, mint a családi életben. Távol tartottam magamat, mint ahogy mindnyájan, akik ebben az eszmei körben éltünk, az akkori politika világától. Éppen ezért megdöbbentő volt számomra, amikor először találkoztam azzal a baloldalon összeállított listával, amely az MSZMP volt, ma jobboldali tagjait tartalmazta, és amibe voltak kedvesek engem is belevenni… Annak, aki az egész kommunista világot utálta, visszataszító rágalomnak minősül.
A gyerekeim biztattak, hogy indítsak pert az ilyen hazugságok ellen, mivel a parlamentben is elhangzott, én inkább visszafogtam magam: minden koszos kesztyűt nem kell fölvenni.

- Ennek az abszurd vádnak az is ellentmond, hogy Ön az érettségi után teológiát, később kánonjogot tanult, és lelkipásztori segítőként fáradozott. Az erre való késztetés a családi nevelésből táplálkozott?

- Néha az embernek a döntései okát nehéz megtalálni. Mindenesetre én kedvet éreztem arra, hogy ezen a területen dolgozzak. Sokáig lelkipásztori kisegítő voltam, ami elsősorban azt jelenti, hogy közösség-szervezési tevékenységet végeztem. Ez tulajdonképpen bármilyen furcsa, de megalapozta a politikai tevékenységemet is, hiszen a politikusnak a közösséget, a közjót kell szolgálnia. A közjó fogalma nehezen definiálható, hiszen nem „csupán” a közösséget, hanem a közösségben élő egyének javát együttesen kell szolgálni. Jó példa erre a rezsicsökkentés kérdése. Ez nyilván az egyének, a családok terheit csökkentette, ugyanakkor az egész társadalomra nehezedő multinacionális cégeknek a megfékezését is jelentette. Ha már belekeveredtünk a politikai magatartás világába, akkor nyilván minden jóérzésű emberben fölmerül, hogy bizony sok nehezen elviselhető jelenség van a politika területén. Ennek egyik oka, ha túlteng az egyéni ambíció valakiben, vagyis ha erősebb a személyes ambíció, mint a közjó szolgálatának szándéka, akkor elragadhatja a hatalmi mámor és akkor torzul a magatartása is. Azok a jelenségek, különösen az elszabadult baloldalnak nem csupán politikai, hanem a háttérben álló, látszólag civil mozgalmai részéről tapasztalhatók olyan jelenségek, amelyek sok embert úgy általában a politikától elidegenítenek.

- Akkor miért nem lett pap?

- Azért, mert az egy életformát jelent, ami az egyház keretein belül valósul meg. Én a tevékenységem körét részben az egyházban, részben pedig a társadalomban képzeltem el. Mindkét területen ugyanazt képviseltem.

- Erre legalább nyolc éven át közvetlen lehetősége nyílt, hiszen a Püspöki Konferencia világi ügyeinek referenseként dolgozott. A harmónia ebből a szempontból helyreállt.

- Úgy gondolom, hogy itt találkozott a két szempont: az egyházi feladatvállalás és a világi keresztények ügyeinek szolgálata. Az volt a feladatom, hogy az újraéledő katolikus mozgalmakat, egyesületeket, alapítványokat, és az újonnan alapítottakat is segítsem, meg persze az egyházközségek világi tagjainak tevékenységét is. Ez nagyon szép munka volt. Sok tapasztalatot szereztem. Emellett a civil világban is igyekeztem megjelenni. Még a rendszerváltás előtti pillanatokban alakult meg a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Ehhez csatlakozva is vállaltam feladatokat, beleértve a helyi csoport szervezését is. Úgyhogy az életemet végigkísérte a közösségi szervezés, és ennek egészen különböző feladatai.

- Közösségszervezésre adott módot, hogy a KDNP zuglói elnöke is volt, és önkormányzati, tehát helyi képviselőként irányította ezt a közösséget. Itt szerzett-e olyan tapasztalatot, amely máig hatásos?

- Ennek a tevékenységnek minden szintjén ugyanaz a játékszabály érvényesül. Az egyház keretében végzett tevékenységből zökkenőmentes volt a politikai világba való átmenet. Ugyanazokat az értékeket igyekeztem megjeleníteni mind a két területen. A keresztény értékrend társadalmi képviseletére számomra legalkalmasabbnak látszó párt a KDNP volt. Ehhez csatlakozva és ebben munkát végezve már a közéleti, politikai tevékenység színpadára léptem. Végigjártam a ranglétrát. Kezdtem a helyi szervezettel, aztán budapesti elnök is voltam. Kerületi önkormányzati képviselő, majd fővárosi képviselő. 1998-ban kezdődött el a parlamenti tevékenységem. Azzal, hogy egy körzetet kaptam, és öt cikluson keresztül képviseltem az ott élő választókat.

- Szob térségében.

- Szob volt a központja, majd egy átszervezés után Vác. Ott kellett ötször végigharcolnom a kampányt. Amikor békésebb vizekre eveztem a politikában, az előbbi hasonlattal élve: a csatából átmentem a Tanácsba. Úgy tettem ezt, hogy volt csataélményem is. Az öt kampány helyben elég kemény volt.

- Csataélmény és harc a keresztény közösségen belül is adódott, hiszen volt egy megbicsaklása a pártnak, és létrejött a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség: az MKDSZ, amelyben ön szintén vezető pozícióban volt. Ez a harci tapasztalat milyen értéket alakított ki?

- A KDNP valóban padlóra került, hiszen olyan belső küzdelem zajlott, amilyen abban a politikai környezetben általában jellemző volt. Ezt leképezte a KDNP-n belüli küzdelem is. És sajnos a párt gyakorlatilag kettészakadt. És akkor azok, akik úgy érezték, hogy a kereszténydemokráciának helye van a magyar politikai életben, azt a lehetőséget választották, hogy egy civil szervezetet alakítsanak, s ez a Fideszhez csatlakozva, sőt a Fideszen belül tovább élte a maga életét. A Fidesz adott politikai otthont a kereszténydemokratáknak. Amikor 1998-ban az első Orbán-kormány idején a miniszterelnök úgy gondolta, hogy valakinek az MKDSZ-ből a kormányban is lennie kell, és képviselje ott a kereszténydemokratákat, rám esett a választása. Ez megtisztelő volt, új területet nyitott előttem annak a tevékenységnek a gyakorlására, amelyről már beszéltem.

- Nagyon szép akkori pozíciója elnevezése: szociális és családügyi miniszter. Ezt érzi-e pályafutása csúcsának, vagy a későbbi, parlamenti alelnöki posztot?

- A hatékonyság szempontjából a kormánytagság erősebb. Két területet, a szociális ügyeket és a családügyet lehetett képviselni. Ilyen értelemben az a négy év csúcsa volt politikai tevékenységemnek. Erre ma is jó érzéssel tekintek vissza. Hiszen lehetett szép dolgokat kezdeményezni. Ha semmi másra nem gondolok, csak arra, hogy a család intézményének megerősítése és a családok erőteljes támogatása köthető ezekhez az évekhez, a szociális területen is egy szemléletváltás történt, amikor is az önerő megmozdítása fontos szempont lett az üres segélyezés helyett. Ez gyakorlatilag a munkajövedelemhez kötött támogatásban, az adókedvezményben jelent meg. A szemléletváltozás az egyén számára is fontos volt: az önértékelés növekedése szempontjából, és a társadalom egésze számára is. Tehát mind a két területen tudtunk továbblépni. Ez jó élmény volt számomra.

- Ami az élményt illeti: kétszer is találkozott a lengyel pápával, akivel beszélgetett is, gondolom németül; ezt hová illeszti be, visszatekintve a múltra?

- Életünk nagy pillanatai a fontos találkozások. Az egyik legfontosabb élmény volt számomra, amikor a szent pápával találkozhattam. Mind a kettő Rómában történt. Előtte a magyarországi látogatáson is közelről láthattam, amikor a püspökkari titkárság munkatársaként a VIP-szektor résztvevőinek elhelyezése volt a feladatom. A személyes találkozás mégiscsak azt jelentette, hogy egy-két mondatot tudtunk váltani. Ő a magyarok iránti megbecsülés gesztusával fogadott. Én pedig kifejezhettem a tiszteletemet. Az első alkalommal ő ereje teljében volt. A második alkalommal súlyosan beteg pápával történt a találkozás. Láttam, hogy ő ebben a beteg állapotban is nagy önuralommal és türelemmel tudott az emberek felé fordulni. Volt egy harmadik esemény: a temetése. Azon is ott voltam. Ez a találkozás már-már misztikus élmény volt.

- Három fia van. Közülük kettő a politika közelében serénykedik: az egyik egy KDNP-szervezetben, a másik fideszesként. Ez utóbbi azért sincs ellentmondásban, mert Ön is volt egykor Fidesz-frakciótag mint képviselő. Nekem 1990-ben két nagyon rendes apa panaszkodott, hogy fiuk az SZDSZ-hez csapódott. Ez számukra hatalmas csalódást okozott, jelentős szomorúságot jelentett. Az Ön családjában hogyan sikerült a politikai harmóniát megőrizni?

- Hál’ Istennek a két fiú ugyanazon politikai családon belül van. Tehát nem álltak át a másik oldalra, maradtak ezen az oldalon: ez jelentős különbség.

- Igen!

- Úgy gondolom, és ezt jól kell érteni: nem a szervezet a fontos, hanem az eszmeiség. Ugyanaz az értékrend jelenik meg a Fideszben, mint a KDNP-ben, természetesen különböző módon – és itt a különbség abban van, hogy egy néppárt és egy világnézeti párt működik együtt, ez egy sikeres és jó konstrukció.

- Készült egy KDNP-jubileumra olyan videó, amelyben Orbán Viktor a Fidesz elnökeként úgy fogalmaz: „én lelkileg az Önök pártjához tartozom”…

- Természetesen Orbán Viktor személye a legerőteljesebb garancia arra, hogy a Fidesz is kereszténydemokrata értékeket képviseljen. Nekünk megvan az a könnyebbségünk, hogy nem vagyunk arra kötelezve, hogy a néppárti jelleg miatt a kereszténységtől távolabb álló rétegeket is megközelítsünk. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk minden magyar emberért. Azt jelenti, hogy bátrabban és egyértelműbben tudjuk a keresztény tanításokat megfogalmazni.

- Könyvei közül az egyik A család jövője a magyar társadalomban címet viseli. Ez ma azért is tűnik kissé harcias tartalmú könyvnek, mert ma a kozmopolita struktúra egyik célpontja a család. Kötete hogyan segítheti a közösségek, a család, a normalitás megőrzését az országban?

- Ma a világban két erő küzd egymással. Az egyik a hagyományos értékeket, az eredeti európai gondolatot képviseli. A másik pedig egy olyan szekularizált világnak az üzenetét hordozza, amiben a szabadság szemlélete és megvalósítása eltorzul, hiszen a normák korlátját elvetették. Megdöbbentő jelenségeket látunk ma Amerikában és egy-két nyugat-európai országban az újbaloldali mozgalmaknál. Törvénysértő és súlyos cselekmények történnek. Másrészt pedig olyan eszmeiségek jelennek meg, amelyek minden normális ember számára visszataszítóak. Tehát mi amikor a családot a társadalom nélkülözhetetlen elemének tartjuk, akkor a normális és kiegyensúlyozott emberi életnek az egyik legfontosabb közösségét szemléljük és ajánljuk. Maradjunk az eszmék síkján: a nyílt társadalom elméletének hirdetői egy jól hangzó gondolat felszíne alatt valójában a közösség és az egyén számára egyaránt kártékony életformát vizionálnak. Azt mondják, hogy a nemzetek közötti feszültségek úgy előzhetők meg, ha minden hagyományos közösséget és identitást lerombolva új társadalmi modellt építenek ki. Ezért támadják a nemzetet, az egyházat, a családot.

- Csodálatos módon ezek a célok épp azonosak a szabadkőművesek XIX. századi rögeszméivel…

- Ez egy történelmi folyamat eredménye. Kezdődött a francia forradalom jakobinus radikalizmusával. Az állomások között ott van a kommunizmus is. Jelenleg a nyílt társadalom elméleténél tartanak. Tehát egyértelműen a közösségek, és a hagyományos értékek ellen küzdenek. Le akarják törni azt az identitást, amely ezekben a közösségekben az egyén számára kialakul. Kevert társadalomból egy olyan világot akarnak kiépíteni, amelyben az egyéni szabadság lehetőséget ad mindenkinek, hogy ki-ki olyan identitást válasszon, amilyet akar. Ez lehet szépen hangzó gondolat, de gyakorlatilag egy működésképtelen társadalmat, és egy normális életviteltől elszakított embert produkál.

Kép: Zsolnayné Csapodi Fruzsina

- Egy évet eltöltött az örök magyar hadseregben, amelyet ekkor éppen Magyar Néphadseregnek hívtak. Nemrég Orbán Viktor azt nyilatkozta egy interjúban, hogy azért bírja jól a koronavírus elleni védekezésből adódó miniszterelnöki feladatokat, mert annak idején teljesített katonai szolgálatot. Változik korszakonként a katonai eskü szövege. Van, amikor úgy hangzik: a haza védelme mindenkinek kötelessége; van, amikor úgy: a haza védelme mindenkinek szent kötelessége. Önhöz melyik megfogalmazás áll közelebb?

- Nyilvánvaló, hogy a hazaszeretet nagy érték számunkra, és nyugodtan használhatjuk a jelzőt: szent kötelesség. Akkor persze, amikor az embert elvitték katonának, nem ez volt a legnagyobb élménye, hanem az, hogy kiszakították addigi emberi környezetéből. Bármennyire leegyszerűsített gondolat is, hogy minden fiatalembernek jót tesz a katonai szolgálat, valami van benne. Hiszen két nagyon fontos erényt szilárdít meg az emberben: az egymásra utaltságot, illetve a megpróbáltatások elviselését. Aki a próbatételeken úrrá lesz, annak erősödik az önbizalma. Nem beszélve arról, hogy némi fegyelmezettséget eredményez. Amikor a szalmazsákot simára kellett egyengetni, vagy ostoba parancsnak engedelmeskedni, megtanultuk az ilyenfajta nehézségek elviselését is. Néha látom fiatalokon, hogy bekerülnek egy munkahelyre, és a cég belső hierarchiáját nehezen tudják elfogadni, különösen egy multinacionális cégnél, nekik ott kell megtanulni azt, amit az előző nemzedékek annak idején a kaszárnyákban megtanultak.

- Némileg katonai hangulatot kelt a vírusháború kifejezés. Ebből hogyan tudunk kijönni úgy, hogy a kényszerből értékeket alakítsunk ki, és ezeket vigyük tovább a várt békésebb időkre?

- Amit az ember például a katonaságnál volt kénytelen átélni, ahhoz hasonlót kap most a járványtól. Szándékaink ellenére megvalósuló megpróbáltatásnak vagyunk kitéve. Jobban vesszük az akadályt, ha egyszer már megtanultuk, hogy minden nehézséget el kell viselnünk.

- Mindeközben hogyan tapasztaljuk meg a Gondviselés működését?

- Sokszor megkérdezik az emberek, hogy miért engedi meg az Isten a sok szenvedést. A hívő ember tudja, hogy amikor sötét völgyekben jár, akkor is számíthat arra, hogy az Úristen mellette van, és fogja a kezét. Ez a Gondviselés, nem az, hogy mindentől megóv minket, hanem az, hogy minden helyzet a javunkra válhat.

Molnár Pál

  

gondola
MTI Hírfelhasználó