Nem a fővárosért dolgoznak, hanem a hatalomért
Láng Zsolt a lapunknak adott interjúban azt mondta: itt vagyunk október közepén, és az látszik, hogy a kampányígéretekből szinte semmi nem valósult meg.
2020. október 15. 11:21

Karácsony Gergelyt nem azért választották meg főpolgármesternek, hogy háborút folytasson a kormány ellen, hanem azért, hogy a fővárosiakat képviselje. Ez nem történt meg az elmúlt egy évben – összegezte lapunknak a főpolgármester első évét Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője. A budapesti Fidesz elnöke szerint a legijesztőbb az, hogy az új városvezetés első éve nem a fővárosról szólt, nem a Budapesten élők problémáinak megoldásáról, hanem arról, hogy 2022-ben hogyan tudják megszerezni az országos hatalmat.

– Karácsony Gergely a közösségi oldalán értékelte egyéves teljesítményét. Ön ellenzékből hogyan látja a mögöttünk álló egy évet Budapesten?

– Olyan intézkedést, amely előremozdítaná a mindennapi ügyeket és a főváros hosszú távú fejlődését, nem igazán láttunk. Nagyjából kimerül a tudományuk abban, hogy büszkén átadják az előző ciklusban megkezdett beruházásokat. Olyanokat is, amelyeket ellenzéki képviselőként meg sem szavaztak. Ahhoz a teljesítményhez képest, amit 2010-ben újonnan megválasztott főpolgármesterként Tarlós István mutatott, Karácsony Gergelynek végképp nincs értékelhető eredménye. Egyetlen dologban kétségkívül erősebbek: nagyon sok energiát fordítanak a külcsínre. Facebookos városvezetés folyik, több mint egy tucat ember csak a főpolgármester személyes közösségi oldalával foglalkozik. Érdemi munkát azonban egyáltalán nem tapasztalunk. Itt vagyunk október közepén, és az látszik, hogy a kampányígéretekből szinte semmi nem valósult meg. A rászorulóknak beígért húszezer forintos rezsitámogatás sem. Kétszázmillió forintot odaadtak a Hálózat Alapítványnak, amelyen keresztül ténylegesen csak néhány száz család jut segítséghez. Ezek a trükkök előbb-utóbb az embereknek is feltűnnek. Ahogyan az is, hogy nem csökkent jelentősen a hajléktalanok száma, nem vezettek be közlekedési alapjövedelmet és még sorolhatnánk. Eközben a Városligetben az 1870-ben épített Városligeti Színházat az állam nem építheti vissza, a főpolgármester szerint az azonban megfontolandó, hogy egy magánbefektető luxusszállodát építsen a környéken.

– Az ellenzék folyamatos kormány elleni propagandája mégis hatásosnak tűnik, legalábbis ez látszik Karácsony Gergely „a kormány kivérezteti az önkormányzatot” tartalmú posztjai után.

– Sajnos a negatív üzenetekkel ma sokkal könnyebben és előbb célt lehet érni. Az ellenzék évek óta nem csinál semmi mást országosan sem – ezt láthattuk a 2019-es kampányban is –, mint hogy azt mondogatja, sulykolja, hogy minden rossz. „Szemetes, koszos, leromlik, korrupt” – csak ezek a negatív jelzők hangzottak és hangzanak el minden percben ott, ahol fideszes vezetés van. Ez azért rémisztő, mert Karácsony és koalíciós társai számos kerületben nyerni tudtak ezzel az iszonyatos, negatív attitűddel, mindent a végletekig leegyszerűsítve azzal, hogy „mi vagyunk a jók, ők a rosszak”. Mostani politizálásuk is minden kérdésben arról szól, hogyan lehet ráfordulni a kormányra, hogyan lehet minden ügybe belekeverni a miniszterelnököt, és kritizálni őt. A főpolgármester az elmúlt időszakban többet foglalkozott a feladatkörébe nem tartozó, a megbízatásához nem köthető kérdésekkel, mint Budapest dolgaival. Ez a város polgárai szempontjából óriási probléma, mert ő Budapest vezetésére kapott felhatalmazást. Karácsony Gergelyt nem azért választották meg, hogy háborút folytasson a kormány ellen, hanem azért, hogy az itt élőket képviselje. Tárgyaljon, egyeztessen, kompromisszumokat kössön, minden mozzanata kizárólag a rábízott 1,7 millió ember mindennapjairól és ne a saját politikai ambícióiról szóljon. Ennek azonban nyomát sem láttuk az elmúlt egy évben.

– Megsokasodtak viszont a városházi tanácsadók. Az egyik ilyen, Gyurcsány-párti munkatárs Kálmán Olga, akinek a munkájáról szinte semmit nem hallani, de havi egymilliót tesz zsebre.

– Ne színezzük, ezek nyilván politikai kifizetőhelyek. Azt várjuk – főként miután az elmúlt években folyamatosan ezt az elvárást hallhattuk az ellenzéktől –, hogy transzparens munka legyen a fővárosban. Ehhez képest a valódi teljesítmény alig érzékelhető, és nyoma sincs annak, hogy Karácsony Gergely demokratikus keretet adna a működésüknek. Kifelé mindig ezt mondja, de befelé nem így viselkedik. Ha csak a Szent István-szobor körüli eseményekre gondolunk, kiváló példáját láthatjuk annak, hogyan képzeli el a politizálást. Az alakuló közgyűlésen a frissen megválasztott főpolgármester felfüggesztette az előző közgyűlés döntését, és arról beszélt, hogy nem az a kérdés, hogy szobrot állítsanak a róla elnevezett parkban, hanem a szobor pontos helye és a zöldfelület védelme. Majd ezután nagyjából egy évvel később egy hosszú, pénzügyi tárgyú előterjesztésben, a tizenvalahanyadik oldalon lévő részletből kell kiszúrnunk, hogy elkülönítettek három és fél millió forintot az áthelyezendő Szent István-szobor nagyobb talapzatára a kispesti Templom térre. Sunyi, gyáva dolog ez, és semmi köze sincs ahhoz, amit hangoztatnak, a nyíltsághoz és az őszinteséghez. Terjesszék elő, hogy nem lehet az államalapító királynak szobra a belvárosban. Ez legalább egyenes beszéd lenne. Folyamatosan manipulálnak, és úgy terelgetik a médiaharcosaikat, hogy sose derüljön ki, valójában meztelen a király.

Fotó: Bach Máté

– A legutóbbi közgyűlésen több ilyen elbújtatott javaslat is volt. A Szent István-szobor Kispestre száműzése mellett megszavazták pél­dául, hogy nem adnak közterület-foglalási engedélyt az ingyenes újságok terjesztéséhez, ha ezekben nem közlik le kötelező módon a városházi propagandát.

– Ráadásul mindezt a koronavírus-járvány okozta válság következtében segítségre szoruló budapesti vállalkozások és munkavállalók segítése kapcsán! Ehhez nem kevés cinizmus és gátlástalanság kell. El tudják ezt képzelni fordítva? Ha például a kormány a rendkívüli jogrend idején hozott volna egy olyan rendeletet, hogy az ország közterein forgalmazott újságok négy oldalán a kormány propagandájának kell szerepelnie, különben nem lehet terjeszteni. Másnap az ENSZ, az EU és az összes nagykövet nyilvánosan követelte volna a miniszterelnök azonnali lemondását. Itt pedig Gy. Németh Erzsébet régi bolsevista párthagyományokat felidézve, a mindenhez is értő Horváth Csabával együtt benyújtott javaslatát csont nélkül szavazta meg Karácsony Gergely és a szivárványkoalíció minden tagja. A kettős mérce olyan mértékű a fővárosban, hogy már nemcsak minket zavar, hanem a velünk szemben ülőket is annyira torzítja, hogy szinte bármit meg mernek tenni.

– Az alig használt kerékpársávok is nagy felháborodást okoztak, főként az autósok körében.

– Nagyon szeretek bringázni, robogózni, de ettől még van úgy, hogy nem tudom máshogy megoldani a közlekedést, csak autóval. Sok százezer ember van így ezzel Budapesten. Ettől ők még nem devián­sak, csak a munkát, a gyereknevelést, a másodállást és a különórákat vagy éppen a bevásárlást nehéz máshogy összeegyeztetniük. A Demszky-korszak egyik legnagyobb bűne, hogy a P+R parkolók Budapest körüli integrációja a MÁV elővárosi vonalainak összehangolt fejlesztéseivel nem indult meg. A Tarlós-érában valami elkezdődött, most pedig a kormány jelentette be háromezer P+R és legalább kétezer B+R bringatároló építését. Ezek fontos együttműködési lehetőségek Budapest számára. Ha az agglomerációból érkező gépjárművek harminc százalékát ki lehetne váltani, akkor fényévekkel jobban állnánk a fővárosi ­autóforgalom kérdésében. Senki sem szeret benzint fogyasztani, állni a dugóban és idegeskedni. Szeretnénk alternatívákat teremteni, de addig, amíg nem lehet biztonságosan letenni a város határában az autókat, és kötött pályán folytatni az utat, nem lehet kísérleti jelleggel kerékpársávokat felfesteni. Főleg nem mindenfajta társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül.

– Azt látjuk, hogy döcögnek vagy állnak a korábbi városvezetés alatt megkezdett beruházások. Eltelt egy év. Mi történt?

– Nem számítottunk arra, hogy ekkora szakmai hiányosságokkal kezdenek el tevékenykedni a fővárosnál. Mintha maguk sem hitték volna el, hogy nyerhetnek, és akkor dolgozni kell. Azt megértem, hogy mindent másképpen akarnak csinálni, de se kellő szakértelmük, se tapasztalatuk, se kreativitásuk nincs. Hadd mondjak egy példát! A Széna térnél az előző ciklusban negyven év után elértük, hogy elkerüljön onnan a távolságibusz-pályaudvar. Volt egy koncepciónk arról, hogyan lehet a teret megújítani, méltó emlékhelyet kialakítani az 1956-os forradalom hőseinek és egyben közösségi célú zöldfelületeket létrehozni. Az új vezetésnek azonban a Széna térről az volt az első gondolata, hogy oda Szenes Hannának kell szobrot állítani, a régi terveket pedig átírni. Nem Szenes Hannával van baj, hanem azzal, hogy semmilyen érdemi egyeztetés nem történt az ügyben, és azóta is áll az egyik legforgalmasabb budai közterület megújítása. A környéken élőket legfeljebb az vigasztalhatja, hogy a Margit körút túloldalán a kormány eközben átadta a megújult és Európában egyedülálló Millenáris Széllkapu parkot. Az új fővárosi vezetés mindent támadó, elvtelen és öncélú hozzáállását egyébként az is jól mutatja, hogy a hatalomra kerülésük utáni egyik első nyilatkozatuk fő üzenete az volt, micsoda elhibázott beruházást valósít meg a kormány a Széllkapu kialakításával, és ők azért fognak dolgozni, hogy ilyenek ne történhessenek. Eközben az alig két hónapja megnyílt park napi több ezer látogatóval mára a főváros egyik legnépszerűbb helyszíne, osztatlan sikert aratott nemcsak a szakmai fórumokon, de még a leginkább kormányellenes médiumok hasábjain is. Az viszont igaz volt Karácsonyék állításában, hogy mindent megtesznek az ilyen beruházások ellen. Legalábbis semmit nem tesznek azért, hogy megvalósulhassanak.

– Karácsony Gergelyt egyre többen úgy emlegetik, mint Orbán Viktor kihívóját a 2022-es országgyűlési választáson. Mit szól ehhez?

– Tisztán felismerhető, hogy a baloldalnak a főváros csak eszköz arra, hogy a kormánnyal szemben folyamatos politikai konfliktust generáljon. Karácsony Gergely személyesen arra használja főpolgármesteri tisztségét, hogy táplálja miniszterelnöki ambícióit. Minél többször elmondja, hogy nem akar miniszterelnök lenni, annál gyanúsabb. Amint már mondtam, a legaggasztóbb az, hogy az új városvezetés gondolkodásának fókusza a kezdetektől nem a fővárosról szólt. Nem Budapestről, nem az itt élők problémáinak a megoldásáról, a nekik nyújtható és kiaknázható lehetőségekről és perspektívákról, hanem arról, hogy 2022-ben hogyan tudnák megszerezni az országos hatalmat. Ezt szolgálja a főpolgármester jól felépített imázsa: ő a demokrácia szószólója, a kedves mosolyú, biciklivel közlekedő városvezető. Nincs más, aki át tudná venni ezt a szerepet. Minden ellenzéki párt érdeke, hogy ne rombolják le ezt a képet, miközben érezhetően óriási harcok vannak a szivárványkoalíció tagjai között.


 
magyarnemzet.hu
MTI Hírfelhasználó