A hamis szolidaritás csapdája
2020 Párizsába az ősz mellett sajnos az iszlám terror is visszatért, szinte menetrendszerűen.
2020. október 17. 00:31

„Párisba tegnap beszökött az Ősz” – írta Ady a XX. század első éveiben. 2020 Párizsába az ősz mellett sajnos az iszlám terror is visszatért, szinte menetrendszerűen. Az első hírek arról szóltak, hogy egy tizennyolc éves, magát pakisztáninak mondó fiatal húsvágó bárddal támadt békés járókelőkre. A Charlie ­Hebdo lapban öt évvel ezelőtt megjelent Mohamed-karikatúrák miatt akart ismét bosszút állni. Néhány nap múlva kiderült, hogy az elkövető neve Zaheer Hassan Mehmood, és nem tizennyolc, hanem huszonöt éves. 2017-ben ismeretlen módon – amit szakmai­lag nehéz értelmezni – érkezett Franciaországba, állítólag kísérő nélkül. Ebben a szomorú történetben az elmúlt évek nyugat-európai abszurditásának szinte minden eleme megtalálható.

Egy kedves barátom többször a szememre hányta, hogy ­miért nem írok vidám dolgokról is. Hát ez a terrortámadás annyira abszurd, hogy akár vicces is lehetne, ha nem emberek életéről lenne szó.

Nézzük a tényeket és a felmerülő kérdéseket! A 2015-ös, többmilliós migrációs támadás után miként érkezhet „ismeretlen módon” Nyugat-Európába valaki a világ egy távoli szegletéből? De ha már bejutott, akkor miként élhet három évig békésen, papírok nélkül, miközben legalább egyszer már igazoltatták is a hatóságok? A francia bevándorlási ügyintézők bemondásra elfogadták, hogy Pakisztánból érkezett 2017-ben, és tizenöt éves. Most néhány nap alatt sikerült megállapítani, hogy nem meglepő módon hét évvel idősebb. Ahogy azt is elfogadták, hogy kísérő nélkül több ezer kilométert utazott, sokszor háborús területeken, veszélyes közbiztonságú országokon át, mire Európába ért.

Fel kell tennünk a kérdést: csak 2015 óta hány és hány alkalommal jutottak be tíz- és százezrek nyilvánvaló hazugságokkal Európába? A bevándorlási hatóságok, a rendőrség, a titkosszolgálatok miért fogadtak el minden adatot akkor is, ha első pillantásra is látható volt a hazugság? Több válasz is lehetséges. A legvalószínűbb, hogy politikai nyomásra hunytak szemet. A média és a baloldali politikusok erőteljes pressziót gyakoroltak ezekre a szervekre, hogy ne akadályozzák a „menekültek” bejutását. Persze nem zárhatjuk ki azt sem, hogy sokszor egyszerű korrupció történt. Egy megtévedt ügyintéző pár száz euróért ütötte rá a pecsétet a papírokra. Ennél veszélyesebb, ha iszlám radikális csoportok, terrorszervezetek tudtak beépülni az államigazgatási rendszerbe. Így ezeken az embereiken keresztül segíthették a bejutásban szimpatizánsaikat, harcosaikat.

Ez a terrortámadás ismét megerősítette, hogy a nyugat-európai bevándorlási rendszer milyen sebezhető, könnyen kijátszható. Csak remélni lehet, hogy a francia elhárítás legalább utólag megvizsgálja – ennek a terroristának az esetén okulva –, hogy hányan érkeztek, hol vannak most azok, akik szintén ezeknek az ügyintézőknek a kezén mentek át, mint kés a vajon. Az ilyen tátongó lyukakat minél előbb be kellene foltozni az unió biztonsági rendszerén. Már csak az elmúlt napok eseményei miatt is.

A Leszbosz szigetén felgyújtott tábor lakói közül négyszáz kiskorú, kísérő nélküli fiatalt fogad be Németország, Hollandia és persze Franciaország. Talán Zaheer Hassan terrorakciója után most alaposabban kivizsgálják a „fiatalok” valós életkorát, előéletét, családi helyzetét, hogy pár év múlva ne találkozzunk néhányukkal, amint húsvágó bárddal hadonásznak. Emellett a szíriai Kurd Autonóm Régió vezetése is bejelentette, hogy szabadon enged az Iszlám Államhoz köthető huszonötezer szí­riai állampolgárt. A kurdok összesen közel hetvenezer iszlamista foglyot őriznek, de ellátásuk terheit már nem vállalják.

Miközben az unió új migrációs paktumának tervezete szerint kezelni és nem megállítani akarják az illegális migrációt, tízezrek indulhatnak útnak bizonyított dzsihadista háttérrel. Akiket a tervezet szerint öt (!) nap alatt kellene biztonsági szempontból „alaposan” átvilágítani. Mindeközben a baloldali olasz kormány gyakorlatilag már meghívót küldött a bevándorolni szándékozóknak. Aki partot ér olasz földön, azoknak papírokat ígér, majd szétosztási kvótát követel az uniós országoktól.

Teszik ezt akkor, amikor éppen az unió déli államai szorulnak sürgősen közös európai hitelre csődközeli gazdasági helyzetük miatt. Úgy tűnik, mintha az illegális migráció finanszírozására valahogy mégis akadna pénz. Persze nem zárhatjuk ki azt a forgatókönyvet sem, hogy a bevándorlást támogató országok, politikai-gazdasági csoportok pont a hitel és támogatás feltételéül szabták Olaszország kapuinak megnyitását. Ezt a gyanúnkat erősíti, hogy eközben Svédország zárja a kapuit. Az eddig ultraliberális, bevándorláspárti miniszterelnök beismerte, hogy a bandabűnözés és a migráció között összefüggés van. Csak az idén már huszonhét ember halt meg a szervezett bűnözői csoportok utcai harcaiban. Az összes áldozat migrációs hátterű, fia­tal férfi volt.

Talán elérkezett az idő arra, hogy az unió ne csak kozmetikázza, elodázza az illegális migrációval kapcsolatos problémákat, hanem szembenézzen a valósággal. A Covid-járvány ­miatt a déli uniós országokban felszökött a munkanélküliség. Már nem igazolható az a tétel, hogy a szabad munkaerőre folyamatosan szükség van, ezért kellenek a bevándorlók. Hacsak nem néhány hiányszakmában, de azt szervezett, ellenőrzött formában meg lehet oldani.

A jogcím nélkül Európában tartózkodók kitoloncolásának ügyét is napirendre kell venni. Ugyanis azt nagyon veszélyes tendenciának látom, hogy ezt a lehetetlen küldetést a közép-euró­pai „renitens” országokra úgy kívánják rátestálni, mint a szolidaritás egyik formáját. Eddig ez a rendszer gyakorlatilag nem működött. Csak azok hagyták el Európát, akik ezért pénzt kaptak vagy rájöttek, hogy mégsem ez az ígéret földje a számukra. De ez csupán elenyésző kisebbség. A többség eltűnik, identitást vált, és a bürokrácia úgy tünteti fel, mint kitoloncoltat.

Ha ezt a kényes műveletet térségünkre erőltetik, akkor nálunk ragadnak a sikertelen kitoloncolás végén a máshol már veszélyesnek, feleslegesnek ítélt emberek. Ha pedig sikerül, akkor a radikális iszlám szervezetek, országok haragját mindenképpen magunkra vonjuk. A magyar kormány eddig eredményesen lépett fel a kvóták ügyében. Jó lenne a kitoloncolás mint szolidaritási forma címén felállított csapdát is elkerülni.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Magyar Nemzet
MTI Hírfelhasználó