Borsod: Egymásra mutogatás, feljelentés, cigányozás
A vereséget szenvedő ellenzéki pártok és a Bíró ügyével kapcsolatos gyanúját elhallgató Hadházy Ákos egymásra mutogatnak, a jobbikosok cigányoznak, Tényi István pedig feljelent mindenkit.
2020. október 20. 11:49

Nem csitulnak az indulatok a Koncz Zsófia győzelmével zárult időközi parlamenti választást követően. A vereséget szenvedő ellenzéki pártok és a Bíró ügyével kapcsolatos gyanúját elhallgató Hadházy Ákos egymásra mutogatnak, a jobbikosok cigányoznak, Tényi István pedig feljelent mindenkit. Csak egy szokásos hét a magyar politikában.

Bár egy hét is eltelt azóta, nem csitulnak a kedélyek az október 11-én rendezett borsodi időközi országgyűlési választást követően. A voksolást a Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia nyerte meg, 51 százalékos eredménnyel, a baloldali összefogás jelöltjével, Bíró Lászlóval szemben, aki a szavazatok 46 százalékát szerezte meg. Pedig még Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre vágyó hódmezővásárhelyi városvezető, Márki-Zay Péter is elmentek Bírónak kampányolni. Ez egyébként a szavazók többségének nagyon nem tetszett.

Az eredmény komoly vereséget jelent az ellenzék számára, hiszen a kormánypárt kétharmados többsége „lebontásának” ígéretével magasra tett lécet nem sikerült átugraniuk, másrészt úgy tűnik, nem mindig működik a 2019-es önkormányzati választásokon számukra viszonylagos sikert eredményező teljes összefogás.

(Az már egy másik kérdés, hogy még ha győztek volna, a kétharmad szempontjából semmilyen gyakorlati következménye nem lett volna az eredménynek.

Ráadásul az említett összefogás sem teljes, hiszen kihagyták a velük tárgyalást kezdeményező Igen Szolidaritást, Szanyi Tibor pártját, akik ezt sérelmezve, és őket is megelőzve saját jelöltet indítottak)

Az ellenzéki szavazók reményeit visszaadni hivatott szimbolikus győzelem tehát elmaradt, de ha ez nem lenne elég, a szerencsi időközi más okokból is biztosan maradandó rossz emlékeket hagyott a választókban, és számos kínos helyzetbe sodorta az ellenzéki pártokat.

Jakab - mandiner.hu

Az egész azzal kezdődött, hogy kiderült, jogi szerencsétlenkedései miatt a Jobbik nem állíthat jelöltet. Ezzel előállt az a teljesen abszurd helyzet, hogy a jobbikos Bíró a DK, az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Momentum jelöltjeként indult. Ezt követően először az derült ki, hogy Bíró László nem is olyan régen még antiszemita kijelentéseket tett és jelenlegi támogatóit szidalmazta, később pedig, az, hogy az általa vezetett vállalkozás, amely korábban 50 millió forint költségvetési támogatásban részesült, cégtemetőben végezte, a bíróság pedig kényszertörléssel megszüntette.

De itt még nem volt vége, Bíró fideszes ellenfele szlogenjével és kormányzati fejlesztésekkel kampányolt, és a jobbikosok részéről a kiadós cigányozás sem maradt el.

Reakciók

Az érintettek, Koncz Zsófia és Bíró László egyaránt köszönetet mondtak a választóknak. A Fidesz-KDNP jelöltjének Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált.

A Jobbik elnöke, Jakab Péter a választási vereséget követően közölte, a szoros eredmény azt mutatja, hogy az irány jó, és ha erre képes az ellenzék 50 nap alatt, akkor retteghet a Fidesz, mire lesz képes 2022-ben. Úgy vélte, az a választás csak a következő voksoláson várható „tisztító vihar” előszele. Egy nappal később azonban már nem volt ennyire magabiztos, ugyanis hétfőn be sem ment a parlamentbe.

Frontvonal - mandiner.hu

Az ellenzék részéről nem mindenki viselte könnyen a kudarcot. A Jobbik ceglédi elnöke, Horváth Gábor például nyíltan cigányozta Koncz Zsófiát, és azt írta a facebookon: „mától Borsod Washington mellé zárkózik olasz trikolórban. Sose győznétek a cigányok nélkül, de hát ki honnan jött, úgy kapja a támogatást”.

Erre reagálva Radics Béla, a Radikális Roma Érdekképviselet nevű civil mozgalom vezetője nyílt levélben úgy fogalmazott, „a magyarországi cigányság többsége sosem fog hinni a jobbiknak, sosem fog megbocsájtani a Jobbiknak. 2022-ben ugyanez lesz. Ha kell minden házba, de a legutolsó putriba is személyesen befogunk kopogni, és elmondjuk a tesóknak, hogy soha Jobbik. Így készüljetek a választásokra.

»Cigányok nélkül sosem fogtok győzni«”.

A DK vezére, Gyurcsány Ferenc a Facebookon azt írta: „Kutya nehéz lesz 2022!”, de egyetértett abban a Jobbik elnökével, hogy jó stratégia az ellenzéki összefogás, és kiemelte, hogy igazságtalan versenyben maradtak alul. Hasonlóképpen gondolta a független Hadházy Ákos, aki azonban a választást követően posztolt bejegyzésében kiborította a bilit, és nekiment az ellenzéki pártoknak.

A politikus szerint a vereség óriási pofon, és az ellenzéki pártok nagyon komoly szervezeti problémákkal küzdenek, egyszerűen nincs elegendő jó jelöltjük mind a 106 választókerületbe. Hangsúlyozta, a vereségben közrejátszott, hogy Bíró László rasszista megnyilvánulásai és céges ügyei miatt nem volt jó jelölt.

„Hallgatólagos” támogatás

Az említett posztban Hadházy arról is beszámolt, hogy személyesen tájékozódott Bíró cégének ügyéről, és bár az alkalmas lett volna a Korrupcióinfó címmel általa tartott sajtótájékoztatók illusztrálására, nem hozta nyilvánosságra az általa megismert információkat. „Én ennek a jelöltnek csak annyit segíthettem, hogy, nem beszéltem róla nyilvánosan, de a pártelnököket tájékoztattam arról, amit megtudtam” – fogalmazott.

Jakab Péter a Jobbik elnöke sietett cáfolni Hadházy szavait és úgy reagált, Hadházy semmilyen információval nem kereste meg őt, és úgy fogalmazott,

„Hadházy Ákos addig küzdött a hazug közmédia ellen, míg végül olyanná nem vált, mint ők.”

A DK visszautasította, és az LMP társelnökei, Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté valamint a Momentum is cáfolták, hogy Hadházy tájékoztatta volna őket. Az ellenzéki pártok megkeresésünkre közölték, Hadházy nem mondott igazat, egyetlen pártvezetőt sem keresett meg a képviselő Bíró ügyével. Hadházy erre úgy reagált, bizonyítani tudja állításait, az ellenzéki pártok vezetőinek értesülniük kellett jelzéseiről, és nyilatkozataik azt jelentik, hogy nem teljesen fogták ezt fel és néztek utána részleteknek.

 

Feljelentés

Hadházy bejegyzése arra utal, korrupciós bűncselekmény gyanúja is felmerülhetett benne, de ez szavaiból nem egyértelmű. Később lapunknak az mondta, költségvetési csalás gyanúja merülhet fel.

Nem mindegy ugyanis, milyen bűncselekmény gyanújáról van szó. Hogy mennyire nem, azt a lapunk által megkérdezett ügyvéd, ifj. Balsai István egyértelműsítette: „Ha Hadházy Ákos képviselői minőségében, például az országgyűlési törvényben őt megillető speciális tájékozódási jogát gyakorolva a Büntető Törvénykönyvben szabályozott korrupciós bűncselekmények le nem leplezett elkövetéséről szerzett tudomást, akkor feljelentési kötelezettség terheli. … Akit pedig ilyen feljelentési kötelezettség terhel, és erről a hatóságnak, mihelyt teheti, nem tesz feljelentést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Balsai azt is kiemelte, hogy bűncselekmény gyanúját elhallgatni, annak minőségétől függetlenül súlyosan etikátlan tett.

Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István feljelentést tett mind Hadházy Ákos, mind az ellenzéki pártok képviselői ellen.

Rasszizmus, Mazsihisz

A választást követően az atv.hu számolt be róla, hogy egy Bíró László privát profiljával megegyező névvel és fényképpel szereplő felhasználó a cigányságot negatívan minősítő, illetve durván ócsárló megjegyzésekkel fejezte ki egyetértését a közösségi oldalon.

Korábbi rasszista kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése után Bíró azzal védekezett, hogy a Fidesz 2018-as választási győzelme hatására apátiába esett, ezért írt ilyeneket. Ugyan továbbra sem érthető az összefüggés ezen állapot és a rasszista viselkedés között, de a korábbi viselkedése ismeretében nem lenne meglepő, ha a vereség után tényleg Bíró kedvelte volna a cigányellenes kommenteket.

Mint arról beszámoltunk, a miniszterelnökhöz közel álló forrásokból úgy értesültünk, Orbán Viktor a Mazsihiszt, személyesen annak elnökét, Heisler Andrást tartja felelősnek azért, hogy baloldali pártok egy antiszemita jelöltet támogattak a szerencsi időközi parlamenti választáson.

A Mazsihiszt ugyanis korábban megkerestük az ügyben, de Bíró leváltására vonatkozó kérdésünkre egyértelmű választ nem, csak általánosságokat kaptunk. A Mazsihisz „bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást egyaránt elítél teljesen függetlenül attól, melyik politikai csoportosuláshoz tartozik az, aki ilyeneket mond” – közölték.

Forrásaink beszámolói szerint a miniszterelnök a Mazsihisz egyszeri reakcióját határozatlannak, gyengének tartja. Sőt, Orbán hiányolja, hogy Heisler nem szólította fel egyértelműen a baloldali pártokat arra, ne támogassanak egy judapestező, tetűcsúszdázó jelöltet. A kormányfő szűk környezete szerint az, hogy a szervezet ilyen „általánosító megfogalmazással igyekezett relativizálni Bíró kijelentéseit, megingathatja a Mazsihisz hitelességét a kérdésben”.

A Mazsihisz közleményben reagált: „szövetségünkön belül egyértelmű konszenzus van arról, hogy pártpolitikai kérdésekbe nem kívánunk beavatkozni, vallási felekezetként ilyen ügyekben nincs és nem is lehet illetékességünk. Különösen kampányidőszakokban fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon bennünket politikai céljaira használni”.

„Megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelölt a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe, ahol egyetlen ilyen nézeteket valló képviselőnek sincs helye” – fogalmaznak, jelezve, hogy a választás lezárultával már őszintén kifejezhetik véleményüket. Hozzátették, továbbra is konstruktív, előremutató kapcsolatot kívánnak ápolni a magyar kormánnyal. 

Pálfy Dániel Ábel

mandiner.hu
  • Varga Judit: Történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok
    Történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok. Orbán Viktor miniszterelnök úr holnaptól az összességében leghosszabb ideig hivatalban lévő magyar kormányfő. Eddig Tisza Kálmán (1875–1890) tartotta a rekordot.
  • A többség elégedett a miniszterelnökkel
    A magyarok 59 százaléka mondta azt a koronavírus elleni küzdelem tizedik hónapjában, a parlamenti választások előtt nagyjából ötszáz nappal, hogy „inkább elégedett” Orbán Viktor munkájával – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készített elemzéséből. A kutatók korábban nem láttak még ilyen magas értéket: a 2013 óta rendszeresen feltett kérdésre a naptári évek végén még a migrációs válság elleni védekezés után sem válaszoltak többen pozitívan.
  • Már 17 hazai színház kötelezte el magát az fenntartható jövő mellett!
    Újabb 7 színház, ill. produkciós iroda csatlakozott a Jövő Nézőiért – Zöld Színházi Projekthez, melyet a Miskolci Nemzeti Színház még az előző évad elején indított el, azzal a határozott céllal, hogy minél több színház számára alapvetés lehessen a környezettudatos gondolkodás a közeljövőben.
MTI Hírfelhasználó