Egy ünneplő ország
1956 kapcsán a kádári hazugsággyárnak volt ideje elültetni a tüskéket. Hiszen „meglincseltek” embereket! Voltak bűnözők is a fegyveresek között! Antiszemiták voltak! Vagy: ugyan, hiszen ez is egy szocialista forradalom volt! És a legsunyibb, legsötétebb hazugság: nem értek el semmit.
2020. október 24. 19:13

„Budapest azzal, hogy önmagát fölszabadította, megszabadította Európát a Szovjetuniótól való félelemtől.” (Indro Montanelli)

1956 kapcsán a kádári hazugsággyárnak volt ideje elültetni a tüskéket. Hiszen „meglincseltek” embereket! Voltak bűnözők is a fegyveresek között! Antiszemiták voltak! Vagy: ugyan, hiszen ez is egy szocialista forradalom volt! És a legsunyibb, legsötétebb hazugság: nem értek el semmit.

Nos, nem is az a baj, hogy a kommunisták hazudtak. Hiszen tőlük nagyon mást nem is várt az ember. Annál rosszabb, hogy az „objektív” történetírók között ma is akadnak, akik ezt a lemezt pörgetik tovább. Pedig a népítéletek összessége mérsékelt volt a megelőző évtizedes szadizmus képest. És persze, nem angyalok harcoltak itt-ott, hanem vagány gyerekek. Aki mikroszkóppal keresi, még antiszemitizmust is találhat. És hogy ez a kis október szocialista forradalom lett volna? Még mit nem. Nemhiába kiabálták Nagy Imrének a Kossuth téren: „Nem vagyunk mi elvtársak!” Végül a kérdés, hogy mit értek el. Nagyon egyszerű a válasz: egy mítoszt hagytak ránk. A magyar önkép nagy hőskölteményét, egy történetet, amit nemcsak ma emlegetünk, de holnap és holnapután is mesélni fogunk: hogy jó magyarnak lenni. Nem utolsósorban azért, mert az egész nyugati világnak megmutattuk, hogy a szovjetek nem legyőzhetetlenek, hogy a történelem nem egyirányú utca, vöröscsillagos GULAG-kapuval a végén.

Így tehát a vén renegát Göncz Árpádnak tulajdonképpen azzal a közhellyel sem volt igaza, amikor azt mondta: Ahány ember, annyi '56!

1956 ugyanis alapvetően egyféle volt: a szabadság ünnepe. Annak a megtapasztalása, hogy valami nagyon rossz véget ért. A félelemtől való megszabadulás örömujjongása. Baranyi László színművész például így emlékezett: „„A szabadság érzése. Hogy vörös zászlót lehet égetni. És ujjongtunk és vadidegen emberek összeborultak és zokogtak egymás nyakában. Hogy ezt megértük. Hogy történelmet élek át. És hogy a világon ezt fogják tanítani, hogy egy kis tízmilliós nemzet azt mondta: elég volt. Akkor éreztem, hogy úgy felszakad bennem. És úgy vitt a tömeg, mint a tenger. Vitt.” De nehogy azt higgyük, hogy ezt csak mi gondoljuk így, vagy hogy az emlékek megszépülnek hat és fél évtized távlatából. Guy Turbet-Delof, a francia követség kulturális attaséja az október 23-i tüntetésről szóló egykorú feljegyzéseiben is az örömöt találta a legfontosabbnak: „15.40: Marx tér. Munkában a rádió és a Filmhíradó, felvételeket készítenek. Örömujjongás kíséri őket. 16.05: Már a Bem téren vagyok, öt perccel megelőztem a menetet. Legalább tízezren tolonganak itt. A Külügyminisztériumot és a szomszédos laktanyát a tömeg kívánságára nemzetiszínű zászlókkal lobogózzák fel. A Kossuth-címerrel tüntetnek és lyukas zászlókkal. Veres Péter az írószövetség nyilatkozatát olvassa fel, de a taps elnyomja a hangját. Többpártrendszert és szabad választásokat követelnek. Egy agrármérnök hallgató a bűnösök felelősségre vonását követeli. A vörös zászlókat leköpködik.  Egy lakatos ragadja magához a szót. Gyerünk a Parlamenthez! - kiabálják. 16.55: A tömeg hömpölyög vissza a Margit hídon Pest felé. Különböző fegyveres erők tagjai csatlakoznak a menethez. A megállított villamosokban asszonyok sírnak” 

Két hét múlva, még a reménytelenné váló harcokból is egyfajta felszabadultság sugárzott. Az utóvédharcokat Indro Montanelli olasz újságíró így örökítette meg: „Kedd este, negyvennyolc órával azután, hogy Moszkva szerint az ellenállás el lett taposva, vagy hatvan tank égett vidáman az utakon. Ezek közül az egyiknek a periszkópját egy tizenkét éves kislány vakította meg, aki felmászott rá és egy marék sárral dugaszolta el, két hasonló korú társának lehetővé téve így, hogy zavartalanul dobják a tankra a palackokat.

1956 után a szovjet gólem már nem olyan félelmetes. Ronald Reagant, a nagy republikánus elnököt ez, a forradalom felszabadító erejű emléke ösztönözte arra, hogy a hidegháborúban vereséget mérjen a kommunisták Gonosz Birodalmára.

Máthé Áron történész

mozgasterblog.hu
  • Varga Judit: Történelmi idők, történelmi eredmények, történelmi távlatok
    Hétfőn kezdte meg az 5262. napját Magyarország miniszterelnökeként Orbán Viktor. A történelmi eseményhez Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője és Varga Judit igazságügyi miniszter is gratulált a Facebookon.
  • A többség elégedett a miniszterelnökkel
    A magyarok 59 százaléka mondta azt a koronavírus elleni küzdelem tizedik hónapjában, a parlamenti választások előtt nagyjából ötszáz nappal, hogy „inkább elégedett” Orbán Viktor munkájával – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Nemzet számára készített elemzéséből. A kutatók korábban nem láttak még ilyen magas értéket: a 2013 óta rendszeresen feltett kérdésre a naptári évek végén még a migrációs válság elleni védekezés után sem válaszoltak többen pozitívan.
  • Már 17 hazai színház kötelezte el magát az fenntartható jövő mellett!
    Újabb 7 színház, ill. produkciós iroda csatlakozott a Jövő Nézőiért – Zöld Színházi Projekthez, melyet a Miskolci Nemzeti Színház még az előző évad elején indított el, azzal a határozott céllal, hogy minél több színház számára alapvetés lehessen a környezettudatos gondolkodás a közeljövőben.
MTI Hírfelhasználó