„Ausztria nem jön házhoz” – interjú a taxisblokádról
Ma harminc éve zajlott le az egész országot megbénító, kis híján polgárháborús helyzetbe taszító taxisblokád. Az esemény az újkori, újszülött magyar demokrácia első komoly politikai botránya is volt.
2020. október 25. 17:52

Ide kattintva megtekintheti a taxisblokád képgalériánkat!

Ma harminc éve zajlott le az egész országot megbénító, kis híján polgárháborús helyzetbe taszító taxisblokád. Az esemény az újkori, újszülött magyar demokrácia első komoly politikai botránya is volt. Egyesek a kommunista hálózat és a titkosszolgálat által összegrundolt puccskísérletnek tartják az első szabadon választott jobboldali kormány ellen. Mások pedig a kádári középréteg jogos lázadásaként hivatkoznak rá. Máthé Áron történésszel, szociológussal, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettesével és Mező Gáborral, a PestiSrácok.hu újságírójával beszélgettünk a harminc évvel ezelőtti válsághelyzetről, a tények mögött megbújó igazságról. Páros nagyinterjú.

– 1990-ben az egész keleti blokk (illetve annak maradványállamai) recsegett-ropogott. A szovjet-posztszovjet világ (a világok legjobbika) pedig az összeomlás határán táncolt. Ekkor, ebben a kritikus, kifeszített pillanatban zajlott le Magyarországon az úgynevezett „taxisblokád”. A rendszerváltásra adott, megkésett immunreakció volt ez a régi világ részéről?

Máthé Áron: A taxisblokád ügyében szerencsénkre rendelkezésünkre áll Szekér Nóráék kétkötetes munkája a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet kiadásában, és más visszaemlékezések is. Valamiféle kép tehát felrajzolható, bár átfogó rendszerváltás-történet a mai napig nem született. Én nem kötném a „régi rendszerhez”. Bár kérdés persze, hogy mit értünk régi rendszer alatt.

Ha az 1980-as években kifejlődött piaci vagy pszeudokapitalista vállalkozásokat, a mögöttük álló pártállami-hálózati szereplőket, illetve az ezzel a világgal összefonódó társadalmi csoportokat értjük, akkor igen. Ez a köztes zóna furcsa módon részben kiegészítette a szocialista tervgazdaságot, és részben szipolyozta is azt. Egyszerre tette lehetővé a kádárizmus időleges túlélését, és egyszerre siettette is annak bukását.

És hogy milyen világ volt ’90-ben? Az idősebb Bush elnök által meghirdetett „új világ” időszaka volt. Magyar szempontból nemcsak a szabadság visszanyerése, hanem az egyik nagyhatalmi érdekszférából egy másik konglomerátumba való átlépés éve is.

Mező Gábor: Napjainkra már azért elég széles körben elfogadott nézet, hogy a taxisblokád egy szervezett, előre megtervezett puccskísérlet volt. Tizenkét óra alatt olyan blokádot szerveztek, amit egy hadsereg is megirigyelhetett volna.

Látva, hogy az MSZMP köré szerveződött hatalmi elit milyen szinten átmentette magát, kisebb csoda, hogy az akció végül nem sikerült. Látszólag az Antall-kormány irányított, de a háttérben változatlanul működött a régi hálózat, a hetvenes-nyolcvanas években feltűnt új generáció, a későbbi új elit – gondoljunk itt az értelmiségre, a közgazdászokra, a vezető újságírókra, tévésekre, diplomatákra, politikusukra, bankárokra – szinte az összes fontos pozíciót birtokolta.

Olyan ellenszélben dolgozott a sokszor amúgy is elég teszetosza, és számomra messze nem eléggé radikális, nem eléggé antikommunista MDF-kormány, hogy kisebb csoda, hogy nem bukott meg. A taxisblokád sem jöhetett volna létre az ő hibájuk nélkül, amit összeszerencsétlenkedtek a benzináremelés bejelentésének kapcsán.

– Budapest a taxizás és a hiénázás világfővárosa volt. Egyetlen nagyvárosban, világvárosban sem volt annyi taxis mint a magyar fővárosban. Éppen ezért vetődik fel bennem a kérdés, hogy az egyik íratlan kádári alku megszegése volt az üzemanyagár-emelés?

Máthé Áron: Van, aki a megszokott „kádári alku” megszegéseként értelmezte. Lengyel László baloldali politológus például a „kádári középrétegek lázadásaként az új rendszer ellen”. Annyiban bizonyosan az volt, hogy azelőtt is voltak áremelések, de azok elő voltak készítve, volt sajtófelkészítés, voltak állambiztonsági hangulatjelentések, volt előtte az adott szektor fő képviselőivel egyeztetés, és voltak szivárogtatások. Ez a taxisblokád előtt nem történt meg, részben nem is történhetett, hiszen nem volt állambiztonsága és sajtója sem a kormánynak.

Én annyival mennék tovább, hogy alighanem arról volt szó, hogy nagyon sokan ekkor döbbentek rá, hogy Ausztria nem jön házhoz.

Vagyis az osztrák életmód, életszínvonal nem köszönt be önmagától, új korszakként. Sőt, hogy a politikai szabadságért cserében a piac teljes átrendezését várták el tőlünk, a gazdasági függetlenség ideájának elvetését.

Mező Gábor: Nekem is az osztrák mese jutott eszembe. A magyar társadalom a rendszerváltozás alatt is át lett verve. Jól eléldegélt a többség a Kádár-diktatúrában, kevesen tudták és még kevesebbeket érdekelt, hogy a vidám gulyáskommunizmus alatt teljesen eladósodott az ország. Az meg csak a beavatottak előtt volt világos, hogy csak az impexesek, külkeresek több mint százötvenmilliárd dollárt vittek ki külföldre 1970 és 2010 között. Ez a pénz eltűnt, csoda, hogy nem omlott össze az ország. A rendszerváltozás alatt sokan azt hitték, hogy a vidám barakkból hirtelen Ausztria lesz. Ezt a hazugságot sokan tudatosan terjesztették. Ez volt az érdek, így lehetett mutogatni az első szabadon választott magyar kormányra, hogy ezt is elrontották. „Árat emelnek, nem ezt ígérték!” Nyilván megvolt az áremelés logikus magyarázata. A bejelentése, a sunyiság, „nem lesz”, „ja, mégis lesz”, volt nagyon szembetűnő, és teljesen kontraproduktív. Budapesten persze elképesztő erőt képviseltek a taxisok, akik között mindenféle alakot megtaláltunk, köztük a volt erőszakszervezetek tagjait. Nem hiszem, hogy teljesen átgondolták ezt a lépést a kormány részéről.

Budapest, 1990. október 26. Blokád a Margit hídon (Forrás: MTI/Kleb Attila)

– Miért volt szükség az áremelésekre? A rendszerváltással érkező gazdasági cunami részeként jelentkezett ez is?

Máthé Áron: A nyugat-európai sajtóban volt olyan találgatás is, hogy a Szovjetunió szándékosan fogta vissza az olajszállításokat. A kormány részéről is elhangzott, hogy a bizonytalan és esetleges szovjet szállítások miatt van szükség az áremelésre. És ebben egyébként teljesen igazuk is lett. Éppen 1990 decemberében az Adria kőolajvezetéken keresztül vásárolt olajat az ország Iraktól, mert a Barátság vezetéken nem jött elég olaj a szovjetektől. Ez egyébként nekem még gyerekfejjel is megragadt, a földrajztanár példálózott vele. Az is felmerült, hogy az akkori, rövidesen Öböl-háborúvá fejlődő kuvaiti válsággal, tehát Kuvait Irak általi lerohanásával függött össze a kritikus olajhelyzet. Az biztos, hogy a nyomott árú szovjet olajszállításokra nem lehetett tartósan alapozni, és az is várható volt, hogy előbb-utóbb ők is árat fognak emelni. Ráadásul, ahogyan Kulin Ferenc a könyvében írta, az amerikaiaktól üzenet érkezett, hogy nem néznék jó szemmel, ha a magyar kormány a világpiaci árak alatt tartaná az energiaforrások árát.

Arról nem is beszélve, hogy alig néhány napi olajtartalékkal rendelkezett az ország, s ez is a szovjet függés hagyatéka volt.

– Ebben a kritikus pillanatban Antall József kórházban volt. A kormány gyakorlatilag lefejezve állt szemben ezzel a patthelyzettel. Ezek alapján úgy tűnhet, ne adj’ isten felmerülhet, hogy a blokád egy jól időzített, előre megszervezett puccskísérlet volt.

Mező Gábor: Aki ismeri a politikát, a történelmet, tudja, hogy ritkán történnek meg a dolgok véletlenül időzítve. Pozsgay akkor jelentette be 1989-ben, hogy az ötvenhatos „ellenforradalom” „mégis” „népfelkelés” volt, amikor riválisa, Grósz éppen külföldön tárgyalt. Ugyanaz a Pozsgay, aki a megtorlás idején még az egyik leggusztustalanabb, a forradalmat bemocskoló szöveggel törleszkedett a hatalomhoz. Szerencsétlen Grósz az ÁVH-s újságírónak, Kanyó Andrásnak dühöngött a repülőtéren, hogy semmit sem tudott az egészről. Az is jól meg volt tervezve, és valószínűleg ez is. Beszéltem olyan szakemberrel, aki katonai, állambiztonsági hátteret emlegetett a taxik, taxisok szervezettsége, taktikája, a blokád felépítése láttán.

Máthé Áron: Tizenegy miniszterből négy külföldön volt, a kormányfő pedig kórházban. Az biztos, hogy aki beindította az akciót, az ügyesen kalkulált.

– Siklós Csaba, Antall közlekedési minisztere a tárgyalások egy adott pontján lecsürhézte a taxisokat. Szándékos provokáció, szabotázs volt ez vagy megbocsáthatatlan hiba?

Máthé Áron: Az SZDSZ állításai nyomán az Antall-kormányt és általában az MDF-et már a kezdetektől két dologgal vádolta az elsöprő fölényben levő baloldali sajtó. Az egyik, hogy mucsaiak, nem értenek semmihez, ez csak egy „történészkormány”. A másik, hogy úgymond urizálnak, a Horthy-rendszert restaurálják. Ebből a szemszögből nézve mondhatott Siklós akármit, úgyis kiforgatták volna. De azért azt is vegyük figyelembe, hogy egy minisztériumi feljegyzés szerint Vándor István a Gábriel Taxitól fenyegetőzött, idézem, hogy „nemcsak a taxisok, hanem már a csőcselék is tüntet”. Ennyiben érthető Siklós csürhézése, persze ettől még szarvashiba volt, politikai öngól.

Mező Gábor: Nyilván olajat öntött a tűzre. Az Antall-kormányt tényleg folyamatosan azzal támadták, hogy elitista, de szerintem valóban jellemző volt néhányukra egyfajta gőg, távolságtartás, arisztokratikus póz. Nem Csengey Dénesre gondolok. Ha Siklós véletlenül tette, akkor hatalmas hiba volt, ha szándékosan provokált, akkor azt nem kommentálnám.

Mondjuk biztosan nem tettem volna miniszterré egy olyan embert, aki az NDK-ban, Berlinben kezdte a karrierjét. Igaz, mit kezdjünk egy olyan helyzettel, ahol az a Barna Sándor a budapesti rendőrfőkapitány a taxisblokád idején, aki pár évvel azelőtt még be akarta szervezni Alexa Károlyt. Ezt ő maga mesélte nekem.

Vagy ahol egy kívülről odaejtőernyőzött volt kisgazdát választanak miniszterelnök-jelöltnek, majd miniszterelnöknek. Kevés igazi politikus volt az Antall-kormányban, bár kétségtelenül nehéz helyzetük volt.

Budapest, 1990. október 27.: Horváth Pál, a Budapesti Taxisok Ipartestületének képviselője beszél az összegyűlt taxisok százainak, akik a néhány órával azelőtt bejelentett benzináremelés ellen tiltakoztak. A Hősök terén összegyűlt taxisok hosszú gépkocsisora a Parlament elé hajtott, majd később eltorlaszolták a hidak feljáróit (Forrás: MTI/Talum Attila)

– Visszaemlékezéseket böngészve a korabeli taxisok magukénak érzik a blokádot. Ugyanakkor már nekik is feltűnt, hogy az akkori Felvonulási téren (ma: Ötvenhatosok tere) és a Kossuth téren is megjelentek a szervezők számára is ismeretlen hangadók, akik a hidak megszállására buzdították a tömeget. (Erről maga Horváth Pál a taxisok képviselője mesélt.) Kik lehettek ezek? A szovjet titkosszolgálat provokátorai, esetleg: munkásőrök?

Máthé Áron: Nagyon izgalmas ez a kérdés. Horváth Pál, a Rádiótaxi egykori tulajdonosa és vezetője, az események egyik fő alakítója természetesen tagadta, hogy lett volna bármiféle titkosszolgálati szál. Túrós András országos rendőrfőkapitány-helyettes viszont arra utalt, hogy a taxisok előre szervezkedtek, később, ugyanabban az interjúban mégis azt állította, hogy spontán dolog volt.

Az is biztos, hogy a szovjet katonaság mozgását a taxisok nem akadályozták, a járműveiket átengedték.

A záhonyi határátkelőt sem zárták le. Igaz, a szovjetek kifelé vonultak, meg azután, akármilyen kemény legények voltak a taxisok, a szovjetekkel nem akaródzott újat húzni.

Sokan állami titkosszolgálatokra gyanakodnak. Én viszont felvetem a kérdést: mi van a privát »biztonsági« cégekkel, hírszerzőkkel?

És mi azzal a különös helyzettel, amikor a jobb kéz nem tudja, hogy mit csinál a bal? Ezt a nemzetközi irodalomban úgy is nevezték, hogy az adott állam titkosszolgálatán belül „rogue element” alakul ki, vagyis egy renitens csoport, amely vagy a saját szakállára vagy a vélelmezett állami érdekekért dolgozik. Idehaza legtöbbször a III/III egykori figuráit látjuk az események mögé. Ne zárjuk ki őket teljesen, de szerintem az eseménysorozat és annak bonyolítása nem olyan volt, amire a III/III általában felkészült lett volna, hiszen ők nem az „utca” oldaláról nézték a dolgot. Ráadásul túl sok SZDSZ-es szál kapcsolódott a blokádhoz.

Inkább a mostani »színes forradalmakra« emlékeztet az ügy.

Szóval a naivitást félretéve: egy országos blokád megszervezése nehezen képzelhető el spontán ügyként. Ráadásul ne nézzük hülyének a kommunista pártállamot, hogy a taxis szakmát teljesen ad hoc privatizálta volna a 80-as években. Rádió adó-vevő hálózattal, kitűnő információszerzési és dezinformáció-terjesztési lehetőségekkel? Különféle hálózatok darabkái állhattak tehát össze erre az akcióra, kihasználva egy politikai hibát és az abból következő spontán felháborodást.

Mező Gábor: Ráadásul a taxisok jellemzően külön kasztnak érezték magukat Magyarországon.

Nem véletlenül érezték úgy a szüleink, hogy egy taxis – akár a nyolcvanas évek rendőre, munkásőre – sok mindent megtehet.

Tudjuk, hogy sok leszerelt állambiztonsági ember ment el taxizni. És Áronnak tökéletesen igaza van, ha megnézzük ezt a munkakört, nincs is ennél jobb a jelentés, a megfigyelés szempontjából. Természetesen minden felforgatási akció idején megjelennek a különböző bomlasztó elemek, ez azóta sem változott. Egy kis utánajárással nagyjából meg lehet mondani, melyik külföldi hatalom vagy érdekcsoport áll egy-egy ember mögött. Biztos vagyok abban, hogy ahogyan a KGB, úgy a CIA emberei is itt munkálkodtak, de a legfontosabb feladatuk az egykori kádári állambiztonsági tiszteknek lehetett. Vezetőik eléggé világosan fogalmaztak ’89-ben: „egy csónakban eveztek” az MSZMP-vel és később az MSZP-vel. Közös érdekük volt, hogy valahogy megbukjon az Antall-kormány, és Horn Gyuláék visszajöhessenek. Nem beszélve az SZDSZ-ről, amely már ekkor is elég aljas módon viselkedett, bár kétségtelen, hogy a csúcsra csak ’94-ben, a posztkomcsikkal elhált násszal jutott fel.

A taxisblokád igazi Hamvas Béla-szerű karnevál lehetett, közép-európai lidércnyomás, tele furcsa alakokkal, és persze sok, joggal felháborodott, évtizedek óta átvert átlagemberrel.

– A gyújtószikra állítólag az a mondat volt, amely a Kossuth téren a taxisok képviselői és a kormány közötti első találkozó alatt hangzott el, valahonnan a tömegből, egy megafonból: „Menjetek a pics*ba! Foglaljuk el a hidakat!” Ez a pártállam maradványainak őszinte hangja volt?

Máthé Áron: A fentiekből fakadóan nem tudjuk, kinek a hangja volt. Azt biztosan állíthatjuk, hogy bár tekinthetjük egy népi hangnak, de nem tekinthetjük általában a „nép hangjának”. Jóllehet, a baloldali sajtó sikeresen keltette ennek a látszatát. A Népszabadság november 3-i számában egy felmérésről beszámoló cikk jelent meg, amely felmérésnek a kérdése így szólt: „Ön szerint az emberek többsége inkább a kormány vagy inkább a taxisok oldalán állt?” A megkérdezettek 78 százaléka úgy látta, hogy a többség a taxisok oldalán állt. Ez azonban csak a látszat volt a virtuális tér totális leuralása és a kérdés ravasz megfogalmazása miatt. Ugyanis nem az volt a kérdés, hogy „Ön a taxisok oldalán vagy a kormány oldalán áll-e”. Nem volt kormánypárti sajtó, az SZDSZ gátlás nélkül hazudozhatott. Az persze igaz, hogy a kormányzati mismásolás miatt dühösek voltak az emberek, de a blokád két nap után már inkább idegesítő és nyugtalanító volt, hiszen hétfőn munkába kellett volna menni.

Mező Gábor: Félelmetes, hogy milyen propaganda-hadjárat indult a taxisok mellett és a kormány ellen. Kiemelt szerepet játszott benne például az a Kurír, amely elképesztő címlapokkal jelentkezett.„Kihúzták a gyufát! Magyarország: zárva”; „Robbanásveszély!”, „Nincs megegyezés, feszül a húr” – ment a klasszikus feszültségkeltés. A Kurír háttere, létrejötte amúgy is nagyon izgalmas kérdés, jött, látott, lejáratott, aztán amikor már nem volt rá szükség: megszűnt. Olyan átmentett propagandistákkal, mint az a Meruk József, aki előbb az MSZMP, aztán MSZP hűséges zsoldosa volt.

Blokád az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, Budapest, 1990. október 26. (Forrás: MTI/Talum Attila)

– A folklór lakótelepi fürdőkádakba gyűjtött 86-os benzinről, ennek következtében pedig lakásrobbanásokról és hisztérikus üzemanyag-felhalmozásról szól. Hogyan csapódott le az átlagember lelkivilágában mindaz, ami történt, ami megtörténhetett volna?

Máthé Áron: Két apróságot tudok mondani. Hatodikos voltam, és nem fogják elhinni, de az osztályban mentek a politikai megjegyzések. A tanárok is kommentálták az ügyet, ki így, ki úgy. A tornatanárunk az órán azt mondta, hogy „felelőtlen elemek ellen-ötvenhatot akartak játszani”, és a „Partizán” nevű kidobós játékot játszottuk. Ez volt a suli, a dél-budai tizenegyedik kerület nem különösebben elegáns, de nem is lecsúszott környékén. Édesapám pedig elment a kormányt támogató tüntetésre, fényképezőgépet is vitt, hogy dokumentálja a helyzetet. A bátyámat is magával vitte, amiért édesanyám persze panaszkodott, én meg azért, hogy engem otthon hagytak.

– Az MDF-kormány mellett szimpátiatüntetéseket is szerveztek. Jellemző kép az, amikor a belügyminiszter, Horváth Balázs (Antall József helyettese) a parlament ablakából üdvözölte a tüntetőket. Rossz nyelvek szerint „ittas volt, és majdnem kizuhant az ablakon”. Az itt jelen lévő tüntetők a korabeli televíziós riportokban azt hangoztatták, hogy ők a „terroristák ellen, a magyar demokráciáért” tüntettek. Kik voltak a terroristák, és miért volt a taxisblokád a magyar demokrácia megcsúfolása?

Máthé Áron: Ami Horváth Balázst illeti, Kónya Imre így emlékszik vissza: „Egyik képviselőtársunk, Zacsek Gyula kapacitálja a belügyminisztert, hogy köszöntse a kormánypárti tüntetőket. Horváth Balázs szabadkozik, hogy túl magas az ablak, ezért segítő kezek a combjánál fogva felemelik. Alulról hatalmas ováció és erősödő tülkölés fogadja a nyitott ablakban imbolyogva egyensúlyozó belügyminisztert, aki a győzelem jelét mutatja fel híveinek. A televízióban látott és többször megismételt jelenet alapján kész a rosszhiszemű interpretáció, amit sikerült mélyen bevésni az emberek agyába: Horváth Balázs a taxisblokád alatt részegen imbolyogva integetett a Parlament ablakában.” Tehát szó sem volt alkoholizálásról. Egyébként ez a kormánypárti tüntetés volt a fordulópont. A politikai és a lélektani is.

A »terroristák« a taxisok voltak, őket nevezték »taxisterroristának«, mivel gyakorlatilag kényszerítő eszköz alkalmazásával, jogilag nem fedezhető módon mintegy terrorizálták a kormányt, és túszul ejtették az egész társadalmat.

Mező Gábor: Utólag még a taxisok vezetői is belátták, hogy bűncselekményt követtek el. Amerikában simán bevetették volna a hadsereget. De kétségtelenül nehéz helyzet volt. A sajtó szinte kizárólag az ellenzék kezében volt, a legtöbb lapot kommunista vagy posztkommunista főszerkesztő irányította, jelentős részük beszervezett ember volt.

Ebben az ellenszélben és narratívában sokáig az MDF-nek jutott a rosszfiú szerepe, az SZDSZ és Göncz Árpád meg eleinte eljátszhatta, amiben mindig remek volt: a higgadt jófiú(k) szerepét. Ők ne tudták volna, mi történik? A párt minden második vezetője ÁVH-s vagy vezető komcsi családból jött.

Teljesen tudatosan nevelték ki őket a hatalomátmentésre, csak hiába nyomták a radikális és később kiderült, velejéig hazug antikommunista dumát, az MDF valahogyan megnyerte a választást.

Kormánypárti tüntetők a benzináremelés ellen tiltakozó taxisok demonstrációjával egy időben tartott tüntetésen a Parlament előtt, Budapest, 1990. október 28. (Forrás: MTI/Balogh P. László)

– A korabeli politikai és médiahisztériakeltés okán kérdezem: Horváth Balázs lövetett volna?

Mező Gábor: Teljesen kizárt, hogy lövetett volna. De ha megnézzük a minden hájjal megkent Pintér Sándort és őt, akkor látjuk, mi a különbség egy valódi és egy kinevezett belügyminiszter között. Persze nem volt egyszerű dolga. A rendőrségen és a hadseregen belül amúgy sem következett be a rendszerváltás, bárki vezette volna a belügyet, megszenvedett volna a régi gárdával. Riogatásra persze jó volt ez a „lövetés”, az MDF-kormányra az MSZP és az SZDSZ már amúgy is idejében ráagatta a fasiszta, hungarista jelzőket.

Máthé Áron: Ezt az SZDSZ-es Eörsi Mátyás dobta be 1992. június 6-án a Hőmérő című tévéműsorban: „A taxisblokád alatt egy nagyon fontos dolog történt, ami jó lenne, ha nem felejtődne el, amikor erről beszélgetünk, ez pedig az, hogy Horváth Balázs akkori belügyminiszter azt fontolgatta, hogy a tömegbe lövet.” A hamis kijelentéssel Göncz Árpád SZDSZ-es politikus, mellékállásban köztársasági elnök állításaihoz csatlakozott. Göncz a blokád napjaiban adott nyilatkozataiban lényegében azt sugallta, hogy a kormány a „nép” ellen fegyverrel akar fellépni.

Ennek az egésznek egy tanulsága van: a hazugság beivódik a narratívába, ha elég sok „mértékadó” szereplő elég sok „mértékadó” felületen ismételgeti.

A kormány tagjai: Horváth Balázs belügyminiszter és Jeszenszky Géza külügyminiszter a Parlament előtt október 28-án délután, a kormánypárti tüntetésen, Budapest, 1990. október 28. (Forrás: MTI/Talum Attila)

– Göncz Árpád szerepét hogyan ítélitek meg a történésekben? A taxisok vezetője, vezérszónoka mesélte, hogy amikor találkoztak vele, a meghatottságtól annyira remegett a térde, hogy megszólalni is alig tudott. De „Árpi bácsi” (ő maga kérte, hogy így szólítsák a taxisok) annyira kedves volt a megfáradt, kialvatlan taxisokkal, hogy még a saját ágyába is beengedte őket, hogy kialudják magukat a másnap kezdődő tárgyalásokra.

Máthé Áron: Ahogyan arra az előbb utaltam, rosszízű szerep volt az övé. Teljesen egyértelműen foglalt állást a taxisok mellett, pontosabban a demokratikusan megválasztott kormány ellen.

Mező Gábor: Göncz Árpád szerepét és személyiségét én nagyon sötéten látom. Tegnap a 3-as metróval mentem, és felkaptam a fejemet az Árpád híd megállónál. Szomorúbb ez a megálló mint a brüsszeli Horn-szoba. Bár nincs bizonyíték arra, hogy Göncz börtönspicli lett volna ötvenhat után, nem véletlenül nevezték úton-útfélen kevéssé szívderítő ragadványnevén. Az nem tapad rá csakúgy bárkire. Pontosan tudom, hogy mit tett ’57-ben, hogyan juttatott ki külföldre kulcsfontosságú forradalmi iratokat az indiai ügyvivő, Rahman embereként. Rahman szerint csak az ő és az indiai kormány fellépése miatt nem végezték ki Gönczöt, utóbbi szerint szinte tajtékzott a vérbíró a tárgyaláson. Ehhez képest, amíg a többieket megkínozták, kivégezték és megalázták, ő azért könnyebben éldegélt bent, tökéletesen megtanulhatott angolul, ott lett fordító. Aki kicsit képben van a börtönökkel és különösen a kommunista börtönökkel kapcsolatban, az tudja, hogy ennek mi az ára. Pákh Tibor akkoriban éppen elektrosokk-sorozatokat kapott, igaz, ő mindig antikommunista maradt.

Az sem véletlen, hogy Gönczöt a kommunistából liberálissá lett Vásárhelyi-féle ötvenhatos brigádon kívül minden egykori forradalmár és szabadságharcos furcsállta, lenézte, gyűlölte, ki-ki a vérmérséklete szerint. Nem értették, hogyan követett el ekkora pálfordulást.

Egyik, ha nem a fő felelőse annak, hogy sohasem történt meg Magyarországon a felelősségre vonás, nem beszélve arról, hogy képes volt kitüntetni egy ártatlan magyarokat gyilkoló jugoszláv vérbírót. Aki amúgy a Rajk-brigádba tartozó kommunista volt.

Göncz számomra nyitott könyv. Aki egykori ötvenhatosként együtt nevetgél és főleg együttműködik egy Horn Gyula-szerű pufajkással, az elveszíti minden hitelét. Mosolyoghatott, nagypapáskodhatott akármennyit. A taxisblokádban játszott szerepe szerintem szépen beilleszkedik a sorba.

De egyszer eljön az ő ideje is. Hornról is csak most derült ki, hogy nem csupán kegyetlen pufajkás volt, de azért ügynökként is besegített a gazdáinak. Ha, amint sejtem, van titok Göncz múltjában, előbb-utóbb megtalálja egy kutató, és talán lesz bátorsága megírni.

Blokád a Szabadság hídon, Budapest, 1990. október 26. (Forrás: MTI/Honéczy Barnabás)

– Az MDF-kormány ellenzéke hogyan reagálta le a történéseket? Felismerték, hogy ez egy kívülről vagy belülről szervezett puccskísérlet, amelyben inkább összezárni kellene és nem a kormányt támadni?

Máthé Áron: A SZDSZ volt a legerősebb ellenzéki párt, és igyekezett elmélyíteni a válságot. Vajon tényleg a kormány bukására készültek, esetleg egyfajta szakértői kormányban reménykedtek? A kormánypártok képviselői közül ehhez nem tudtak támogatókat keresni, és a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye azt is jelentette, hogy így nem tudnak új kormányfőt állítani. De valamiért nem fejlesztették tovább a blokádot mondjuk tüntetésekkel egy általános megmozdulássá – talán azért, mert erre ők sem készültek, talán azért, mert a kormánypárti tüntetés elrettentette őket. Persze az is lehet, hogy arról volt szó, hogy hosszú távra játszottak, és nemzeti oldal ledarálása volt a cél. Az ellenzéki pártok közül egyébként csak a Fidesz nem állt oda a taxisblokád támogatói közé. Kimondták, hogy a kormány hazudott és félrevezette az embereket, de erőteljes kritikát fogalmaztak meg az SZDSZ felé is.

Mező Gábor: Ma már köztudott, hogy a Fidesz akkoriban kezdett el leválni az SZDSZ-ről, szerintem nem kis részben amiatt, mert Orbánék átlátták a helyzetet. Hogy az SZDSZ mennyire volt benne?

Az MDF-es Fekete Gyula éppen Horváth Balázsra hivatkozva azt mondta, hogy a nemzetbiztonsági tisztek szerint a Mérleg utcából, a liberális párt székházából irányították a taxisokat. Így volt? Az biztos, hogy az általános „cui prodest”, „kinek az érdeke” kérdésre, az SZDSZ a legegyértelműbb felelet.

– Occam borotvája nem téved. De mit csinált az MSZP?

Mező Gábor: Az MSZP akkor éppen törpepártnak tűnt, és volt fontosabb „dolga” is: lapított és a vagyonátmentéssel foglalkozott. Sikerrel.

Tamás Gáspár Miklós SZDSZ-es országgyűlési képviselő taxisokkal beszélget a lezárt Erzsébet híd pesti hídfőjénél, Budapest, 1990. október 26. (Forrás: MTI/Földi Imre)

– Most jutottunk el oda, hogy feltegyem az álnaiv kérdést: ha puccskísérlet volt a blokád, leszámolás a jobboldali Antall-kormánnyal, támadás az újszülött magyar demokrácia ellen, akkor kinek a hatalmát akarták előkészíteni?

Máthé Áron: Én továbbra is azt mondanám, hogy nem biztos, hogy azonnali puccskísérlet volt. Nyilván ez is benne volt a játékban, de az is valószínű, hogy a részben spontán, részben gerjesztett eseményeket felhasználva egy második lehetséges eredményre is játszottak: arra, hogy a nemzeti oldal leamortizálja magát, hiteltelen lesz, vesszőfutásként megy végbe a kormányzása, majd végül hosszú-hosszú időre eltűnik a politikai palettáról. És hogy kinek a hatalmát akarták előkészíteni? Rávághatnánk, hogy az SZDSZ-ét, de éppen Gábor vagy Borvendég Zsuzsa tényfeltáró munkáiból bontakozik ki az 1980-as évek során összeálló nagybetűs Hálózat képe, amelyben akadtak korábbi pártállami figurák, külügyesek, külkereskedők, komprádor vállalkozók és bankárok, állambiztonsági szereplők, a média „szakértői”, a Soros-hálózat értelmisége, és persze szabad demokrata politikusok is. Konspirációs teória lenne?

De miért ne fogalmazhatnánk meg úgy a teóriát, hogy a világról hasonlóan gondolkozó emberek szándék- és akarategységéről beszélünk? S a kisebb-nagyobb vitáktól, érdeksúrlódásoktól sem mentes társaság közös gondolatvilága közös cselekvést is jelent nyílt színen és a színfalak mögött is persze.

Mező Gábor: Ha nem is annak indult, puccskísérletté fejlődött. S bár végül sikerült végül feloldani a patthelyzetet, ez csak az első komolyabb lépés volt az Antall-kormány megtörésére. Jött a Demokratikus Charta, meg a többi, az állandó fasiszta, antiszemita címkék, a nagyon érdekes hátterű „újfasiszták” feltűnése, mint amilyen Bácsfi Diána vagy az Ausztráliába visszasomfordált Szabó Albert volt. Bácsfi kisasszonyt nevezhetjük szimplán elmebetegnek, de Szabó pályafutása kimondottan beszédes. De kinek volt szüksége ezekre a csatornatöltelék-hungaristákra? Moszkva és Washington is itt kevert, kavart, ahogyan nyilvánvalóan és láthatóan azóta is.

A végeredmény ismert, ’94-ben visszajöttek Hornék és összebújtak Pető Ivánékkal. Az ÁVH-s gyereke a pufajkással. Ez lett a »rendszerváltásból«.

Közben és végül az SZDSZ-ből és az MDF-ből is elfogytak az értékelhető emberek, Csengey meghalt, aztán Antall is követte őt, aki minden hibájával együtt mégiscsak államférfi volt, s végül kipukkadt mindkét párt, akár egy léggömb. Azóta meg az SZDSZ és az MDF értelmisége is megírta a saját változatát, „önmagát” következetesen felmentve. Ezen kéne túllépni, szembenézni, és akkor látnánk a teljes, teljesebb történetét.

Meg nem ártana, ha Csengey Dénesről neveznénk el egy teret, nem az áruló Gönczről.

Hordozható tv-n a híradót nézik a benzináremelés ellen tiltakozó taxisok a kormány és az érdekképviseletek tárgyalásainak eredményére várva a Kossuth téren, Budapest, 1990. október 26. (Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor)

– A nyilvánvaló tényeken túl végül milyen háttéralkuk eredményezhették a blokád feloldását?

Máthé Áron: Amennyire ezt a közölt dokumentumokból és a feldolgozásokból, interjúkból tudni lehet, nem biztos, hogy volt konkrét háttéralku. Tehát inkább politikai alkudozás folyt.

Mező Gábor: Háttéralkukról én sem tudok. Mindkét „oldal” megpróbált úgy kihátrálni, hogy a legkevésbé tűnjön vesztesnek.

– Ha szimbólumként értelmezzük a taxisok által megszállt Lánchidat, akkor minek lehet a szimbóluma?

Máthé Áron: A Lánchidat a rendőrséggel folytatott tárgyalások után visszaadták, szóval nem feltétlenül ez a legjobb szimbólum.

De ha a teljes blokádot nézzük, akkor akár úgy is fogalmazhatnánk: a nyitott társadalom hívei felhasználják a (le)zárt helyzetet politikájukhoz. Úgy nyitnak, hogy zárnak.

Mező Gábor: Nem tudom, fiatalon még hittem a forradalmakban, a sztrájkban, a hídlezárásban, de már kifejezetten viszolygok az ilyen akcióktól, a felforgatásoktól, a mindig megjelenő bomlasztóktól, a szabadság és a többi jelszó álságos felhasználástól.

A Lánchíd maradjon meg az építés, az alkotás szimbólumának. Széchenyire figyeljünk és ne a Kossuthokra, akik nagy hangon lázadást követelnek, s végül lelépnek az államkincstárral, hogy Amerikában turnézzanak a szabadságért.

Nem az a baj, ha valaki részt vett a Taxisblokádban. Azzal van probléma, aki nem látja, hogy csak egy játszma sakkfigurája volt.

Mező Gábor és Máthé Áron (Forrás: Facebook)

Szerencsés D. Márton

Címlapfotó: Budapest, 1990. október 26. Taxisok demonstrációja Budapesten. A képen: október 26-án a Szabadság hídnál. (Fotó: MTI/ Szebellédy Géza)

 

hirado.hu
  • Baráti tűz Brüsszelből
    Hiába vadásszák le egyesével a Fidesz EP-képviselőit, az idő nem az örökjáradék-vadászoknak dolgozik.
  • A román megszállás valósága 1919-ben
    Volt idő, amikor román katonák masíroztak az Andrássy úton, a román hatalom pedig Magyarország területének nagy részén berendezkedett – hol rövidebb, hol máig tartó időre. Az 1919-es megszállás helyi és országos valóságáról kérdeztük a szakértő történészeket.
  • Sokat késhet a nyugati vakcina, felelőtlenség uniós osztozkodásra várni
    Az elmúlt hetekben a baloldali ellenzék összehangolt támadást indított az orosz gyártású koronavírus elleni vakcinával szemben. Pedig az oltóanyagból egy kisebb mennyiség már érkezett is Magyarországra azért, hogy a hazai hatóságok megvizsgálhassák, hogy az biztonságos és hatékony-e.
MTI Hírfelhasználó