A hálózat csapdájában
Az amerikai elnökválasztás utóélete és a kinti magyarság politikai elkötelezettsége
Szinte bizonyos, hogy az amerikai magyar diaszpóra idősebb korosztálya nagyobb arányban jobboldali republikánus (polgári) nézeteket vall.
2020. november 16. 09:39

Még nem tudjuk, hogy a levélszavazatok mennyire voltak korrektül iktatva és könyvelve a november 3-i amerikai elnökválasztást követően, ami akár hetekig jogi és alkotmányos vitákat vethet fel az Egyesült Államokban. Az amerikai elnökválasztás pattanásig feszült, fej fej melletti véghajrájában viszont gyakorta felmerült az a kérdés, amit a Hír TV is joggal feszegetett egy velem beiktatott kapcsolás során, hogy vajon miképp szavaznak az ott élő amerikai magyarok. Jobbra vagy balra kacsingatnak a politikai palettán? Nem elhanyagolható szavazói blokkról beszélünk, hiszen a 2013-as népszámlálás szerint több mint egymillió ilyen szavazó lehet Amerikában.

 

Habár pontos számadatok erre nincsenek, jó pár évtizedes amerikai ismereteim alapján kijelenthetem, hogy az amerikai magyar diaszpóra idősebb korosztálya nagyobb arányban jobboldali republikánus (polgári) nézeteket vall, aminek hagyományosan történelmi okai vannak. A fiatalok között ma már sokan vannak demokrata szavazók is. A taszító példa sokáig a globalista-demokrata Woodrow Wilson volt, majd a szintén demokrata Franklin D. Roosevelt csak megerősítette az ott élő magyarokban azt az érzést, hogy nem lehet bízni a demokratákban, hiszen kritikus történelmi pillanatokban, 1920-ban és 1945-ben mindketten cserbenhagyták Magyarországot. A XX. század első felében így a magyar emigráció túlnyomó része inkább a republikánusokat preferálta. 1956-ban ez némileg megváltozott, több lett a demokrata szavazó, hiszen akkor éppen egy republikánus elnök (Dwight Eisenhower) hagyta cserben a magyar forradalmárokat.

1956 után, ebből kifolyólag, de más okoknál fogva is, amelyek között a kádári Magyarország külhoni véleményformáló erőfeszítései is hozzájárultak, a magyar–amerikai szervezetek Washingtonban, New Yorkban és további nagyvárosokban 1980 óta egyre gyakrabban balra húzó, liberális demokrata elkötelezettségű vezetőket ültettek szervezeteik élére. Mivel az éppen hatalmon lévő magyar kormány Külügyminisztériumának döntéshozói nemigen tudtak ezzel a felemás helyzettel mit kezdeni, így inkább együtt próbáltak élni ezzel a helyzettel. Természetesen a balliberális kormányok örültek ennek, a jobbközép polgári kormány pedig inkább együttműködött ezekkel a szervezetekkel, mint hogy felborítsa a kapcsolatokat. A magyar–amerikai emigrációt képviselő, erős pénzügyi háttérrel bíró amerikai magyar szervezeteket a magyar kormány ma is pénzügyi támogatásban részesíti, miközben azok gyakran szapulják a demokratikusan megválasztott Orbán-kormányt, amely agitáció a mai napig folytatódik.

Ilyen liberális vezetésű szervezet például az Amerikai–Magyar Koalíció és a Washingtoni Magyar Klub. Valószínűleg idesorolható még az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulat vagy a Fészek Klub New Yorkban. Ugyancsak megemlíthetnénk néhány további, Bostonban, illetve Los Angelesben működő magyar amerikai szervezetet. Azt is el lehet mondani, hogy sajnos a Magyar Diaszpóra Tanács amerikai szekció­ja sem teljesen elkötelezett a nemzeti oldal iránt. A meghatározó véleményformálók Amerikában 1970-től mostanáig többnyire liberális demokrata elkötelezettségű egyének voltak, akik leginkább Washington körül portyáztak, de gyakran New Yorkban és más magyar közösségekben is felbukkantak. Washington vonzáskörzetében ezek a szereplők jellemzően a korábbi ismert világbankos, IMF-es, illetve a Nemzeti Egészségügyi Központnál dolgozó magyar kiküldöttek, továbbá a washingtoni magyar nagykövetség körül lebzselő kitelepült vagy már régebben ott élő véleményformálók voltak.

Jómagam 1974 és 2000 között Connecticut államban, majd New Yorkban és Washington környékén éltem, tehát a keleti parton élő diaszpóraszervezetekről tudok mélyrehatóbban nyilatkozni. A New York–Connecticut–New Jersey háromszögben kiváló rendezvények és találkozók jöttek létre, amelyekre hazai magyar előadókat, művészeket, politikusokat és zenészeket hívtak meg a szervezők. Természetesen New Yorkban a Magyar Ház és a Püski Könyvesbolt felső emeleti szalonja is hasonlóképpen aktív helyszíne volt a magyar kulturális életnek. Az évek során jól emlékszem Kocsis Zoltánra, Bródy Jánosra, Koncz Zsuzsára, Csoóri Sándorra, Konrád Györgyre, Ráday Mihályra, Faludy Györgyre és más ismert személyiségekre, akik előadóesteket tartottak a kint élő magyarságnak. Visszatekintve ezek meghatározó része későbbi SZDSZ-es orientáltságú közéleti szereplő lett Magyarországon, ami csak tovább erősítette kapcsolataikat az Amerikában élő magyar liberális demokrata emigrációs vezetőkkel.

Ideje feltárni és mélységeiben is kibontani, hogy miképp működik ez a szövevényes és gyakran nehezen leleplezhető kádárista-liberális hálózat Washingtonban és környékén. A főváros körül működő intézmények kitűnő stratégiai táptalajt nyújtanak a korábbi kádárista maradványoknak és a volt szocialistáknak, valamint a liberálisoknak és globalistáknak az elhivatott patrióta magyarok háttérbe szorítására. Ami sajnálatos, hogy nem vesszük elég komolyan ezeket a demoralizáló akciókat a kitelepített hálózat részéről.

A magyar külügyi vezetés 2016-ban – talán tévedésből – beültetett egy korábbi, Gyurcsány Ferenc által kinevezett Nemzeti Információs Hivatal-i (NIH) elnököt, Hetesy Zsolt urat a washingtoni magyar nagykövetség helyettes ügyvivői székébe, mert szerintük ő „jó szakértő” volt. Hetesy, kis hátszéllel ugyan, de sikeresen elkaszálta 2017 nyarán egy köztiszteletben álló, alkalmas személy tiszteletbeli konzuli kinevezését Sarasotában, aki évtizedek óta lojális volt a polgári kormányhoz. Az operatív akciót egy régi világbankos káder (Dobozi István) és az akkori közösségi diplomata (Gyombolai Péter) közbenjárásával valósították meg. A műveletet egy Külügyminisztériumnak küldött lejárató levél formájában vitték véghez. A levél torzításokat és valótlanságokat tartalmazott. Hetesy ezzel is alátámasztotta a hozzá fűzött balliberális reményeket, hiszen akciójuk lényege abban merült ki, hogy egy úgynevezett semleges embert nevezzenek ki Sarasotába, és ne olyat, aki egyértelmű nemzeti elkötelezettséggel kiáll az Orbán-kormány mellett.

Így lett egy nemzetközi politikai ügyekben járatlan helyi könyvelőből, Les Gardi (Gárdi László) úrból tiszteletbeli konzul Sarasotában, aki az azt megelőző tíz év során alig járt Magyarországon. Ezzel a művelettel bebizonyosodott, hogy a hálózat képes operatív szempontból ügyesen összetákolt rágalomhadjáratok beindítására a szilárd patrióta elkötelezettségű, makulátlan hátterű amerikai magyarokkal szemben, miközben közeli, bensőséges viszonyt ápolt a régi kádárista elittel, a volt világbankosokkal, IMF-szakértőkkel, liberális körökkel, valamint a Washingtoni Magyar Klubbal és az Amerikai–Magyar Koalícióval.

A hálózat tehát Amerikában, köszöni szépen, jól van, és virágzik. Idehaza is gyakran megjelennek a képernyőn liberális véleményformálók, a magyar–amerikai szervezetek mai irányítói. Mindeközben nincs hiány az olyan érdemleges magyar–amerikai szereplőkből sem, akik gerinces és elhivatott patrióta gondolkodású értelmiségiként New Yorkban, Washingtonban vagy másutt szívesen vállalnának fontos feladatokat és pozíciókat. Mégis, valahogy rendre háttérbe szorulnak, nem töltenek be irányító szerepet, nem kapnak fontos kinevezéseket, posztokat.

A kultúrharc tehát, amit Szakács Árpád, Bayer Zsolt és több más nemzeti elkötelezettségű véleményformáló pár éve idehaza folytat, a Washington körüli régióban nemcsak lépéshátrányban van, de jelenleg szolid vereségnek néz elébe. A kitelepült balliberális magyar hálózat aktív véleményformáló ereje nem kis mértékben befolyásolta a mostani amerikai elnökválasztást is, főleg ami az ott élő magyar származású szavazókat illeti, természetesen Joe Biden javára. Égetően fontos lenne tehát a magyar külügyi vezetésnek átértékelni az amerikai magyarokkal ápolt nemzeti együttműködési rendszerének egészét, és következetesebben letenni voksukat a magyar kormányt támogató szakértők és aspiránsok mellett.

Ugyanakkor a régi kádárista és az új keletű magyar liberális hálózat összefonódása egyedül nem lenne elég az üdvösséghez. Természetesen a globális hálózat hátszele is szükséges a nemzetek elleni bomlasztás ötödik sebességbe kapcsolásához. A mindig balos média mára kiegészült az ismert modern digitális propagandaeszközökkel: a Facebook, a Google és a Twitter egyaránt becsatlakozik az intervencionista globalisták egész pályás letámadásába. Sok tekintetben Biden győzelmét segítették folyamatos, szelektív cenzúrájukkal és ellenőrzött kommunikációs módszereikkel. Precíznek, kitartónak és kreatívnak kell lennünk, hogy megállítsuk őket.

Patrióta honfitársaim jelenleg rendkívül szomorúak, szinte kétségbe vannak esve az elnökválasztás eredménye miatt. Azt tudom csak mondani nekik, bármi történjék is az Atlanti-óceán egyik vagy másik oldalán, nem kell sopánkodni, menni kell tovább. Idehaza folytatni kell, amit elkezdtünk, Amerikában pedig, ha a bírósági perek nemkívánatos eredményt hoznak, akkor négy év múlva fordítani kell. Ivanka, Donald Jr., Eric (azaz a Trump utódok), valamint Candace Owens, Kayleigh McEnany és a többiek: üríts, újratölts és célozz!

Topolánszky Ádám

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista


 
Magyar Nemzet
MTI Hírfelhasználó