Bauer, nemzet, gyalázat
2020. november 21. 00:19

„Gyalázatosnak nevezte a minap az Országgyűlés plenáris ülésén Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője, hogy Romániában törvényben hivatalos ünnepnek nyilvánították június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját. Akár még egyet is érthetnénk vele, hiszen ezzel valóban megalázzák a Romániában kisebbségben élő magyarokat, akik száz év elteltével sem tekintik ünnepelni valónak, hogy egy magát nem magyarnak, ráadásul nemzetállamnak tekintő államban élnek.

Mégsem értek vele egyet ebben. A román törvény ugyanis válasz volt, válasz arra, hogy a magyar Országgyűlés határozatban nyilvánította emlékévvé a századik évforduló évét, miután tíz éve már emléknappá nyilvánította június 4-ét, most pedig olyan emlékhelyet hozott létre Budapest szimbolikus főtere, a Kossuth Lajos tér bejáratánál, az Alkotmány utcában, amelyen magyar nyelven vésték kőbe az egykori Magyar Királyság valamennyi településének nevét. Mindennek üzenete nem volt más, minthogy a magyar állam legalábbis lélekben ma is hozzá tartozónak tekinti az egykori Magyar Királyság egész területét, még ha annak területén többségükben nem magyarok élnek, s az ma különböző államokhoz tartozik. Mint ahogy a magyar hivatalos politika a »nemzeti összetartozás« kifejezéssel definiálta az emléknapot már tíz évvel ezelőtt, az emlékévet és az emlékhelyet ma, s ezzel jellemzi a magyar kisebbségek és a magyar állam viszonyát is, erre alapozza a kettős állampolgárság egyoldalúan bevezetett intézményét.

»Egységes magyar nemzetről« beszél Orbán alaptörvénye, holott az egykori Magyar Királyság területén ma élő magyarok ma nyilvánvalóan nem alkotnak értékeiben és érdekeiben egységes nemzetet: a kisebbségben élő magyarokat nyelvük, kultúrájuk és az 1920 előtti évszázadokra vonatkozó történelmi emlékezetük a magyarsághoz, szociális és politikai érdekeik viszont ahhoz az állampolgári közösséghez kötik, amelynek keretei között immár száz éve élnek.

A magyar nacionalizmusra korábban is román, szlovák, szerb nacionalizmus volt a válasz. Most is az. A román törvény most magyarokat aláz meg, a magyar parlamenti döntések a szomszédokat alázzák meg, és a kisebbségben élő magyarokat hozzák konfliktusos helyzetbe. December 1-én Romániában azt ünneplik, hogy a korábban a magyar állam területén élő románok kinyilvánították, hogy a Kárpátokon túl élő románokkal egy államban kívánnak élni, június 4-én pedig mostantól azt, hogy ehhez a békeszerződésben elnyerték a nagyhatalmi jóváhagyást.

Június 4-én a mai Magyarországon azon folyik hivatalos kesergés, hogy száz éve, miután Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként vereséget szenvedett egy általa kezdeményezett háborúban, a nagyhatalmak a győztesek javára a kisebbségbe szoruló magyarok szempontjából méltánytalan döntést hoztak. Az, hogy a magyar politikai osztály jelenleg domináló része – amibe a Fidesz mellett a Keresztes vezette LMP-frakciót is bele kell értenünk – folyamatosan a politika napirendjén tartja ezt, hozzájárul a Fidesz politikai hegemóniájához a mai közéletben, és ugyanakkor a kisebbségben élő magyarokat hozza tartósan nehéz helyzetbe. Ha becsmérlő kifejezést akar valaki használni, akár ezt is nevezheti gyalázatosnak.”

Bauer Tamás: Június 4.

mandiner.hu - facebook
Címkék:
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
  • Donald Trump: Ha igazam van, Joe Biden nem lehet elnök
    A mainstream média szinte teljesen mellőzte, a Facebook és a Twitter pedig az üzenet valóságtartalmát firtató címkékkel látta el Donald Trump minapi beszédét, amit a hivatalban lévő elnök az eddigi legfontosabb felszólalásaként jellemzett.
  • Tisztifőorvos: decemberre várható a második hullám tetőzése
    Szakemberek szerint decemberre várható a koronavírus-járvány második hullámának tetőzése - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó