Eleven az Archiregnum Hungaricum
A legvisszafogottabb becslések szerint is legalább negyvenezer ártatlan magyar áldozata volt Délvidéken a kommunista partizánterrornak a második világháború végén. És ki tudja, hányan lehetnek még azok, akiket a trianoni békediktátum után gyilkoltak meg egy korábban soha nem volt (és soha nem is lesz) ország pribékjei, csak azért, mert magyarok voltak.
2020. november 24. 06:44

Az „Archiregnum Hungaricum jogrendjén alapult a középkori magyar állam- és egyházvilág, melynek XIII. századi történeti értéke egészen a Hunyadiak koráig meghatározza hazánk erejét” - olvashatjuk az idei negyedik Aracsban. A délvidéki magyarság közéleti folyóiratának főszerkesztőjét, Bata János Európa-érmes újságírót kérdezte a Gondola.

A 2020. október 23-ai keltezéssel megjent Aracs címlapja

- Főszerkesztő úr, a folyóiratban Diószegi György Antal művelődéskutató rögzíti: az Archiregnum Hungaricum egyetemes értéktára mutatkozott meg abban is, hogy Magyarország a kereszténység védőpajzsa volt. A magyar írástudóknak miért elemi kötelességük az Archiregnum Hungaricum eszméjét elevenen tartani?

- Azért, mert a világban rendnek kell lennie! Ahogyan azt Diószegi professzor úr megfogalmazza: „a görög arché szó a világot megtartó ősi, jó, helyes elveket jelenti (a természetjogi felfogás ősképe ez)”. Gondoljunk csak bele, mekkora felfordulás következett azután mindig, amikor ezt az eszmét erőszakkal megbontották.

- A Délvidéken 220 koncentrációs, kényszermunka- és haláltábor működött 1944. októbere és 1948. márciusa között - írja Botlik József történész A magyarok és a németek ellen elkövetett népirtás című cikkének alcímeként. Korunkban, amikor a világban egyfajta számháború zajlik a rasszizmus áldozatainak elősorolásakor, miért elemi követelmény, hogy a magyarellenes rasszizmus, a hungarofóbia áldozatait is a nyilvánosság fényébe állítsuk?

- Mindenek előtt azért, mert a világ, akár még a magyar világ egy része sem, a mai napig nem tud semmit a titoista partizánok rém- és gaztetteiről! Sajnos, még nálunk, a Délvidéken is él az a téveszme, amelyet az egykori kommunisták a jugoszláv időkben oly sikeresen terjesztettek, és amelyben az egykori jugoszláviai magyar értelmiségiek is cinkosságot vállaltak, miszerint Josip Broz Tito és partizánjai felszabadítók voltak, a béke megteremtői a Balkánon. Az idősebbek egy része még mindig nosztalgiával gondol a „boldog békeidőkre”, amikor Jugoszlávia népei és nemzetiségei (ezt is a jugoszláv kommunisták találták ki annak bizonyítására, hogy ők nem kisebbségként gondolnak a kisebbségeikre, hanem bennünket magyarokat, albánokat, ruszinokat, szlovákokat, cigányokat többre tartanak, mint a Nyugat az ő nem államalkotó népeit, persze az igazság ezzel szemben az volt, hogy az elnevezés ellenére a kisebbségi jogok egész sorát nem hogy nem tartották be, hanem – gyakran a szó szoros értelmében – lábbal tiporták), békében, gazdagságban és boldogságban éltek.

A délvidéki magyarság ellen léétrahozott táborok - pannonrtv.com

A legvisszafogottabb becslések szerint is legalább negyvenezer ártatlan magyar áldozata volt a kommunista partizánterrornak a második világháború végén. És ki tudja, hányan lehetnek még azok, akiket a trianoni békediktátum után gyilkoltak meg egy korábban soha nem volt (és soha nem is lesz) ország pribékjei, csak azért, mert magyarok voltak. Bizonyára ebben a modern, számítógépes világban lehetne olyan számításokat végezni, hány százezerrel vagyunk kevesebben, mint ahányan lehettünk volna, ha nincs Trianon! Mert a XX. század első felében megölt magyar (és nem csak magyar) kisebbségieket módszeresen gyilkolták és űzték el szülőföldjéről mind a királyi, mind a titoi Jugoszláviában: a legéleterősebb korban lévő nőket és férfiakat, akiknek halálával nem csak az utánuk következők nem születhettek meg, hanem a hozzátartozóik sem mertek, vagy tudtak már utódokat vállalni az átélt borzalmak és tragédiák miatt. A jugoszláv hatalmat kiszolgálók és a nemzetüket elárulók bűne elévülhetetlen, a bűn árnyéka napjainkra is vetül, hiszen a délvidéki magyar áruló értelmiség kinevelte a tanítványait, a tanítványaik a tanítványaikat, akik most éppen liberális kozmopolita köpönyeget öltöttek magukra. (A tragikus mindebben az, hogy már nekik is megvannak a maguk tanítványai!)

- A migránsok visszatoloncolásával a Délvidéken „az egykoron elcsatolt területek sorsa megpecsételődött. Nem azért, mert mi, magyarok ezt akarjuk, hanem azért, mert Európában változatlanul tart a magyarság eltüntetése, megszüntetése” - írja Hódi Sándor író, pszichológus Európa pszichózisa és a magyarság című esszéjében. „Ugros eliminandos esse” - idézhetjük fel az 1113 évvel ezelőtt, a pozsonyi csata előtt kiadott „európai” parancsot. Mi lehet a magyarellenes indulatok nagyobbik oka: az, hogy évszázadokon át mi voltunk a kereszténység védőbástyája, vagy az, hogy ma is mi vagyunk azok?

- Mindkettő és egyik sem! A sors, a történelem, vagy a Mindenható úgy rendelte, hogy ezt a feladatot nekünk, magyaroknak kell elvégeznünk. Szent István királyunk országát, és ez által a nemzetet a Szűz Anya oltalmába ajánlotta, miáltal a feladatot és a célt világosan kijelölte. Mint ahogyan azt előttem már nagyon sokan elmondták: a Boldogságos Anya oltalmába ajánlott mindannyiunkat, mert tudta: másra, más védelmezőre nem számíthatunk. De kell-e nekünk Nála nagyobb védelmező? Nyilvánvalóan nem, de ezzel a súlyos szövetséggel nekünk is feladatunk, kötelezettségeink vannak: soha nem térhetünk le és el az isteni útról, az isteni eleve elrendeltségtől.

Migránsok Horgoson - MTI/Molnár Edvárd

Gondoljunk csak bele, minden logika szerint az évszázadok során már hányszor el kellett volna tűnnünk! És ezért hány és hány ezer uralkodó, katona, áruló, cselszövő megtett mindent, de mi mégis itt vagyunk, szétszakítva, megcsonkítva, de mégis egy nyelvben és egy kultúrában, ami széttéphetetlenül összeköt mindannyiunkat a Kárpát-hazában.
Balgaság lenne azt hinni, Boldogasszony Anyánk kegyelmében és kegyelméből mi a partvonalról szemlélhetjük a világ alakulását. A feladatunk, mint minden egészséges életösztönnel megáldott lénynek ebben a világban, hogy küzdjünk a megmaradásunkért, a tovább élesünkért, a nemzet tovább éléséért. Az élet, ahogy annak idején az iskolában tanultuk: a létért való harc, a létért való küzdelem. Mindig az erősebb győz, mindig a gyöngébb veszít – és ez nem minden esetben jelenti pusztán a fizikai erőfölényt, sokkal fontosabb a szellemi erő. Európa vezető ideológusainak és politikusainak már régóta nem számít az, hogy a magyarság erősen kötődik keresztény gyökereihez. Szerintük bennünket most azért kellene megsemmisíteni, mert ismét szembe mertünk szállni az aktuális hódítókkal, az európai kultúrát alapjaiban megrendítő liberális világhatalommal, amely azért ilyen erős Európában és Észak-Amerikában, mert az ott élők nagy többsége már réges-rég elveszítette identitását. Miért nem próbálkoznak akkora vehemenciával a Távol-Keleten, vagy akár a Közel-Keleten, Indiában, Oroszországban, az egykori Szovjetunió ázsiai országaiban, vagy Afrika nagy részén, mint Európában? Azért, mert tudják, ott semmi esélyük nincs eszméik széles körű terjesztésére. Az ott élő népek zöme még mindig őrzi ősi identitását és tudja, anélkül nincs jövője. Mi magyarok is tudjuk ezt, ezt az ősiséget, és ragaszkodunk hozzá, még akkor is, ha ezért a Nyugat vezéreitől és honi árulóitól csak gúnyolódást kapunk. Nem a kereszténységünk a szálka a szemükben, hiszen ők templomaikból már rég kocsmákat csináltak, hanem ez a nyíltan fölvállalt szembenállás a pusztító, életidegen eszmékkel szemben – ami, természetesen ugyanakkor a keresztény vállalásunkat is jelenti.

Bata János - pannonrtv.com

Hódi Sándorral szemben, én hiszem és vallom: a migránsok Nyugat-Európából történt visszatoloncolásával a délvidéki magyarság sorsa nem pecsételődött meg, csak egy újabb csapás ért bennünket, mint az elmúlt évszázadok során már oly sokszor. A helyzet valóban nagyon súlyos, mert nem csak a Nyugat-Európából visszaküldött migránsok tanyáznak Bácska és Bánát északi, magyarok lakta vidékein, hanem az ide folyamatosan érkezők is, akik, az elszállításukra szervezett időnkénti tessék-lássék rendőrségi akciók után ismételten tömegesen szállják meg a területeinket. De a délvidéki magyarságban még van életerő, küzd a szülőföldjéért, még úgy is, hogy ehhez sem a helyi magyar politikum, sem a szerb állam valós támogatást nem nyújt. Az emberek, mint már oly sokszor a magunk mögött tudott évszázadban, ismét magukra vannak hagyva és csak a Jóisten akaratában bíznak, Aki biztosan megsegít bennünket.

gondola