Turcologia hungarica est renovanda?
A kaukázusi haza, az alán és bolgár szomszédság emlékét a magyar hagyomány is megőrizte.
2020. november 23. 23:53

A Magyar Hírlap 2020. november 13., pénteki számában a Vélemény és Vita rovatban megjelent Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke által a Magyar turkológia című online konferencián „A turkológia hazai megújulásáért” címmel megtartott bevezető beszéde. Az ebben elhangzottakkal kapcsolatban az alábbiakat kívánjuk leszögezni.

A magyar turkológia helyzetéről, megújulásáról a vitát a szakmán belül, a politikától távol kell lefolytatni. Ezért a beszédhez ezzel kapcsolatban nem kívánunk, bár tudnánk megjegyzéseket fűzni.

Ugyanakkor határozottan állást kívánunk foglalni a beszéd alább idézett mondataival kapcsolatban:

„Mindennél beszédesebb viszont az a momentum, hogy amikor az Akadémiai Kiadó Németh Gyula itthon maradt tanítványai közreműködésével a fent idézett 1930-as könyvét 1991-ben ismét kiadta, azokat a részeket, amelyek a magyarság hun, szabír, bolgár és onogur kapcsolatai, valamint déli, Kaukázus-vidéki tartózkodását bizonyította, a finnugor dogma térhódítása miatt kicenzúrázták a könyvből. E miatt a megcsonkított kötet kordokumentumnál egyébre így aligha használható”.

A fent idézettek valótlan és helyreigazításra szoruló állításokat tartalmaznak. Az alelnök úr által idézett második kiadás Németh Gyula műve, aki az 1970-es évek óta dolgozott egy új, általa második kiadásnak nevezett könyvön. Ez az új kiadás kéziratban maradt, de Németh Gyula az új kiadáshoz új előszót írt, amely az 1991-es kiadás 13–18. oldalain elolvasható. Ebben a második kiadás kéziratának történetéről, saját nézeteinek alakulásáról, változásairól is sokat meg lehet tudni. A közreadó Németh Gyula kéziratos hagyatékának betűhív sajtó alá rendezésére vállalkozott, amelynek módszeréről és a tényekről a kötet 9–12. oldalain olvasható, a sajtó alá rendező által írt előszó számol be. Ami pedig az állítólag „kicenzúrázott” részeket illeti, azok az 1991-es kötetben hiánytalanul megtalálhatóak, részben, Németh akaratának megfelelően az eredeti 1930-as szöveg megtartásával, részben Németh új szövegeinek tipológiailag megkülönböztetett behelyezésével. Azoknak akik ezeket a részeket nem találták meg, ajánljuk a közreadó által készített mutatót, ahol például a hunok több mint harmincszor vagy a Kaukázus és a kaukázusi őshaza több mint húsz alkalommal szerepel pontos oldalszámokkal. Az 1991-es munka Németh életművének szerves része, e nélkül a tudós hagyatéka csonka lenne.

Végül álljon itt Németh Gyulának a második kiadáshoz írt előszavának utolsó mondata:

„Remélem, hogy művem második kiadása a nagyközönségnél is visszhangra talál. Úgy látom, a fogékonyság megvan az ilyen tárgyú kísérletek iránt. Az viszont sajnálatos, hogy e kísérletek nem tudományosak: sokakat lelkesít – nem először – a „sumír–magyar” nyelvrokonság délibábja, veszedelmes méreteket ölt a kettős honfoglalás elméletének terjedése, írástörténeti kuriózum alapján kalandos útra térőben van az ősmagyar rovásírás józan kutatása” (Németh Gyula, A honfoglaló magyarság kialakulása, 1991, 18. oldal).

Ami pedig a magyar turkológia jövőjét illeti, mi is aggódunk érte, de reméljük, hogy az alelnök úr által idézett „fiatal és hosszabb ideje fiatal szakemberek” nézeteiket a tudomány asztalára helyezve, szakmai vitára alkalmas formában közzéteszik.

Róna-Tas András, Vásáry István (A szerzők az MTA rendes tagjai)

Válasz a professzor uraknak

 Ezúton köszönöm Róna-Tas András és Vásáry István professzor urak megtisztelő figyelmét. Illő tisztelettel arra kérem őket, hogy Németh Gyula 1930-ban és 1991-ben megjelent könyvét emeljék le a polcról, és újólag hasonlítsák össze. Amikor készültem az előadásra, figyelmeztető volt számomra Berta Árpád turkológus, aki az 1991-es posztumusz kötet sajtó alá rendezésének körülményeiről így fogalmazott: „Az 1976-ban elhunyt Németh Gyula kéziratos örökségét számba vevő kuratórium tagjai (Kakuk Zsuzsa, Schütz Ödön és Vásáry István) némi csalódottsággal vették tudomásul: várakozásukkal ellentétben a hagyaték nem tartalmazta a második kiadás kéziratát.” (1991., 9. oldal) Az 1930-as kötet az interneten is elérhető, míg a posztumusz, átdolgozott kötet csak könyvtárban hozzáférhető, a két kiadván yösszehasonlítása mégis megéri a fáradságot, tanulságos élményként szolgálhat az érdeklődők számára is. Érdekes módon ugyanis az átdolgozás túlnyomóan azokat a részeket érintette, amelyek a magyarság hun, onogur és szabír kapcsolataira világítottak rá, azokat mélyebben is elemezve.

A könnyebb érthetőség kedvéért idemásolok néhány idézetet az 1930-as kötetből: „Az onogurokkal minden valószínűség szerint szoros kapcsolatban kell képzelnünk az ősi magyarságot”; „A VI. század elején például, Gordas és Mogyeri korában – úgy látszik – a magyarság önálló s a hun nevet viseli”; „E két magyar nevű király, Ogurda és Mogyeri bizonyára a magyarságon vagy a magyarsággal kapcsolatos, a magyarság vezetése alatt álló törzs-szövetségen uralkodott.”; Ogurda és Mogyeri népének „hun“ neve e népnek egyik, valósággal élő neve.”; „A VI. század elején tehát a magyarság „hun“ néven a kimmeriai Boszporus közelében, a Kubán torkolatvidékén szerepel.”; „A kimmeriai Boszporus vidékén, tehát a Kubán alsó folyása közvetlen szomszédságában bukkan fel először a történelemben a magyar népnév is, egy másik magyarnak látszó névvel kapcsolatban”; „Ha mármost a magyarság régi neveit figyelembe vesszük, azt a sajátságos jelenséget látjuk, hogy a magyarság csaknem mindazoknak a népeknek a nevét viseli, amelyek az V. század óta a Kubán-vidéken uralkodtak”; „A kaukázusi haza, az alán és bolgár szomszédság emlékét a magyar hagyomány is megőrizte” stb.

Tisztelt professzor urak, az én értelmezésem szerint a fenti mondatok a hun–magyar rokonságot, a magyarság déli, kaukázusi tartózkodását voltak hivatottak alátámasztani, ezeket a mondatokat, szövegtömböket, összefüggés-láncolatokat azonban hiába keressük az 1991-ben kiadott posztumusz kötetben.

Számomra nyilvánvaló, hogy Németh Gyulának többnyire azokat a meglátásait hagyták ki a kötetből, amelyek szembementek a kommunizmus időszakában egyre nagyobb teret kapó finnugor dogmával. Az utókor azonban azt hiszem, már elmondta a véleményét az 1991-es, posztumusz kiadásról, hiszen Németh Gyula 1930-ban kiadott kötetét tartják fő művének. A fentiek tükrében továbbra is fenntartom a véleményemet, hogy az 1991-es kiadvány kordokumentumnál egyébre aligha használható: a finnugrizmus uszályába került magyarországi turkológia egyik szomorú dokumentuma.

(Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke)

Magyar Hírlap
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Novák Katalin Bagdadban
    Novák Katalin személyében első alkalommal látogatott magyar köztársasági elnök Irakba - közölte a Sándor-palota az MTI-vel.
  • Vakond a titkosszolgálatok világában
    Nem fogadhatjuk el, hogy az amerikai titkosszolgálati közösség egyik nyíltan deklarált fedőszervezete, a Natio­nal Endowment for Democracy (NED) továbbra is aktívan dolgozzon a magyar belpolitika számukra kívánatos irányba befolyásolásán, megváltoztatásán. Mert miként lehet értelmezni azt, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester a mai napig ennek a szervezetnek az ösztöndíjasa? – veti fel Horváth József.
  • Wolfgang Schüssel kapta idén a Petőfi-díjat
    Wolfgang Schüssel, Ausztria volt szövetségi kancellárja vehette át a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány Petőfi-díját csütörtökön, a budapesti Terror Háza Múzeumban rendezett ünnepségen.
MTI Hírfelhasználó