Fletó még ebben is lebukott
2020. november 28. 00:34

Ferenc testvér annak idején még simán vétózott volna a lengyelekkel közösen.

Gyurcsány Ferenc megint nagyot ment a Facebookon.

Volt itt minden, egy kis történelemóra, elmondta, hogy a magyarok túszok, Orbán Viktor vétója történelmi zsákutcába vezeti az országot stb.

Kovács András újságíró Facebook-bejegyzéséből azonban megtudhattuk, hogy ha Orbán Viktor zsákutcába vezeti az országot, akkor Gyurcsány pont ugyanezt csinálta 2005 végén.

Gyurcsány Ferenc ugyanis a Magyar Narancsnak adott 2006-os interjújában a következőket mondta: Magyar Narancs: Miközben a strukturális és kohéziós alapokból minden ötödik euró azért Lengyelországé lesz. Mindenesetre ön a Blair-látogatás után azt nyilatkozta, hogy Magyarország kész egyedül is vétózni. Milyen reakciókat kapott erre? Volt, aki ezt komolyan vette?

GYF: Komolyan vették. Természetesen mindenki kétszer meggondolja, hogy egymaga vétózzon-e. De minden ország, amelyik rendkívül elégedetlen, egy ilyen kijelentéssel azt adja a többiek tudtára, hogy partnereket keres hozzá.

Elmegyek a falig, addig, amíg el lehet menni. Magyarország igenis komolyan gondolta azt, hogy ha talál partnereket, kész megtenni ezt. A lengyelek ebben a tekintetben nagyon ígéretesek voltak. Egy lengyel-magyar közös vétó egyáltalán nem volt már kizárható.

Az interjúból egyébként az is kiderül, hogy Gyurcsány csak azért nem vétózott, mert a Fidesz javasolta.

Csak a régi lemez van felrakva ismét, amit a baloldalnak szabad, azt a Fidesznek nem. Ennyi.

Gyurcsány Ferenc megint lebukott

888.hu
Címkék:
  • Palkovics: "Lízingelt miniszter vagyok"
    Magyarország komoly versenyelőnye a 2010 óta jellemző, tartós politikai stabilitás. Abban biztosan nem leszek partner, hogy bárki légből kapott találgatásokkal bomlassza a magyar kormány egységességét. Különösen a vírusválság okozta világméretű bizonytalanságok közepette...
  • Lezárulóban az egészségügyi dolgozók oltása
    Lassan lezárul az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása, de folytatódik az idősotthonokban élők oltása - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
  • Alantas gúnnyal ágyúzott kereszténység
    Egy ítélőmester, aki emberek sorsáról dönt, azzal a szélsőséges megfogalmazással élt, hogy a megjelent karikatúra jópofa, az átlag magyar állampolgár viccként fogja fel. 2015-ben Párizsban egy hasonlóan jópofa rajz miatt 12 ember halt meg és további 11-en megsebesültek. Igaz, az a rajz egy másik vallást gyalázott meg.
MTI Hírfelhasználó