A jég hátán (boldogan) élni
Kupát szervezett az egykori műkorcsolya Európa-bajnok Gór-Sebestyén Júlia, miután szinte az összes nemzetközi versenyt törölték.
2021. január 15. 20:04

Remek zene, szép ruha, gyönyörű mozdulatok, nagyszerű előadás, meghajlás…Majd csend. Az idei versenyszezonban ez fogadja a műkorcsolyázókat azokon a versenyeken, amelyet egyáltalán megtarthatnak. Kupát szervezett az egykori műkorcsolya Európa-bajnok Gór-Sebestyén Júlia, miután szinte az összes nemzetközi versenyt törölték.

Törölték a világjárvány miatt szinte a teljes műkorcsolya szezon legtöbb hazai és nemzetközi versenyét. Ennek hatására döntött úgy hazánk egyetlen Európa-bajnok, világkupa győztes műkorcsolyázója, Sebestyén Júlia, hogy most valóra váltja egy régi álmát és versenyt rendez. Most hétvégén, több mint száz magyar műkorcsolyázó küzd meg a Vasas Jégcentrumban a Sebestyén Kupáért.

A négy téli olimpián szereplő egykori műkorcsolyázó tíz éve dolgozik edzőként, 2012-ben alapította meg a Sebestyén Korcsolya SE-t, amely 2019 után, tavaly is a legeredményesebb klub volt a szakágban. Évről-évre több utánpótlás korosztályos magyar bajnokot nevel az egyesület. Sebestyén Júlia tanítványai között van már többszörös magyar bajnok. Versenyzői szerepeltek junior világbajnokságon, felnőtt Európa-bajnokságon is Tóth Ivett, Borovoj Alexander, Csernoch András révén.

Sebestyén Júlia elmondta, el sem tudnak képzelni egyetlen napot sem jég nélkül, a járvány miatt tavasszal mégis két hónapon keresztül nem edzhettek jégen, hiszen karanténba kellett vonulniuk, mint az egész országnak. Az edző felidézte, hogy miután visszatérhettek a jégcsarnokba és folytatták a felkészülést bizakodni kezdtek. „Ám, amikor elkezdődött volna számunkra az év legizgalmasabb része, azonban egymás után törölték a versenyeket.”

Az edző elárulta, néhány nap múlva utaztak volna versenyzőjével, Csernoch Andrással az Európa-bajnokságra, de a kontinensviadal elmarad. Nagyon nehéz időszak ez valamennyiünk számára. Sebestyén Júlia hozzátette, az elmúlt két évben rengeteg sérüléssel küzdő tanítványa, Berei Mózes József, aki egy sérvműtét után biztató formában tért vissza, hiába teljesítette a juniorok között a világbajnoki részvételhez szükséges technikai minimum pontszámot, de nem utazhat el, mert a kínai Harbinba tervezett világversenyt törölték.

Sebestyén Júlia és Csernoch András felnőtt magyar bajnok

Nézőként is lehangoló az online közvetítéseken keresztül látni az üres lelátókat. Műkorcsolya esetében ráadásul különösen nagy hangsúly van a művészi előadáson, hogyan motiválhatóak a versenyzők az edzéseken, ha rendre elmaradnak a versenyek, ha mégis jégre léphetnek, akkor nézők nélküli csarnokokban úgy kell futni, hogy a program végén nincs sem taps, sem bedobált plüssfigurák. Nincs semmi, csak a csend és a várakozás.

Sebestyén Júlia igyekszik ebben a nehéz helyzetben is optimistának maradni és azokat a dolgokat hangsúlyozni tanítványainak, amelyek jók és előre mutatóak. Úgy fogalmazott, hogy ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy új elemeket tanuljanak, építsenek be a programokba. Kiemelte azt is, hogy a környező országok versenyzőihez képest, akik egyáltalán nem, vagy csak időszakosan edzhetnek jégen, a magyarok kedvezőbb helyzetben vannak, hiszen nem kell karanténban lenniük. Ám az, hogy nincsenek nemzetközi versenyek természetesen nehezítik a motiváció fenntartását.

„Nem tudok kiemelni az elmúlt időszakból olyan pillanatot, amelyre azt mondhatom, hogy a legnehezebb volt. Megrendítő közölni a rengeteg edzés után a versenyzőimmel, hogy hiába vívták ki teljesítményükkel azt, hogy nemzetközi mezőnyben indulhassanak, de nem mutathatják be a programjukat, mert elmaradnak a versenyek, ám a munkát folytatnunk kell!”

Sebestyén Júlia átélte, hogy mekkora erőt, lökést ad egy sportoló számára a nézők szeretete. Japánban például a műkorcsolyarajongók már a repülőtéren ajándékokkal várták és köszöntötték a magyar versenyzőt. Arról nem is beszélve, hogy micsoda élmény lehetett hazai közönség előtt, Budapesten Európa-bajnokságot nyerni. Edzőként azt igyekszik átadni tanítványainak, hogy az adott körülmények között, - hiszen azok valamennyi versenyző számára egyformák - , a lehető legjobban fussanak.

Sebestyén Júlia és Berei Pepe junior magyar bajnok

Sebestyén Júliát már korábban kérték, biztatták tanítványai szülei, hogy hívja életre a Sebestyén Kupát. A Covid miatt elmaradt versenyek adták meg ehhez a végső lökést. A Sebestyén Korcsolya SE alapítója szerint a kupa segíthet abban, hogy a fiatal versenyzők felkészülhessenek a februári utánpótlás bajnokságra. A felnőttek számára szintén jó alkalom lehet ez a verseny, hogy megőrizzék motiváltságukat és a zsűri értékelése alapján képet kapjanak arról, hol tartanak a felkészülésben. 

gondola
Címkék:
  • Százezrek személyes adatai a baloldal adatbázisában
    A baloldali előválasztás célja a mozgósítás mellett az adatgyűjtés volt, az egész folyamat egy nagy adatgyűjtési kampánynak minősül, amivel több százezer ellenzéki szavazó személyes adatait gyűjtötte össze a hat baloldali párt – nyilatkozta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
  • Orbánozós órákat is fel lehet venni az ELTE politológián
    Tanulnak a diákok a „plebiszciter vezérdemokráciáról” és annak alkalmazhatóságáról az Orbán-kormányra, szóba kerülnek a szakpolitikák, a „klientizmus”, illetve hogy „áldemokráciáról” van-e szó. Végül a szeminárium a plebiszciter vezérdemokrácia elmélete más országokra való alkalmazhatóságának vizsgálatáról szól.
  • Orbán: minden magyarra számítunk
    Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott ünnepi beszédében; a kormányfő a 2006. október 23-i eseményekről is megemlékezett, hangsúlyozva, hogy tizenöt évvel ezelőtt az egyik oldalon a könnygázgránát, a másik oldalon "a becsapott és megalázott nemzet" állt.
MTI Hírfelhasználó