Semmibe vezető boszorkányüldözés
Nem mindenképp több Európa kell, hanem okosabb Európa – ott legyen mélyebb integráció, ahol a közös uniós fellépés hatékonyabb, mint a nemzeti – mondta a Magyar Hírlapnak Varga Judit.
2021. január 23. 17:06

Értelmetlennek tartja Varga Judit igazságügyi miniszter a hazánk ellen folyó, régóta húzódó uniós eljárást, amelyet szerinte már azok is unnak, akik egykor elindították. A tárcavezető lapunknak beszélt a portugál soros elnökség előtt álló kihívásokról is.

– Mit vár a magyar kormány a portugál uniós soros elnökség fél évétől?

– Először is elvárjuk, hogy legyenek becsületes közvetítők, hajtsák végre a költségvetésről és a helyreállítási alapról szóló megállapodást. Szorítsák vissza a trükközőket, akik ideológiai elvárásokat akarnak támasztani a források kifizetéséhez. A vitáknak végre az életről kell szólniuk, nem az ideológiai nyomásgyakorlásról. Fontos kérdés a migrációs csomag is, figyelembe kell venni, hogy nemcsak a mediterrán álláspont létezik, hanem például egy erős közép-európai vélemény is, amelynek sarokköve, hogy elutasítjuk a kötelező elosztási kvótát. Napirenden lesz a szociális pillér is, itt azt várjuk, hogy tartsák tiszteletben a szerződéses kereteket, maradjanak tagállami hatáskörben azok a sikeres gazdaságpolitikák, amelyek a bérek növekedéséhez vezettek. Ebben is vannak szövetségeseink, például az osztrákok és a svédek, akik szintén nem akarják, hogy az unió beleszóljon a szociális rendszerükbe.

– Meg kell fékezni a köz­pontosítást?

– Az egyre mélyülő integráció hibás válasz. Nem mindenképp több Európa kell, hanem okosabb Európa – ott legyen mélyebb integráció, ahol a közös uniós fellépés hatékonyabb, mint a nemzeti. Ilyen terület a védelempolitika, valamint szükség van egy olyan gazdasági stratégiá­ra is, ami visszateszi Európát a globális térképre. Ideje lenne ezekkel a kihívásokkal foglalkozni, erősíteni a tagállamok közti kohéziót és természetesen előrelépni a bővítéspolitikában is.

– Lezárják végre a hetes cikkely szerinti eljárásokat a portugál soros elnökség fél éve alatt?

– Az elnökségi programban nem látok nagy ambíciót. A tervezet szerint a kérdés napirenden lesz áprilisban, de még nem tudni, hogy meghallgatás lesz vagy helyzetértékelés. Látszik, hogy az eljárás a semmibe vezet, már azok is unják, akik elindították. Mindig fel fogunk készülni és megvédeni a magyar álláspontot, kivédjük a támadásokat. Ez egy boszorkányüldözés. Nagyon várom az Európai Bíróság ítéletét azzal a kapcsolatban, hogy szabálytalanul szavazták meg a Sargentini-jelentést. A főtanácsnok véleménye sajnos nem erre mutat. Egészen elképesztő állításokat tett, például azt, hogy aki tartózkodik, azt fejezi ki, hogy nem akar szavazni. Sok mindent ki tudunk majd olvasni abból, milyen ítélet születik ezzel kapcsolatban. Maguk a jogállamiság bajnokai mondták, hogy azért van szükség az uniós forrásokhoz kapcsolt kondi­cionalitásra, mert a hetes cikkely nem működik. Itt is látszik a frusztráció, hogy ha szabályosan nem megy, akkor keresnek más módszert. Szerencsére ez a kísérletük is megfeneklett.

Varga Judit: Ha szabályosan nem megy, Brüsszelben keresnek más módszert Fotó: MH/Bodnár Patrícia

– A tavaly év végi megállapodás értelmében az uniós költségvetéshez és a helyreállítási alaphoz csatolt jogállamisági mechanizmus alkalmazásával meg kell várni az Európai Bíróság döntését. Magyarország és Lengyelország jelezte, hogy meg fogja támadni a rendeletet. Mi lesz ennek a menetrendje?

– A jó munkához idő kell, jó keresetet kell előkészítenünk. A törvényi határidő még nyitva van. A teljes folyamat jó ideig eltarthat, gondoljunk csak a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos perre, ami két éve tart. A gyorsított eljárást pedig semmi sem indokolja, de erről döntsön a bíróság. Végig kell várni a rendes ügymenetet.

– Brüsszel a megállapodás ellenére már alkalmazná is a mechanizmust, Vera Jourová, az Európai Bíróság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke nemrég egy osztrák lapinterjúban pénzmegvonással fenyegette hazánkat és Lengyelországot.

– Jourová megint kilépett a szerepéből. Nem a szerződések őre, hanem egyedi politikai megrendelésre jogalkalmazást vár el a Bíróságtól. Még el sem indult az eljárás, megint úgy akar ítéletet hirdetni, hogy azt nem folytatták le. Emlékezhetünk, már tavaly közölte, hogy a magyar koronavírus-törvény egy vég nélküli felhatalmazási törvény. Nem tisztességes, nem pártatlan tárgyalófél uniós ügyekben. Ami a mostani nyilatkozatát illeti, ha nem tudnánk, ki mondta, azt hihetnénk, egy baloldali EP-képviselő.

Varga Judit: Jourová megint kilépett a szerepéből Fotó: MH/Bodnár Patrícia

– Ha már jogállamiság, hogyan értékeli, hogy az Európai Bizottság nem indít jogalkotást a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés javaslatai nyomán?

– Nem meglepő, mert már magát a kezdeményezést is be nem fogadhatóvá akarták nyilvánítani. Nem új ez a kettős mérce. Amikor a jogállamisági jelentések ötletével előálltak, többször mondtam Jourovának és Didier Reynders biztosnak, hogy foglalkozzanak a valódi problémákkal is, mint az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak biztosításával. Érdekes módon ez nem volt annyira fontos, hogy bevegyék a tematikába, inkább álproblémákról akarnak beszélgetni. Beszédes, hogy a számtalan európai polgári kezdeményezésből csak öt volt eddig eredményes, és ennek ellenére is képesek arcul csapni a nemzeti kisebbségeket.

Magyar Hirlap
  • Előválasztás: megindult a könyöklés a baloldalon
    Az előválasztás közeledtével az eddigi helyezkedést felváltotta a könyöklés a baloldalon. Bár Jakab Péter megerősödését elismerik, belső felmérései alapján az MSZP-ben továbbra is egyértelműen Karácsony Gergelyt tartják a baloldal legesélyesebb miniszterelnök-jelöltjének.
  • Megújul a Budavári Palota Szent István-terme
    Az ország legnagyobb Zsolnay kerámiakandallója épül a Budavári Palota Szent István-termében; az épületegyüttes elsőként rekonstruált történelmi tere augusztus 20-tól lesz látogatható.
  • Baloldali tervezgetés
    Kommunista „békeharc”, közjogi vandalizmus és országrablás a láthatáron.
MTI Hírfelhasználó