Szájkarate és gengsztermódszerek – Így marja egymást az ellenzéki összefogás
Manipulált hangfelvételek, megfélemlítések, blokkolt döntéshozatal, nyilvános üzengetések, pártdezertőrök és rabosított képviselők – így fest a politikai élet azokon a településeken és azokban a kerületekben, amelyeket 2019 októbere óta az ellenzéki „összefogás” irányít.
2021. február 4. 11:23

A Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt képviselői december 20-án közleményben jelentették be, hogy „teljes összefogásban” – közös listán, közös egyéni választókerületi jelöltekkel és közös programmal – indulnak a 2022-es országgyűlési választásokon.

Közleményükben leszögezték, hogy „számos politikai kérdésben egymástól eltérő elképzeléseket” vallanak, de most félreteszik „ezeket a különbségeket”.

Ha kíváncsiak vagyunk rá, mit jelent ez majd a gyakorlatban, akkor érdemes egy pillantást vetnünk azokra a településekre és fővárosi kerületekre, amelyeket 2019 ősze óta az ellenzéki pártok közösen irányítanak: Pécsett például az első januári hidegek fagyos hangulatot hoztak a baloldali pártok együttműködésében is.

A gyurcsányisták és a régi „szocik” a helyi sajtóban marják egymást, miközben a Momentum korrupcióval és diktatúrával vádolja az összefogás saját polgármesterét, Péterffy Attilát.

Szigetszentmiklóson már tavaly tavasszal megkezdődött a szájkarate, a baloldali pártok nyilvános Facebook-bejegyzésekben és hozzászólásokban estek egymásnak. A viszály odáig fajult, hogy idén januárban a település baloldali polgármestere, Nagy János menesztette DK-s alpolgármesterét, és ezzel tovább fokozta a városban uralkodó káoszt.

Ide kattintva nyithatja meg a képet (Forrás: hirado.hu)

Hasonlóan pattanásig feszült a helyzet a főváros IX. kerületében. Gyakorlatilag nincs olyan képviselője az összefogásnak, akivel ne szólalkozott volna össze Baranyi Krisztina polgármester. A kerület vezetője az egyik jobbikos képviselőt „lenácizta”, aki válaszul perrel fenyegette, és kijelentette, hogy Baranyi diktatúrát épít a kerületben.

Továbbá vannak olyan önkormányzatok is, ahol pártdezertőrök rombolják az összefogás „idilljét”:Gödön még tavaly nyáron alakított külön frakciót négy ellenzéki képviselő (köztük két alpolgármester), Egerben pedig tavaly ősszel két politikus lépett ki a közös frakcióból.

2020 elején a XVIII. kerületet vezető Szaniszló Sándor és Kiss László, Óbuda polgármestere igazolt át az MSZP-ből a DK-ba, majd idén januárban két óbudai DK-s politikus hagyta el pártját, mert csalódott Gyurcsány Ferencben.

Úgy tűnik az ellenzéki összefogás tagjai se lenyelni, se kiköpni nem tudják Gyurcsányt. Továbbá van olyan önkormányzat, ahol szervezeti ügyekben nem tudnak megegyezni (XIV. kerület), van, ahol minden ellenzéki politikus saját magát tartja a legalkalmasabb jelöltnek 2022-re (Szombathely) és van, ahol a forrásokért folyik a háború (Szolnok).

A főváros XIX. kerületében a belső harcok odáig fajultak, hogy az összefogás tagjai feljelentették egymást, sőt, az egyik képviselőt rabosították is.

A fővárosban főleg Czeglédy Csaba személye borzolja a kedélyeket, ugyanis a Gyurcsány-párt számára valami oknál fogva kiemelten fontos, hogy a DK-s vezetésű kerületekben Czeglédy irodája lássa el a jogi képviseletet, míg az összefogás egyes tagjainak kínos a korábban jogerősen elítélt ügyvéd jelenléte.

Mindezek ellenére Czeglédy ügyvédi irodájának jól indult az év: csaknem ötvenmillió forintos megbízást kapott Niedermüller Péter DK-s polgármestertől Erzsébetvárosban.

hirado.hu
  • Orbán Viktor: az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes
    "Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül. A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
  • Piros-fehér-zöldben a stadionok
    Az Operaház új központja, az Eiffel Műhelyház is nemzeti színű kivilágítást kap szerdán este, a magyar-német meccs alatt – közölte az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter az Origóval. Az intézmény ezzel csatlakozott ahhoz az egyre népesebb táborhoz, mely kiáll az ellen, hogy Magyarországot politikai indíttatásból, a labdarúgást felhasználva lehessen provokálni.
  • Az EU-nak hiányosságai vannak a nemzeti kisebbségvédelem terén
    Az Európai Uniónak hiányosságai vannak a nemzeti kisebbségvédelem terén, és a 47 tagállamot, köztük a mind a 27 uniós tagországot magában foglaló Európa Tanács féléves magyar elnöksége jó alkalmat kínál, hogy felhívjuk ezekre az elmaradásokra a figyelmet - jelentette ki szerdán Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője az MTI-nek adott nyilatkozatában.
MTI Hírfelhasználó