Gyilkos a jászolban
Farkas György filmrendező a valódi székelységet akarja bemutatni alkotásaiban. Most egy trilógia második részével készült el, és forgatás közben átélte a minden rendező által vágyott élményt: a szemlélt felvételeken megtörtént a csoda...
2021. február 10. 23:26

Nyírő József karácsonyi novellái közül az egyik legismertebb a Most már jöhetsz, Jézuska című írás. A Gyimesekben forgatott kisjátékfilm az eredeti történet két főszereplős adaptációja. Az idősödő favágó, Ülkei Ádám egyedül él erdőszéli házában, miután évekkel ezelőtt egy karácsonyestén elveszítette feleségét és kisfiát a hóviharban… A film rendezőjét, Farkas Györgyöt kérdezte a Gondola.

 

– Az Ön filmjében Nyírő József novellája székelyföldi télben játszódik. A Most már jöhetsz, Jézuska történése fent a havasokban, egy téli világban bibliai atmoszférájú. Ez Nyírő József üzenete, vagy Ön is ráerősített?

– Abban az időben, amikor Nyírő megírta a történeteit mind a vallásos gondolkodásnak, mind az egyháznak a mainál egy sokkal nagyobb szerepe volt. E vallásos lelkület és hitvilág tükröződik vissza a filmben, fent a székely havasokban, ahol az emberek magukra vannak hagyatva, ahol egy kutyán kívül nem nagyon van, kivel beszéljenek. Meggyőződésem, hogy karácsony idején Istenről és Istennel nem beszélni, azt meglehetősen nehéz lenne. Akkor még természetes volt a transzcendencia megélése, ma a plázákban való vásárolgatásban éljük meg az ünnepet, ahelyett, hogy a lelki és embertársi kapcsolódásainkra, a valódi értékekre figyelnénk. Nyírő szellemiségéhez kapcsolódva elkerülni az Istent nagy baleset lett volna. Végső soron egy feleséggyilkosnak is jár a karácsony. A filmben a börtönből megszökő főszereplő életével fizet a fia iránti szeretetéért. Részemről egy tudatos döntés és ráerősítés az, hogy a filmbe olyan jelenetek is bekerültek, melyek alapvetően nincsenek a novellában, ilyen például az, amikor az öreg karácsony történetét olvassa a Bibliából.

– Miért fontos az, hogy a 15 millió magyarból minél többen megismerjék Nyírő József novelláját?

– Nyírő József immár a Nemzeti Alaptanterv része és az általunk forgatott filmes elbeszélés egy vetíthető mozgóképként társulhat az oktatási anyaghoz. Ugyanakkor én hiszek a közösségekben. A legnagyobb a nemzeti közösségünk, és a mai határoktól függetlenül a magyar történelmi tájegységek egyben sajátos néprajzi tájegységek is. A társadalom legkisebb sejtje a család, ennél kisebb közösségünk nincsen. Mindezek a hagyományaink, gondolkodásmódunk, a nyelvjárásaink és a kultúránk sokszínűségét és területi sajátosságait őrzik. A közösségeknek pedig identitásunkat erősítő és megtartó ereje van, Nyírő történetei pontosan ezt segítik. A székelység bemutatásában a székely felmenőimtől kapott tudásom és élményeim a meghatározó forrásaim. Nagyapám, Imreh István a székelység kutatója volt, aki gyermekkoromban a székely hadvezérekről mesélt nekem. A másik élményforrásom Farkas Görgy, a református lelkipásztor nagyapám Kovásznáról.

 

– Mindenkiben van egy saját kép a székelységről, Székelyföldről. Ön a filmjében milyen eszközökkel, hogyan jeleníti meg ezt a világot?

– A mi feladatunk, hogy a székelységet hitelesen ábrázoljuk. Ehhez vissza kell mennünk a múltba, oda, ahol az első hiba megszületett. Az elmúlt száz esztendőben olyan kép alakult ki, amely köszönőviszonyban sincs a valós székely emberrel, a sajátos szokásjogú és kultúrájú néppel. A hamis képnek a megformálása akkor kezdődött el, amikor Tamási Áron, Nyírő József műveit a nagyvárosi kortársak elkezdték értelmezni. Ha megnézzük a Színházi Intézet korabeli színházi plakátjait, láthatjuk ezt a nagy paraszti romantikát. A magyar társadalomban felerősödött a mesebeli tündérország, azaz Erdélyország, s főleg a benne lévő Székelyföld víziója. Ez a hamis probléma aztán elgyűrűzött egészen a rendszerváltás utánig is.
A dokumentumfilmekben az látszott, hogy a földművelő bácsit felöltöztették székelyruhába, és abban a viseletben rakta meg a szekeret, fejte a teheneket, aztán vasárnap ugyanabba a ruhába elküldték a templomba is. Így egy teljesen ellentmondásos és hiteltelen képet festettünk le. Magam is azok közé tartozom, akik ezt a képet nem kérik. Nem a székelyt utasítják el, hanem azt a hamis ábrázolást, amelyet a székelyekről rajzoltunk.
A filmmel, a csapatom elkötelezett munkája révén ezt a torzítást szeretném megváltoztatni, ezért vallom azt, hogy vissza kell mennünk a korábbi időkbe, amikor az első forrás kifakadt. A Tamási-, Nyírő-műveket megpróbálni nagyon puritán, élethű módon, tisztán, emberien közel hozni a nézőkhöz. Ahogyan azt Szőts István is tette az Emberek a havason című filmjében. Nyilván ezt művészi eszközökkel is így jelenítjük meg. A szereplőket nem túlzó tájszólással beszéltetjük. A helyszíneket, házakat és tárgyakat sem olyan tájról választjuk, mely az élményt elvinné abba az irányba, ahonnan pont hogy vissza, hazahozni kívánjuk az embereket, a nézőket.

 

– Milyen élményt jelentett Önnek a filmben szereplő kiváló művészekkel dolgozni?

– Fantasztikus volt látni, ahogyan a szereplők, Fülöp Zolán és Pálffy Tibor a próbák során megtalálták a közös hangot, ahogyan elkezdtek csiszolódni egymáshoz. Bármilyen instrukció már csak rontott volna. Xantus János volt az osztályfőnököm a Színház és Filmművészeti Egyetemen, aki az első óráján azt mondta, hogy akkor vagyunk szerencsés rendezők, ha egyszer azt látjuk a rendezői monitoron, hogy a kamera előtt megtörténik a csoda. Szerencsés embernek tartom magam, hogy én ezt életemben először ebben a filmben megtapasztalhattam.

– Kit tart mesterének?

– Az alkotói énem fő formálója Sára Sándor volt. A Főiskola elvégzése után nagy, barokkos műveket akartam készíteni. Sándor mindig arra intett, hogy inkább menjünk vissza vidékre, hogy a filmünk minél egyszerűbb „tőmondatokból” álljon. Arra tanított, hogy ne felejtsem el azt, hogy a jó dolgok leggyakrabban a nagyvárosokon kívülről jönnek. Józan paraszti egyszerűséggel és ésszel kellene mérlegelni, amikor döntéseket kell hozni, és a nagyvárosok embere eltávolodott ettől a egyszerű, letisztult világtól. Azzal, hogy Sára Sándor már nincs köztünk, nekünk, akik közel álltunk hozzá, felelősségünk, hogy ezt a szellemiséget vigyük tovább.



A Most már jöhetsz Jézuska filmje egy készülő trilógia második része. Hogyan alakult ez a fordított kronológia, és mit árulhat el az új film forgatásáról?

– A filmforgatás előtt tudtuk azt, hogy trilógiát fogunk készíteni, azt egészen pontosan még nem, hogy Nyírő József mely írásaiból. Megszületett a témája, s akárcsak a hollywoodi filmek esetén, a leforgatott film előzménye ezután készül el, gondoljunk például a Csillagok háborúja idővonalára. Tehát a történet kronológiai sorrendjét tekintve a most készülő filmünk a Most már jöhetsz Jézuska előzménye és a trilógia első része lesz.

Ez egy sokkal nagyobb lélegzetvételű alkotás, mely történését, hosszát és kivitelezést tekintve legalább kétszerese a Jézuskának. A jóval több technikai, helyszíni és díszleti kihívás mellett égetően sürgős feladatunk, hogy még ezen a télen elkapjuk a havat. A film természetesen Székelyföldön forog, fent a hegyekben. Van például sípálya melletti helyszínünk is, hogy szükség esetén hóágyúk segítségével teremtsünk vihart. Ehhez most gyorsan össze is kellett rántani a stábot, melynek egy része azonos az előző film stábjával. A főhősünket mindkét filmben Pálffy Tibor színművész alakít. Az első forgatáson éreztem meg azt, hogy Tibor kicsit Nyírő Uz Bencéje. Akkor már kétségkívül megalapozottá vált, hogy a most készülő történet az Uz Bencéből lesz egy részlet, mely két külön kultúrából érkező szereplőnek egy lélektanilag és emberileg is nagyszerű ütközése.

A film létrejöttét a Nemzeti Filmintézet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

gondola
MTI Hírfelhasználó