Alakul a Facebook-diktatúra
Mintegy 90 százalékkal csökkent a magyar kormány, a tagjai és intézményeinek közösségi oldalain az elérés és az interakciók száma, a Facebook erről sem előzetes értesítést, sem utólagos magyarázatot nem adott.
2021. április 10. 10:03

A lapunknak nyilatkozó, névtelenséget kérő szakember szerint a közösségi oldal korábbi ígéretéhez híven háttérbe akarja szorítani a politikai tartalmakat, de ezzel is inkább a jobboldali bejegyzéseket, véleményeket akarja korlátozni. Mivel a magyar kormány a járvány idején gyakran használja a közösségi oldalakat tájékoztatásra, a korlátozással az állampolgárok információhoz való joga sérülhet.

Felelőtlen és veszélyes lépés, hogy a koronavírus-járvány közepén a Facebook minden előzetes értesítés nélkül radikálisan csökkentette a magyar kormány miniszterei, államtitkárai és intézményei közösségi oldalainak elérését és az interakciók számát – mondta a lapunk által megkérdezett, névtelenséget kérő szakember, aki szerint ezzel sérül az állampolgárok közérdekű információhoz jutási joga.

– Immár másfél napja többen tapasztaljuk jobboldali, kereszténydemokrata képviselők, miniszterek és államtitkárok, hogy a Facebook mintegy 90 százalékkal csökkentette oldalaink eléréseit. Ezt bárki megnézheti, ha rákattint az oldalainkra és összehasonlítja a mai és a korábbi bejegyzések interakcióit. Mindezt a koronavírus-járvány idején, amikor több, a védekezéshez kapcsolódó bejelentést is a közösségi oldalon tesz közzé a kormány – tudatta tegnap Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, kiemelve, hogy a baloldali bejegyzések ugyanúgy terjednek, mint korábban.

Hollik hangsúlyozta, hogy a világ egyik legnagyobb vállalata eddig semmilyen magyarázatot nem adott. A kommunikációs igazgató feltette a kérdést, a Facebook lépése mögött technikai probléma áll vagy politikai indíttatás? – Hogyan tudják garantálni, hogy ugyanez nem ismétlődik meg egy év múlva, az országgyűlési választások előtti napokban? Várjuk Zuckerberg úr válaszát – írta Hollik.

A lapunk által megkérdezett, névtelenséget kérő informatikai szakember szerint nem zárható ki, hogy technikai hiba áll a háttérben, de ez esetben szokatlan, hogy a Facebook nem nyilatkozott ilyen nehézségről. Forrásunk szerint az a valószínűbb, hogy a közösségi oldal beváltja régebbi ígéretét, amely szerint háttérbe akarja szorítani a politikai tartalmakat. A szakember szerint a közösségi oldal lépése ezúttal is inkább a jobboldalt igyekszik korlátozni, ami Trump volt amerikai elnök letiltása után egyáltalán nem meglepő. „Ha valakit letekernek, mert megszegi a felhasználási feltételeket, a Facebooktól mindig kap erről értesítést. Most viszont semmilyen értesítés nem érkezett a korlátozásokról” – mutatott rá. A szakember szerint a közösségi oldal lépése egy sor kérdést vet fel. Hogyan lehet biztonságban a magyar demokrácia, ha mondjuk jövőre a Facebook úgy dönt, nyíltan fellép a baloldali összefogás érdekében? – tette fel a kérdést.

Eddig is gyakran előfordult, hogy a közösségi oldalakon tiltólistára kerültek a liberális kánonnal nem összeférő vélemények, bejegyzések. Mint arról a Magyar Nemzet többször beszámolt, az elmúlt időszakban szerte a világon számos jobboldali politikus, véleményvezér és internetes hírportál került a közösségi oldalak, kimondottan a Facebook és a Twitter virtuális feketelistájára emiatt. A legnagyobb közösségi oldalak idehaza sem tűrték meg az ellenvéleményt: egyebek mellett Varga Juditot, Kovács Zoltánt, valamint Magyarország kormányának oldalát is megpróbálták már elhallgattatni.

A Zuckerberg-galaxis tavaly év végén Varga Judit igazságügyi miniszter profilját tette virtuális feketelistára. A miniszter akkor azt írta, a korábbiakhoz képest töredékére – negyedére-ötödére – esett vissza a bejegyzései elérése. Varga Judit akkor a történtekkel kapcsolatban kijelentette: „Nagyon nincs rendben, hogy az életünk minden szegmensét behálózó közösségi médiumok indokolás nélkül vagy ellenőrizhetetlen indokolással, érdemi, gyors és valódi jogorvoslati lehetőség nélkül akár közszereplőknek, akár vállalkozásoknak, akár magánembereknek letiltsák az oldalát, korlátozzák annak elérését vagy visszautasítsák az oldal felhasználója által megrendelt hirdetéseket.”

A legnagyobb közösségi oldal mostani döntése mögött az az újdonság, hogy a legutóbb bevezetett korlátozással a Facebook szintet lépett a cenzúrában.


 
magyarnemzet.hu
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
  • Nagy eredmény a védettségi igazolvány kölcsönös elismerése
    Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Milo Dukanovic montenegrói államfőt. A megbeszélés fő témái közül kiemelt a vakcinaigazolványok kölcsönös elismerése, amely nagyban hozzájárul majd a mindkét ország számára kulcsfontosságú turizmus ismételt fellendüléséhez.
  • Szerdáig 90 ezer 16-18 éves foglalhat időpontot oltásra
    Szerdáig 90 ezer 16-18 éves fiatal foglalhat magának időpontot a koronavírus elleni védőoltásra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
MTI Hírfelhasználó