Értékvédelem a délvidéki szellemi végvárban
Van olyan is, aki, még ha magában föl is lázad a keresztény értékek sorozatos támadása ellen, de gyávaságból hangosan már nem meri kimondani véleményét, mert a kereszténygyalázás – és ez alatt nem csak a hitet, hanem az ebből kinövő életlátást és életmódot is értem – manapság divatos.
2021. április 13. 12:05

„Az elhallgatást, az agyonhallgatást választották a délvidéki irodalomkritikusok az Aracs-kiadványokkal kapcsolatban is. Az eddigi 14 könyv közül jó, ha hárommal foglalkoztak" - olvasható a délvidéki magyarság közéleti folyóiratának, az Aracsnak a XXI. évfolyamába átvivő első számában. Bata János főszerkesztőnek, Európa-érmes újságírónak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Főszerkesztő úr, mindenekelőtt gratulálunk az eddigi húsz évfolyamhoz és a jubileumi alkalomhoz! Azt írja Gubás Ágota szabadkai újságíró, szerkesztő az új szám vezércikkében, hogy "ha csak szavakkal harcolunk a nyilvánvaló gátlástalan hazugság, nemzetgyalázás, a kultúra nemzetietlenítése, a magyar szellemiség háttérbe szorrítása ellen, és nem cselekszünk, akkor elveszünk." A megfelelő helyen kimondott vagy leírt szó ma nagyon is cselekvésnek számít! Hatalmas kockázatot jelent, életveszélyt is hozhat a kimondóra, leíróra. Hogyan lehet egyensúlyt kialakítani a szavak és a tettek hozama között a mai világban?

– Köszönjük szépen a gratulációt! A szavak és a tettek hozama között, úgy vélem, nagyon nehéz egyensúlyt kialakítani. Így volt ez egykoron és így van ez most is. Valamikor, az 1980-as évek közepén, a jugoszláv kommunista diktatúra idején éppen erről próbáltam beszélni pályakezdő költőként. Azt mondtam egy riporteri kérdésre, fontos, hogy olyan dolgokat írjunk meg, amelyek meg is jelenhetnek, úgy fogalmazzunk, hogy az eljusson az olvasóközönséghez. Ebben benne volt az, hogy létező dolog a cenzúra, ami hatványozottan jelen volt a magyar közéletben, az irodalomban is, amit, persze, nem csak az államhatalom, de a hatalmat hűségesen kiszolgáló értelmiséginek mondott réteg soha nem vallott be, mi több: Jugoszlávia volt a mintaország nyugaton és keleten, az egypárti diktatúra ellenére a demokratikus szocializmus megvalósulása. Ezen véleményemet egy akkor már befutott, de még mindig fiatalnak mondható symposionista irodalomkritikus azonnal megtámadta, azt állította: szembe köpöm a mindig előremutató, lázadó, a történelem kerekét előre lendítő fiatalságot megalkuvó nézeteimmel, hiszen ő még soha nem találkozott olyan emberrel, fiatallal meg különösen nem, aki önként vállalná a behódolást! Holott erről szó sem volt.
Ugyanígy van ez manapság is, legföljebb a szereplőket és a szerepköröket cserélték ki. Ahogy annak idején szent tehén volt Tito, a Kommunista Párt, a jugoszláv testvériség-egység, a Szovjetunió, Lenin, Marx – folytathatnánk még hosszasan e dicstelen felsorolást, manapság bírálhatatlanok a deviáns szexuális közösségek, a fekete emberek, bizonyos nemzetek, vallások, melyek bírálatáért akár fő vesztés is jár, és nem csak metaforikusan, pedig csak kétféle ember van: jó és rossz, tisztességes és tisztességtelen.
Hiszem azt, a kimondott és leírt szónak ereje van, a dolgok nevén nevezésének még inkább, de ugyanakkor igazat adok Gubás Ágotának is, nem csak beszélni kell a nyilvánvaló gátlástalan hazugság, a nemzetgyalázás, a kultúra elnemzetietlenítése, a magyar szellemiség háttérbe szorítása ellen, hanem tevőlegesen is, cselekvéseinkkel, cselekedeteinkkel részt kell vállalnunk az igazság terjesztésében. A közelmúltban jelentkezett több mint negyven év után egy nagyon kedves, középiskolai barátnőm. A levélváltások közben kiderült, Vajda Gábor az Aracs alapító főszerkesztője és szellemiségének egyik letéteményese egykoron a topolyai középiskolában rajongásig szeretett tanára volt.

 

 

Vajda Gábor – delhir.info

Vajda Gábort az iskolából, mert el akarták üldözni, mondva csinált indokkal el is távolították. Diákjainak búcsúzáskor ezt hagyta: „Az igazságot minden körülmények között ki kell mondani.”

– „Közönséges történelemhamisítás Európa keresztény értékrendjének megkérdőjelezése" – szögezi le A keresztet viselők védelmében című "Elvi nyilatkozatában" Tóth Gy. László. Miért van az, hogy még keresztény oldalról is relativizálják, zavarossá teszik, ezáltal megroggyantják a kontinens szellemi, lelki alapzatát?

– Azért, mert a keresztények között is sokféle ember van. Van, aki csak annak mondja magát, de igazából nem is keresztény, aztán van olyan, aki csak azért mondja kereszténynek magát, hogy belülről bomlassza a keresztény szellemiséget. És van olyan is, aki, még ha magában föl is lázad a keresztény értékek sorozatos támadása ellen, de gyávaságból hangosan már nem meri kimondani véleményét, mert a kereszténygyalázás – és ez alatt nem csak a hitet, hanem az ebből kinövő életlátást és életmódot is értem – manapság divatos. Aki haladó és fölvilágosult akar lenni, az már nem vallja, nem vallhatja magáénak azokat az avítt, kiüresedett fogalmakat, mint Isten, haza, család. Ha modern akar lenni valaki, és a gyengék minden áron, még önmaguk megtagadása árán is azok akarnak lenni!, akkor hangoztatnia kell a gondolat-divatdiktátorok jelszavait, miszerint a Szerelem az szerelem, vagy a Család az család. Ami természetesen így is van, csakhogy ebben a kifordult és kifordított világban semmi sem az, aminek látszik, pontosabban: semmi nem az, aminek lennie kellene! Mert a szerelem, az szerelem, a természet rendje szerint két különböző nemű személy között (a mi csodálatos anyanyelvünk minden kétséget kizár, hiszen mi pontosan tudjuk, mi a különbség a szerelem és a szeretet között), és a család is család, benne egy apával, egy anyával, meg a gyerekekkel, még akkor is, ha a természet rendje olykor megbomlik, de a bomlás soha nem lehet a rend alternatívája!
Jusson eszünkbe, a kereszténység egyik legfőbb letéteményese, a katolikus egyház sem foglalt el egyértelmű és egységes álláspontot a keresztény létet alapjaiban megingató és a későbbiekben felszámoló migránsinvázióval szemben! Nem csak helyi, „kis papok” megnyilvánulásaira gondolok – az egyik, Szeged környéki katolikus plébános 2015-ben nyíltan az akkor még épülőfélben lévő határzár ellen foglalt állást, hanem az Egyház feje is az idegenek válogatás nélküli befogadására ösztönzött és ösztönöz mindenkit.

– Bencze Izabella – Isten nyugosztalja – A Makovecz-katedrális című dolgozatában rögzíti: "épp ideje, hogy a rendszerváltozás harmincadik éve után megépüljön világhírű építészünk tervezésében egy új, magyar, az egész világnak érthető jövőt üzenő, de mindenképpen a régió keresztény bástyáját jelentő katedrális." Maga Makovecz Imre mondta, hogy tíz év alatt fölépíthető a templom, s ez nekünk belátható idő a másfél évszázadon át épülő ibériai katedrálisokkal összehasonlítva. Miért szívmelengető, hogy ezek a sorok abban a folyóiratban is megjelentek, amely éppen egy ősi magyar katedrális nevét viseli?

– Bencze Izabellával korunk egyik nagy, harcos keresztény asszonya távozott közülünk, aki nem csak szavakkal, hanem tetteivel is a hazát szolgálta. Még nagybetegen is azon dolgozott, hogy Makovecz Imre csodája megépüljön.

vasarnap.hu

Hogy mi megérjük-e azt, hogy a katedrális fölépüljön – nem tudhatjuk. Az viszont erkölcsi kötelességünk, mind Makovecz Imre, mind Bencze Izabella emlékének adózva, hogy a magunk szerény lehetőségivel és eszközeivel elősegítsük és támogassuk annak megvalósulását.
Úgy gondolom, az aracsi pusztatemplom ősisége a majdani Makovecz-katedrálissal nem csak összekötőkapocs, hanem jól szemlélteti azt az ívet, azt a folytonosságot, ami a kultúránkban és történelmünkben az évezredes folytonosságot jelöli.

Bata János – Pannon RTV

– „Nem tehetvén mást, mint amit a Bertha Zoltán által szintén megidézett Ferenczes István lírai énje is kinyilvánít. Arról szólva, hogyan is vagyunk mi az Ég és Föld Mennyegzőjéről megtérvén, s nem mondhatván mást, mint hogy 'Föld és ég között karom kitárom, / Előtted lengek árván, Istenem'" – zárul Toót-Holló Tamás tanulmánya, amelyet laudációként Bertha Zoltán kitüntetéséhez írt. A Magyar Nemzet főszerkesztője egy debreceni irodalomtörténészt méltat, idéz egy Csíkpálfalván született, Balassi-kardos költőt, s mindez megjelenik a Horgoson szerkesztett délvidéki Aracsban. Ez a jelen, de miért érezzük, hogy ez a jövő is?

– Az imént említett évezredes folytonosság miatt. Mert ez így volt ezer évvel ezelőtt is: a budapesti főszerkesztő, a debreceni irodalomtörténész, a csíkpálfalvi költő és nagy elődje, a zólyomi Balassi Bálint, a délvidéki Aracs és Horgos – mind össze tartoztak és összetartoznak most is, még ha jelenleg az ország nem egy, de a nemzet, ahogy mindig is volt és lesz: egy és oszthatatlan.

 Molnár Pál

gondola
MTI Hírfelhasználó