Nem alkudott, ezért agyonlőtték: 160 éve született Tisza István
Amikor a mártírhalált halt egykori miniszterelnök, Tisza István születésnapján, 1934 április 22-én az akkori Országház téren (Kossuth Lajos tér) felállították az emlékének szentelt szoborcsoportot Zala György és Orbán Antal tervei alapján, senki nem gondolta, hogy csupán tizenegy évig áll majd a helyén.
2021. április 22. 09:50

Azt sem, hogy 2014-ig kell majd várni arra, hogy a 17 méter magas, lenyűgöző hatást keltő emlékmű újra a Parlament északi szárnya előtt vigyázza a tér bejáratát. Ma 160 esztendeje született „a Monarchia erős embere”.

A szoborcsoport süttői mészkőből készült. Az oroszlánt 36 köbméter kőből faragták ki, és 12 darabból állították össze. A második világháború folyamán megsérült, majd 1945 tavaszán „ismeretlenek” a szobor főalakját ledöntötték. (Ezek az egyelőre ismeretlen elemek rendszerint a Rákosi-féle moszkovita, a megszálló szovjet erők helytartóiként berendezkedő csoportok megbízásából végezték el barbár munkájukat; gyakran fanatizált szélsőbaloldaliak is részt vettek efféle akciókban. Mi több, Faludy György maga is leírta, hogy 1947-ben részt vett Prohászka szobrának ledöntésében – a szerk.) Tisza szobrát 1945 nyarán szállították el, és mintegy 18 mázsányi töredékét beolvasztották; az emlékművet magát azonban csak 1948 tavaszán bontották le véglegesen.

 

A ledöntött Tisza István-emlékmű maradványai a Parlament északi homlokzata előtt a Kossuth téren (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Szobrának többszöri felállításából is látszik, hogy – bár megítélése eltérő hangsúlyt kap a különféle politikai táborok olvasatában – Tisza alakja, személyisége a mai napig megkerülhetetlen része 20. századi történelmünknek. Mint Pölöskei Ferenc is írta róla: „Alig akad magyar politikus, akinek tettei, eszméi és egyénisége körül a szenvedélyek még életében oly magasra csaptak volna, mint Tisza István esetében: egyfelől rajongás, másfelől gyűlölet övezte.”

Ma 160 éve, 1861. április 22-én, Pest városában született borosjenői és szegedi gróf Tisza István (teljes nevén Tisza István Imre Lajos Pál). Édesapja Tisza Kálmán miniszterelnök és többször is miniszteri posztokat betöltő politikus, édesanyja Baden-Württembergből származó Degenfeld-Schomburg Ilona grófnő volt. Tisza István Berlinben, Heidelbergben és Budapesten végzett jogi és közgazdasági egyetemi tanulmányokat. Az utóbbi helyen nyerte el az államtudományi diplomát; politikatudományokból doktorált.

Gróf Tisza István távozik a Parlament épületéből (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának; ez is alátámasztja a tényt, hogy még korának jól képzett elitjén belül is kiemelkedő szellemi képességekkel rendelkezett.

Egy zsebkendő, amin megbukott a parlament

Diplomázása után öt évig a család Bihar vármegyei, geszti birtokán gazdálkodott. Közben, 1885-ben, elsőfokú unokatestvérét, borosjenői Tisza Ilonát vette feleségül. Két gyermekük született, István (1886–1918) és Juliska, aki nem érte meg a felnőttkort. Fia, István 1918. november 5-én, apja meggyilkolása után öt nappal, 32 évesen halt meg.

Kezdetben a Belügyminisztériumban ismerkedett a közigazgatás gyakorlati kérdéseivel; ez időben élénken részt vett a gazdakör agrárvitáiban.

„Tisza István az 1890-es években a Szabadelvű Párt vezető garnitúrájával együtt szorgalmazta és több területen valóra váltotta a kor által igényelt, fontos liberális társadalompolitikai és szociális reformokat” – írja Pölöskei. „A szabadelvűség velejárójának tekintette a katolikus egyház közéleti túlsúlyának visszaszorítását, illetve a felekezeti viszályok kiiktatását a belpolitikai életből.”

1903. november 3-án a király miniszterelnökké nevezte ki és a belügyi, valamint a személye körüli minisztérium vezetésével bízta meg. Ugyanakkor titkos tanácsosi méltóságot nyert. Miniszterelnöksége alatt az obstrukció egyelőre tovább folyt. 1904. április 19-én jelent meg Ferenc József király leirata II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak hazaszállítása dolgában. Belügyminiszterként Tisza erőszakkal elfojttatta az áprilisi országos vasúti sztrájkot, ennek szervezőit letartóztatták, a résztvevőket besorozták a hadseregbe. Nem sokkal ezután Biharban követelt harminchárom halálos áldozatot egy szocialisták által szervezett gyűlés, amit szétvert a csendőrség.

1904. november 18-án Tisza rövid kortesbeszéde után Perczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – csendben azonnali szavazást rendelt el Daniel javaslatáról, (Daniel Gábor a Szabadelvű Párt nevében javaslatot terjesztett elő november 15-én, amely jelentősen szűkítette volna az ellenzéki képviselők mozgásterét a törvényhozásban) majd meglengetett egy zsebkendőt. A jelenetet nem értve a képviselők többsége kíváncsiságból felállt a helyéről (ekkoriban a felállás jelentette az igen, az ülve maradás a nem szavazatot), mire Perczel a Daniel-féle határozati javaslatot elfogadottnak jelentette ki, majd a kialakult tumultuózus jelenetek közepette királyi kéziratot olvastatott fel, amely az ülésszakot berekesztette és december 13-ig elnapolta.

Másnap, november 19-én megalakult az ellenzéki választási szövetség, amely a teljes parlamenti ellenzéket (és az azon kívüliek egy részét is) Szövetkezett Ellenzék (avagy szövetkezett balpárt) néven teljes egészében egyetlen, egységes választási koalícióba tömörítette. December 13-án az újra összeült parlamentben az ellenzék lehetetlenné tette az ülés megtartását, és heves ordibálás és vitatkozás közepette gyakorlatilag szétrombolta a terem berendezését; annak darabjaival még a kiérkező karhatalmi erőkre is rátámadt.

(Fotó: Nemzeti Fotótár)

A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. A választási küzdelem az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uraló Szabadelvű Párt kisebbségbe jutásával végződött a Szövetkezett Ellenzékkel szemben.1905. június 18-án a király felettébb elismerő szavak kíséretében mentette fel miniszterelnöki állásából.

„Kegyelmes Uramból” „vad, geszti bolond”

„…szeressétek, / Őt is, a vad, geszti bolondot, / A gyujtogató, csóvás embert, / Úrnak, magyarnak egyként rongyot.” – közismert, hogy Ady Endre így írt, így vélekedett Tisza Istvánról, mint az idézett versben (Rohanunk a forrdalomba). Csakhogy ugyanez az Ady néhány évvel korábban még rajongott Tiszáért. Éppen a fent tárgyalt időszak, Tisza első minisztersége a furcsa pálfordulás időszaka. Bánó Attila plasztikus példákkal, idézetekkel vezeti le ennek több mint valószínű okait a 44 meghökkentő eset a magyar történelemből című könyvében (Athenaeum, 2016).

Itt ezt olvashatjuk: „A költő 1901 őszén ezt írta a Nagyváradi Naplóban Tisza István s a bihari dzsentri címmel: »Tisza István még mindig több vagy kevesebb a grófnál: a közélet, a politika embere, kinek tettei sokunkat érdekelnek…« Ugyanebben a lapban még két évvel később (1903. február 4.) is így vélekedett: »Gróf Tisza István nagy tudású, tiszta szemű ember, igazi európéer. Határozott egyéniség.«”

Jó tudni, hogy Ady az ellenzéki beállítottságú Nagyváradi Naplóhoz kerülése (1901) előtt a kormánypárti Szabadságnak dolgozott. A Naplónál már fennen hirdette a liberalizmus megújításának szükségességét, és lelkesen támogatott minden olyan törekvést, amely a fennálló rend kereteit feszegette. Tiszáról továbbra is szépeket írt, s valamiért úgy gondolta, hogy ő lehet a magyarországi liberalizmus zászlóvivője. 1903. június 17-én jelent meg Gróf Tisza István című írása (részletek): „A hosszú tespedés után ez az ember vihart hoz. Tisztító vihart… Reménykedéssel nézünk gróf Tisza István ideje elé.”

Július 31-én Ady Újabb szózat Gesztről című tárcájában írta (Nagyváradi Napló): „Tisza István újabb nyílt levéllel fordul választóihoz. Nekünk nem szimpatikus gróf Tisza István közösügyes ortodoxiája […], de mégis imponál nekünk ez az ember.” (…) Adynak már nem lehettek illúziói Tisza politikai nézeteit illetően, mégis, március 30-án az alábbi levelet küldte Párizsból a miniszterelnöknek (Országos Levéltár K 26, az ME. 1904. V. 346 jelzetű iratcsomóban):

„Kegyelmes Uram,
nagyon kérem, bocsásson meg nekem, hogy ujból levéllel merem zavarni. Kegyes emlékezetébe akarom hozni kérésemet, melylyel két ízben bátorkodtam volt Kegyelmes Uram előtt megjelenni. Azóta – két hónapja elmult már – Párisban élek s tanulok. E rövid idő alatt sok összeköttetést szereztem politikusok, írók és hírlapok körében. Ha emlékszik reá Kegyelmes Uram, azt voltam bátor kérni, hogy néhai Borostyáni Nándor öröke képen s jogcímén mint közoktatásügyi s esetleg mint sajtóügyi tudósító némi kis anyagi segítséget nyerjek párisi tanulmányaimhoz. Nem tudom lehetséges-e. (…) Kegyelmes Uramnak, ki olyan kegyesen és szívesen fogadott volt, jóságába és kegyességébe ajánlva kérésem vagyok legalázatosabb tisztelője
Ady Endre”

„A kérést nem teljesítették. (…) Többen is innen eredeztetik Ady meg nem alkuvó gyűlöletét Tisza Istvánnal szemben” – olvashatjuk Bánó Attila könyvében.

Ady elégedetlen volt a magyarországi állapotokkal, pedig ekkor már napilapként működött a Népszava, és Budapesten megjelent Marx és Engels válogatott műveinek I. kötete, amelyet Szabó Ervin (eredeti nevén Schlesinger Sámuel Ármin) szerkesztett. Szabó Ervin később a forradalmi szocialisták csoportjának egyik szellemi vezetője lett (e csoporthoz tartozott Lékai János, a Tisza-ellenes, 1918. október 16-i sikertelen merénylet végrehajtója).

A következő években a Tiszával szembeni ellenérzések valóságos hisztériává fajultak a szélsőbal felé tolódó, többek közt Károlyi Mihályhoz köthető körökben. Maga Károlyi személyes sértetteségből, egy számára megalázóan végződő párbajból s egyéb okok miatt szintén különösen orrolt Tiszára. Ezek a véletlenszerű elemek később végzetes következménnyel jártak.

A vérvörös csütörtöktől a háború kirobbanásáig

1910. február 19-én Tisza megalapította a Nemzeti Munkapártot, amely győzött is az az évi júniusi választásokon. Kormányalakítást azonban nem akart vállalni, részben a Ferenc Ferdinánd trónörökössel fennálló kibékíthetetlen ellentéte miatt. A Habsburg-birodalmat ismét centralizálni szándékozó főherceg ugyanazért kívánta az általános választójog bevezetését Magyarországon, amiért Tisza makacsul ellenezte: mindketten úgy vélték, ez a Magyarországon belüli magyar szupremácia meggyengülését okozná.

Egy rendőr üt hátulról egy járókelőt a Vérvörös csütörtök néven elhíresült 1912. május 23-i budapesti munkásmegmozdulás idején (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Tisza elengedhetetlennek tartotta a hadseregreformot (az újoncok számának növelését, és a kiadások emelését), mert úgy vélte, ennek halogatása a Monarchia katonai pozícióját gyengíti és Magyarország biztonságát ássa alá. Az ellenzék kifogásolta, hogy a közös hadseregen belül nem kellően érvényesül a magyar befolyás, ezért a véderőtörvény körüli parlamenti csatározásokban ismét az obstrukció eszközével élt. Miután a házelnök, Berzeviczy Albert, majd utóda, Návay Lajos is lemondott, 1912. május 22-én Tisza Istvánt választották a képviselőház elnökévé; erre 1912. május 23-án, a vérvörös csütörtökön a szocialisták által szervezett tüntetés volt a válasz. A munkások Tisza kinevezése ellen és az általános választójogot követelve vonultak az Országház felé, ahol a rendőrség feltartóztatta őket. Az összecsapásokban hat ember meghalt, csaknem kétszázan megsebesültek és háromszáz személyt letartóztattak.

A háborús előkészületek jegyében nyerte el Tisza István 1913-ban, másodízben a miniszterelnöki tisztséget – idézi fel Pölöskei. „Újabb miniszterelnöksége azonban politikai pályáján nem határkő, hiszen a munkapárti kormányok működésének folytatását jelenti a bel- és külpolitikában egyaránt. Ferenc Ferdinánd és felesége 1914. június 28-ai meggyilkolása után a hadvezetés – a némettel egyetértésben – elérkezettnek látta az időt a Szerbiával való leszámolásra.”

(Fotó: Nemzeti Fotótár)

Tisza István a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet napján, mihelyt a hírről értesült, Budapestre, majd Bécsbe utazott. Itt Berchtold gróf közös külügyminiszterrel és Conrad von Hötzendorf vezérkari főnökkel is találkozott, akik úgy látták, elérkezett az idő arra, hogy rendezzék Szerbia ügyét, méghozzá fegyveres úton. Tisza ezzel szemben időt akart adni a szerb kormánynak, hogy elhatárolódjon a merénylettől, és a békés rendezést pártolta. Tisza véleménye azonban július 14-ére megváltozott: „Nehezen határoztam el magam arra, hogy a háborút ajánljam, de most szilárdan meg vagyok győződve szükségességéről, és a Monarchia nagyságát minden erővel védelmezni fogom.” Tisza a Román Királyságot kezdettől az ellenségek közé sorolta.

A háború előrehaladtával egyre erőteljesebbé vált reformtörekvésekkel – a választójog kiszélesítésével és a szociális reformokkal – mereven szemben állt. Mivel ellenezte a Ferenc József halála után 1916. december 30-án trónra lépett IV. Károly király mérsékelt reformokkal kísérletező politikáját, 1917. május 23-án az uralkodó felszólítására benyújtotta lemondását. 1917. június 15. után maga is a frontra ment mint a debreceni huszárezred parancsnoka.

1918. október 17-én még beismerte a parlamentben a háború elvesztését, („Ezt a háborút elvesztettük!”) arra azonban nem gondolt, hogy a vereség egyben az Osztrák–Magyar Monarchia szétesését, az adott magyarországi belpolitikai rendszer, a „nemzetfenntartó erők” vereségét s a polgári demokratikus forradalom győzelmét is előrevetíti – fogalmaz Pölöskei. „Az október végi napokban is operettfiguráknak nevezte a forradalom előkészítőit és résztvevőit. Szétverésükre is vállalkozott volna, holott politikustársai már korábban is a kompromisszumok útját keresték. A háború szenvedéseinek összes vádja így Tiszára hullott.

Életének végzetes utolsó napján, 1918. október 31-én feleségével, kis létszámú házi személyzetével és a védelmére rendelt csendőrrajjal a Hermina úti Roheim-villában tartózkodott. Öt és fél hat között két katonai teherautó állt meg a Roheim-villa közvetlen közelében. Az autókról leugráló fegyveresek oly gyorsan és szinte óraműpontossággal cselekedtek. A hallba lépő katonák Tiszát keresték. (…) Rövid szópárbaj kezdődött, amelyben a katonák a háborúért, annak minden szenvedéséért az egykori nagy hatalmú miniszterelnököt vádolták. Majd eldördültek a lövések. A miniszterelnök utolsó szavai ezek voltak: ennek így kellett történnie.”

Csak a testét lehetett megölni

Bár homályban maradt a Tisza-gyilkosság elkövetőinek kiléte, lapunknak Ligeti Dávid történész hangsúlyozta, hogy valószínűsíthető a Budapesti Katonatanács érintettsége:

„Kétféle elbeszélését ismerjük a történteknek – az egyik szerint a katonák spontán odamentek a villához, a másik szerint szervezett dologról volt szó, likvidálni akarták. A mozaikokat összerakva a Budapesti Katonatanács érintettsége valószínűsíthető. (…) az a visszaemlékezés, hogy a katonák teherautóval érkeztek Tisza bérelt villájához a Hermina úton, szervezettségre, nem pedig spontaneitásra utal. Károlyi Mihály felelőssége is felmerült – ő ezt elhárította. Károlyi részvételét nem lehet alátámasztani bizonyítékokkal. Viszont a Budapesti Katonatanács érintettsége dokumentumokkal alátámasztva is megállja a helyét. Bárki is vitte véghez a gyilkosságot, elmondható, hogy az új rendszernek »jót tesz«, hogy Tisza már nincs az élők sorában.”

Százhatvan éve született Tisza István, a Monarchia erős embere. Bár az adott történelmi helyzetekben hozott döntései vita tárgyát képezhetik, a mai napig találónak tűnik Szász Károly író, politikus értékelése:

„Akik a Tisza István elleni merényletet kieszelték és megtervezték, — nagyon jól tudták, hogy az ő uralmuk biztosítása érdekében az ország felfordítására irányuló gonosz törekvéseik sikerének egyedüli komoly akadálya: az erkölcsi nagyság gránit-talapzatán álló Tisza István, a legnagyobb magyar, az egyetlen igazi férfi — »ős bérceink utolsó cédrusa«. Ezért kellett felbérelt gonosz kezeknek fejszét vetniök e nemes, egyenes szálfára, s kellett kidönteniök, elpusztítaniok. A gaz terv sikerült — de csak félig. Tisza Istvánnak csak a testét lehetett megölni, — lelkét, szellemét nem. Ez a magasztos lélek, ez a fenkölt szellem itt él és munkál köztünk, s »nőttön nő tiszta fénye«, erőt, bátorítást, vigasztalást nyújtva az ő halálával árván maradt s a közbejött hitvány események folytán legyengült és elcsüggedt nemzetének.” (Tisza István. Élet és jellemrajzi vázlat. Athenaeum, Budapest, 1920)

Az enyészeté lesz-e a geszti kastély?

A Tisza család által hátrahagyott nemzeti örökségek közé tartozik több kastély, a nagykovácsi és a geszti is. A Tisza-kastély Geszten kezdetben földszintes, később középen kétemeletes barokk és copf stílusú kastély. 1769-ben, a család beköltözésekor még nem volt földesúri lakház, és a mai kastély magját képező kúria sem állt. A kúriát Tisza csak akkor tudta felépíteni, mikor szerzett két taxás telket Geszten. Egyiken felépíttette a kúriát, később a másikon az angolkert lett. A 18. század második felében vett még egy beltelket a faluban, később ezen volt a tiszttartói ház. Az 1860-as évek elején az addig földszintes épület közepén egy emeletet húztak fel, és a kastélynak az utca felőli déli bejáratát beépíttették. E bejárat helyére került Tisza Kálmán miniszterelnök dolgozószobája. A parkot üvegház, kertészlak és számos szép sétáló- és pihenőhely ékesítette, valamint játszóhely és teniszpálya is megtalálható volt benne.

1938-ban a kastélyt (V.) István idősebb fia, Kálmán Lajos lakta. Az ő ideje alatt cserélték ki az ajtókat és az ablakokat, amiket Szabó József készített. Kálmán Lajos néhány év múlva az Egyesült Államokba költözött. 1945 körül a kastély teljes berendezése megsemmisült. Az egykor Arany János által lakott kerti házat lebontották. 1949-ben általános iskolát és művelődési házat helyeztek el a kastélyban. 1951-ben 24 helyiség volt az épületben. 1960-ban a községi könyvtárat is itt rendezték be.

A 15 hektáros kertet a 19. század elején alakították ki egy kisebb erdőrészből, aminek meghagyták eredeti kocsányos tölgyeit, juharfáit és kőriseit. A második világháború végén a legtöbb fát kivágták. Területe napjainkban már csak 5,4 hektárt tesz ki (a többi a Körös–Maros Nemzeti Park területén van). Egykor locsolóhálózattal volt ellátva, hátsó részén pálma- és üvegházak álltak. A kastély fő homlokzata előtt két nagy méretű platánfa található. A parkban tiszafasor, tölgy-, japánakác-, kőris- és juharfa is látható. A kastélytól távol eső részek mára teljesen elvadultak.

Évek óta több kezdeményezés is történt a leromlott állapotú kastély és a park felújítására. A tervek szerint a kastély 2022-re nemzeti emlékhellyé válik és a reformátusok találkozóhelye is lesz.

hirado.hu
  • Megmenteni Európát
    Az unió jövőjéről szóló vita kulcsa a tegnap normalitásának újrafelfedezése.
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
MTI Hírfelhasználó