Barnier: A Brexit kudarc az Európai Unió számára
Bogár László: Az Európai Unió a Brexittől függetlenül is sodródik lefelé azon a lejtőn, amelyen csak akkor tudna megállni, ha képessé válna az európai szellemi önazonosság hagyományos történelmi talapzatához visszatérésre, ám erre egyelőre semmi nem utal, sőt inkább ezzel ellentétes mozgások zajlanak.
2021. április 30. 09:05

Michel Barnier, a Brexit-megállapodás korábbi uniós főtárgyalója az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az EU és az Egyesült Királyság közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodással kapcsolatos tárgyalások eredményéről tartott vitájában hangoztatta: a Brexit válás, amely egyszerre figyelmeztetés és kudarc az Európai Unió számára. Külső megfigyelők teszik hozzá: Jean-Claude Juncker korábbi európai bizottsági elnök e kudarc ellenére továbbra is élvezi magas nyugdíját. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.

 – Professzor úr, Barnier szerint a Brexit figyelmeztetés is. Ennek ellenére az EU vezetősége továbbra is taszítóan viselkedik, mintha további országot akarna kilökni az unióból. Ez csupán a vezetésre való alkalmatlanságból adódó pszichés zavar, vagy spekulánsi körből érkezett ukáz végrehajtása?

– Korunk a narratívák permanens globális háborújának világa, így a Brexitnek elnevezett jelenség-nyaláb is csak úgy válik érthetővé, ha az önmaguknak és egymásnak is ellentmondó elbeszélési módok örvénylései közt megtaláljuk az adekvát narratívát. Azt az értelmezési keretet és fogalomkészletet, amely segíthet minket abban, hogy a kavargó jelenség-világ mögötti lényeget is megértsük. Az európai „integráció” őstörténete a folyamatos háborúk története. Angolok, franciák, németek évszázadokon át háborúztak egymással, (minden lehetséges kombinációban) és konfliktusaik során közel nyolcvan millió ember halt erőszakos halált, ám a háború egy negatív végösszegű játszma, ahol végül mindenki veszít. Itt is pontosan ez történt. Ez a permanens háború a Nyugaton belüli dominanciáért, és ezen keresztül, mivel a Nyugat uralta a világot, a globális hatalomért folyt. Ennek első nagy erőpróbája a harmincéves háború (1618-48) amely romba dönti az „első” német birodalmat (Német Római Birodalom). Ám a XX. század első felében lezajló újabb „harmincéves háború” (1914-45), amelynek első felvonása a második német birodalmat, a második felvonása pedig a harmadik német birodalmat rombolta le, végül lezárta a háborúk e hosszú korszakát, amelyek nyomán egész Európa a hanyatló vesztesek világává züllött. Az európai integráció ötvenes évek során meginduló folyamata arra a felismerésre épült, hogy a permanens háborúk nyomán végleg vesztessé vált Európa folyamatos további süllyedése talán megállítható. Ám sem akkor, sem az ez óta eltelt évtizedek során nem alakult ki az az elbeszélési mód (no lám, megint a narratíva) amely lehetővé tette volna Európa valóságos önazonosságának megfogalmazását. Szép elvek deklarálásában, és látványos nyilatkozatokban nem volt hiány, ám ezek mögött csak az európainak látszó, de valójában a globális tőkestruktúrák európai „részlegeinek” nyers hatalomgazdasági törekvései húzódtak meg. Az európai integráció ebben a kontextusban csupán az európai globális tőkestruktúrák tranzakciós költségeinek csökkentését, profitabilitásának növelését lehetővé tevő hatalomtechnikai projekt volt. Persze a politikaitechnikai felszínen ez is fontos hozzájárulásnak bizonyult a háborúkba torkoló konfliktusok elkerülhetőségéhez. Az Egyesült Királyság belépése és most a kilépése is csak ezekben a többnyire rejtett struktúrákban válna értelmezhetővé.

 

London

A brit globális elitek számára történelmileg csak az a lényeg, hogy a kontinens alapvető hatalmi viszonyainak változása semmiképpen ne veszélyeztesse stratégiai céljaikat. Hogy ezt egy integrációban intézményesen is rész vállalva, vagy éppen azon kívül töltik el, ez nem igazán lényeges szempont. Látvány-technikailag talán nagy drámának tűnhetett fel a Brexit, de önmagában jelentéktelen színjáték csupán. Részben azért, mert az európai tőkestruktúrák „összeépülése” annál már sokkal mélyebb és komplexebb, hogy ilyen mutatványokkal bármit módosítani lehessen rajtuk. Részben pedig azért, mert a brit társadalom belső érdek, erő, hatalmi viszonyain a Brexit semmit nem módosít, eleve nem is módosíthat, a nyertesek továbbra is nyertesek maradnak, és a vesztesek is nagyjából ugyanúgy maradnak vesztesek, mint eddig. Óvnám magunkat attól, hogy valamilyen „mélyebb értelmet” próbáljunk tulajdonítani a Brexitnek, ami egyszerűen egy felelőtlen politika-technikai ötlet kényszerű következménye. (A káosz elmélet ilyenkor beszél pillangó hatásról, amikor egy komplex rendszerben lezajló folyamatok kimenetelét egy apró változás is igen eltérő irányba mozdíthatja.) Akkor és ott éppen választást lehetett nyerni egy olyan ötlet „bedobásával”, hogy legyen népszavazás az EU tagságról, és aztán már nem volt visszaút. Tragikomikus módon az ötlet kiagyalói egyáltalán nem gondolták komolyan sem a népszavazást, sem azt, hogy a népszavazásból végül valóban kilépés lesz, különösebben nem is akarták ezt. Pedig dramaturgiailag pontosan kiszámítható lett volna, hogy az amorf indulatok kavargó örvényeiben vergődő brit társadalom vesztes többsége kapva kap a lehetőségen, és kiszavazza az országot az Európai Unióból. Nagyon fontos tehát rögzítenünk, hogy ez nem azért történt, mert egy átfogó nyugodt számvetés után felelősségteljes döntés született, hanem azért, mert hirtelen a semmiből ott termett egy olyan „lehetőség”, amire az amorf elégedetlenség minden felgyülemlett indulati energiája átvihető volt. Ám összességében ettől sem az Európai Unió, sem az Egyesült Királyság semmit nem változott, és nem is változhatott. Óriási többnyire teljesen felesleges költségek és energiák után mindkét fél nagyjából ugyanabban a pozícióban van, mint a kilépés előtt volt. Ez persze így bevallhatatlan, ezért mindkét fél „arcmentésre” törekszik, és igyekszik úgy tenni, mintha valami nagy és valódi dráma ment volna végbe, pedig csak egy, a végén már átalános unalomba fulladó szappanopera ért véget mindenki nagy megkönnyebbülésére. Michel Barnier egy közel félévszázados szürke középszerűségben eltöltött politikus-bürokrata karrier után hetvenévesen végre világhírnevet szerezhetett azzal, hogy ő volt az EU főtárgyalója. Drámainak szánt nyilatkozata miszerint a Brexit figyelmeztetés és kudarc az EU számára, akár helytálló is lehetne, de amikor ezt részletesen kifejti, akkor kiderül, hogy a szokásos közhelyeken túl sem neki, sem az euro-adminisztráció beszédíróinak nincs a szokásos paneleken kívül semmiféle mondanivalója. Az Európai Unió nem egyéb, mint a globális tőke struktúrák egyre gátlástalanabb kiszolgálója, így a Brexittől függetlenül is sodródik lefelé azon a lejtőn, amelyen csak akkor tudna megállni, ha képessé válna az európai szellemi önazonosság hagyományos történelmi talapzatához visszatérésre, ám erre egyelőre semmi nem utal, sőt inkább ezzel ellentétes mozgások zajlanak.

– Barnier szerint az uniónak „bizonyítania kell az EU hozzáadott értékét a biztonsághoz". Épp a napokban vágta el egy francia rendőrnő torkát egy migráns, korábban egy másik migráns lefejezett egy francia tanárt az utcán. Szörnyű terrorakciók ölnek meg embereket a migránsinvázió óta: hat év alatt több mint 260 francia halt meg a migránsterror következtében. Barnier mégis a biztonság „hozzáadott értékéről" vizionál. Egy politikus az egyik mondatában éleslátásáról tesz tanúbizonyságot, a másikban azt az érzetet kelti: eltompult. Mi kényszeríti felszínre az EU „elitjének" ezt a valószínűleg nem igazi, hanem színjátszásként mutatott hivatali félrenézést?

– Bármilyen jogos is az indulat, minden változtatás alapja csakis a nyugodt és türelmes létmegértés lehet. Meg kellene értenünk, hogy mi is az a „valami”, amit Európai Uniónak látunk, de ez rendkívül nehéz feladat, mert olyan sokféle elbeszélési módban létezik már számunkra ez a komplexum, hogy szinte teljesen lehetetlen a tisztánlátás. Általában sem szerencsés kiinduló pont az, aminek gyakran áldozatául esünk, és ami talán úgy lenne megfogalmazható, hogy mi jók vagyunk, csak a világ rossz, tehát nekünk nincs tennivalónk azon kívül, hogy megvárjuk, amíg a világ megjavul. Ha ugyanis a világ valóban rossz, és számos jel utal arra, hogy valóban rossz, akkor kiindulni csak abból tudunk, hogy egy ilyen világban legfeljebb „jóravalók” tudunk lenni, de jók, a dolog lényegéből adódóan sajnos nem. Ezek mögött az Európában sokasodó szörnyűségek mögött ugyanis van egy „közös bűn”, és ez a lelki, erkölcsi, szellemi céltalanság, mint Európa népének egyetlen valóban „közös nevezője”.

 

Bogár László

A „Nyugat alkonya”, ha úgy tetszik. A pusztító migráció mögött ugyanis a végzetes népesedési lejtő van, a végzetes népesedési lejtő mögött pedig az európai lélek céltalansága, az üres hedonizálás, ami felesleges és értelmetlen nyűgnek érzi azt, ami minden emberi közösség legfőbb létfeladata, hogy világra hozza és testi lelki egészségben felnevelje a következő nemzedéket. Most a következményektől megrettenve érthető módon indulatosak vagyunk és azonnali radikális megoldást követelünk, csak sajnos ilyen nincs. Amivé ugyanis Európa most vált, az a közös bűnünk „anyagcsere végterméke”, még akkor is, ha persze nem egyelő a felelősség mértéke, de valamekkora részfelelősége kivétel nélkül minden európai keresztény fehér embernek van. Aki ma őszinte szándékkal cselekedni akar, annak először ezt kell rögzíteni magában, és aztán valóban őszintén néven nevezni azt, ami van, majd tisztázni, hogy vállalja-e a felelősség és a tettekhez szükséges áldozatok rá eső részét. Ez ma a gyerekes álmodozások világába tartozik, pedig enélkül semmire sincs esély. Az európai keresztény fehér embernek legelőször tehát ezzel kellene szembesülnie, és tisztázni, hogy pontosan milyen mélyre süllyedtünk, és milyen módon állítható meg a süllyedés. Ahogy már nagyon sokszor beszéltünk erről, minden emberi közösséget csak a tudás, bátorság, becsület tarthat meg. Ha nincs tudása, vagy van tudása, de nincs bátorsága cselekedni a becstelenséggel szemben, akkor elveszett. Sajnos nincs biztosíték arra, hogy van még esély a visszafordulásra, hisz az élet tele van irreverzibilis folyamatokkal, olyan pontokkal, ahonnan már nincs, nem is értelmezhető a visszafordulás. Tehát úgy kell nekivágni ennek az útnak, hogy semmire nincs garancia, és lehet, hogy már semmilyen erőfeszítéssel nem tudjuk visszafordítani a lepusztulást. A jelenlegi helyzet valóban nem túl biztató, a narratívák globális háborújában azok látszanak fölénybe kerülni, akik hamis és pusztító elbeszélési módokkal az európai keresztény fehér ember önmagával való azonosságának legmélyebb hagyományrétegének végleges elpusztítására készülnek. Aberrált, degenerált hamis „elméletek” szennyes és pusztító örvényeiben látszik elsüllyedni minden, ami még értékes lehetne. Ez egyszerre bénító, de azért remélhetőleg mozgósító hatású is. A helyzet reménytelen, de ahogy mondani szokás, innen szép győzni.

Molnár Pál 

gondola
  • Megmenteni Európát
    Az unió jövőjéről szóló vita kulcsa a tegnap normalitásának újrafelfedezése.
  • Az EU-hadsereg ötlete visszafelé sülhet el
    Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
  • Magyar templomfelújítás a Felvidéken
    A hit erősítése a magyarság megőrzését is szolgálja, mert ahol a hit megmarad, ott a közösség is megmarad - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban kedden.
MTI Hírfelhasználó