Baljós, ha a baloldal kerül hatalomra
Mi folyik az Európai Parlamentben: annyi féle jobboldali csoportosulás és szövetség van, de nincs köztük egység és feltehetően lesznek még szakadások. Ez szomorú, mert bár a számok tükrében a jobboldalnak jelentős ereje van az intézményben, egyébként megoldható apróbb véleménykülönbségek miatt mégis a gyakorlatban kisebbségben, ellenzékben van.
2021. május 7. 23:53

Eli Vered Hazan, a Likud külügyi igazgatója nemrégiben egy online beszélgetésen vett részt a Salvini által vezetett Liga párt ifjúsági szervezetének tagjaival. Tekintettel arra, hogy a Fidesz is új európai szövetségre lép a párttal, az izraeli politikust arról kérdeztük, hogyan látja a jobboldali erők nemzetközi szövetségét.

Eli Vered Hazan – ynetnews.com

Tavaly is készítettünk interjút Eli Vered Hazan úrral, az izraeli kormánypárt külügyi igazgatójával.

A politikus akkor így nyilatkozott nekünk: „Soros György belülről pusztítja Izraelt; a szervezetei éjt nappallá téve kiapadhatatlan forrásból dolgoznak azon, hogy megfosszák az országot zsidó identitásától. Sőt, olyan civil szervezeteket támogat, akik ártatlan zsidókat gyilkoló terroristákat védenek.”

A baloldal és a Soros-féle álcivilek évtizedek óta szervezik magukat nemzetközi hálózatokba. Napjainkban úgy fest, hogy a jobboldal és a civil társadalom azon része, amely a nemzeti szuverenitásban hisz, felismerte, hogy együtt kell küzdeniük az értékeikért. Hogyan látja a nemzeti pártok nemzetközi együttműködésének helyzetét?

A helyzet rossz. A jobboldaliak megosztottak, noha a világ sok részén ők vannak hatalmon. Vegyük példának, hogy mi folyik az Európai Parlamentben: annyi féle jobboldali csoportosulás és szövetség van, de nincs köztük egység és feltehetően lesznek még szakadások. Ez szomorú, mert bár a számok tükrében a jobboldalnak jelentős ereje van az intézményben, egyébként megoldható apróbb véleménykülönbségek miatt mégis a gyakorlatban kisebbségben, ellenzékben van.

Jelenleg a baloldali szövetségek erősödnek, és úgy látszik, hogy elvesztjük az ideológiai háborút a nemzetközi térben. Hiszem, hogy lépni kell: az Európai Parlamentben minden jobboldali erőnek egyesülnie kell egy új frakcióban, amely így nagyon erős lesz. Elmondhatom, hogy én próbálom ezt a kezdeményezést promotálni. Nekünk, az izraeli Likud pártnak fontos, hogy segítsünk ebben. Történelmileg és politikailag nagyon fontos, és meg fogja határozni a jövőnket.

Sokan úgy vélik, hogy a szuverenista jobboldali erők számára lehetetlen közös platformra kerülniük és szövetséget kötniük, amiatt, hogy mindegyikük a saját hazája és nemzete érdekeit helyezi előtérbe. Mik azok a közös értékek, amelyek egy létrejövő jövőbeni szövetséget összetarthatnak? Milyen közös ügyekért harcolhatunk együtt?

Amit említett, nincs ellentmondásban az együttműködés szükségességével. A fennálló helyzet fényében erősítenünk kell az együttműködésen. Miközben egyetértünk abban, hogy a nemzeti identitás rendkívül fontos, az uniós tagállamokban többen helytelenítik ezt az álláspontunkat, sőt, démonizálnak minket, mintha fasiszták lennénk. Szükség van arra, hogy az Európai Parlamentben nagyobb fokú együttműködés legyen a jobboldali pártok között, de ez nemzetközileg is igaz. Pontosan ezt próbálom előmozdítani. Számos közös értékünk van: erős nemzeti identitás, a szabadpiac, a magántulajdon védelme és a családi értékek támogatása. Nem kell mindenben egyetértenünk. Például én hiszek abban, hogy nincs jogom ítélkezni más szexuális preferenciái felett, miközben a legfontosabb érték számomra a nemzeti identitásom.

Nemrégiben a Likud külügyi igazgatójaként részt vett egy beszélgetésen az olasz Liga párt ifjúsági szervezetével. Mi az esemény tanulsága? Érdeklődtek az olasz fiatalok az izraeli politika iránt, láttak lehetőséget az együttműködésre? Igaz ez az anyapártjukra, a Ligára is?

Először is, hadd kezdjem azzal, hogy gyakran tartok ilyen előadást jobboldali pártok tagjainak világszerte. Nemrégiben egy svéd jobboldali párttal tartottunk ilyen eseményt. Ezek a találkozások fontosak annak érdekében, hogy előmozdítsuk azt a jobboldali egységet, aminek megteremtéséért dolgozok. A Ligáról: az értékek szintjén rengeteg közös van bennünk a párttal, ez már a második ilyen megbeszélésünk. Az olasz fiatalokat nagyon érdekli az izraeli politika, a Likud és az együttműködés számos ügy mentén. Minden lehetséges eszközzel próbálom őket támogatni a választások közeledtével, hogy egy jobboldali kormánykoalíció élén Salvini lehessen Olaszország következő miniszterelnöke. Mindaz, amit elmondtam, az anyapártra, a Ligára is igaz. Sőt, velük már 2011 óta tartom a kapcsolatot, jóval azelőtt felvettem velük, hogy 2014-ben Netanjahu miniszterelnök kinevezett volna.

A magyar kormánypárt, a Fidesz kilépett az Európai Néppártból amiatt, hogy a politikai pártcsalád baloldalra tolódott. Most új európai szövetségeseket keres, egy európai reneszánsz érdekében, a lengyel Pis párttal és a Salvini vezette Ligával közösen. Hogyan látja, lehetséges egy szuverenista, jobboldali, nemzetközi pátszövetséget felépíteni annak érdekében, hogy megállítsuk a nyílt társadalom híveinek előmenetelét?

A válaszom: igen. Erősen hiszek benne, és dolgozom is érte. Sőt, nincs is más lehetőségünk, minthogy így tegyünk, különben politikailag veszítünk a globális baloldallal szemben. Egy valamit biztosan tudok: semmi jó nem származik abból, ha a baloldal kerül hatalomra. Ezt izraeliként éveken át a saját bőrömön is megtapasztaltam. Mindenkit arra hívok: jöjjenek, csatlakozzanak hozzánk ennek a rendkívül szükséges úgy szövetségnek a létrehozatalában.

tuzfalcsoport.blogstar.hu
Címkék:
  • Szijjártó: A migráció kérdésével komolyan kell foglalkozni
    A NATO-erők kivonulása Afganisztánból komoly aggodalmakat vet fel, a térség ugyanis újra az illegális migrációs folyamatok forrása lehet, a migráció kérdésével tehát komolyan kell foglalkozni, nehogy baj legyen - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozója alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
  • Orbán: „Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz”
    Az előttünk álló évtized a járványok és a tömeges migráció korszaka lesz. Fel kell készíteni a tagállamokat és a NATO-t is arra, hogy ezekre a kihívásokra választ tudjon adni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, a NATO-tagországok egynapos csúcstalálkozójára érkezve hétfőn.
  • Koncesszióba adja az állam a hazai autópályákat
    Meg is jelent a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és felújítására, valamint üzemeltetésére és fenntartására vonatkozó koncessziós közbeszerzési eljárás.
MTI Hírfelhasználó